Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-07 / 158. szám
2016. JÚLIUS 7., CSÜTÖRTÖK 16 Képes krónika " Újonc Június végén született zebracsikó anyjával a veszprémi állat- kertben. FOTÓ: MTI Ez lesz a legnagyobb Alfa Romeo-találkozó BUDAPEST. Közép-Európa legnagyobb Alfa Romeo-már- katalálkozóját tartják szombaton Zánkán, az AlfaCity elnevezésű rendezvényre több mint 1000 Alfa Rómeót várnak. Itt mutatják be először Magyarországon az olasz gyártó új középkategóriás modelljét, a Giuliát. A www.alfaamore.hu internetes közösség szervezte fesztivált tizedik alkalommal rendezik meg. Az elmúlt években rendre nyolcszáz fölötti autó és mintegy 3-4 ezer ember fordult meg Alfa- Cityben, az idén a szervezők arra számítanak, hogy több mint ezer Alfa Romeo érkezik Zánkára, az Erzsébet Üdülő- központba. A rendezvényre minden évben több mint száz autó külföldről jön, az idén is több alfást várnak Olaszországból, Horvátországból, Szlovákiából, Szerbiából és Romániából, de Lengyelországból és Csehországból is jelezték részvételüket. A programok között a Giulia bemutatója mellett oldtimer- és youngtimer-kiállítás, sport- versenyek, sárkányhajózás és jégszobrászshow szerepel. Az Alfa Ámoré 2004 áprilisában indult el azzal a bevallott céllal, hogy összefogja a magyar Alfa Romeo-tulajdo- nosokat. MTI HIRDETÉSEK ■ Strand és kirándulás Timi nagykállói lány, aki a nyári vakációt strandolással és kirándulással tölti. fotó: janics attila Tíz napon át fognak zúzni Két év alatt ér el a sarkvidékre London. Két év alatt ér el az Északi-sarkvidékre a Nagy-Britannia körüli vizekbe kerülő műanyag hulladék, amely aztán súlyosan károsítja a törékeny sarkvidéki környezetet - állapították meg a kutatók. „Az óceáni áramlatok futószalagként szállítják el a nagy-britanniai műanyag szemetet északra, amely feltehetőleg a legrosszabb hely, ahová ezek a hulladékok jelen pillanatban kerülhetnek” - mondta Erik van Sebille, oceanográfus. Hozzátette, az Északi-sarkvidék gyorsan melegszik a klímaváltozás miatt, és a jégsapkák is olvadnak, óriási nyomást gyakorolva a helyi állatvilágra. Jelenleg öttrillió darab műanyag szemét úszkál a világ óceánjaiban. MTI Egy klasszikus Alfa Romeo Duetto FOTÓ:AFP Mentőcsónakokat aggat a firenzei palotára FIRENZE. A menekültválságra reflektálva, felfújható mentőcsónakokkal készül teleaggatni a firenzei Strozzi-palota homlokzatát Aj Vej-vej kínai képzőművész, ellenzéki aktivista, akinek szeptember végén nyílik első retrospektív tárlata Olaszországban. Aj Vej-vej az első művész, aki a reneszánsz palota csaknem egészét megtölti munkáival: szobrok, installációk, fotók és videók kerülnek az épület kiállítási termeibe és udvarára is. A szeptember 23-án nyíló Ai Weiwei: Libero című tárlaton a művész Reframe című új installációja is bemutatkozik, amellyel a jelenlegi menekültválságra reagál az alkotó. Aj tervei szerint 22 olyan felfújható, narancssárga csónakkal aggatja tele az épület homlokzatát, amelyekhez hasonlót az olasz kereső-mentő expedíciókon használnak a Földközi-tengeren. A palota udvarán kap helyet a Refraction című alkotás, egy madárszárnyat ábrázoló öttonnás fémszobor, amelyet korábban az egykori San Franciscó-i Alcatraz-bör- tönben állítottak ki. MTI A világ leghosszabb rockfesztiválját rendezik Dunaújvárosban. DUNAÚJVÁROS. A világ leghosz- szabb rockfesztiválja lesz a pénteken kezdődő Rockmara- ton, amely július 8-ától július 17-éig várja a rock- és a metal- zene rajongóit Dunaújvárosba. Soha a történelemben nem volt még tíznapos fesztivál ebben a műfajban, dzsessz- ben vagy komolyzenében azonban szoktak hasonló . hosszúságút rendezni. A szervező jelezte, hogy nemcsak Színpadon az Osslan fotó:ékn az időtartam, hanem a látogatottság is rekordot hozhat. A A fesztiválprogramban 30 is sokkal nagyobb a korábbi Rockmaraton Fesztiválra napi külföldi és több mint 100 ma- évekhez képest, a környező 5-7 ezer látogatót, összességé- gyár fellépő kapott helyet, országokból sokan vásároltak ben 65-70 ezer nézőt várnak. A nemzetközi érdeklődés belépőket. A Szalki-szigeten található fesztiválhelyszínen a két nagyszínpadon felváltva lesznek koncertek. Az idei Rockmaraton Fesztiválon fellép többek mellett a Napalm Death, az Enslaved, a Shining, a UK Subs, a Rum- jacks, az Amon Amarth, a Megadeth, a Bad Religion, az Airbourne, az At The Gates, a Manegarm, a Behemoth, a Dog Eat Dog, az Epica, az Ignite, a Sonata Arctica, a Mad- ball, a Testament és a Toxic Holocaust is. A- hazai színtérről többek között a Road, az Ossian, a Depresszió, a Paddy And The Rats, az Ektomorf, a Pokolgép és az Alvin és a Mókusok játszik a Rockmaratonon. 'MTI Három új Cyanogen-telefon Brit gyártó dobja piacra a Cyanogen szoftverre támaszkodó hármast. multimédia. A módként indult Cyanogen készítői az Android 6.0 Marshmallow megjelenésével sem álltak le a saját szoftver támogatásával, így elkészült annak 13-as verziója. A Wileyfox a Spark névre keresztelte az alapváltozatot, amely egy kereken 5 hüvelykes, 720p felbontást támogató kijelzőt, a MediaTek MT6735A chipet, 1 GB memóriát, egy alapesetben 8 GB-os, de kibővíthető tárolót, két 8 megapixeles kamerát nyújt az érdeklődőknek. A Spark+ azonos érintőképernyőre és processzorra támaszkodik, a memória itt azonban megduplázódik, a belső tároló szintén kétszeres alapértelmezett kapacitást nyújt. A Spark X kijelzője már 5,5 hüvelykes méretű, a chip típusa itt a MediaTek MT6735, az akkumulátor pedig egy 3000 mAh-s példány, sb.hu A diszkókirálynő újra hazánkba látogat vonultató koncertet a Papp László Budapest Sportarénában. Gloria Gaynor 1965-ben jelentkezett első She’ll Be Sorry című kislemezével. Karrierje 1975-ben ért a csúcsra, amikor az egy évvel korábban megjelent Never Can Say Goodbye című első nagylemezének számos dala vált egymás után slágerré. A diszkókorszak lecsengésével Gloria Gaynor újabb lemezei már nem tudták megismételni a bemutatkozóalbum sikerét. A világhírt az 1978-as I Will Survive című dalnak köszönheti, amelynek stúdiófelvételére tolószékben érkezett, miután majdnem megbénult egy színpadi baleset következtében. MTI Gloria Gaynor tíz év után ismét Budapesten lép fel. Budapest. Tíz év után lép fel ismét a magyar fővárosban Gloria Gaynor. A „diszkókirálynő” december 29-én ad a legnagyobb slágereit is felGlorla Gaynor fotó: afp KELET MAGYARORSZÁG A nap videója Dani Alves, az élő sörnyitó A Juventus és a brazil válogatott játékosa megmutatja, hogy nem csak a labdát tudja eltalálni egy jól Irányzott rúgással. O További videók vldeo.uon.hu * CORNER PÉNZVÁLTÓ $ MoneyGram. péiuküMtk Nyíregyháza, Kossuth tér 10. -Nyírség utazási iroda - Telefon: 42/386-221 Nyitvatartási 9-17:00, szombaton 9-13:00 EURO és USD alapú bankkártyával is válthat forintot! pEURÖríl5,00|317,99| I* USD |285,00!287,99 s ___________________A változás jogát fenntartókig Megér egy mosolyt Két rendőr teker felfelé az emelkedőn tandembldkllvel. Ahogy felérnek a csúcsra, az, amelyik elöl ült, megszólal:- Hű, de nehéz volt tekerni, hogy Ide felérjünk. Erre a másik:- Hát még nekem milyen nehéz volt végig fékezni, hogy vissza ne guruljunkl O További viccek humor.szon.hu Szondi Várjátékok SALGÓTARJÁN. Drégelyvár 1552. évi ostromára és Szondi György várkapitányra emlékeznek szombaton a Nógrád megyei Drégelypalánkon, ahol hadijátékokkal és középkori forgataggal várják a látogatókat. Drégely váránál délelőtt hadijátékokat rendeznek, felidézve azt a napot, amikor Ali pasa 1552. július 6-án több mint tízezer főnyi seregével megkezdte a vár ostromát. Szondi György és 146 főből álló serege megpróbált ellenállni, de rövid, öldöklő harc után a vár elesett. MTI