Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-29 / 177. szám
2016. JÚLIUS 29., PÉNTEK 2 Mindenfelől ■—i Jegyzet Száraz Ancsa Legalja IC Az Alpokalja IC Répcelak helyett Sárvárra futott be szerdán: a hivatalos közlemény helyett a cég „rossz irányba közlekedtette”. Én ezt nem hiszem, ilyen Magyarországon nem történhet meg, ez biztos csak egy fedősztori. Az igazság az lehet, hogy a vasúttársaság az „Ismerd meg szép hazádat” mozgalom felélesztésében szeretne segíteni a jó ötletekre mindig vevő turisztikai szakembereknek. Nincs könnyű dolguk, egy-egy várost vagy térséget csak extra ötletekkel lehet eladni, a régi módszerek nem működnek. És mivel Sárvár környékét még jobban fel akarják futtatni, vittek oda hetven embert - csomag is volt náluk, vonatra is szálltak, azaz potenciális turisták. Nem baj, hogy ők Répcelakra vágytak? - tanúskodott a kezdő marketinges, de a rutinos rókák meggyőzték: ne aggódj, ha látják, milyen kellemes helyre érkeztek, csak eltöltenek ott néhány napot! De nem így lett, azok a fránya utasok ragaszkodtak az eredeti úti célhoz, sőt még fel is háborodtak, mert több mint egy órát késtek. Ki érti őket?! De sebaj, az ötlet élők nem adták fel. Tegnap leállt a 3-as metró, így mindenkinek buszra kellett szállnia, és végre az addig alagutakban közlekedők is láthatták, milyen gyönyörű is a főváros. Ez pedig fontosabb, mint hogy pár százezer ember célba érjen. Vagy ez csak egy fedősztori? anita.szaraz@kelet.hu Ellátják a „sérülteket” röszke. Magyarország felkészült a sérülékeny csoportba tartozó migránsok, így a családok, a kísérő nélküli kiskorúak, a fogyatékossággal élők ellátására, az ehhez szükséges beruházásokat azonban saját forrásból, uniós támogatás nélkül kellett megvalósítani - közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár csütörtökön Röszkén. Czibere Károly sajtótájékoztatóján elmondta, a kormány az elmúlt 12 hónapban mintegy 700 millió forintot fordított erre a célra. 34-ről kétszázra emelték a fóti befogadóállomás kapacitását, növelték a gyámügyi igazgatásban dolgozók és a gyermekvédelmi gyámok számát, csökkentették az ügyintézési határidőket - tette hozzá, mti „Regisztráljon a konzuli szolgálatnál!” Budapest. Az olimpiai, illetve paralimpiai játékokra Brazíliába utazó minden magyar szurkoló regisztráljon konzuli védelemért, mert ha baj történik, a magyar külképviseletek el tudják őket érni, így nekik nagyobb eséllyel segíthetnek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján. Brazíliát átsorolták a kettes, fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek kategóriájába. MTI Gyorsabb ütemben csökkent a munkanélküliség az elemzői várakozásoknál április-júniusban éves szinten, a szakértők szerint akár 5 százalék alá is csökkenhet a ráta a nyár végén. A KSH csütörtökön kiadott adatai szerint április-júniusban 76 ezerrel, 234 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, és 1,8 százalékponttal 5,1 százalékosra mérséklődött a munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbihoz képest, mti Ferenc pápa fotó: afp Ferenc pápa Krakkóba látogatott krakkó. Készen kell állni a háborúk és az éhség elől menekülők befogadására - hangsúlyozta Ferenc pápa abban a beszédben, amelyet lengyel- országi zarándoklata elején mondott. Azt is mondta: a világ háborúban áll, de ez nem vallások közötti háború. A pápa ötnapos lengyelországi zarándoklatának fő célja a vasárnapig tartó katolikus Ifjúsági Világtalálkozón való részvétel. MTI Nem kezdik meg a kilépési tárgyalásokat London. Az Egyesült Királyság ez év végéig nem kezdi meg az Európai Unióból történő kilépéséről a tárgyalásokat az ötvenedik cikkely alapján - jelentette ki Theresa May brit miniszterelnök csütörtökön. Bár távoznak az EU-ból, nem hagyják el sem Európát, sem a világot - emelte ki. Kijelentette: amíg országa az unió aktív tagja lesz, addig teljes mértékben részt vesznek a döntéshozatalban. MTI Hillary Clinton az első női A jelenlegi elnök, Barack Obama és Hillary Clinton fotó: afp Hillary Clinton a Demokrata Párt konvenciójának zárónapján fogadta el az elnökjelöltséget. PHILADELPHIA. Hillary Clinton - lapzártánk után - csütörtökön este, a Demokrata Párt konvenciójának zárónapján az amerikai történelem első női elnökjelöltjévé válik. Különös módon Hillary Clinton soha nem volt olyan mértékben elutasított, mint éppen most, a legfőbb hatalom „kapujában”. A demokrata konvenció sajtóközpontjában csütörtökön közzétett felmérés szerint az elnökjelölt elutasítottsága országosan elég magas: az amerikaiak 55 százaléka kedvezőtlenül ítéli meg a személyét és a munkáját, és népszerűsége az előválasztások időszakában romlott is, elsősorban a Demokrata Párt baloldalibb, Bernie Sanders képviselte táborában. E tényt egyébként maga Obama elnök is szóvá tette szerda esti beszédében, amikor célzott a párt elégedetlenjeire, és a választás tétjére hivatkozva buzdította őket arra, hogy szavazzanak Hillary Clintonra. Hillary Clinton a Republikánus Párt elnökjelöltjével, Donald Trumppal méri majd össze erejét novemberben, közülük kerül majd ki az Egyesült Államok következő elnöke. Magyar vélemény Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter tegnap nyilatkozott az amerikai elnökválasztási kampányról, kifejtette, jogunk van kifejezetten külpolitikai jellegű kérdésekben véleményt mondani. „Jól látható, hogy amit a demokraták gondolnak a bevándorlás kérdéséről, az a mi érdekeinkkel teljes mértékben ellentétes, és az is jól látható, hogy amit a republikánus elnökjelölt gondol a bevándorlásról, az meg egybevág” a mi koncepciónkkal - mondta. MTI Röviden A PÁRBESZÉD MAGYARORSZÁGÉRT szóvivője ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, mert a párt szerint a kényszerbetelepítés elleni népszavazással kapcsolatos kormányzati plakátkampány kimeríti a közösség elleni uszítás fogalmát. Tordai Bence csütörtökön azt mondta, hogy „kormányzati gyűlöletkampány” folyik a menekültek ellen. dk. A Demokratikus Koalíció szerint amennyiben az október 2-ai kvótareferendum érvénytelen lesz, akkor Orbán Viktor miniszterelnöknek vállalnia kell a felelősséget, és le kell mondania. FIDESZ. A Fidesz-frakció arra kéri a baloldalt, hogy ne kerülje az egyenes beszédet, és feleljen arra, hogy igent vagy nemet mondanak-e a kényszerbetelepítésre. A kormánypárti képviselőcsoport ezt a DK bejelentése után nyilatkozta. A Fidesz értékelése szerint az ellenzéki pártoknak színt kell vallaniuk, mert a kényszerbetelepítés fenyegeti Magyarországot és a magyar emberek jövőjét - fogalmaztak. Bukták a népszavazást érvénytelen aláírások miatt NVI: lezárult a földügyi népszavazás aláírásainak első ellenőrzése. Budapest. A Nemzeti Választási Iroda (NVT) befejezte a földügyi népszavazás kiírása érdekében leadott aláírások első ellenőrzését, mintegy 20 000 érvényes aláírás hiányzik a 200 000-hez. Az NVI csütörtökön közleményben tudatta, az aláírásokat még egyszer leellenőrzik, és az így véglegesített számokkal fordulnak a Nemzeti Választási Bizottsághoz, amely határozatban állapítja majd meg az ellenőrzés eredményét, mely ellen a Kúriához lehet fordulni jogorvoslatért. Gőgös Zoltán szocialista politikus magánszemélyként nyújtotta be a földügyi nép- szavazási kérdést, amely így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?” Gőgös Zoltán korábban úgy nyilatkozott, hogy 28 250 aláírásgyűjtő ívet adott le az NVI-nek, ugyanakkor az iroda gépi, illetve kézi ellenőrzése alapján az aláírásgyűjtő ívek végleges száma 27 986. Ebből az érvényes aláírásgyűjtő ívek száma 27 198, (97,2 százalék), az érvénytelen ívek száma 791 (2,8 százalék) - írták. Az NVI közleménye szerint a legtöbb ív azért érvénytelen, mert az aláírást gyűjtő polgár valamelyik adata hibás - 520 ilyen ív volt -, illetve hiányzik a szükséges adat - emiatt 232 ív érvénytelen. De volt 39 olyan ív is, amelyik másik népszavazási kezdeményezéshez tartozott. Az MSZP csütörtöki közleményében azt írta: mindent megtesznek azért, hogy „a Fidesz irányítása alatt álló Nemzeti Választási Iroda (NVI) ne csalhassa el” csaknem negyedmillió ember akaratát, és megtartható legyen a földügyi népszavazás. MTI *> Röszkén járt az amerikai nagykövet Colleen Bell, az USA budapesti nagykövete csütörtökön belgrádi kollégája, Kyle Scott társaságában a röszkei tranzitzónába látogatott, ahol az intézménnyel és az ott zajló eljárással ismerkedett. fotó: mti Angela Merkel a rendkívüli tájékoztatón fotó: afp Kilencpontos terrorellenes csomag bérűn. Kilenc pontból álló terrorellenes biztonságpolitikai programot terjesztett elő Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben, a hatóságok előzetes adatai szerint iszlamista hátterű würzburgi és ansbachi terrortámadásra reagálva. A kancellár rendkívüli tájékoztatóján rámutatott, hogy a két merényletet - amelyben összesen húszán megsebesültek - olyan emberek követték el, akikre a támadásig nem figyeltek fel a biztonsági szervek. Ezért meg kell erősíteni a rendőrséget és jobban be kell vonni a hadsereget a terror elleni küzdelembe. Folytatni kell az internetes bűnözés ellen felállított hatóság kiépítését, fejleszteni szükséges a terrorizmus tudományos kutatását, javítani kell az uniós együttműködésen, szorosabbra kell fűzni együttműködést az Egyesült Államokkal és uniós szinten szigorítani kell a fegyvertartási szabályokat - sorolta. A 9. pont a kitoloncolások következetesebb végrehajtása. MTI Ötödik napja sztrájkolnak Zágráb, horgos. Egyre romlik a szerb-magyar határ közelében, Horgosnál éhségsztrájkot folytató migránsok állapota - mondta el a közmédia helyszíni tudósítója csütörtök délelőtt az MTI-nek. A közel hetven migráns ötödik napja várja, hogy Magyarország megnyissa előttük a határt. Azok közül, akik az éhségsztrájk mellett kitartottak, hatot kórházba szállítottak, mert rosszul lettek. Szerdán a demonstrálok a szájukat is beragasztották és csak vizet hajlandóak magukhoz venni. mti Devizaárfolyam (2016.07.28.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 312,98-0,37 USA dollár 281,86-3,16 Svájci frank 286,41-0,19 Angol font 371,69-1,74 Román lej 70,15 +0,09 Ukrán hrivnya 11,37-0,12 Horvát kuna 41,82-0,04 Lengyel zloty 71,56-0,15 61 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB