Kelet Magyarország, 2016. augusztus (73. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-24 / 198. szám
841274 2016, AUGUSZTUS 24.. SZERDA Kultúra 7 KELET ■ K Az évadnyitó képei Volt mit megbeszélni a büfében! István István, Tóth Károly és Gyuris Tibor, mögöttük Tóth Zolka Dézsi Darinka és Kazár Pál Jubileumi évad kezdődik FOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR Harmincöt éve van önálló társulata a színháznak, amely az ünnephez méltó évad előtt áll. nyíregyháza. Különleges évad előtt állunk, hiszen 35 éve annak, hogy a Móricz Zsigmond Színháznak önálló társulata van, és szeretnénk a jubileumot méltó módon megünnepelni - mondta a teátrum ügyvezető igazgatója, Kirják Róbert az évadnyitó társulati ülésen kedden délelőtt. Túlszárnyalták a tavalyit- Mozgalmas nyár van mögöttünk! Nagy sikerrel mutattuk be a POSzT-on a Túl zajos magányt, a főszereplő, Horváth László Attila pedig átvehette a Színházi Dolgozók Szakszervezetének Básti Lajos-díját. Jól sikerült a szabadtéri nyár rendezvénysorozata, amely ebben az évben a színpadi produkciók mellett a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseinek is „helyet adott”: olyan sokan szurkoltak a szabadtéri színpadon, hogy már egy órával a kezdés előtt be kellett zárnunk a kapukat. Kilenc előadást láthatott/hallhatott a közönség, és az elmúlt évhez képest a nézőszám és a jegybevétel is nőtt: az előbbi ötszázA társulat készen áll az ú| feladatokra Nagyon jól sikerült a szabadtéri nyár programsoTS* *= í rozata. *&KIRJÁK RÓBERT k. zal, utóbbi 4,4 millió forinttal - mindezt úgy sikerült elérni, hogy tavaly eggyel több előadás volt - értékelt az igazgató. Az új évaddal kapcsolatosan elmondta: több olyan művészt is láthatnak majd a nézők, akik korábban játszottak már a teátrumban, így Gáspár Tibort, Vicéi Zsoltot és Sze- gezdi Róbertét, vendégművészként érkezik majd Rusz- nák Adrienn és Dengyel Iván.- A közönség vendégprodukcióknak is tapsolhat, hiszen a Nemzeti Színház a Vitéz lélek, a Szatmárnémeti Északi Színház pedig a Mágnás Miska című előadást mutatja be Nyíregyházán, de vendégjátékokat is tervezünk, hiszen a Túl zajos magányt a Nemzeti mellett a miskolci, a debreceni, a tatabányai és a békéscsabai színház is várja. Két előadás olvasópróbái már elkezdődtek, így sokak számára véget ért a szünet, de aki tud, nézzen bele a VIDOR programjaiba is - javasolta Kirják Róbert. A megyeszékhely polgár- mestere, dr. Kovács Ferenc sok tapsot kívánt a társulat tagjainak. Azt mondta, az évad kiváló felvezetése a pénteken kezdődő fesztivál, amelynek az új főtámogató, a Bige Holding megnyugtató hátteret biztosít. Kiemelte a szabadtéri szezon kiváló eredményeit, hozzátéve: bízik abban, hogy az előttünk álló évad is hasonlóan sikeres lesz. KM-SZA A 2016/2017-es évad műsorterve Nagyszínpad _____________ Déry Tibor-Pós Sándor-Presser Gábor- Adamis Anna: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról. Rendező: Tasnádi Csaba ________________ Gotthold Ephraim Lessing: Emilia Galotti. Rendező: Keresztes Attila Michael Frayn: Függöny fell Rendező: Puskás Tivadar Hamvai Koméi: Castel Felice. Rendező: Göttinger Pál _________________ Wilder-Stewart-Herman: Hello, Dolly! Rendező: Szente Vajk Krúdy Kamara Akunyin: Sirály. Rendező: Szabó K. István Roberts-DiPietro: Á)láv|ú... de jó vagy, légy más! Rendező: Olt Tamás Lars von Trier: A főfőnök. Rendező: Koltai M. Gábor ______ Tasnádi István: A fajok eredete. (A Nézőművészeti Kft. előadása) Gyerekelőadások _______ Szabó Magda-Egressy Zoltán: Tündér Lala. Rendező: Halasi Dániel Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok. Rendező: Harsányi Súlyom László Művész Stúdió Szűcs Réka-Zádori Szilárd: Tancika Marcika. Rendező: Szűcs Réka Fekete István: Vük. Rendező: Tasnádi Csaba _____ Janik László: Sárkányölő Krisztián. Rendező: Bal József Mai ajánlatunt Gnzgaluskaleves, sajttal töltött csirkemell, rizibizi, savanyúság * 30/963-2777,42/401-639 http://etteremlaguna.hu JallaJüfi-\ Smmm napi menüajánlata: Karalábéleves, bácskai rizses hús, savanyúság Rendezvények, esküvők lebonyolítását, hidegtálak f készítését ^ vállaljuk. A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft U kiszállítással: 750 Ft. i előfizetéssel: 600 Ft. szállítással: 650 Ft Nyíregyháza, Tünde u. 10/A 411-433/2118 www.startrehab.hu iíl II II II H II "ll II 11 i I < 1 II II 11 ÍM 1 1 1 i I 1 J J 11 I I 2016. augusztus 24., szerda Paradicsomleves A: Rántott csirkemellfilé, főtt burgonya, savanyúság B: Sertéspörkölt, galuska, savanyúság 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Részletek a www.kelet.hu oldalunkon! Digitális Okos Játék Nyírbátorban! Interaktív, egyszerű, látványos, izgalmas és játszva fejleszt! Ez a DIOO, azaz a Digitális OkosJáték Óvodásoknak. Ez egy új, innovatív, különleges magyar fejlesztés, mely még csak most indult hódító útjára, de máris számos elismerést kapott azoktól, akik kipróbálták az eszközt és a programot. A nyírbátori gyerekek az országban elsőként alapozhatják meg a digitális írástudásukat Veres Jánosné (intézményvezető, mesterpedagógus, óvodaszövetség elnöke), Máté Antal polgármester és a nyírbátori önkormányzat ösz- szefogásának köszönhetően. A Nyírbátori Kulturális Központban mutatták be a DIOO-t augusztus 23-án a térség óvodapedagógusainak, intézményvezetőinek, illetve város és település vezetőinek. Ez az eszköz pontos képet ad a gyerekek fejlődéséről, az eredményeket folyamatosan tárolja és visszakereshetővé teszi, így követhetővé válik a pedagógusok és a szülők számára is. A MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ SZERVEZÉSEBEN a Vidámság es De'j OR?zágos seregszemléié BOBAN MARKOVIC ORKESTAR SERGEN! GARCIA LOS DE ABAJO SONGHOY BLUES RÚZSA MAGDI SZABÓ BALÁZS BANDÁJA HONEYBEAST THE BIEBERS PÉTERFY BORI & LOVE BAND KISTEHÉN MAGASHEGYI UNDERGROUND BUDAPEST BAR BOHEMIAN BETYARS TALAMBA BESH 0 DROM .„ÉS MÉG SOKAN MÁSOK INGYENES! HIRDETÉSEK