Kelet Magyarország, 2016. augusztus (73. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-02 / 180. szám
2016. AUGUSZTUS 2., KEDD KELET Háttér 3 ■■■■■■■ Elnyelte őket a „halálkanyar” A Vadóc által Jelzett területet nem sokkal később szonárra is átvizsgálták fotó: pusztai Sándor Hétfőn motorcsónakkal és szonárral keresték tovább a Tiszában a Benknél elmerült fiúkat, de hiába. benk. Továbbra sem találják a kutatóegységek azt a 12 és 13 éves mezőladányi testvéreket, akik fürdés közben merültek el a folyóban. Ahogyan arról már beszámoltunk, a gondtalanul fürdőző fiatalok vasárnap olyan hirtelen, váratlanul tűntek el a vízben, hogy a közelben tartózkodó felnőtt rokonuk már nem tudta megakadályozni a tragédiát. A záhonyi tűzoltók, a Fel- ső-Tisza-vidéki Búvár Egyesület, a Csengeri Szent Flórián Vízi Mentő Egyesület, a Nyíregyházi Mentőkutyás Egyesület, illetve a speciális mentők kutatása hétvégén nem járt sikerrel. Hétfőn lapunk munkatársai is elkísérték a testvérpárt hajóval és szonárral tovább kereső vízirendőröket és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vízimentő csapatát. Vinczellér Tibor, a Nyíregyházi Speciális Mentők vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: a folyó sodrása miatt az eltűnés helyétől akár 10 kilométerrel távolabb is felbukkanhatnak az elkövetkezendő napokban.- Az örvény közepén is keA szonár és a kutya is teste(ke)t jelzett az örvény centruma körül. SZABÓCSABA restük őket, több mint 7 méter mélységben, A vizet motorcsónakkal igyekeztek felkavarni, „megrúgatni” a kollégák, de csak nem bukkantak fel a feltehetően már élettelen testek. Ha a kutatóegységek nem járnak sikerrel, nem kizárt, hogy horgászok, vízitúrázók' fognak rájuk találni - tette hozzá. Hullámzó optimizmus Tegnap délután Vásárosna- ménynál tették vízre azt a motorcsónakot, amely tovább folytatta a testvérpár keresését. Riportereink a ti- szamogyorósi kompátkelőnél léptek a fedélzetre, hogy megfigyeljék a sokat tapasztalt legénység munkáját, és elsőkézből tudósítsák olvasóinkat. Szabó Csaba kutatásirányító csapatát a speciális kiképzést kapott, 6 éves labrador, Vadóc is aktívan segítette. Benk illegális strandpartján tucatnyi falubeli, rokon, hozzátartozó vizslatta a tragédia helyszínét az úgynevezett „halálkanyarnál” köröző motorcsónakunkat. Egy tekintet mindvégig az élőket és holtakat egyaránt kiszimatoló Vadócra szegeződött. A kutya jelzésére nem kellett sokáig várni: száját nyalogatva, toporzékolva adta tudtára gazdájának az erős örvény körül, hogy talált valamit. Ezt mintegy alátámasztva a szonár is felfedezett két nagyméretű, úszó testet a víz mélyén, melyekről eddig nem derült ki, hogy az iszapba ragadt testvérpár lehet-e. Szabó Csaba ezután másodmagával rótta a köröket a csónakkal, vízmozgást, hullámokat generált, majd újra és újra bevetették a technikai és a négylábú segítséget.- Veszélyes és csalóka szakasz ez, nem véletlenül emlegetik halálkanyarként - árulta el a parton várakozó asszonyok egyike. - Bizony, sokan odavesztek már a mély vízben! Ennek ellenére mégis lejárnak fürödni, úszni az emberek, nem tanulnak a halálesetekből - tette hozzá. Tovább keresik a testvérpárt Volt, aki távcsővel Kémlelte a vízfelszínt a partról, mások könnyeikkel küszködve szinte a semmibe révedtek. Itták a partot érő kutatók szavait, hátha megtudnak valami új, fontos, reményt adó információt. Várták, hogy valaki végre felkiáltson, „megvannak”, a késő estig tartó keresés azonban hétfőn sem vezetett eredményre. Az egyik középkorú férfit, aki reggeltől kint állt a partszakaszon, szerettei kísérték az árnyékba, mert kis híján elájult. Arról a rokonról, aki a testvérpárt igyekezett kimenteni, megtudtuk: az újraélesztése óta otthon lábadozik. Testileg napról napra javul az állapota, de lelkileg képtelen feldolgozni a történteket. PALICZ ISTVÁN istvan.palia@kelet.hu Tiltások és tanácsok a vízbefúlások megelőzése érdekében Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 14 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben. A jól úszóknak is célszerű a mentőmellény, mentőgallér vagy karúszó használata. Úszni nem tudók, gyengén úszók csak sekély vízben fürdőzzenek. Erősödő szélben csónakkal, fürdőeszközzel elsodródók maradjanak a csónakban, amíg sekély vízre érnek, vagy ameddig megérkezik a segítség. Elsodródott játékok, matracok után ne ússzanak mély vízbe! Fürdés előtt kerüljük az alkoholfogyasztást és a kiadós étkezést! Tilos fürdeni hajóútban, bóják, nagyhajók, úszó munkagépek közelében, valamint motoros vízisporteszköz-pályák területén, egészségre ártalmas vizekben. ___________ Hasznos tanácsok: Napozás után közvetlenül, felhevült testtel soha ne menjen a vízbe! Ismerje meg a vízterület sajátosságait, mederviszonyait, a várható időjárást és a segélykérés módjait! Aki nem tud úszni, ne menjen mély vízbe, és ott ne használjon felfújható fürdőeszközt (gumicsónak, gumimatrac)! Ismeretlen helyen ne ugorjon vízbe, a vízfelszín alatt található és nem látható kövek, cölöpök, karók maradandó sérülést, akár halált is okozhatnak! A kéményseprő nem kér pénzt! nyíregyháza. A katasztrófa- védelem állományába tartozó kéményseprők nem vesznek át készpénzt az ügyféltől. A megrendelésre végzett munkák díját kizárólag számviteli bizonylat ellenében, átutalás- saHehet rendezni. A katasztrófavédelem kéményseprőjét egyértelműen azonosítja munkaruhája és szolgálati igazolványa. A lakosságot arra kérik, hogy a kéményseprő munkatársaktól kérjék el az igazolványt és ellenőrizzék a személyazonosságot - figyelmeztet a katasztrófavédelmi igazgatóság. A közelmúltban ugyanis a központi ügyfél- szolgálatra olyan bejelentés érkezett, hogy ismeretlenek magukat a katasztrófavédelem kéményseprőinek kiadva pénzt kérnek a munka elvégzéséért. KM Lopott áram miatt halt meg Egy hároméves gyermek halálát okozta a lopott áram. NYÍREGYHÁZA, TISZAVASVÁRI. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja annak a hároméves kisfiúnak a szüleit, akik tiszavasvári lakásukban lopott árammal működtették balesetveszélyes hűtőszekrényüket, emiatt gyermekük halálos áramütést szenvedett - tájékoztatta lapunkat dr. Szilágyi László sajtószóvivő. Felfüggesztett fogházbüntetés A napokban benyújtott vádirat szerint az öt kiskorú gyermeket nevelő, nehéz anyagi körülmények között élő szülők tavaly májusban A kisfiú játék + + közben hozzáért a hűtő hátsó burkolatához. SZILÁGYI LÁSZLÓ úgy vezették be a lakásukba az áramot az utcai hálózatról, hogy a légkábelre egy kampót akasztottak, melyről a vezetéket a szobaablakon keresztül a folyosóra vezették, az áram további elosztókon jutott el a hűtőig. A hűtőszekrényt közvetlenül ellátó elosztó vezeték burkolata megsérült, földelés sem volt rajta. Tavaly július 27-én az édesanya gyermekeivel és rokonaival volt otthon. Játék közben a hároméves kisfiú hozzáért a hűtő hátsó burkolatához, és halálos áramütést szenvedett. A halála azért következett be, mert a vádlottak a lopott áramot megfelelő biztosítóberendezések nélkül használták, ráadásul a hűtőszekrényük is zárlatos volt. Ha a szülők biztosítóberendezést használtak volna - azaz ún. kismegszakítót és Fi-relét - a baleset nem következett volna be.- Az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottakkal szemben, akiknek a bűnösségéről a Nyíregyházi Törvényszék dönt majd. Az áramlopás miatt szabálysértési eljárás keretében vonják őket felelősségre, mert az eltulajdonított áram értéke nem haladta meg az ötvenezer forintot - közölte a szóvivő. KM Figyelmesen közlekedjenek! FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Épülakisvárdai körforgalom kisvárba. Átmenetileg jelzőtárcsás forgalomirányítás van érvényben a 4-es főúton Kis- várda határában, ahol aszfaltozzák az utat a Kékese felé vezető oldalban. Az autósoktól fokozott figyelmet kémek, km Nézőpont Hoványi Péter Elillant az illúzió Még tízéves sem lehettem, amikor egy délelőtt az úszkálás, labdázás és a gátépítés szüneteiben azt figyeltem, vajon min dolgoznak olyan szorgalmasan a csónakos, hosszú kötelekkel és ismeretlen szerszámokkal felszerelt emberek. Mielőtt ebédelni indultunk, munkájuk eredményeképpen megpillanthattam életem első - és szerencsére ezidáig utolsó - vízből kiemelt holttestét. Gyerekkorom nyarait a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kiskinizsen töltöttem, ahol a legfőbb élményforrás a közeli vízpart volt. A Hernád arrafelé egyáltalán nem veszélytelen: a kanyargós folyó vadvízjellegű, ráadásul folyamatosan változik, sosem lehet knsmerni a zátonyok, szigetek, mellékágak labirintusát. Mivel édesapám is ott töltötte gyerekkora nyarait, tanácsokból soha nem volt hiány, százszor is átismételtük, mi a teendő, ha például görcsöt kapunk úszás közben, vagy beszippant egy örvény. Az Unalomig ismert szabályok fontosságát gyakran aláhúzták a folyó áldozatairól szóló hírek, legfőképpen pedig a fenti eset. A Tisza magyar szakasza jóval szelídebb, már-már veszélytelennek tűnik annak, aki a Hernád-parton nevelkedett. Ezt az illúziót vasárnap egy mezőladányi testvérpár eltűnése oszlatta el. E sorok írása közben is keresik őket a tűzoltók, búvárok, kutyás és speciális mentők - annak tudatában, hogy talán már nem segíthetnek rajtuk. Az én gyerekeim már nem a Hernád, hanem a Tisza vizében fognak fürdeni, de annyi bizonyos: ők is egynél többször hallanak majd az önmentés fogásairól. peter.hovanyi@kelet.hu Kelet kvíz 1730-as években, III. Károly király uralkodása idején a kamara „sváb" telepeseket költöztetett ide. a) Tímárra b) Rakamazra c) Kótajba d) Tiszaeszlárra A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük: Ön kedvel! a természetes vizek strandjait? BORVlZ ELEMÉR: A PETHE LÁSZLÓ: Egy GINCSAI MIHÁLY: Nem mesterséges strand medencében jobban rajongok a szabadbiztonságosabb. érzem magam. strandokért. CSÁKI BRIGITTA: KOLOZSI KRISZTIÁN: A DIENESNÉ DIÁNA: A Szívesen fürdőzőm a Parkfürdőt és a tavat mesterséges fürdőheTiszában. is szeretem. lyekre szavazok. Borvíz Elemér nem igazán rajong a természetes vizekért.- Számomra biztonságosabb a mesterséges strand, én inkább oda járok szívesen, már amennyire a munkám engedni - válaszolta. Pethe László szintén szívesebben fürdőzik egy csempézett falú medencében, mint mondjuk a Tisza vizében. - Festő vagyok, nyaranta van a legtöbb munka, úgyhogy nem sok időm jut a strandolásra, de ha lehetőségem adódik, inkább egy mesterségesen kialakított fürdőhelyen ejtőzöm egyet- tette hozzá. Gincsai Mihály sem rajong a szabadstrandokért. - Ha tehetem, akkor inkább a medencét választom fogalmazott. Csáki Brigitta egy Tisza-menti településen látta meg a napvilágot, így mi sem természetesebb, hogy imád a szőke folyó partján pihenni. - Tudok úszni, nem félek a Tiszától, de azért óvatos vagyok - tette hozzá. Kolozsi Krisztián szívesen strandol Sóstón, akár a parkfürdőben, akár a tavon. - Mindkét helyen örömmel töltöm el a szabadidőmet. Dienesné Farkas Diána a mesterségesen kialakított fürdőhelyekre szavaz. - Nemrég jöttünk haza nászúiról, tengerparton pihentünk, de legfeljebb csak a bokámat áztattam meg a vizben. Nem tudok úszni, ezért az óvatosság - mondta. km-tg ■ Zarándoklat Először ejtette útjába Nyíregyházát az erdélyi Szentjobb településről indult Szent Jobb Zarándoklat Mária útja, melynek úti célja az augusztus 20-ai, budapesti körmenet, fotó: sipeki Péter