Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-06 / 157. szám
2016. JÚLIUS 6., SZERDA KELET Megyei tükör 5 Kineveztek tiszteket és tiszthelyetteseket Házhoz jön a nagyvilág Az Idei évadzárót a leveleid tónál tartották a cserediákok fotó: magánarchIvum pítvány a külföldi diákok étSZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Két tiszttel és három tiszthelyettessel bővült a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állománya, a szolgálatba állók Nagy József tűzoltó ezredestől vehették át kinevezési parancsaikat. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója, Varga Béla július elsejétől a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományába rajparancsnoki beosztásba nevezte ki Pták Krisztián hadnagyot, a Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi KirennyIregyháza. Antik karórát lopott egy férfi a napokban - erről számolt be lapunknak dr. Torna Attila, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője.- K. I. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy június 22-én egy nyíregyházi óraüzletben ellopott egy 100 ezer forint értékű antik karórát, amit a bolt egyik vásárlója tett a pultra. A nyomozás kezdeti deltség hatósági osztályára pedig főelőadói beosztásba Gergorics János hadnagyot. Kinevezte azt a három tiszt- helyettest is, akik pénteken tették le esküjüket a fővárosi kibocsátó ünnepségen. így a Kisvárdai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományába került beosztott tűzoltónak Batta Béla őrmester, a Záhonyi Katasztrófavédelmi Őrsre Farkas Zsolt őrmester, Rácz Patrik őrmester pedig a Mátészalkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon teljesít szolgálatot a jövőben. km szakban van, további nyomozati cselekményekre van szükség. A gyanúsított többszörös visszaeső, a társadalomra veszélyes, alappal lehet tartani attól, hogy szabadlábra helyezése esetén újabb, szabadság- vesztéssel büntetendő bűn- cselekményt követne el, ezért a bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását - a határozat nem jogerős. km A küldő és a fogadócsaládoknak egyaránt felejthetetlen a diákcsereprogram. NYÍREGYHÁZA. Kajakozás testnevelésóra gyanánt az iskola saját taván, papírmentes hétköznapok az oktatásban - sok más mellett ilyen élményekben is része volt Majoros Eszternek, aki 16 esztendősen egy tanévet töltött Norvégiában az AFS Nemzetközi Csereprogram Alapítvány segítségével.- Amikor a lányom elutazott, a fiam azt kérte, hogy fogadjunk mi is valakit, ugyanis nem akart egy egész tanéven át „egyke” maradni - mesélte el Eszter édesanyja, Toldi Zsuzsanna, hogyan csöppentek bele egy japán lány révén fogadócsaládként is a diákcsereprogramba. A kétgyerekes anya az élményeknek köszönhetően szorosabb kapcsolatba került az alapítvánnyal, elvállalta a körzetelnöki teendőket is, azóta pedig megugrott a jelentkezések száma. Megyénk - a népesség arányában - a diákcsere hazai élvonalába tartozik, a 2014/15-ös tanévben Az AFS Nemzetközi Csereprogram Alapítvány az American Fleld Service rövidítéséből kapta a nevét, a világháborúban önkéntes mentősofőrként szolgáló egyetemisták hozták létre. ____________ Az AFS a világ legrégebbi és legnagyobb diákcsere-szervezete; programjai keretében több mint 80 ország 13000 diákja tanul külföldön évente. A cél az interkul- turális tanulás, aminek eredményeképpen a diákok a külföldi tanulmányuk alatt megismerhetik a fogadó nemzet kultúráját, szokásait, nyelvét, értékelt is. az év körzete címet is elnyerte. - Ebben az évben kilenc diákot fogadtunk a körzetben, és nyolcat küldtünk; Dominika és Új-Zéland voltak a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei diákok legtávolabbi célpontjai. A 2017/18-as tanévben kiutazást tervezők negyven ország közül választhatnak, és akár ösztöndíjat is kaphatA részt vevő diákok fogadócsaládoknál laknak, és ugyanúgy középiskolába járnak, mint otthon. _________ ______ Magyarországon 1990 óta működik alapítványként az AFS, azóta több mint 1200 magyar diák tanult külföldön. Július 11-én, hétfőn 16 órától az alapítvány infódélutánt rendez a nyíregyházi Új Nemzedék Kontaktpont Irodában, ahol Toldi Zsuzsanna mutatja be a cserediákprog- ramot. Az érdeklődők a zsuzsanna.toldi@ afs.org e-mail-dmen is választ kaphatnak kérdéseikre. nak. Nem gyakori, hogy egy egyedülálló anya Japánban taníttathatja a gyerekét, az AFS-szel azonban ez is megeshet, ha valaki éveken át sokat segít önkéntesként, fogadóként - említett egy példát Toldi Zsuzsanna. Jó híre van a városnak- A szeptemberben kezdődő tanévre a körzetből várjuk a fogadócsaládok jelentkezését, akik fel tudnak ajánlani egy extra ágyat és terítéket, valamint némi törődést egy mesz- sziről érkező fiatalnak. Volt, aki egy 85 éves bácsinál lakott, tehát nem az életkor számít, a nyitottság pedig kifizetődő: „házhoz jön” egy ismeretlen kultúra, emellett a cserediák befogadása kiváló alkalom a nyelvtanulásra is. Az AFS alakezését és utazását támogatja, a beilleszkedésüket pedig az őrangyaloknak nevezett önkéntesek segítik.- Nyíregyházának jó híre van fogadóvárosként, a külföldről érkezett gyerekek szinte kivétel nélkül megtanulnak magyarul a tanév végére, és van, aki nem éri be ennyivel: egy olasz lány az elmúlt tanévben a szilágysági népzene szakértőjévé képezte magát a Vikár Sándor zeneiskolában. KM-HP Volt olyan ww megyei diák, aki Új-Zélandra utazott. TOLDI ZSUZSANNA Most álltak szolgálatba FOTÓ: DÓKA IMRE Egy százezer forintos antik karórát lopott el Nemzetközi csereprogram <§> Fő a biztonság! A XVI. Nemzetközi Közlekedésbiztonsági Szaktábor keretében a Napkorona Udvarház területén rendeztek ügyességi napot a gyerekeknek Napkoron. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Kvízmegfejtés A település a Kaplony nemzetséghez tartotó Károlyi család birtoka volt, és két részből állt. Az egymástól három kilométer távolságra fekvő tanyai települések gazdasági központja Zsuzsanna-major volt. c) Ömböly Istentisztelet nyíregyháza. Az ukrán kisebbségnek tartanak pravoszláv istentiszteletet július 10-én 10 órától a Korzó Üzletházban. Képeslapokon a megye NYÍREGYHÁZA. Többek között Nyíregyháza, Fehérgyarmat, Mátészalka és Nagykálló régi klinika- és kórházépületei is megjelennek azokon a korabeli képes levelezőlapokon, amelyeket dr. Jakó János gyűjtött össze és amelyek július 4-e és augusztus 31-e között a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház dr. Kállay Rudolf Orvostudományi Szakkönyvtárában (Nyíregyháza, Szent István u. 68.) láthatók. A különleges válogatást hétfőnként 9-16 óra, keddtől csüKülönleges válogatás fotó: kórház törtökig 8-16 óra között nézhetik meg az érdeklődők. KM A Kelet-Magyarország régi számaiból tallóztunk Atomerőmű épül hazánkban Felidézzük, miről számolt be a Kelet-Magyarország évtizedekkel ezelőtt. Hetven éve írtuk 1946. július 6., szombat Miért zárja el Debrecen Mátészalkát Nyíregyházától? A Debrecen-Nyírbátor közötti helyi érdekű vasutat meghosszabbították Mátészalkáig, így Mátészalkát közelebb vitték Debrecenhez, mint Nyíregyházához. Ezzel Nyíregyháza gazdasági élete erősen csorbát szenved. A Szatmár megyeiek Debrecen bűvkörébe kapcsolódnak, mert oda sokkal rövidebb idő alatt jutnak el. Nyíregyháza gazdasági érdeke megköveteli, hogy a városvezetés lépéseket tegyen az ilyen méltánytalanságokkal szemben. Hatvan éve írtuk 1956. július 6., péntek Szép termés ígérkezik Nagy- gécen Termelőszövetkezetünk is felkészül az aratásra, őszi kalászosokból gépi aratást is szerződtünk. Kézi aratásra 21 kaszával állunk ki. A szép termést ígérő termények aratását örömmel várja a tagság. (Szigeti Zoltán, tsz-könyvelő, Nagygéc) Ötven éve írtuk 1966. július 6., szerda Atomerőmű épül Moszkvában kedden véget értek a tárgyalások arról, hogy Magyarországon felépítenek egy nagy kapacitású atomerőművet szovjet műszaki közreműködéssel. —Magyar részről dr. Ajtai Miklós, az állami tervbizottság elnöke vett részt a tárgyalásokon. Negyven évvel ezelőtti számunkból: „Ifjúsági építőtábor - szabolcsi fiúk dolgoznak az M3-as autópálya építésén” fotó: km-archIv Alapítvány segíti a szegény sorsú, de tehetséges fiatalokat Könyvbemutató is kísérte az első ösztöndíjátadást Miska János író, bibliográfus szülőfalujában. nyírbéltek. A nyírbélteki származású, de 1956-ban Kanadába kivándorolt, s ott maradandót alkotó Miska János író, bibliográfus nyolcvanévesen hazatért, majd az idén, 85 éves korában létrehozta - mint mondta, szülőfalujának hálája jeléül - alapítványát, mellyel a szegény sorsú, de tehetséges nyírbélteki fiatalok továbbtanulását támogatja. Az alapítvány évente két növendéknek - egyiknek Nyírbélteken, a másiknak a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban, ahol Miska János érettségizett - egymillió forintos alappal 200-200 ezer forint ösztöndíjat juttat. Megyek fáklyát gyújtani Június végén zsúfolásig megtelt a művelődési ház előadóterme, ahol a Miska János Alapítvány első ösztöndíját maga az alapító adta át Opre Dánielnek. A 8. osztályos tanulót kiváló tanulmányi eredményéért és példás magaviseletéért választotta ki a kuratórium. Ő és a többi pályázó is egy-egy dedikált könyvet vehetett át. Ezt követően bemutatták Miska János új könyvét, a „Megyek fáklyát gyújtani” című önéletrajzi művet. Bagdi Sándor polgármester megköszönte, hogy a község díszpolgára újabb könyvvel ajándékozta meg szülőfaluját. Miska János (j) új könyvét a megyei könyvtárban is bemutatták FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A szerző, Miska János és Koltay Gábor filmrendező ismertette a fotókkal gazdagon illusztrált könyvet. A szerző elmondta, nehéz meghatározni a kötet műfaját: lehet életrajzi regény, memoár, de lehet történelmi és kor- történeti munka is, hiszen a hős életét bemutató részek memoárszerű leírások, elbeszélések, történelmi visszaemlékezések, alkalmazhatók kortársakra is. A könyv bizonyíték arra, hogy szerénységgel, alázattal, kemény akarattal és a körülményeket tiszteletben tartó szellemmel a nagy vágyak is megvalósíthatóak, bárhová sodorja is az élet az embert. X Koltay Gábor filmrendező a Kanada, szeretlek! című hétrészes film, és a Szerelmem, Kanada című könyv írása idején ismerkedett meg Miska Jánossal Kanadában. Az író és tudományos kutató munkásságát, élettörténetét megismerve Koltay Gábor szívesen vállalkozott a közös munkára, a könyv megírására. Részletes interjúk és a megjelent könyvek, tanulmányok, cikkek alapján egy év alatt elkészült a mű, melyen keresztül az olvasó megismerhet egy fajtájához ragaszkodó, a gyökereit féltve ápoló magyart, aki elismerést váltott ki a magyarság iránt Kanadában. KM-GYL