Kelet Magyarország, 2016. augusztus (73. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-02 / 180. szám
807996 2016. AUGUSZTUS 2., KEDD 16 Képes krónika KElfT mär Matt Damon FOTÓ:AFP ellen harcol Matt Damon BUDAPEST. Most került a mozikba a Jason Bourne című, 120 millió dolláros szuperprodukció, amelyben Matt Damon negyedszer száll szembe múltjának árnyaival és az egész CIA-vel. A nyitóhétvégére 60 milliós észak-amerikai bevételt saccolnak a szakemberek, és hasonló végeredményt, mint a franchise korábbi darabjainál, tehát jóval 400 millió dollár fölötti összbevételt. Damon nem ült a babérjain, mert már elkészült következő filmje is, A Nagy Fal, amely egy 1000 évvel ezelőtt játszódó akciófantasy. Eredetileg úgy tudtuk, hogy a kínaiak a mongol hódítók féken tartására emelték a történelem egyik legimpozánsabb építményét, a filmből azonban az derül ki, hogy valamilyen szörnyeket akartak vele feltartóztatni. A szörnyek az első előzetesben nem láthatók, csak hallhatóak, de biztosan rusnya állatokról van szó, ha egy egész hadsereget kell mozgósítani ellenük, amelynek soraiban Damon karaktere idegenlégiósként harcol. A rendező a kínai Zhang Yimou, aki olyan remekművekkel büszkélkedhet, mint a Hős és A repülő tőrök klánja. uip Készülhetnek a rajongók “ Kíváncsiság A vörös panda figyelmét még csak egy pillanatra sem kerülheti el semmi. FOTÓ:AFP Megér egy mosolyt A kaszinóban huszonegyezik a vendég, 14-et tart a kezében. Szól az osztónak:- Mondja, Önöknél is szokás, hogy a nyertes borravalót ad az osztónak?- Igen, uram - válaszolja az osztó.- De ez teljesen értelmetlen dolog. Az osztó nem csinál semmit azért, hogy nyerjek. Ha vesztek, akkor ó' sem ad nekem borravalót, nem?- Étteremben szokott borravalót adni a pincérnek?- Persze.- Nos, ez ugyanolyan dolog. Az étteremben, ha elégedett a kiszolgálással, ad borravalót, itt, ha nyer, akkor valószínűleg elégedett a szolgáltatással.- Igen, ez igaz. Viszont az étteremben a pincér azt szolgálja fel, amit rendelek, úgyhogy akkor kérek egy hetest! O További viccek humor.szon.hu * CORNER PÉNZVÁLTÓ £ MoneyGram Stradivari® Magabiztos Rami, a fiatal egyetemista lány sok fotózáson vesz részt, így nagyon magabiztosan mozog a kamera előtt. FOTÓ: JANICS ATTILA Korai Pink Floyd: monumentális, 27 darabos kiadvány novemberben. London. Igazi Szent Grál a Pink Floyd-rajongóknak: egy 27 lemezes kiadvány jelenik meg novemberben a zenekar korai, 1965 és 1972 között készült hang- és filmfelvételeiből. A doboz hétórányi, korábban kiadatlan élő felvételt és több mint 15 órányi videót tartalmaz CD-ken, DVD-ken és Blu-rayeken. A kiadványon először érhető el hivatalos formátumban két Syd Bar- rett-dal, a Vegetable Man és a Scream Thy Last Scream. A pszichedelikus rock legfontosabb együttese 1965Színpadon a Pink Floyd ben alakult Londonban. Roger Waters basszusgitáros-énekes, dalszerző 1985- ben feloszlatta a csapatot, ezután jogvita kezdődött közFOTÓ:AFP te és a többi tag között a név használatáért. A Pink Floydot végül David Gilmour gitáros, Nick Mason dobos és Richard Wright billentyűs vitte tovább. Az induláskor meghatározó és 1968-ig tag Syd Barrett gitáros-énekes 2006-ban, Wright 2008 szeptemberében hunyt el. A november ll-én megjelenő doboz kincsei közé tartozik az 1967 októberében rögzített nyolc szám, amely kimaradt John Latham filmrendező Speak című rövidfilmjéből. Ezek a felvételek még kalózkiadványokon sem voltak eddig elérhetőek. Szintén rendkívül izgalmas az a Barrett-dal, az In the Beech- woods, amelyet eredetileg a Floyd második lemezére, az 1968-as A Saucerful of Sec- retsre szántak, és a rajongók számára eddig csak egy rövidített verziója volt ismert, mti A kártyázás javíthat a stroke-osok állapotán London. Az egyszerű kártyajátékok is segíthetnek a stroke-on átesett betegek állapotának javulásában - állapították meg kanadai kutatók. A kutatók azt akarták megvizsgálni, hogy a stroke-os betegek rehabilitációjában egyre szélesebb körben alkalmazott virtuálisvalóság-játé- kok hatékonyabbak-e a felső végtagok mozgási képességeinek fejlesztésében, mint a hagyományos játékok. A kanadai tudósok 141 pácienst toboroztak a kutatáshoz. A betegek véletlenszerűen kiválasztott felét Wii-vel fejlesztették, a többiek pedig hagyományos játékokat játszottak, például kártyáztak. Miközben az összes beteg megkapta a hagyományos stroke-os utókezelést, két hét alatt tíz alkalommal egy-egy óráig játszottak Wii-vel vagy kártyáztak. A kutatók szerint mindkét csoport mozgási képességei jelentősen javultak a második hét végére, majd ezt tapasztalták négy héttel később is. mti Nemsokára százmillió követővel büszkélkedhet ÄBS8? exkluzív forgatási és családi fotókat posztói, maximálisan kihasználva az online önmarketing összes előnyét. Meg is lett az eredménye: Facebook-rajongóinak száma hamarosan meghaladja a 100 miihó főt. A netes népszerűség mértékegysége egyébként a SMU, és az adott sztár SMU-száma úgy keletkezik, hogy összeadják, hány rajongója van a Facebookon, a Twitteren és az Instagramon összesen. Ebben a rangsorban Diesel csak a hatodik (124 millió SMU), és pont barátja és harcostársa, Dwayne Johnson előzi meg, 127 millió SMU-val. Egyébként a hölgyek vezetnek, az első Selena Gomez (197 millió), a második Ariana Grande (150,8 millió). uip Vin Diesel a Facebookon is nagyon aktív, amit meg is hálálnak. Budapest. Vin Diesel mindig is azon sztárok közé tartozott, akik nagyon aktívak a közösségi médiában. Folyton Vin Diesel fotó: afp 343 milliót értékesítettek Nyíregyháza, Kossuth tér 10. - Nyírség utazási iroda - Telefon: 42/386-221 Nyitva tartás: 9-17:00, szombaton 9-13:00 EURO és USD alapú bankkártyával is válthat forintot! • EURO 310,00 312,99 • USD 277,00279,99 ^ 4 változásjogát fenntartjuk' kiállítás is lesz Kaposvár. Többek között Stradivari-kiállításra, sakkpartikra, műismertetőkre és cigányzenei koncertekre is várják a közönséget a hetedik Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál (Kaposfest) kiegészítőrendezvényein augusztus 13. és 19. között. mti A második negyedévben is stagnált az okostelefon-piac. multimédia. Az okostelefonok világpiaci forgalma nem nőtt lényegesen az idei második negyedévben sem az amerikai International Data Corporation piackutató vállalat felmérése szerint. A második negyedévben 343,3 millió okostelefont értékesítettek a világpiacon, ami mindössze 0,3 százalékkal haladja meg a 2015 második negyedévi 342,4 milliót, de szerény, 3,1 százalékos a növekedés az idei első negyedévi 333,1 millióhoz képest. A világpiac öt legnagyobb szállítójának rangsora nem módosult, de súlyeloszlásuk kissé változott. A Samsung megőrizte vezető pozícióját, és új modelljeinek köszönhetően piaci részesedésén is erősíteni tudott. Az Apple számára a második negyedév hagyományosan gyenge, mivel ügyfelei a harmadik negyedévi újdonságokra várva visszatartják vásárlásaikat. MTI HIRDETÉSEK Hatszáznál is több program PÉCS. Több mint hatszáz színes-kulturális programot kínál a ma kezdődő 9. Ördögkatlan Fesztivál, amely öt napon át várja a dél-baranyai Nagyharsányba, Kisharsány- ba, Beremendre és Villány- kövesdre látogatókat. A négy „katlanfaluban” - összesen 20-25 helyszínen - mintegy 100 színházi előadást, több mint 160 családi programot, 139 koncertet, mintegy 150 kiállítást tartanak, de cirkuszi produkciók, irodalmi programok, kiállítások, filmvetítések, táncelőadások és beszélgetések is lesznek. A rendezvény idei díszvendége Udvaros Dorottya színművész, Kovács Gerzson Péter koreográfus és Both Miklós zeneszerző, előadóművész lesz. MTI