Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-28 / 176. szám

2016. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK 8 Horgász, vadász Czidor Tibor a tokaji tükrössel fotó: magánarchívum „Forma-l-es” hal kapott a Magyar Nagydíj idején dögé, tokaj. Tikkasztó meleg volt július 24-én, az elmúlt vasárnap a tokaji hegy lábá­nál található Kovács-tó part­ján.- Azért szeretem azt a vizet, mert jól felszerelt horgászbolt található ott és segítőkész kollégák állnak a horgászok rendelkezésére. A délutá­ni órákban a fa árnyékában ülve és a Magyar Nagydí­jat figyelemmel kísérve egy erős füstölős kapás riasztott fel - elevenítette fel emlékeit kérésünkre a dögéi Czidor Ti­bor. - Ahogy bevágtam, már éreztem, hogy nem kis hallal van dolgom. A fárasztás kö­rülbelül 20-25 percig tartott. Próbált elmenekülni több ki­rohanással is a tükörponty, de a csatát én nyertem.- A szákolás után a tó vizé­vel felengedett pontybölcső­be helyeztem, amíg megörö­kítettük néhány fényképpel a szép emléket. Lefertőtlení­tettem a horog ütötte sebet, aztán már került is vissza az éltető elemébe. Csalinak a már jól bevált Dudi Bait Mis­ter Dudi panírozott oldódó 16 mm-es bojlit használtam, km A győzelemhez kellett néhány kisebb ponty is APAGY. Szép környezet és jó idő várta a közelmúltban a „Fee­der Kupa”-sorozat első fordu­lójának résztvevőit az apagyi horgásztónál. A versenyre szép számban jelentkeztek még Ukrajnából is a lelkes hor­gászok. Az éhesebbek regiszt­rálás után - a szervezők jóvol­tából - egy kis „zsíros deszkát” és lila hagymát fogyaszthat­tak. Ezt követte a megnyitó, a feeder horgászat szabályainak Volt mit mérni a verseny végén FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM rövid ismertetése, a sorsolás és a rajthelyek elfoglalása. A 25 horgász három szektorban versenyzett. A résztvevők kezdettől fogva folyamatosan fogták a halakat. Az etetésnek köszönhetően egyre több ver­senyzőnél dolgoztak a merítő szákok. A küzdelem végére szinte minden résztvevőnek volt hal a tartójában. A versenyzők kárászokból próbáltak minél többet zsák­mányolni, de a győzelemhez kellett egy pár kisebb ponty is. A fogási eredmények jól tük­rözték a tóban lévő halbősé­get, hisz több mint 110 kg volt az összfogás. A verseny végére sajnos az időjárás erős széllel nehezítette a résztvevők hor­gászatát. Az első három helyezett egy-egy kupát vehetett át, melyet Szilágyi Imre, a ver­seny szakbizottságának elnö­ke és Sebők Zsolt, a verseny­szakbizottság tagja adott át. Köszönet az Apagyi Horgász­egyesületnek, hogy a megyei szövetség rendelkezésére bocsátották ezt a szép tavat. Külön köszönet illeti Szűcs Tibort, Hornyák Jánost és Se­bők Zsoltot az önzetlen segít­ségért - tájékoztatta lapunkat Szilágyi Imre, a versenyszak­bizottság elnöke. km Eredmények 1. Magoss Tibor (10 840 g) __ 2. (7005 g) 3. Sveda Tárná - (6910 g) Hírek és képek kifogott halakról, elejtett vadról NYÍREGYHÁZA. Megyénkben is nagy a horgászok és a va­dászok társadalma, ezért is érezzük fontosnak, hogy la­punkban beszámoljunk az eseményekről, az elért ered­ményekről. Hogy minél átfogóbb képet adhassunk közre a horgászok és a vadászok életéből, kérjük a horgászegyesületeket, a va­dásztársaságokat, küldjenek híreket és fényképeket ver­senyekről, vadászatokról, ki­fogott halakról, elejtett nagy vadakról. Fontos, hogy a fotón a zsák­mány és a horgász/vadász is rajta legyen. Kérjük, ezeket az információkat a laszlo.ma- gyar@kelet.hu e-mail-címre küldjék el. * Amikor a kapásjelző ciripel Az első időszakban a fenekezős készséget a testvére vagy a barátok dobták be. nyírpazony. A lemenő nap aranyló sugarai színezték be a tavat, a nádast. Békesség, csend honolt a tájon, tökéle­tes volt a nyugalom az elmúlt szombaton a Pazonyi Hor­gásztanya tavánál. A pillanat törtrésze alatt azonban hirte­len széttört ez az idilli varázs, hiszen ciripelni kezdett az elektromos kapásjelző. Kelle­mes „zene” volt ez a horgász fülének, hiszen mindig erre vár, amikor vízpartra megy. Mint minden alkalommal, ha kapás van, valószínűleg most is megemelkedett az adrenalinszint, s addig nem is csökkent, amíg partot nem ért a megakasztott ponty. S lám, milyen a horgász sorsa: nem sokáig gyönyörködhetett a halban, a horog helyének a fertőtlenítése után a ponty­paplanról már csusszantotta is vissza a vízbe a halat. Húszévesen kezdte Ismét a nyugalom vette át a hatalmat a tóparton, így ju­tott idő egy kis beszélgetésre a pátrohai Vártás Dáviddal, a ponty megfogójával. A leg­több horgász azzal kezdi élete Nekem a horgászat a kikapcsolódás a munka után. VÁRTÁS DÁVID FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ keváron is. A közelmúltban Oroson fogtam egy 14 kilós pontyot, de a legeredménye­sebb horgászat Ozetanyához kötődik. A négy nap alatt sok halat fogtunk, a legnagyobb egy 13,20 kilogrammos amur volt. Dávid szombaton nem egye­dül horgászott, ismét vele volt a barátja, Szalonna Zoltán, s erre a mostani, 24 órás hor­gászatra elkísérte barátnője, a kisvárdai Herczeg Evelin is.- Szeretem a vízpartot, a csend, a nyugalom jó kikapcsolódást jelent. Sokat dolgozunk, leg­alább ilyenkor is együtt va­gyunk - mesélte Evelin. - Ter­mészetesen sokszor van úgy, hogy nem mehetek Dáviddal, de elengedem, hiszen tudom, jó helyen van, s tudom, hogy ez neki milyen örömet jelent. Sokat tanulok tőlük, olykor én is szoktam horgászni, sőt már én is fogtam nagyobb pontyo­kat. KM-MML Az eszmei értékük jelentős Búcsúzásul Dávidot arról fag­gatom, nem bánja-e, hogy a kifogott halakat vissza kell engednie.- Egyáltalán nem jelent ez gondot a számomra, nem bánkódom miatta. Ha el le­hetne vinni, akkor sem vin­ném el. Az idő múlásával a halak is növekednek, egyre nagyobbak lesznek, a kapi­tális méretű halaknak pedig nem anyagi, hanem az eszmei értékük a jelentős. Vártás Dávid és a ponty történetét, hogy már gyer­mekkorában elkötelezte ma­gát a horgászattal. Dávid ese­tében ez nem így történt...- Másfél éve, úgy húszéves koromban kezdtem el hor­gászni. A testvérem és a bará­tom, Szalonna Zoltán régóta horgásznak. Nagy nehezen rábeszéltek, hogy egyszer menjek ki velük. Kimentem, s megtetszett, azóta pedig nagyon meg is szerettem a horgászatot - elevenítette fel az élményeket Dávid. - Azon­nal a fenekezős módszerrel kezdtem. Persze az első idő­szakban a készséget a tesó- mék dobták be a vízbe, én meg kihúztam a hallal, már ha volt rajta hal. Sokat va­gyok a vízparton, nekem ez a kikapcsolódás a munka után. Szoktunk horgászni Oroson, Biriben, Őzetanyán és Tűs­Könnyen becsapható a bak az őzsíppal Egy őzbak a zsákmány illusztráció: internet Ha megszólal a suta hívóhangja, az őzbakok biztosan megjelennek a vadászterületen. nyíregyháza, nyírtelek. Bár az őzbak vadászatára április 15-étől szeptember 30-áig van lehetőség, a vadászok azon­ban leginkább üzekedés ide­jén szokták elejteni a vadat. Beteg, sérült, öreg- Most még nagy a takarás a mezőgazdasági növények mi­att, de amikor beindul az üze­kedés, az őzsíppal előcsalható a bak. Ha megszólal ugyanis a suta hívóhangja, akkor az őz­bakok biztosan megjelennek a vadászterületen, kijönnek a rejtekhelyét jelentő sűrűből- mondta el érdeklődésünkre Budalik Attila, a nyíregyházi Új Erő Vadásztársaság elnö­ke. - A hivatásos vadászaink felmérik az állományt, meg­figyelik a bakok nagyságát, agancsát, s azt is, hogy egy adott állat nem szenved-e va­lamilyen fogyatékosságban. A célunk ugyanis az, hogy a selejtes állatok ne maradja­nak meg a vadászterületen. Selejtes lehet az állat, ha nem megfelelően növekedik az agancsa, ha beteg, ha sérült vagy kiöregedett. Az üzeke­dési csúcs 1-1,5 hét múlva, augusztus első hetében vár­ható. Őzbakvadászatra már jelentkeztek be hozzánk ven­dégvadászok Ausztriából, s a hivatásos vadászok segítik majd őket abban, hogy tulaj­donképpen mely őzbakok ejt- hetők el. Budalik Attilát megkér­deztük arról is, kánikulában kell-e gondoskodnia a va­dásztársaságnak a területü­kön lévő állatok itatásáról.- Szerencsére a mi terüle­tünket több csatorna is átsze­li, így többfelé találnak inni­valót a vadak. Ugyanakkor a gazdák nagy része öntözéses gazdálkodást folytat, gyak­ran locsolják a növényeket, s onnan is vízhez jutnak az állatok. Például a fácán na­gyon tudja, hogy a csepegtető használatakor hova vigye a kicsinyeit szomjukat oltani. Ha egy-egy cső lyukas, ki­sebb tócsa keletkezik, abból az őz iszik - magyarázta a szakember. - Ugyanakkor ott van még a reggeli harmat is. A harmatos lucernával, fűvel felvesznek annyi folyadékot a fácánok, az őzek, hogy az elég nekik. A nagy szárazság legin­kább a nyúlnak nem kedvez, mert olyankor nincs árvake­lés, amit ehetne. km-mml A második nap augusztusban lesz A rossz időjárás miatt elmaradtak az elterve­zett programok. máriapócs. Immár tizedik al­kalommal rendezték meg a közelmúltban Máriapócson a hagyományos horgásztá­bort. Az idei esztendőben a 15 résztvevő fiatalt színes prog­ramokkal várták a szervezők. A kétnapos tábor második, szombati napján a rossz idő­járás miatt elmaradtak a prog­ramok, ezeket augusztus 6-án pótolják majd be. Az első na­pon a résztvevők megismer­kedhettek a máriapócsi hor­gásztavakkal, ellátogathattak a máriapócsi kegytemplomba és a fatemplomba is. Lehető­ség nyílt horgászatra. Augusz­tus 6-án 8 órától kezdődnek a foglalkozások a horgászpa­lánták számára. Az előadók elkalauzolják őket a bojlizás, a pergetés világába, továbbá egy érdekes előadást hallgat­hatnak meg a biztonságos közlekedésről és a fiatalkor veszélyeiről.- A tábor megvalósításá­hoz nagy segítséget nyújtott a Sporthorgász Egyesületek Az első napon lehetett horgászni, és volt sikerélmény is fotó: Tóth árpád Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Közhasznú Szövetsége, a Máriapócsi Lelkigyakorlatos és Zarándokház, az Economic Baits csapata, a helyi rendőr­őrs, a Magyar Pergetőhorgá­szok Egyesülete. Köszönjük mindenkinek a támogatást és a segítséget. Arra kérünk mindenkit, aki érdeklődik az augusztus 6-ai programunk iránt, hogy részvételi szándé­kát minél hamarabb jelezze az egyesületünknél - mond­ta Tóth Árpád, a Máriapócsi Horgász Egyesület elnöke, km

Next

/
Thumbnails
Contents