Kelet Magyarország, 2016. augusztus (73. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-10 / 187. szám
857852 2016. AUGUSZTUS 10., SZERDA 4 Hazai tájakon ■ Egyházmegyei búcsú A közelmúltban rendezték meg Máriapócson a Debre- cen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúját, amelyen részt vettek az ajaki Máriás-lányok és az ajaki Rózsafüzér-társulat asszonyai is. fotó: némethné csubák Éva Röviden KÜLÖNLEGES KONCERT. A sokszínűség jellemzi azt a zenekart, amelyet egy rockzenész és egy magyar gyökerekkel rendelkező, kanadai születésű zongoraművész hozott létre. Magnus Rosén a HammerFall nevű heavy metal együttes basszusgitárosaként vált ismertté, míg George Keczán nemcsak a billentyűs hangszerek szakértője, hanem zeneszerző is. Az általuk alapított The World Changes Duo együttes ad koncertet augusztus 14-én 16 órakor a nagy- kállói református műemlék templomban. Zenéjük a népzenéből, a klasszikus zenéből, tradicionális európai stílusokból táplálkozik. A koncertre a belépés ingyenes. PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL Jobbik. Az utolsó állomásához érkezett a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány nyári üdültetési programja - jelentette be a Gólyahír Gyermek- és Ifjúsági Táborban a szervezőkkel közösen tartott sajtótájékoztatóján dr. Fülöp Erik, Tiszavas- vári polgármestere, a Jobbik alelnöke. Elhangzott: a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványt a párt tavaly novemberben indította útjára, hogy segítse a hátrányos helyzetű gyermekeket. A civil szervezet működését minden jobbikos országgyűlési képviselő a fizetésének 10 százalékával támogatja. - Ennek köszönhetően az idén több mint 150 család üdülhetett például Ásotthalmon és Ózdon. A „Hurrá, nyaralunk!" program utolsó állomásán, Tiszavasváriban jelenleg 16 család, összesen több mint 80 résztvevő nyaral az alapítvány jóvoltából. A vakációzók napi háromszori étkezést és múzeum-, illetve strandbelépőket kapnak, valamint bebarangolják, megismerik a várost és annak tájvédelmi körzetét - taglalta a város első embere, dr. Fülöp Erik. A táj szépségeit kutatták A művészek jó szívvel adományoztak az ellátásért és a vendégszeretetért emlékbe egy-egy képet. tiszalök. Tizenhetedik alkalommal rendezték meg az idén Tiszalökön a Csontváry Nemzetközi Alkotótábort a Neva Panzióban. Az egyhetes vendéglátás szállásköltségeit a tiszalöki önkormányzat fedezte. Érzelmek és élmények A tizenhárom művész, akik elfogadták a festőtáborba a meghívást, csak az estéket használták pihenésre. Pirkadattól napszálltáig a tiszalöki táj szépségeit kutatták, és az ott szerzett érzelmeiket örökítették meg vásznaikon. Kijevtől Vencsellőig, Kolozsvártól Verőcéig, Miskolcig, Szolyvától Munkácsig jöttek művészek A tábor résztvevői a házigazdákkal Tiszalökre, akik stílusukban és művészi látásukban sokszínűek voltak, de mégis egy nagy baráti társasággá ková- csolódtak a táborban.- Rengeteget dolgoztak, de az esti órákban sem hagytuk őket pihenni. Volt például vacsora a Feketeszakáll Kalandparkban, a művészeket piknikezni hívta dr. Zrinszki Eszter, s nem hiányzott a már hagyománynak számitó szerdai bográcsolás sem, ahol a vendégeket dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő és Gömze Sándor polgármester is köszöntötte - tájékoztatta lapunkat Zrinszki István, aki Tölgyesi Attilánéval együtt a tábor szervezője és fáradhatatlan motorja.- A csütörtöki vacsorát a Tiszalöki Horgászegyesület szolgáltatta, s a finom falatok mellé a város népzenei együttese adott ízelítőt a magyar népzenéből. A zárórendezFOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM vényen a művészek bemutatták az itt készült alkotásokat, amelyekből jó szívvel adományoztak az ellátásért és a vendégszeretetért cserébe, emlékbe. Sokan támogatták a tábort tejjel, pékáruval, egyéb élelmiszerrel, köszönet mindenkinek. Bízunk benne, hogy jövőre a nagykorú, XVIII. Csontváry Nemzetközi Alkotótábort ünnepelhetjük majd - tette hozzá még Zrinszki István. km Aláírással erősítették meg a községek közötti megállapodást FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Megerősítették a testvéri szerződést Tizenöt évvel ezelőtt alakította ki kapcsolatát a két település. GULÁcs. Szeresd a falud! 2. elnevezéssel rendeztek falunapot a közelmúltban Gulá- cson. A meghívott vendégek és a fellépők köszöntése után a 15 évvel ezelőtt megkötött testvérközségi szerződést erősítették meg a szlovákiai Csicser község és Gulács vezetői. Az ebéd elfogyasztása után egymást váltották a neves szórakoztató előadóművészek a színvonalas produkciókkal. A hajnalig tartó utcabált csak a tűzijáték szikrázó fényei szakították meg rövid időre. Debreczeni Zsolt zenéje táncra ösztönzött fiatalokat és idősebbeket egyaránt - tájékoztatta lapunkat Berki Károly. KM KÖZLEMÉNY Kedves Betegeink! Dr. Farkas Csaba Ph.D. ortopéd és traumatológus szakorvos magánrendelése elköltözött. Elérhető: Nyíregyháza, Epreskert u. 51. szám alatt szerdai napokon, 16 és 19 óra között előjegyzés alapján. Előjegyzés: 06-30/2500-390 HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Nyíregyházán kis kertes ház 75 és 60 nm-es egyben vagy megosztha- tóan is eladó. 20/466-2074. 857945 LAKÁSELADÁS Bp. X. Gyakorló utcában, jó állapotú, 2+lfél szobás, 60 nm.-es erkélyes lakás. Ár: 18.59 M Ft. Tel: 0670/451-7315 _________856209 Bp. X. kér Mádi utcában, jó állapotú, II. emeleti erkélyes lakás, különnyíló szobákkal. Ár: 13.5 M Ft.Tej: 0670/331-4610 856208 Bp. X .kér, Korponai utcában, 2 szobás, 67 nm-es lakás, konvektoros fűtéssel és garázzsal.Ár: 12,49 M Ft.Tel: 0670/931-2830 sseieo Nyháza Csipke u. 51 nm 2 szobás 2. em. gáz-cirkós lakás téglaép. eladó. 12,25 MFt. 20/346-3710 ________________________________________856917 Nyíregyháza belváros frekventált helyen 298 nm jelenleg irodaként működő klimatizáit ingatlan kiváló parkolási lehetőséggel reális áron eladó, kiváló befektetésnek. Ugyanitt antik faragott férfi dolgozószoba bútor eladó. 30/309-5144. 857186 ALBÉRLETKÍNÁLAT Debrecenben jó közlekedéssel 1,5 szobás bútorozott lakás nemdohányzó nőnek vagy egyetemista párnak kiadó.É.:06/305076321 857740 Mátészalkán, az Alkotmány úton, egy szobás társasházi lakás kiadó. Érd: 0630/9662-657 ______857775 ÜDÜLŐ, HÉTVÉGI HÁZ Akciós áron Balatonmárián 7 fős, jól felszerelt partközeli nyaraló kiadó! 12.000 Ft/éj. Tel: +36 30 8705340 ______________856909 GÉP, SZERSZÁM 11,2 x 24-es gumiköpenyt keresek megvételre. Érd.:0670/4242-236 857681 HÁZTARTÁSI GÉP ÉS FÉLSZ. Hűtők, kombinált hűtők garanciával eladók. Nyugdíjasoknak kedvezmény. Szállítás megoldható. 70/ 205-5998. _____________857938 HOBBI-, SPORT VADÁSZVIZSGA TANFOLYAM 70- 702-5405 www.loterszerencs.hu 857407 UTAZÁS GOROGORSZAGI UTAZÁSOK LEGNAGYOBB VÁLASZTÉKA NYÍREGYHÁZI BUSZINDULÁSSAL. Paralia, Sarti, Parga, Nei Pori, Neos Marmaras minden hétfőn akár 24.900 Ft/fó'áron (utószezon). Zakynthos, Kefalónia, Korfu, Toló yninden pénteken már 35.900 Ft/fötól. Horvátország egyéni utazással már 45.900 Ft/2 fős apartman. GRANDTOURS Debrecen, Vám. 10. Tel,:52/44t-34S, www.jrandtoiiB.lMi flHHi Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel terhelt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 853703 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Dióbelet veszek, házhoz megyek 800-1200Ft/kg, héjas 150- 250Ft/kg.Tel:06205861594 857307 Eladó tritikálé 5 E Ft/100 kg, kukorica, 6 E Ft/100 kg, Nyírszőlős. Érd.r0670/466-1126, 0670/978- 3512 857873 150 db nagy körbálás réti széna eladó. Érd.: 0630/8982-675 857737 ÁLLAT (■ Border collie kiskutya eladó. Érd.: 0630/9589-969 _________857955 Fehér vágnivaló és piros csirke konyhakészen megrendelhető. Nyíregyházán ingyenes kiszállítás. 20/ 376-0973. 853689 Gabonán nevelt vörös házityúkok 3 kg-s 1200 Ft/db, vörös cirmos kakasok 8 hónaposak 2000 Ft/db ingyenes házhoz szállítással. Érd. 0630/422-3863. _________857868 Kendermagos tojójércék kaphatók 3-3,5kg-osak 1500Ft/db szállítás- sal. 06-30/843-7442______857829 Kettőshasznú kendermagos és vörös tojójércék rendelhetők szállítással. Érd.: 0630/852-8019. _________________________________________857879 Tyúkvásár! Barna, fiatal tojótyúk 360Ft/db Nyíregyháza Vargabokor. 20/9370-200. ___________857618 20 hetes 3 kg-os Master jércék és kakasok rendelhetők szállítással. Érd.: 0630/852-8019. _____857909 28 hetes vörös tojótyúkok 850 Ft/db, fehér hízott magyar kacsák 3,5-4 kg-osak 1450 Ft/db, ingyenes házhoz szállítás. Érd.: 20/996- 7738 857833 NÖVÉNY s 8 Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650 MUNKAHELYET KÍNÁL Eladó 50 db körbálás lucerna, fedett helyen tárolt és 50 db réti széna. Érd.: 0630/252-5227 _________________________________________857859 EGYÉB ELADÁS Eladó tűzifa erdei m3-ben, erdészettől. Tölgy, bükk 17000Ft/m3- től. Hétvégén is. 20/933-2395 _________________________________________857630 Hasított tűzifa akció 12500Ft/m3. Az ár tartalmazza a házhoz szállí- tást. 30/551-9875 857642 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Kútfúrás, kútjavítás, kompresszorozás. Ciropulosz. 20/6615-629, 30/3200-634. 854614 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmoníkaajtő, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műa.nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. Autóüveg fóliázás. ALKATRÉSZBOLT: Nyíregyháza, Káliói út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. 857020 Kútfúrás! Pincébe, aknába, 40-50- 63-110-160-as csőmérettel'házi vízellátáshoz, kiskerti, szántóföldi öntözéshez. Garanciával. Érd.: 20/ 327-0813. _____________ 857694 Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. Lukács-Ablak Kft. Nyíregyháza-Oros A Tiszavasvári Magiszter Óvoda és Általános Iskola az alábbi álláshelyekre várja a jelentkezéseket a 2016-2017-es tanévre: óvodapedagógus, tanító, matematika-bármely szakos, fizika-bármely szakos, angol szakos tanár. Önéletrajzokat a magiszteriskola@gmail.com címre várjuk 2016. augusztus 20-áig. Club Dobogómajor Szálloda,Cserszegtomajon az alábbi állásokra keres munkaerőt: karbantartó,szobaasszony, uszodamester,szakács.CSAK HÁZASPÁROK jelentkezését várjuk,szállás megoldhatólA jelentkezéseket a kuti.andrea@abbaziagroup.com e- mail címre várjuk önéletrajzzal. Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Beszterec területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk Érdeklődni 9-17 óráig: i +36 20 958-9919 Fűtés- és szanitertechnikai, szakkereskedelmi cég felvesz r __ 0w SZAKERTEKESITO MUNKATÁRSAKAT NYÍREGYHÁZI munkahelyre. Kizárólag épületgépészeti szakkereskedelemben szerzett, legalább 2 éves gyakorlattal, termék- és rendszerismerettel rendelkezők jelentkezését várjuk jövedelemigény megjelölésével. A nyíregyházi lakosokat előnyben részesítjük. Jelentkezés szakmai önéletrajz e-mail útján történő megküldésével a nyiregyhaza@megatherm.hu címre. A feltételeknek meg nem felelő pályázatokra nem válaszolunk! Elszedő, csomagoló munkakörbe felvételt hirdet a Nyíregyházi- Kenyérgyár Kft. Jelentkezni személyesen a cég telephelyén lehetséges (Nyíregyháza, Gomba utca 2-4) augusztus 12-én, pénteken, 8 és 12 óra között. 857802 Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Nyíregyháza területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-17 óráig: +3620973-9767 Ácsot felveszek. Bér megegyezés szerint. Tel.: 0670/213-2540. 857711 Kertészeti munkára női munkaerőt (nemdohányzó) keresünk Nyfregyhá- zán. Tel.: 0630/9665-037. 857613 Mezőgazdasági gépszerelői képesítéssel, traktoros gyakorlattal rendelkező munkaerőt keresek Nyíregyháza mellé állandó munkára. Érd.: 20/249-9941 telefonon. 857333 Nyíregyházi bútorgyár betanítással keres dolgozókat. Betanítás után magas kereseti lehetőség. 70/881- 9575. 857471 Nyíregyházi gyógyszertár szakasszisztenst és gyógyszerészt^ keres. Részmunkaidő is lehet. Érd.: 30/862-1304. 857654 "C7 Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Rozsály és Tunyogmatolcs területére. Csak helyi lakosok jelentkezését varjuk. Érdeklődni 9-17 óráig: + 3620 958-9918 Nyíregyházi felnőtt háziorvosi praxisba, főállású asszisztenst keresek az alábbi feltételekkel: HID vagy OKJ 54 szakkép., működési kártya, számítógép ismeret, B. kát. jogosítvány. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal, bizonyítványok másolatával a empatia8@freemail.hu 857872 Korai munkakezdéssel, hírlapkázbesítőket keresünk Tiszabecs, Magosliget és Uszka területére. Jelentkezőket Tiszabecsrót várunk! Érdeklődni 9-17 óráig: +36 20 958-9918 Takarítónőt felveszek. Nyíregyháza, Debreceni u. 256. Érd: 8-12 óráig ________________________________________857816 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon.