Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-29 / 177. szám
2016. JULIUS 29., PENTEK 10 Sport KELET } Interjú: Rajcz! Péterrel (Kisvärda Master Good) és Rudolf Gergellyel (Nyíregyháza Spartacus) Még lehet visszaút a legjobbak közé Rajczi Péter fotó: pusztai Sándor- így harmincöt évesen már nem rangon aluli az NB II-ben játszani. Főleg úgy, hogy az élvonalban kevesebb a csapat, így erősebbek a másodosztályú együttesek és több korábbi NB I-es játékos is ebben az osztályban szerepel. A mostani bajnokság különösen nívósnak ígérkezik, több olyan csapat van, amelyik feljutási szándékkal vág neki a küzdelemsorozatnak, és ha úgy alakul, állnék elébe, hogy kisvárdai futballistaként még belevágjak egyszer az NB I-es kalandba. Tavasszal bizonyítottuk, hogy ennek lehet realitása, de miután kiderült, hogy nincs licencünk, veszítettünk egy picit a motivációból. Ilyen gond ezúttal nem lehet.- Hiába sok a csapat és hosszú a bajnokság, nagyon fontos lesz, hogy melyik csapat hogyan kapja el a rajtot. Olyan szempontból előnyösebb helyzetben vagyunk, hogy bár sok volt a távozónk és az érkezőnk, a kezdőcsapat alapjai azért megmaradtak. Tavaly viszont teljesen új gárdát kellett építenünk, erre rá is ment a bajnokság eleje, hiszen az első két fordulóban hazai pályán veszítettünk. Most előnyünk származhat abból, hogy a csapatépítés terén talán a többiek előtt járunk.- Magam is úgy érzem, hogy esélyesek vagyunk a feljutásra. Tavaly negyedikek voltunk, mi szereztük a legtöbb gólt, a csapat magja együtt maradt, talán erősödtünk is, joggal lehetünk bizakodóak. Ami pedig a riválisokat illeti, az első helyre a Puskás Akadémiát sorolja mindenki, és én is őket tartom a bajnoki cím fő várományosának. A Békéscsaba is visszajutási szándékkal vág neki a vasárnap induló bajnokságnak, és a Nyíregyháza Spartacust is ebbe a körbe sorolom, hiszen megyebeli riválisunk is jól erősített. Biztos lesz meglepetéscsapat is, ilyen lehet a masszív Balmazújváros.- Érzem azt, hogy a szakmai igazgatónk sokat vár tőlem, és a társak bizalma is jólesett, hogy megválasztottak csapatkapitány-helyettesnek. Szerintem Rudolf Gergely is úgy van vele, ahogy én, hogy elsősorban sérülésmentes szezont szeretne teljesíteni, ha ez megvalósul, akkor a mezőny egyik meghatározó játékosa lesz, akitől joggal várják majd a szurkolók a gólokat. km-bt Korábbi válogatott játékosként nem rangon aluli az NB ll-ben futballoznia? Lehet még visszaút az élvonalba - akár a mostani csapatával is? Húszcsapatos, nagyon hosszú bajnokság előtt állnak. Ilyenkor is kiemelt jelentősége van a jó rajtnak, vagy elég, ha az őszi szezon közepére áll össze a csapat? Csapatát a közvélemény azok közé sorolja, amelyek esélyesek a feljutás kiharcolására. így gondolja ezt ön is? Ha igen, kik lehetnek a fő riválisok? Jól csengő neve, válogatott múltja alapján edzője is vezérszerepet szán önnek a csapatban? Hogyan jellemezné a megyebeli riválisban szereplő poszttársát?- Abszolút nem gondolom, hogy ez az osztály rangon aluli lenne. Ráadásul éppen azért jöttem Nyíregyházára, mert a ldub igen komoly célokat tűzött ki. Mindez döntő volt abban, hogy a Szpariban folytatom. Úgy érzem, a motivációval nem lesz gond sem nálam, sem a társaimnál. Én is mindent megteszek majd azért, hogy a csapat segítségére legyek és jövőre újra az élvonalban szerepeljen a klub. Egyébként a mezőny és játékosmozgások alapján egy igen erős pontvadászat elé nézünk.- Nem lesz könnyű ez a bajnokság, hiszen szinte teljesen új csapatot kell építenie a szakmai stábnak. Abban bízom, hogy mihamarabb összeáll a csapat, mert az egyéni képességekkel nincs gond. Többen az élvonalban is kezdők lennének, a második vonalban pedig kiemelkedő teljesítményre képesek. Természetesen a pontokra szükség van, a sorsolásunk nem tűnik rossznak, és a jó rajt azért főként egy ilyen csapatnál megfelelő alapot adhat a folytatáshoz. Ezért vasárnap mindenképpen nyerni kell.- A legnagyobb rivális saját magunk vagyunk. Úgy érzem, bárki ellen győzelmi eséllyel léphetünk pályára, nincs olyan kiemelkedő együttes, akitől tartanunk kellene. A bajnokság során végig koncentráltan, motiváltán és persze hatékonyan kell fociznunk, és akkor nem lehet baj. A feljutó helyekre pályázók között ott van a Puskás Akadémia, a Kisvárda, a Békéscsaba, így rivális van bőven.- Volt szerencsénk néhányszor játszani egymás ellen. Péter igazán kellemetlen ellenfél, nem szívesen lennék ellene hátvéd. Nagyon gólerős, képzett játékos, vezére lehet a kisvárdai együttesnek. Azért úgy emlékszem, az egymás elleni találkozókból az akkori klubom jött ki jobban, remélem ez most is így lesz a Spartacus-Kisvárda mécseseken. KM-ML Rudolf Gergely fotó: racskó tibor Labdarúgó NB II.: Az őszi menetrend 1. forduló. Július 31., vasárnap, 16: Budaörs-Kisvárda Master Good. 18: Soroksár-Puskás Akadémia, Cegléd—Békéscsaba, Szeged 2011-SZE0L, Dorog-Cigánd, Nyíregyháza Spartacus-Csákvár,Mosonmagyaróvár-Zalaegerszeg. 19: Szolnok-Kozármisleny, Balmazújváros-Soproni VSE, Siőfok-Vác.______________________________________ 2. forduló. Augusztus 7., vasárnap, 17.3Ö: Vác-Nyíregyháza Spartacus, Cigánd-Szeged 2011, SZEOL-Cegléd, Békéscsaba-Batmazújváros, Kisvárda Master Good-So- roksár, Kozármisleny-Mosonmagyaróvár. 19: Zalaeger- szeg—Siófok, Csákvár-Dorog, Soproni VSE-Budaörs, Puskás Akádémia-Szolnok. _______________________________ 3. forduló. Augusztus 10., szerda, 17.30: Soroksár-Soproni VSE, Budaörs-Békéscsaba, Cegléd-Cigánd, Szeged 2011— Csákvár, Dorog-Vác, Kozármisleny-Puskás Akadémia. 19: Szolnok-KIsvárda Master Good, Balmazújváros-SZEOL, Nyíregyháza Spartacus-Zalaegerszeg, Siófok-Moson- magyaróvár.___________________________________ __ 4. forduló. Augusztus 14., vasárnap, 17.30: Mosonmagyaróvár-Nyíregyháza Spartacus, Cigánd—Balmazújváros, SZEOL-Budaörs, Békéscsaba-Soroksár, Kisvárda-Puskás Akadémia, Vác-Szeged 2011,19: Siófok-Kozármisleny, Zalaegerszeg-Dorog, Csákvár-Ceg- léd, Soproni VSE-Szolnok. __________________________ 5. forduló. Augusztus 21.: Szolnok-Békéscsaba, SoroksáfSZE0L, Budaörs-Cigánd, Balmazújváros-Csákvár, Cegléd- Vác, Szeged 2011-Zalaegerszeg, Dorog-Mosonmagyaróvár, Nyíregyháza Spartacus-Siófok, Puskás Akadémia-Sop- roni VSE, Kozármlsleny-Klsváida Master Good. ______ 6. forduló. Augusztus 24.: Nyíregyháza Spartacus- Kozármisleny, Siófok-Dorog, Mosonmagyaróvár- Szeged 2011, Zalaegerszeg-Cegléd, Vác-Balmazújváros, Csákvár-Budaörs, Cigánd-Soroksár, SZEOL-Szolnok, Békéscsaba-Puskás Akadémia, Soproni VSE-Kisvárda Master Good. 7. forduló. Augusztus 28.: Szolnok-Cigánd, Soroksár- Csákvár, Budaőrs-Vác, Balmazújváros-Zalaegerszeg Cegléd-Mosonmagyaróvár, Szeged 2011-Siófok, Dorog-Nyír- egyháza Spartacus, Kisvárda Master Good-Békéscsaba, Puskás Akadémia-SZEOL, Kozármisleny-Soproni VSE. 8. forduló. Szeptember 11.: Dorog-Kozármisleny, Nyíregyháza Spartacus-Szeged 2011, Siófok-Cegléd, Mosonmagyaróvár-Balmazújváros,Zalaegerszeg-Budaörs, Vác-Soroksár, Csákvár-Szolnok, Cigánd-Puskás Akadémia, SZEOL-KIsvárda Master Good, Békéscsaba-Soproni VSE. 9. forduló. Szeptember 14.: Szolnok-Vác, Soroksár-Zala- egerszeg, Budaörs-Mosonmagyaróvár, Balmazújváros-Sió- fok, Cegléd-Nyíregyháza Spartacus, Szeged 2011-Dorog, Soproni VSE-SZEOL, Kisvárda Master Good-Cigánd, Puskás Akadémia-Csákvár, Kozármisienv-Bákéscsaba. 10. forduló Szeptemberl8.: Szeged 2011-Kozármisleny, Dorog-Cegléd. Nyíregyháza Spartacus-Balmazúíváros, Siófok-Budaörs, Mosonmagyaróvár-Soroksár, Zalaeger- szeg-Szolnok, Vác-Puskás Akadémia, Csákvár-Kisvárda Master Good, Cigánd-Soproni VSE, SZEOL-Békéscsaba. 11. forduló. Szeptember 25.: Szolnok-Mosonmagyaróvár, Soroksár-Siófok, Budaörs-Nyíregyháza Spartacus, Bal- mazújváros-Dorog, Cegléd-Szeged 2011, Békéscsaba-Ci- gánd. Soproni VSE-Csákvár, Kisvárda Master Good-Vác, Puskás Akadémia-Zalaegerszeg, Kozármisleny-SZEOL. 12. forduló. Október 2.: Cegléd-Kozármisleny, Szeged 2011-Balmazújváros. Dorog-Budaörs, Nyíregyháza Spartacus-Soroksár, Siófok—Szolnok, Mosonmagyaróvár- Puskás Akadémia, Zalaegerszeg-Kisvárda Master Good, Vác-Soproni VSE, Csákvár-Békéscsaba, Cigánd-SZEOL. 13. forduló. Október 16.: Szolnok-Nylregyháza Spartacus, Soroksár-Dorog, Budaörs-Szeged 2011, Balmazúj- város-Cegléd, SZEOL-Csákvár, Békéscsaba-Vác, Soproni VSE-Zalaegerszeg, Kisvárda Master Good-Mosonma- gyaróvár, Puskás Akadémia-Siófok, Kozármisleny-Cigánd. Pékár László (hátul) a Puskás Akadémia játékosaként látogat Nyíregyházára 14. forduló. Október 22.: Balmazújváras-Kozármisleny, Cegléd-Budaörs, Szeged 2011-Soroksár, Dorog-Szolnok, Nyíregyháza Spartacus-Puskás Akadémia, Siófok-Kls- várda Master Good, Mosonmagyaróvár-Soproni VSE, Zalaegerszeg-Békéscsaba, Vác-SZEOL, Csákvár-Ci- gánd. ____________________ 15. forduló. Október 30.: Szolnok-Szeged 2011, SoroksárCegléd, Budaörs-Balmazújváros, Cigánd-Vác, SZEOL-Za- laegerszeg, Békéscsaba-Mosonmagyaróvár, Soproni VSE- Siófok, Kisvárda Master Good-Nyfregyháza, Spartacus, Puskás Akadémla-Dorog, Kozármisleny-Csákvár. ________ 16. forduló. November 6.: Budaörs-Kozármisleny, Bal- mazújváros-Soroksár, Cegiéd-Szolnok, Szeged 2011-Puskás Akadémia, Dorog-Kisvárda Master Good, Nyíregyháza Spartacus-Soproni VSE, Siófok-Békéscsaba, Mosonma- gyaróvár-SZEOL, Zaiaegerszeg-CiRánd, Vác-Csákvár. 17. forduló. November 20.: Szolnok-Balmazúiváros, Soroksár-Budaörs, Csákvár-Zalaegerszeg, Cigánd-Moson- magyaróvár, SZEOL-Siófok, Békéscsaba-Nyíregyháza Spartacus, Soproni VSE-Dorog, Kisvárda Master Good- Szeged 2011, Puskás Akadémia-Cegiéd, Kozármisleny-Vác. 18. forduló. November 27.: Soroksár-Kozármisleny, Budaörs-Szolnok, Balmazújváros-Puskás Akadémia, Ceg- léd-Kisvárda Master Good, Szeged 2011-Soproni VSE, Dorog-Békéscsaba, Nyíregyháza Spartacus-SZEOL, Siófok-Cigánd, Mosonmagyaróvár-Csákvár, Zalaeger- szeg-Vác. _______________________________________ 19. forduló. December 4.: Szolnok-Soroksár, Vác-Mo- sonmagyaróvár, Csákvár-Siófok, Clgánd-Nyíregyháza Spartacus, SZEOL-Dorog, Békéscsaba-Szeged 2011, Soproni VSE-Cegléd, Kisvárda Master Good-Balmazújváros, Puskás Akadémia-Budaörs, Kozármisíeny-Zalaegerszeg. 20. forduló. December 11.: Kozármisleny-Szolnok, Puskás Akadémia-Soroksár, Kisvárda Master Good-Budaörs, Soproni VSE-BalmazúJváros, Békéscsaba-Cegléd, SZE0L- Szeged 2011, Cigánd-Dorog, Csákvár-Nyfregyháza Spartacus, Vác—Siófok, Zalaegerszeg-Mosonmagyaróvár. A magyaroké a pálya a mammutmezőnyben labdarúgás. Hát akkor jöjjön, aminek jönnie kell! Csakúgy, mint a 2013-2014- es szezonban (meg mint 1978- 1979-ben), ismét a Nyíregyháza Spartacus és a Kisvárda Master Good a két szabolcsi résztvevője az NB II-nek. A legutóbbi kalandnak az lett a vége, hogy a Szpari feljutott, a Várda pedig kiesett. A kiesés biztos, hogy nem fog megismétlődni, hiszen a várdaiak a két évvel ezelőtti NB III-as évükben megtisztulva visszajutottak és tavaly újoncként a negyedik helyen zártak. Az viszont könnyen előfordulhat, hogy a nyíregyháziak ismét osztályt váltanak felfelé, mint ahogy a Kisvárdát is nyugodtan sorolhatjuk a feljutásra esélyes csapatok közé. Úgyhogy biztosra vehető, hogy a másodosztály meghatározó csapatai közé tartoznak majd a szabolcsiak. Az NB II. mezőnye már harmadik éve egycsoportos, viszont azóta most először húszcsapatos. A Magyar Labdarúgó-szövetség törekvése, hogy a magyar játékosok minél több lehetőséghez jussanak, és ha lehet, minél több fiatal szerepeljen a csapatokban. Ennek szól, hogy immár nem szerepelhetnek légiósok a csapatokban, a honosított játékosok közül is csak olyanok, akivel a szabály februári elfogadása előtt hosszabb távú szerződést kötöttek, illetve rendelkeznek magyar felmenőkkel. A tavalyival szemben pedig nemcsak ajánlás az úgynevezett fiatalszabály, hanem csapatonként legalább két 1996-os születésű vagy fiatalabb játékosnak minden mérkőzésen végig a pályán kell lennie. Úgyhogy érdekes bajnokság elé nézünk, és a szívünk mellett az eszünk is azt mondja: lesz mit ünnepelni a végén! km-bt A Szpari-védő Szokol Zsolt (jobbra) és a kisvárdai Fodor András október végén találkozhat egymással a pályán fotó: sipeki Péter