Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-06 / 157. szám

2016. JÚLIUS 6., SZERDA KELET Fórum 7 Üzenet Heli Antal hűséges olvasónktól: Az emberek gyakran • különféle szerekkel tóm- " ^ pítják a fájdalmukat, de sokkal bátrabb dolog nyitott szemmel keresztülsétálni a tűzön. OEM! IOVATO Az 1966-ban végzett napkori általános iskola 8. b osztálya tartott találko­zót nemrégiben, a 42 egykori tanulóból húszán látogattak el a régi iskolába Először Szinpetriben járt a Borbányai Margaréta Nyugdíjas Egyesület, ahol megcsodálták a „Nagy könyvet” és a papírgyártással is megismer­kedtek, majd az Edelényi-kastélyhoz és a bodrogkeresztúri Gönczy-pincé- be vezetett az útjuk Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte otthonában Jakab Imréné Matild nénit nemrégiben Földi István, Kocsord polgármestere FOTÓK: OLVASÓINKTÓL Fogadónap: kedden és pénteken Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesztőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken 10-14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktuális probléma- felvetésekkel, információkkal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Táncturmixot adtak elő a szülinapi bulin fotó: palicz István A vastaps a „varázsitalunk” Olvasóink írják Segitünk Egy kis otthon Egyedülálló édesanyaként nevelek egy halmozottan, tartósan beteg, középsúlyos értelmi sérült, 6 éves kisfiút. Sajnos lakhatási problémáink vannak, s mivel szeptember­től speciális iskolába megy, ami Nyíregyházán van, szük­séges lenne, hogy itt éljünk helyben. Az anyagi körülmé­nyeink nem a legideálisabbak: gyesből, családi pótlékból és ápolási díjból élünk, ami havi 73 ezer forint. Teljes albérleti díjat nem tudok fizetni, de nagyon szívesen laknánk egy kicsi házban, amit rendben tartanánk, és a ház körü­li teendőket is ellátnánk, fizetnénk a rezsit. Akár egy hétvégi házikónak is örül­nénk, amit esetleg a tulajdo­nosa már nem tud gondozni, de eladni sem szeretne. (Csak a buszközlekedés könnyen elérhető közelségben legyen.) Mivel a gyerekem értelmi sé­rült, így számunkra az kizárt, hogy emeleti lakásba, illetve társbérletbe menjünk. EGY ÉDESANYA, 30/858-0099 Futball-láz „Futball-láz: az ország a válogatottat ünnepli” - írta a Kelet-Magyarország, hozzá­teszem, teljes joggal. Hogy miért? Mert a magyar ember­nek magyar sikert ünnepelni „Olyan bűvös ereje van a táncnak..., hogy ha bánatod van, derűsebben távozol, mintha valami feledést adó varázsitalt ittál volna...”- idézte Lukianosz találó szavait az ötödik születés­napját ünneplő Alvégesi Tánccsoport Jalla étterem­ben tartott ünnepségén Bráz Katalin csoportvezető, aki pár perccel később már velünk járta a csacsacsát, az üveges és a bajor táncot, majd roma népviseletbe bújva a cigány ropogóst a kötelessége lenne, függetlenül attól, hogy jelenleg ki kor­mányozza Magyarországot. Ez lenne a normális emberi reakció. Szomszédaink, s azt hiszem, a világ összes államának népe is ezt teszi, ha saját nemzete, hazája sport­vagy egyéb sikereket ér el. Mi sajnos nem ilyenek vagyunk, mert nekünk évszázadok óta van egy saját magunk által telt házas közönség előtt. Büszkén osztottuk meg a hallgatósággal, hogy tánc­csoportunk a VMKK égisze alatt, a Honvéd utcai mű­velődési házban működik, s jelenleg 12 tagot számlál. Az Alvégesi Nyugdíjasklub táncolni szerető tagjaiból verbuválódtunk össze. 2012- től művészeti vezetőként jómagam tanítom be a tán­cokat, a koreográfiákat és a zenéket is én állítom össze. Kesziné Valika vezetésével immár spanyol táncokat is kitermelt és ajnározott haza- és nemzetellenes bagázsunk, akik a nemzet, a haza kudar­cait ünnepük és kívánják. Ma­gyar állampolgárok, magyarul beszélnek, de soha nem voltak és soha nem lesznek magyarok. Hogy ezt mire ala­pozom? Csak egyetlen példát említek: egy rádió műsorve­zetője szerint az ő hallgatóik 88 százaléka nem a magyar tanulunk. Rendszeresen fellépünk különféle ren­dezvényeken, egy arany és két ezüst fokozattal, különdíjakkal és dobogós helyezésekkel tértünk haza a Ki mit tud? fesztiválokról. Szívvel-lélekkel táncolunk, betegen is járunk a próbák­ra, fellépésekre. A közönség vastapsa mindannyiszor megerősíti bennünk, hogy jó úton haladunk, és érde­mes folytatni a munkát! PISZÁRANDRÁSNÉ ILIKE, MŰVÉSZETI VEZETŐ futballválogatottnak szurkol, hanem az ellenfeleknek, mert Orbán Viktor és kormánya van hatalmon. Hadd mondjam el, mint 80 éves ember, hogy az Aranycsapat, vagyis Puskásék fényes győzelmei idején Ma­gyarország teljhatalmú ura és diktátora Rákosi Mátyás volt. Senkinek sem jutott eszébe az Aranycsapat ellen szurkolni. DARVAS IVÁN, CSAR0DA Egyházi hírek Jehova Tanúi kongresszusa A debreceni Főnix rendezvénycsar­nokban rendezik meg Jehova Tanúi a 2016-os regionális kongresszusukat július 8. és 10. között. A háromnapos programsorozatra közel 7000 vendég érkezik a környező megyékből, vala­mint Felvidékről is. A Maradj hűséges Jehovához! kongresszuson előadások és kisfilmek segítenek megértetni, hogyan maradt mindhalálig hű Jézus Krisztus Istenhez, tökéletes példát állítva ezzel az emberiség elé. A filmekben szintén a lojalitás kap hangsúlyt. A Bibliában található Jób könyvéből látható, hogy mérhetetlen szenvedések közepette is hűségesek tudunk maradni Istenhez - a szombati kulcselőadás ezt a témát járja körül. Vasárnap Ezékiás király történetével ismerkedhetünk meg, aki még akkor is ragaszkodott a Teremtőhöz, amikor ellenségek vették körül. A programok mindennap 9 óra 20 perckor kezdőd­nek, nincs belépődíj és pénzgyűjtés. Levelesládánkból Jóval több az alkoholisták száma A Kelet-Magyarország hűséges előfizetőjeként nap mint nap elolvasom az újságot. A június 6-ai lapszám címlapján meg­ütötte a szememet egy KSH- adatokból készített grafika, mely szerint a nyilvántartott alkoholisták száma Magyaror­szágon 1997-ben közel 50 ezer volt, 2005-ben már „csak” 32 ezer, 2014-ben pedig „mind­össze” 15 ezer. Nos, azt kell mondjam, számos országosan (el)ismert addiktológiában jártas szaktekintéllyel egybe­hangzóan, hogy nem stimmel­nek a számok, a 15 ezres adat túl szép, hogy igaz legyen! A 10 milliós magyar lakosság Drahos Ferenc szerint hamis a központi statisztika FOTÓ: CSÁKI ALEXANDRA 10 százaléka, vagyis egymil­lió férfi és nő alkoholbeteg, és 2-2,5 millióra tehető a borotvaélen táncoló nagyivók száma. Megyénkben már a rendszerváltás előtt 24-26 ezer alkoholfüggőről volt tudomá­sa a szakmának, dr. Vágvölgyi János főigazgató főorvos 2000-ben 55-60 ezerre, orszá­gosan 700-800 ezerre becsülte a számukat. Az 1972/2. egész­ségügyi törvény, amely indo­kolt esetben kényszergyógy­kezelést írt elő a betegeknek, sajnos már jó ideje a múlté, házasságok, családok ezreit, százezreit mérgezi, teszi tönk­re a mértéktelen ivászat. Az alkoholproblémával küzdők ne féljenek orvosi segítséget kérni a talpra álláshoz, majd rendszeresen látogassák az ezt segítő, alkoholellenes klubkö­zösségeket! DRAHOS FERENC, A SZENVEDÉLY- BETEGEKÉRT SZ.-SZ.-B. MEGYEI EGYESÜLETÉNEK ELNÖKE. „A magyarságnak ideje lenne végre Dr. Nagy I Attila üzemorvos FOTÓK: A SZERZŐ Hazai helyzetkép: hal­dokló egészségügy és oktatásügy, kozmetiká­zott közbiztonság. NYÍREGYHÁZA. Merre tovább, Magyarország? Harmadik alkalommal rendeztünk ta­nácskozást ezzel a címmel [nemrégiben Tiszaeszláron. Ezúttal a magyar társadal­mat talán leginkább érintő olyan fontos területek álltak az előadások, eszmecserék özéppontjában, mint az egészségügy, az oktatásügy, népességfogyás, valamint a \Smagyarok és a kisebbség igyüttélési problémái. Az egészségügy hely­eiéről naponta betege- et gyógyító doktorok Í J %és egy kórházi sebész í Vőorvos tájékoztatta a jelenlévőket azzal a végkö­vetkeztetéssel, hogy miután a jelenlegi orvosutánpótlás 90-95 százaléka külföldön he­lyezkedik el, a ma még aktív nyugdíjas vagy közvetlenül nyugdíj előtt álló orvosok tá­vozása után jelentős orvoshi­ány várható. Az őket követő generáció nagy hányada már ma is hiányzik a kórházakból, praxisokból, 5-8 éven belül a teljes egészségügyben tetten érhető lesz a szakemberhiány, beleértve az asszisztenciát és ápoló személyzetet is! A valóság mindent felülír Ezeket a súlyos problémákat pénzügyi oda-vissza csoporto- sitgatásokkal megoldani sem hosszú, sem középtávon nem lehet, azonnali és valóban hat­hatós lépésekre lenne szükség. Az oktatásüggyel kapcsola­tos anomáliákról a megye szin­te valamennyi intézményét ismerő, oktatási vizsgabizott­ságokban is járatos szakember adott tájékoztatást. Időnként sajnos a magyar közoktatást hozzá nem értők próbálják irá­nyítani, az ötvenes évek máso­dik felére jellemző módszerek­kel, bármi áron megmutatva, hogy csak nekik lehet igazuk. A valóság azonban itt is felül fogja írni a személyi kultuszt építgető, rákosista államosí­tásra emlékeztető politikát, a „Majd én azért is megmuta­tom!” című fejezet is. Tény, hogy jórészt azokban az iskolákban történt az el­múlt években tényleges nyári felújítás, karbantartás, szere­lés, amelyek fenntartását a va­lódi tulajdonosi szemlélettel leráznia a láncait” rendelkező önkormányzatok végezték. Immár csak szabálysértés A közbiztonság állapotával kapcsolatosan a „két hét alatt rendet teszünk” című mutat­vány arról szólt, hogy a tulaj­don elleni bűncselekmények jelentős hányadát szabály sértéssé minősítették. így történhetett meg például, hogy miután egy 8 fős banda szétvert, szétlopott egy lakó­házat és annak melléképüle­teit - mintegy másfél millió forintos kárt okozva -, az elkö­vetők között szétosztották a kárértéket, és a jog szerint már nem bűncselekményt, csak szabálysértést követtek el a „derék polgárok”. NAGY TIBOR, TISZAESZLÁR POLGÁRMESTERE Kubínyi Tamás, Ál­mos Király Akadémia

Next

/
Thumbnails
Contents