Kelet Magyarország, 2016. augusztus (73. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-02 / 180. szám
2016. AUGUSZTUS 2., KEDD MUT A túloldal egy másik vilá Panyolán van valami, ami nekünk nincs, pedig kellene, de nagyon. panyola. Mintha hazajönnél... - ezzel a szlogennel hívják az érdeklődőket hétvégére a Panyolafeszt szervezői, akik úgy vélik, Panyoláról mindenkinek a szilva jut az eszébe. „... Panyolán azonban van valami más is. Olyan, ami nekünk nincs. Pedig kellene, de nagyon. Akarjuk, de hiába. Hajszoljuk, de annál nehezebben érjük el. Panyolán ugyanis van idő. Mindenre. Nem állt meg, csak sokkal barátságosabban folyik. Mint a Szamos, amin a kézi hajtású komp átvisz. A másik oldal mintha egy másik világ lenne - és az is. Szilvafákkal, nyugalommal, igazi vendégszeretettel, falusi békével, érintetlen tájakkal és évente egyszer egy különleges fesztivállal” - írják honlapjukon. Vízen és két keréken Péntektől vasárnapig tart a fesztivál, ahol a zenei programokat a település központjában, a templom mögötti tér nagyszínpadán tartják, a gyermekprogramoknak pedig a Diófás Liget ad árnyas otthont. A hangulat és a környezet mellett a helyi ételek miatt is érdemes ellátogatni a rendezvényre. Itt nem lehet találkozni szokásos fesztiválkonyhákkal, helyi ízekkel annál inkább. Olyan jellegzetes ételekkel várják a vendégeket, mint a szatmári töltött káposzta, a lapcsánka, de lesznek házi sütemények, kemencés lán- gos, reggelire pedig bundás kenyér paradicsommal és paprikával. És nem szabad megfeledkezni a pálinkáról - ne aggódjanak, lesz az is! Aki az evésben, ivásban elfárad, für- dőzhet egy jót, de akár bringázhat, kenuzhat is. A fellépők között lesz Palya Bea, Péterfy Bori, a Besh O Drom és a Parnp Graszt, de néptáncosok is ropják majd. A Panyolafeszt mindenkit vár, és az érdeklődőknek remek hír, hogy a település nemcsak a lekvárról és a pálinkáról, § de a vendégszeretetéről is messze földön híres, km Péterfy Bori Tizenhetedszer telik meg vendégekkel a part FOTÓK: INTERNET TISZA8ESCIL, A település ön- kormányzata a helyi civilszervezetekkel közösen az idén már 17. alkalommal szervezi meg ötnapos rendezvény- sorozatát, a Tiszaberceli Kulturális és Turisztikai Napokat, melynek eseményeire hívja és várja e sorok olvasóit. Páratlan környezet JB A 2000-ben civil kezdeményezésre létrejött halászléfőző verseny a település tenni akaró lakosainak összefogásával évről-évre bővült, és mára hírnevet szerzett a gátszínházzal, az országos ulti-csa- patbajnokság részét képező Tisza-parti ulti-party-val, a kisebbségek integrálódását segítő romanappal, a térség nyugdíjas egyesületeit megmozgató, kedvelt és látogatott regionális nyugdíjas találkozóval, a környékbeli és helyi fiataloknak tartalmas programot nyújtó, a Berczeli Ifjúsági Kulturális Egyesület szervezte ifjúsági találkozóval. A ma induló és vasárnapig tartó eseménysorozat leglátogatottabb napja a szombati halászléfőző fesztivál, amelynek fő vonzereje a szórakoztató műsorok mellett a mindig visszahívó, csodálatos tiszai táj, a közös főzés, a nagy beszélgetések, a régen látott barátok, ismerősök találkozásának, a fesztiválhangulatnak az utánozhatatlan légköre. KM Újabb titkokra derült fény NYÍREGYHÁZA. Mogács, Janklo- vics, Aranyosi Péter, Kovács András Péter, Kormos Anett, Fodor Annamária és Tóth Szabolcs is Nyíregyházára látogat, hogy mosolyt csáljanak az arcokra a jubileumi, 15. VIDOR fesztiválon. Az ünneplést legfrissebb műsoraikkal fűszerezik meg a hazai stand-up nagyágyúi, a teljes program már elérhető a vidor.eu oldalon, jegyek pedig kaphatók jegyirodában és a moriczszinhaz.jegy. hu oldalon is! km Mai moziműsor Krúdy Gyula Art mozi 16.30: A messzi észak (magyarul beszélő, francia-dán családi animációs film) 18 óra: Pelé (magyarul beszélő, amerikai életrajzi film) _____________ 19.50: Star Trek. Mindenen túl (magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm) Programok a megyében AugAugusztus 2., kedd 10 óra: XVII. Tiszaberceli Kulturális és Turisztikai Napok: romanap, Tiszabercel,Tisza-part _______________ 15.30: Simándy Józsefre emlékező vándorkiállítás megnyitója, Báthori István Múzeum, Nyírbátor Augusztus 3., szerda 19 óra: Dobszerda: Polip zenekar, polgármesteri hivatal előtti tér, Mátészalka Augusztus A., csütörtök 10 óra: Regionális nyugdíjas találkozó (nyugdíjas egyesületek műsora, tánc és zene), Tiszabercel, Tisza-part ___ 20 óra: ÜDVARIas esték: Éljen az ifjú Caramel a beregdaróci Kenderes napon lép fel pár - nászéjszaka egy felvonásban, A kilátó - avagy emberi fonákságok felülnézetből, Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház udvara, Mátészalka _________________ 20 óra: Ä dzsungel könyve, a Sziget színház előadásában, szabadtéri színpad, Nyíregyháza Augusztus 5., péntek 10 óra: XI. Rétközi ifjúsági találkozó (akadályverseny, labdarúgó torna, tűzoltó bemutató, habparty, Prometheus Rock Band, a Rétközi Fiatalok Egyesülete, Jolly és Suzy), Tiszabercel, Tisza-part __________________ 11 óra: Szeresd a falud! - gyermekprogramok, helyi egyesületek, Kis GróGulácson ad koncertet Horváth Tamás és Raul fo, Horváth Tamás és Raul, utcabál, tűzijáték, Gulács ______ 13 óra: Kenderes napok (Beregdaróci hazaváró, népi együttesek, Margaret Island, Caramel), Beregdaróc _____ 16 óra: VI. Sóstó Serfeszt (sörök, ételek, népi játékok, Pán Péter, Zenit együttes, Kocsis Janika, Stempel László) Nyíregyháza, Krúdy Vigadó melletti tér ____ 17 óra: Amatőr színjátszó találkozó, Csenger, művelődési központ _____ 17.30: Komiszár János festőművész tárlatmegnyitója, Bencs-villa, Nyíregyháza ________________ 18 óra: Panyolafeszt (Bodrog néptáncegyüttes, Zűrös banda, Szatmár kamara, Besh 0 Drom), Panyola Hernádi Juditot a múzeumfaluban láthatja a közönség 19.30.: Filharmónia: Sípok és trombita. Somogyi-Tóth Dániel orgona, Csősz János, trombita. Római katolikus társszékesegyház, Nyíregyháza 2Í óra: Mandala nyár - Jávor „Pali” utolsó mutatása, főszereplő: Benkő Péter, Sóstói Múzeumfalu Augusztus 6., szombat 9 óra: A Magyar Ultiszövetség csapatbajnokságának észak-alföldi elődöntője, Tiszabercel, Idősek háza 10 óra: Kenderes Napok (VI. Darócok találkozója, kulturális egyesületek, Motiva zenekar, Borra-Való zenekar, Holdviola-koncert), Beregdaróc ____ 14 óra: XVli. Tiszaberceli halászléfőző fesztivál (Szabolcsi Koncert FúvóAz Omega slágerei Nyírbátorban csendülnek fel szenekar és majorette csoport, Lúdas Matyi előadás, fellépnek a Magyar Lovas Színház művészei, a Nyíregyházi Táncklub, Egri József, lesz tűzijáték és gáti bál), Tiszabercel, Tisza-part 14 óra: VI. Sóstó Serfeszt (Full Rock Band, Premier együttes, Szász Tamás, Műsuck, Nap együttes), Nyíregyháza, Krúdy Vigadó melletti tér ________ 14 óra: Panyolafeszt (Palya Bea, Szatmár együttes, Péterfy Bori, Parno Graszt, kézművesek utcája, népi játszótér), Panyola_____________ 19 óra: Nyírbátori zenei napok: „Gyöngyhajú lány balladája - A musicalek alfája és ómegája", Experi- Dance Produkció, Nyírbátori Kulturális Központ____________________ 21 óra: Mandala nyár - Hernádi Judit zenés estje, Sóstói Múzeumfalu Augusztus 7., vasárnap 10.15: Panyolafeszt, Carmina Renas- centia koncert, református templom 19 óra: Nyírbátori zenei napok: Barokk est - Liszt Ferenc Kamarazenekar, Minorita templom és rendház udvara, Nyírbátor ___________________ 20 óra: Gátszínház - Fogi színház: Mágnás Miska, Tiszabercel, Tisza-part o DUNA nszs KLUB © Ml © ST0RY4 05.50 Hajnali gondolatok 06.05 Halálbiztos diagnózis - IV. évad® Amerikai krimisorozat 06.55 Kenó® 07.00 Híradó 07.Z5 Srpski Ekran Szerb nyelvű nemzetiségi magazin 07.55 Unser Bildschirm Német nyelvű nemzetiségi magazin 08.35 Paula és a vadállatok © Német ismeretterjesztő sorozat gyerekeknek 09.05 A hegyi doktor - V. évad @ Német családi filmsorozat 10.00 Balatoni nyár® 12.00 Déli harangszó HD 12.00 Híradó 12.45 Kult+® 12.55 Jamie vidéki konyhája Angol ismeretterjesztő sorozat 13.25 Család-barát válogatás 14.30 Halálbiztos diagnózis - IV. évad® Laura rejtélyei® Laura és társai biztosak benne, hogy Jimmy Chun ált az orgyilkos mögött, akinek a golyója kioltotta Santianl százados életét, és abban is, hogy a golyót... 2125 1520 Erdészház Falkenauban - __ VLévad @ Német tévéfilmsorozat 16.10 Charty, majom a családban V.évad® Német családi filmsorozat 17.05 Doc Martin -V.évad® Angol tévéfilmsorozat 18.00 Híradó 18.35 A hegyi doktor- V.évad® Német családi filmsorozat 19.30 Szerelemben, háborúban® HD Tórökromantikus dráma 20.25 A fátyolos hölgy® Olasz tévéfilmsorozat 2125 Laura rejtélyei - II. évad © Amerikai bűnügyi tévéfiím- sorozat 22.10 Kenó® 22.15 A 13-as® Amerikai film 23.50 izek palotája® Francia filmvígjáték 0125 Zsákutcában® Olasz krimi 08.00 JoNaLu 08.30 Eperke és barátai 08.55 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 09.20Tabaluga© 09.50 Kelj fel, Marcii© 10.15 Zazle kisasszony© 10.25 Hetedhét Gyerekhiradó 10.35 Peppa malac 10.50 Mazsola és Tádé 11.00 Kíváncsi Fáncsi 11.05 Süni és barátai 11.10 Tóf-Tóf elefánt 1125 Magyar népmesék © 11.30 Mikrobi© 11.45 Kérem a következőt! © 11.55 Mézga család különös kalandjai @ 12.25 Kicsi a bors, de erős ® 12.50 Geronimo Stilton © 13.15 Tatonka történetei © 13.30 Az Ifjú Robin Hood kalandjai© 14.00 Kaja-kalandok© 14.25 Rozsdalovag® 14.55 Csűrcsavarosdi 15.20 Raju.ariksa Egyszer volt, hol nem volt ® Arendelle-ben Anna arra készül, hogy az urnával csapdát állítson Ingridnek, de végül ő esik bele a csapdába, és varázserejű nagynénje hatása alatt tér vissza... 20.10 15.35 Claude 16.00 Bali 16.15 Peppa malac 16.30 Mesélj nekem! 16.40 Gyerekversek 16.41 Hetedhét Gyerekhiradó 16.50 Tabaluga® 17.20 Kelj fel, Mard!© 17.45 Zazie kisasszony © 18.00 Max és Ruby 1825JoNaLu 18.55 Eperke legújabb kalandjai 19.15 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 19.40 Richard Scarry Tesz-vesz városa 20.10 Egyszer volt, hol nem volt® 21.00 Én vagyok itt® 22.40 Szerelem és vérbosszú ® 23.35 Kulisszák mögött - az A38- as hajón: Gary Moore Emlékest® 00.35 Rex Rómában® 01.30 Én vagyok itt® 03.00 Szerelem és vérbosszú ® 03.55 Az A38 Hajó színpadán © 04.35 Story Extra® Sztármagazin 05.00 Barátok közt® Magyar filmsorozat 05.30 Top Shop 05.55 Jó reggelt, skacokl 07.35 RTL Híradó-Reggel Az RTLII esti híradója 08.05 Fókusz® Közszolgálati magazin 08.40 Story Extra® Sztármagazin 0920Asztro-Show Hogyan nézzünk szembe a Jövő nőiéit titkaival, sorsunkkal, problémáinkkal? 10.15 Top Shop 12.00 Portré - Erdély Mátyás ® Riportmagazin 12.30 Na végre, itt a nyári® Magyar filmsorozat 13.00 Gossip Girl - A pletykafészek® Amerikai filmsorozat 14.00 Tűzön-vfzen® Amerikai akciófitm-sorozat Daredevil, a fenegyerek @ Az igazság néha vak, ám a bűnösnek nincs menekvés. Matt Murdock gyerekkorában maradandó sérülést szerez egy balesetben. A megvakult Matt többi érzéke... 21.30 15.05 Éjjel-Nappal Budapest ® Magyar filmsorozat 1620 Isten áldjon, Esperanza! @ Argentin filmsorozat 1725 Story Extra® Sztármagazin 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 18.55 Fókusz® Közszolgálati magazin 19.35 Éjjel-Nappal Budapest® Magyar filmsorozat 20.50 Balátok közt® Magyar filmsorozat 21.30 Daredevil, a fenegyerek® Amerikai akciófílm 23.30 RTL Híradó-Késő esti kiadás Az RTLII esti híradója 00.00 Gyilkos elmék® Amerikai-kanadai krimisorozat 01.05 Az élet csajos oldala ® Amerikai vígjátéksorozat 02.00 Mi muzsikus lelkek Mert mindenkiben van muzsikus lélek! 02.35 A Grace klinika® 05.10 Hungerő® magyar könnyűzenei válogatás 06.05 Red Carpet - Sztárok testközelben® sztármagazin 06.15 OlimpiÁSZ® életmódmagazin 0620 MOKKA® magazinműsor 0625 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 0920 Stahl konyhája® 09.30 Babapercek® 09.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Aktív© magazinműsor 13.00 Csapdába csalva ® Német dokuTeality sorozat 13.35 Knight Rider® Amerikai akciófilm-sorozat Egy béblszitter naplója © Annie, friss főiskolai diplomájával a kezében nehezen tudja eldönteni, hogy anyja álmait valósítsa meg, vagy saját vágyait követve továbbtanuljon. 2125 14.40 Walker, aTexas-i kopó ® Amerikai akciófilm-sorozat 15.45 Maria® Mexikói filmsorozat 16.50 Megtört szivek @ Török filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 1925 ÉDES ÉLET HOLIDAY® reality sorozat 20.40 Jóban Rosszban ® Magyar filmsorozat Sziláid beszámol Viktornak a szülei reakciójáról. Makai figyelmezteti Kellert, hogy Károlyival nem ajánlatos újat húzni. Bori megpróbálja jobb belátásra bírni Milánt az anyjukkal kapcsolatban. 2125 Egy béblszitter naplója ® ‘ Amerikai vígjáték 23.40 Red Carpet - Sztárok testközelben® sztármagazin 23.50 Franklin és Bash® Amerikai vígjáték-sorozat 00.55 Tények Este 08.00 Híradó08.30 Egy Perc Híradó 09.00 Híradó 09.15 Tessék! 0940 Egy Perc Híradó 10.00 Híradó 10.15 Élő egyház egyházi magazin 1040 Egy Pete Híradó 11.00 Híradó 11JO Egy Perc Híradó 1145 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 1241 Egy Perc Híradó 13.00 Híradó 13.15 Kék bolygó1340 Egy Perc Híradó 1400 Híradó 14.15 Esély 1440 Egy Perc Híradó 15.00 Híradól5.15 Magyar gazda 1540 Egy Perc Híradó 16.00 Híradól6.15 Élő egyház /ism./ egyházi magazinl640Egy Perc Híradó 17.00 Híradó 17.15 Tessék! 1740 Egy Perc Híradó 18.00 Híradó 18.40 Egy Perc Híradó 19.00 Hírek 19.05 Minden tudás 19.30 Híradó2045Egy Perc Híradó 21.00 Híradó 2125 Egy Perc Híradó 2135 Világhíradó22.00 HÍRADÓ 23.00 Híradó2320 Angol nyelvű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 2340 Orosz nyelvű hírek23.50 Kínai nyelvű hírek 00.00 Himnusz HD © M4 0845 Magazin0945Visszaszámlálás Rióra 1020 Labdarúgó mérkőzés Európa-liga selejtező1220 Múlt és jelen egy időben 1250 Magazin 1320 OTP Bank Liga Debrecen - Gyirmót 15.15 Magazin Élen állunk 1545 Ösz- szefoglaló 16.05 Magazin Hungaroring 16.35 OTP Bank Liga labdarúgó mérkőzés Felvételről 1830 Fradi Tvl9.00 Visszaszámlálás Rióra1935Összefoglaló 1945 Labdarúgó mérkőzés2235 Labdarúgó mérkőzés Európa-liga selejtező 00.35 Lovas CSIO Díjugrató VK-Budapest 9.00 Magyarország élőben ism 10.00 Híradó1030Televíziós vásárlási mű- sorabtak 11.00 Civil kaszinó ism 1200 Híradó1230 Hírvilág ism 13.00 Reggeli járat plusz1400Vetítő ism: A természetfilm magyar találmány? @ Rendező: Lemer János 15.00 Híradó 1530 Alinda ism 16.00 Főszerkesztők klubja ism 17.00 Híradó1730Ázsia 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Riasztás® 21.00 Híradó 212130 Magyarország élőben plusz 2200 Híradó 22.30 Alinda 23.00 Riasztás ism @ 0.00 Híradó © FILM+ 09.00 Balek-suli©H.00 Ha beüt az étet©1255Gyilkos összeesküvés® 1450Tüzes bosszú®1645Kiképző- tábor®1845 Részeges karatemester @21.00 Non-stop © 23.00 Cápa tó 0045 Lopakodók: Újratöltve ® 0230 Cápa tó 0620Anne0650Rózsaszín párduc 07200750 Mkiden kutya a mennybe jut © 082509.30 Gyilkos sorok ® 1035Szex és NwYork@ll.051205 Született feleségek © 13.05 A farm, ahol élünk @1410 Álom és szerelem: Rosamunde Pilcher@16.05 Bor, mámor, szerelem @ 1725 Rosamunde Pilcher Álom és szerelem ® 19.25 Hegyimentők ©2030 Szex és New York ©21.00 Hétmérföldes szerelem © 23.15 Bostoni halottkémek ® © DISCOVERY C. 0625 Halálos fogás 07.15 A túlélés törvényei 08.05 Raktárvadászok 0830Licitvadászok09.00 Az alkukirály 0930 Kanadai raktárárverések 10.00 Amcsi benzinfalók 11.00 Alaszka a legvégső határ 12„00 Csupasz túlélők 13.00 Csomagesatákl330 Licit- vadászok 1400 Az alkukirály 1430 Kanadai raktárárverések 15.00 Autókereskedők 16.00 Hogyan készült? 1630 Hogyan csinálják? 17.00 Aranyláz Alaszkában 18.00 Alaszka, a legvégső határ 19.00 Autókereskedők 20.00 Hogyan készült? Álomautók 2030 Hogyan készült? Álomautók 21.00 Hogyan készült? 2130 Hogyan készült? 2200 Állítólag... 23.00 Hogyan csinálják? 2330 Hogyan csinál- ják? 00.00 Ne próbáid ki otthon! © ATV 6.00 ATV START Benne Híradók: 6.00,7.00,8.00 830 START plusz 9.05 Fórum 1025 Titkos dosszié BO ® 1130 Lad bácsi 11.55 ATV Híradó 1225 Világhíradó 1235 ATV Híradó 12.50 START plusz 1345 Egyenes beszéd 15.50 700-as klub © 1620 Global 3000 BO 16.50 Világhíradó 17.05 Fórom 1745 ATV Híradó 1&15 A nap híre 1840 No comment 1845 ATV Híradól925 Egyenes beszéd Kálmán Olgával 21.00 Híradó - Este 9 2140 Titkos dosszié®2230 Híradó - Este 9 23.10 Hazahúzó Hazai üdülési és szabadidős lehetőségek 00.00 Világhíradó______________________ ©COOL TV 09.00 Medicopter 117- A légimentők @ 10.00 Miért éppen Alaszka? ® 11.00 A mentalista © 12.00 Sliders ©1235MedicopterlI7 - A légimentők @1345Vészheiyzet@14401535 Cobra 11 ©1630CSt New York-i helyszínelők ©1725CSI: Miami helyszíne- lők©1820Dr. Csont ©19l15 Gyilkos elmék©20.15Amentalista@21.10 Dr.Csont©2210 CSI: New Yoik-i helyszínelők © 23.05 Vámpímaplók © 00.00 Gyilkos elmék® © NYTV 0630 Híradó 07.00 Rá-Adás magazin © 0730 Híradó 08.00 Vetítő kisfilmek a múltból © 0830 Híradó 09.00 A Guthi erdő dokumentumfilm® 0930 Jeles Nyíregyháziak portré magazin © 10.00 Képújág 18.00 Híradól830 Alkotás utca kulturális magazin ©19.00 Híradó 1930 Feketén Fehéren portré magazin ® 20.00 Híradó 2030 Rá-Adás magazin ® 21.00 Híradó 2130 Vetítő kisfilmek a múltból @2200 Híradó 2220 20 éves az Evangélikus Iskola dokumentum film ® 22.50 Híradó @23.10 Képújság ETCWifli« 630Party Zóna®7.00 Híradó 725 Életvitel® aOO Híradó830 Mintagazda © 9.00 Híradó 930 Képújság 17.30 Party-Zóna - zenei összeállítás © íaOO Híradó 18.30 Túrabakancs, Csülkös Fesztivál®1845Megyeiért: Vaja ©19.00 Híradó 1930 Aszcendens ® - ism. 20.00 Híradó 20.25 Film: Tízezer nap ® 22.10 Híradó 22.35 Hitvallás - vallási magazin, ism. ® 2335 Himnusz 2340 Képújság ©NAT.GEO. 0845 Veszedelmes találkozások © 0940 Veszedelmes találkozások ® 10.35 Dönts vagy meghalsz! ® 11.05 Eszement tudomány ® 1130 Eszement játékok ®1200 Alaszkai ezermesterek © 13.00 Tonhal-csaták ®1400 A Harmadik Birodalom építményei @ 15.00 Országút a pokolba ® 16.00 Légikatasztrófák ® 17.00 Garázs varázs 18.00 Országút a pokolba © 19.00 Pedig jó ötletnek tűnt @19.30 Pedig jó ötletnek tűnt @ 20.00 Apokalipszis: a második világháború @21.00 TörténeF mi vérátömlesztés © 2200 Apokalipszis: A verduni csata © 23.00 Pedig jó ötletnek tűnt © 2330 Pedig jó ötletnek tűnt ©00.00 Drog-nyomozók® ©CLASSFM 06.00 Morning ShowlO.00 Class Kívánságműsor AbaháziCsabávall5.00 Class Délután Vágó Pirossal 20.00 Class Night Szani Roianddai 2200 Class Kultúra © MR1-KOSSUTH 6.00180 perc 9.00 Hírek930Hírek 10.00 Krónika benne: Sport Időjárás. 1030 Hírek kb.1052 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírek 1132 Vendég a háznál1200Déli harangszó 1201 Krónika 1223 Sportvilág 1230 Ütköző délben 13.00 Hírek 1106 Rá- diószínház A kolostor regénye1325Zene 1330 Tanúim lesztek! 1400 Hírek 1405 Aicvonások Szarvas István erdész 1430 Hírek 1434 Tét-Idő 15.00 Krónika 15.10 XX. századi történelem 1535 Közelről1538Az elveszett cirkáló 15.56 56 másodperc 16.00 Krónika 1630 Hírek 1640 Hangtár T7.00 Hírek 17.07 Trend-idők 1730 Krónika 1754 Sportvilág 1756 Hősök naptára 18.00 Ütköző este 1830 Határok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sportvilág 1925Tetten ért szavak1930Családi sáv 20.00 Krónika20.11 Belépő Kulturális magazin 2053 Vers naptól nap- ra21.00 Hírek 21.05 Sportvilág2130 Rádiószínház Mi a szerelem ? 2150 Zene 2200 Krónika 2220 Sportvilág 2230 A nap történetei 2256 56 másodperc 2257 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arcvonások Szarvas István erdész 6.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 6.03 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádió- val630Hírpercek 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés730 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 830Hírek. Időjárás. Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10^0 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.03 Eszembe jutottál n.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés TI.02 Sporthírek 1200 Hírek. Időjárás Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.03 Petőfi Összes 1400 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15„00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.03 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádióval 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sporthírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 19.02 Sporthírek 19.03 Minek nevezzetek?20.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 21.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 21.03 Rontom Bontom2200 Hírek. Időjárás. Közlekedés © VIASAT3 07.00 0725JObarátok ©0750 Peren kívül ® 0845 Downton Abbey ©0940Szivek szállodája ©1040 Sütimester - Mesterkurzus ® 1155 Cl: A helyszínelők 1255 CSI: A helyszínelők 13.551450 NCIS: Los Angeles © 15.50 Castle © 16.50 Castle © 1750 Sütimester - Mesterkurzus © 19.05 Egy fiúról ©1935 Jim szerint a világ ©20.052035Két pasi - meg egy kicsi ©21.002155Flash-A Villám ©2255Az utolsó műszak® 01.10 Két pasi - meg egy kicsi © A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.