Kelet Magyarország, 2016. augusztus (73. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-09 / 186. szám
2016. AUGUSZTUS 9., KEDD KEDET Sport 11 Tengerparti tenisztorna jön a mesés helyszínen Jöhet az újabb megmérettetés FOTÓ: ZÁDOR PÉTER tenisz. A varázslatos szlovén tengerparti kikötővárosban, Portorozban versenyez a héten Fucsovics Márton. A legfrissebb világranglistán a 162. helyen jegyzett nyíregyházi teniszezőnek a 42 500 eurós, keménypályás viadal lesz az utolsó erőpróbája az amerikai nyílt teniszbajnokság, az US Open selejtezője előtt. A portorozi teniszcentrum is a tengerparton található, centerpályája egy elegáns miniaréna. Marcit a nyolcadik helyen emelték ki, első mérkőzését ma játssza a főtáblára szabadkártyával felkerült német teniszező, Yannick Maden (336.) ellen. Ha minden a papírforma szerint alakul, a negyeddöntőben a szlovák Jozef Kovalik (124.) lehet az ellenfél, akit a harmadik helyen emeltek ki. Addig azonban két meccset még meg kell nyernie Marcinak. km-bt Csak egyetlen ponton múlt a feljutásuk kosárlabda. A negyedik helyen végzett a macedóniai Szkopjéban a B divíziós U18- as fiú Európa-bajnokságon a magyar válogatott, amely ezzel nem tudta kiharcolni a legjobbak közé, az A divízióba kerülést. A Ferenczi Tamás szövetségi edző vezette csapat igazán balszerencsés volt, hiszen a feljutásról döntő bronzmérkőzésen egyetlen ponttal, 63-62-re kapott ki Szlovákiától. Előtte, az elődöntőben az első félidőben meglévő tízpontos előny sem volt elegendő a sikerhez az ukránok ellen, végül 78-58-ra nyert az ellenfél. A csapat nyíregyházi játékosa, Fazekas Csaba mindkét mérkőzésen játszott, az ukránok ellen 24:33, a szlovákok ellen 6:24 percet töltött a pályán, pontot egyik alkalommal sem szerzett. Ó az egyik nagy vesztese annak, hogy nem jutott fel a válogatott, hiszen még jövőre is ebben a korosztályban szerepel. km-bt Jobban ment, mint edzésen A kisvárdaiak megnyert fejpárbajainak is nagy jelentősége volt a Soroksár elleni mérkőzésen. labdarúgás. Rajczi Péter csaknem a fogát adta a győzelemért: még a Soroksár elleni vasárnapi NB Il-es bajnoki első perceiben fejelt össze korábbi kisvárdai csapattársával, Csilus Tamással. A csatárnak kicsattant a szája és a foga is elmozdult, de ez sem akadályozta meg abban, hogy a 3-0-ra megnyert mérkőzésen csapata első gólját szerezze. Összességében elmondható, a Kisvárda a vártnál jóval magabiztosabban győzte le a jó erőkből álló, tavasszal a másodosztályban a legtöbb pontot gyűjtő Soroksárt. Szünet után türelmesek voltak- Kellően felkészültünk a Soroksár játékából - mutatott rá a győzelem receptjére Révész Attila, a bajnokságot két győzelemmel kezdő Kisvárda Master Good szakmai igazgatója. - A játék nem volt olyan folyamatos, mint más hazai meccseinken, és talán még annyira sem, mint a Budaörs ellen, de akadtak szép jelenetek, amelyekből gólokat is szereztünk. Az első gólunk olyan szituációból született meg, amelyet edzésen is ritkán tudunk megvalósítani, a második félidőben pedig türelmesek voltunk, bíztunk az egyéni képességekben és a stabilitásunkban. Kifejezetten örülök annak, hogy pontrúgást követően is eredményesek voltunk. És bár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, azt hiszem, nem sok csapat fogja legyőzni három góllal a Soroksárt. Ösz- szességében a nagyobb tudásunk révén tudtunk ellenfelünk fölé kerekedni. A kispadról leginkább a magas labdák esetén emelte fel a hangját Révész Attila, sikeres fejpárbajra buzdítva játékosait. Ilyen nagy jelentősége volt ezeknek?- A statisztikák alapján a Soroksár rengeteg fejpárbajt megnyer, keresik is azok lehetőségét, és szerettem volna, ha ezen a téren fel tudjuk velük venni a versenyt - így Révész Attila.- Ennek volt köszönhető, hogy Fodor Ferenc a középpályán kapott szerepet, és bár az első félidőben akadtak helyez- kedési hibái, ez nem is csoda, hiszen először volt tagja a kezdőcsapatunknak, és nem is ez az eredeti posztja. Az amúgy belső védő Talabér Attila is más szerepkörben jutott szóhoz, nem is jobbhátvédként, mint az első meccsünkön, hanem támadó középpályásként.- Ezek a húzások bejöttek, hiszen Fodor gólt is szerzett, a másik két találatunk előtti akció pedig Talabértól indult. Nagyon értékes pontokat szereztünk, mert a mezőny meghatározó csapatai találkoztak egymással ezen a mérkőzésen. Mint a többi másodosztályú csapatnak, a Kisvárdának is sűrű lesz a heti menetrendje, hiszen szerdán Szolnokra látogat, vasárnap pedig a Puskás Akadémiát látja vendégül. KM-BT Spartacus: az a tavalyi középpálya... Játékban még sokat kell javulni, a legfontosabb a három pont megszerzése. LABDARÚGÁS. A nyitómeccs után úgy fogalmaztunk: egy pont és más semmi. A második kör után annyiban módosítunk, hogy három pont és a semmitől már több. A Nyíregyháza Spartacus szombaton Dunaújvárosban lépett pályára a Vác ellen, és izgalmas hajrában szerezte meg a 3 pontot. A második félidő elején Rezes László volt eredményes, az izgalmat pedig az okozta, hogy a váciak a 85. percben tizenegyeshez jutottak. Szerencsére és Hermány Bencének köszönhetően a Duna-partiak nem tudtak büntetni, így a lefújásig kitartott az egygólos előny. Harcosak voltak- Lehetne cifrázni, ám felesleges, a lényeg az, hogy megszereztük a három pontot - kezdte visszapillantását a mérkőzésre Mátyus János, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. - Miként azt már többször hangsúlyoztam, még nincs készen a csapatunk, ehhez időre van szükség. Viszont harcosak volt a játékosok, ami egyértelműen pozitívum.- Nem játszottunk jól, de a fontos a győzelem volt. Ennek elérésében nagy szerepe volt Hermány Bencének, aki a tizenegyes hárítása mellett többször is remekelt.- A védekezés már kezd ösz: szeállni, persze vannak még hibák, de ezek orvosolhatók. A legnagyobb gond azzal van, hogy nyáron elment a középpályánk. Itt még rengeteg tennivalónak van azért, hogy a céljainkat elérhessük. Dolgozunk tovább - így Mátyus János. Szerdán jön a ZTE A következő megmérettetésre nem sokat kell várni, mert hétközi forduló következik. Szerdán este héttől a Zalaegerszeg lesz a vendég a nyíregyházi stadionban. km-ml Izgalmas pillanatok a Szpari kapuja előtt FOTÓ: GYETVAI ANDREA Döntetlenre is tudni kell játszani Lakatos Lászlóék (szemben) pontot érdemeltek volna fotó: km Ha csak egy-két helyzet adódik a csapat előtt, akkor sem illik elveszíteni a mérkőzést. labdarúgás. Tragédia nem történt, de nem jó dolog vereséggel kezdeni a bajnokságot. A Nyírbátori FC l-o-ra kapott ki Tiszaújvárosban az NB III. Keleti-csoport nyitányán, így egyelőre pont és gól sem szerepel a csapat neve mellett.- A döntetlen reálisabb lett volna, főleg az első félidő alapján, amikor a mi akaratunk érvényesült, előttünk adódtak inkább helyzetek- értékelte a látottakat Márton István, a bátoriak edzője. Kapkodóvá vált a játék- Tanulság, hogy amennyiben nem tudunk egyértelműen az ellenfél fölé kerekedni, és nyerni, akkor be kell tudni érni a döntetlennel is. Erre felhívtam a figyelmet a szünetben, mégis kapkodóvá vált a játékunk, és olyan hibából kaptuk a gólt, ami ezen a szinten nem fordulhatna elő. Az előre játékunk nem volt túl hatékony, de ebben a bajnokságban egy-két helyzetből is tudni kell gólt szerezni, illetve azt sem bírjuk el, ha két tizenegyes-szituációból egyet sem kapunk meg. Az első ráadásul a meccs elején volt, ami nagyban befolyásolhatta volna a mérkőzés további alakulását. A bátoriak immár az első hazai meccsükre készülnek, amely vasárnap 11 órakor kezdődik az Újpest II ellen. KM-BT Totó 31. hét, 2. forduló 8. Benfica-Braga 3-0 1 9. Honduras-Portugália 1-2 2 10. Németország-Dél-Korea 3-3 X 11. Svédország-Nigéria 0-1 2 12. Dánia-Dél-Afrika 1-0 1 13. Japán-Kolumbia 2-2 X 13+1 találat nem volt 13 találat nem volt 12 találat 11 db 142 740 forint 11 találat 161 db 9 750 forint 10 találat 1426 db 2110 forint Labdarúgás. A DVSC hétfő délután a Nagyerdei Stadionban bemutatta új vezetőedzőjét, a portugál Leonel Pontest. NB ni. Keleti-csoport Az 1. forduló eredményei: Tiszaújváros—Nyírbátor 1—0, Salgótarján-Kazincbar- cika 0-1, Jászberény-REAC 1-1, Putnok-Tállya 1-1, Újpest ll-Hatvan 2-3, BKV Előre-Rákosmente KSK 2-7, Monor-Diósgyőr II3-0, DVSC-DEAC-Hajdúböször- mény 2-2, ESMTK-MTKII0-3. Labdarúgás Megyei n. osztály: A Nyirerdő-csoport őszi menetrendje 1. forduló. Augusztus 13., szombat, 17: Dombrád-Kék. Vasárnap, 17: ZáhonyTiszaszentmárton, Újdombrád-Nyírkarász, Mezőladány-Demecser, Ajak-Pap, Nyírmada-Tiszakanyár, Vája-Őr, Fényeslitke-Pátroha. _________________ 2. forduló. Augusztus 21., vasárnap, 17: Or-Nyírmada, Tiszakanyár-Ajak, Pap-Mezőladány, Demecser-Újdombrád, Nyírkarász-Záhony, Tiszaszentmár- ton-Dombrád, Kék-Fényeslitke, Vaja-Pátroha. _____ 3. forduló. Augusztus 27., szombat, 17: Dombrád-Nyírkarász. Vasárnap, 17: Záhony-Demecser, Újdombrád-Pap, Mezőladány-Tiszakanyár, Ajak-Őr, Nyír- mada-Pátroha, Vaja-Fényeslitke, Kék-Tiszaszentmárton. ____________ 4. forduló. Szeptember 4., vasárnap, 16: Vaja-Kék, Fényeslitke-Nyírmada, Őr-Mezőladány, Tiszakanyár-Újdombrád, Pap-Záhony, Demecser-Dombrád, Nylrkarász-Tiszaszentmárton, Ajak-Pátroha. _______________________ 5. forduló. Szeptember 10., szombat, 16: Dombrád-Pap. Vasárnap, 16: Záhony-Tiszakanyár, Újdombrád-Őr, Mezőladány-Pátroha, Ajak—Fényeslitke, Nyírmada-Vaja, Tiszaszentmárton-Demecser, Kék-Nyírkarász. 6. forduló. Szeptember 18., vasárnap, 16: Nyírmada-Kék, Vaja-Ajak, Fényeslitke-Mezőladány, Őr-Záhony, Tiszakanyár-Dombrád, Pap-Tiszaszentmárton, Demecser-Nyírkarász, Újdombrád-Pátroha. ________________________ 7. forduló. Szeptember 24., szombat, 16: Dombrád-Őr. Vasárnap, 16: Záhony-Pátroha, Újdombrád-Fényeslitke, Mezőladány-Vaja, Ajak-Nyírmada, Nylrkarász-Pap, Ti szaszentmárton-Ti szakanyár, Kék-Demecser. ___________ 8. forduló. Október 2„ vasárnap, 15: Ajak-Kék, Nyírmada-Mezőladány, VajaÚjdombrád, Fényeslitke-Záhony, Őr-Tiszaszentmárton, Tiszakanyár-Nyírkarász, Pap-Demecser, Dombrád-Pátroha. ______________________________ 9. forduló. Október 8., szombat, 15: Dombrád-Fényesiitke. Vasárnap, 15: Záhony-Vaja, Újdombrád-Nyírmada, Mezőladány-Ajak, Demecser-Tiszakanyár, Nyírkarász-Őr, Tiszaszentmárton-Pátroha, Kék-Pap. ____ 10. forduló. Október 16., vasárnap, 15: Mezőladány-Kék, Ajak-Újdombrád, Nyírmada-Záhony, Vaja-Dombrád, Fényeslitke-Tiszaszentmárton, Őr-Deme- cser, Tiszakanyár-Pap, Nyírkarász-Pátroha. 11. forduló. Október 22., szombat, 15: Dombrád-Nyírmada, Záhony-Ajak, Újdombrád-Mezőladány, Pap-Őr, Demecser-Pátroha, Nyírkárász—Fényeslitke, Tiszaszentmárton-Vaja,Kék-Tiszakanyár. ______________________ 12. forduló. Október 30., vasárnap, 14: Újdombrád-Kék, Mezőladány-Záhony, Ajak-Dombrád, Nyírmada-Tiszaszentmárton, Vaja-Nyírkarász, Fényeslitke-De- mecser, Őr-Tiszakanyár, Pap-Pátroha. __________________1 2 3 4 5 13. forduló. November 5., szombat, 14: Dombrád-Mezőladány. Vasárnap, 14: Záhony-Újdombrád, Tiszakanyár-Pátroha, Pap-Fényestitke, Demecser-Vaja, Nyírkarász-Nyírmada, Tiszaszentmárton-Ajak, Kék-Őr. _______________ 14. forduló. November 13., vasárnap, 13: Záhony-Kék, Újdombrád-Dombrád, Mezóíadány-Tiszaszentmárton, Ajak-Nyírkarász, Nyírmada-Demecser, Vaja- Pap, Fényeslitke-Tiszakanyár, Őr-Pátroha. _________________________ 15. forduló. November 19., szombat, 13: Dombrád-Záhony. Vasárnap, 13: Őr—Fényeslitke, Tiszakanyár-Vaja, Pap-Nyírmada, Demecser-Ajak, Nyírkarász- Mezőladány, Tiszaszentmárton-Újdombrád, Kék-Pátroha.