Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-28 / 176. szám

2016. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK KELET Háttér 3 „Jelzésértékű” segítségnyújtás A Nyíregyházi Szociális Gondozási Központban jelenleg nincs senki várólistán a karórát igénylők esetében. nyíregyháza. „Legyen szíves megnyomni az órát, és csinál­nánk egy éles riasztást, Mar­gitka néni!” - szólt a telefonba Jakab Zoltánné Margó szolgá­latvezető-helyettes, aki imi­tálta a vészhelyzetet. Amint a 90 éves néni rendeltetéssze­rűen használta a készüléket, a monitoron villogó piros jel tudatta a kézi riasztás tényét. Utána a bázisállomás jóvol­tából sikerült párbeszédbe elegyedni a célszeméllyel, így aztán szerda délután jelesre vizsgázott az újítás. Aktivitási görbe A városháza Bencs-termében mutatták be a nyilvánosság előtt az új, kiterjesztett jel­zőrendszeres szolgáltatást. Eddig is volt Nyíregyházán hasonló jellegű készülék, de a mostani digitális karóra jóval többet tud.- Idestova 2000 óta működik a megyeszékhelyen az effajta szolgáltatás, és aki részese volt a programnak, annak először is igényelnie kellett, illetve a Nyomon követhető az illető aktivi­tása. SZILVÁSINÉ BOJDA MÁRTA \ Már teszteltek ww ilyen jellegű digitális kar­órákat. DR.RUBOVSZKY CSILLA egyházi Szociális Gondozási Központ vezetője.- A Digitális Magyarország nyíregyházi alprogramján belül vált lehetővé az új, ki­terjesztett jelzőrendszeres szolgáltatás - adott hangot elégedettségének széles mosoly kíséretében dr. Ru- bovszky Csüla miniszteri biztos. - A Nemzeti Fejlesz­tési Minisztérium háttérin­tézménye, a Kormányzati Informatikai Ügynökség felel a projekt koordinációjáért. A rendszer szállítója, a T-System Magyarország Kft. adta át a Nyíregyházi Szociális Gondo­zási Központnak azt az oko- seszköz-csomagot, melynek előzményeként Kisvárdán, Budapest V. kerületében és FOTÓ: SIPEKI PÉTER Szombathelyen már teszteltek ilyen jellegű digitális karórá­kat. Szociálpolitikai szakem­berként jó látni Nyíregyházán azt a fejlődést, mely az idősek komfortérzetét növeli. Szünet nélkül A szolgáltatás azért is igen népszerű az idősödő lakosság körében, mert a jelzés az év 365 napján, a nap 24 órájában működik. Az érintettek ön­álló életvitelt folytathatnak, miközben biztonságban érez­hetik magukat saját otthonuk­ban, ha „baj van”, jelezhetnek, és érkezik a segítség. A hozzá­tartozóknak is megnyugtató az idős családtag fizikai álla­potának állandó felügyelete. A Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ eddig a megyeszékhelyen 133 rádi­óhullámmal működő jelző- készüléket működtetett. A jelenlegi fejlesztéssel plusz 40-nel nőtt a kapacitás - ha nem is gombnyomásra, de kellő hatástanulmány után. LADÁNYI TÓTH LAJOS tadanyi@kelet.hu Megnövelt komfortérzet- A város és a szolgáltatást nyújtó szociális gondozási központ részére is nagy előre­lépést jelent a modern digitális eszköz használata. A technika fejlődésével ja­vulnak és egyszerűsödnek a kommunikációs lehetőségek, az új eszközök még inkább nö­velik az ellátottak biztonság- érzetét - jegyezte meg Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpol­gármestere.- Nagyon praktikus, hogy a riasztás beérkezését köve­tően a központból azonnal kihangosított beszédkapcso­latot lehet teremteni az ellá­tottal, így vissza tudnak jelez­ni a segítséget kérő idősnek anélkül, hogy neki bármit is kellene tennie. Jakab Zoltánné mutatta be a XXI. századi kívánalmaknak megfelelő eszközt jelzőgomb megnyomására al­kalmasnak kellett lennie.- A mostani ütés- és vízálló karóra végigköveti az idős em­ber életritmusát a nap 24 órájá­ban úgy, hogy a bőrfelülethez tapadva adja le a jeleket, tehát nincs szükség a megérintésé­re. Nyomon követhető az ille­tő aktivitása, a központi disz­pécser folyamatosan látja az aktivitást és a passzivitást. Ha érkezik a segélyjel, akkor nem kell várni az azonnali beavat­kozásra, a báziskészüléknek köszönhetően telefonos kap­csolat létesül, ami felgyorsítja a hatékony segítségnyújtás folyamatát. Az aktivitási görbe alkalmazása okostelefonra is feltelepíthető, tehát XXI. szá­zadi vívmány - tájékoztatott Szilvásiné Bojda Márta, a Nyír­W m is lesz a Panyolaf észtén PANYOLA. Az idén első alka­lommal hirdet nyílt kerék­pártúrát a Panyolafeszt egyik programjaként az SZSZBM- FÜ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügy­nökség Nonprofit Kft. és a ke­retein belül működő Europe Direct Tájékoztatási Központ, hogy egy „középkori uta­zásról” térhessenek vissza a résztvevők augusztus 6-án, szombaton az esti koncertek­re.- A túra Panyoláról indul és oda érkezik vissza, célja a Kö­zépkori templomok útja egyik leglátványosabb szakaszának, Szatmár-Bereg kis középkori templomainak, a Felső-Ti- sza-vidék kulturális és termé­szeti értékeinek megismerése - említette dr. Kondra Laura ügyvezető. Az első húsz jelentkező a fesztivál védjegyével ellátott Kerékpárok a malomnál FOTÓ: KM-ILLUSZTRÁCIÓ pólót kap ajándékba. A túrán idegenvezetés, túravezetés és szervizszolgáltatás is biztosí­tott. Kerékpárt a helyszínen is lehet bérelni. A táv hossza 80,6 km. További informá­ciók: www.panyolafeszt.hu vagy www.templomut.hu. KM MVH: nem késik a „dohány” A hivatal cáfolja, hogy megcsúsztak volna az agrártámogatások kifi­zetésével. SZABOLCSBÁKA. A szabolcsbá- kai panasszal megkerestük a Mezőgazdasági és Vidékfej­lesztési hivatalt, ahol a törté- nelmibázis-alapú támogatás kifizetéséről azt mondták, hogy még nem járt le a kiuta­lás határideje, ugyanis július 31-e, nem pedig június 30-a a határidő.- A termeléstől elválasz­tott támogatás kifizetésének a határideje még nem járt le, a hivatal mindent megtesz annak érdekében, hogy a ter­melők időben megkapják a támogatásukat - tájékoztatta lapunkat Bányász .Barna. Az MVH kommunikációs szakre­ferense kiemelte: a történel- mibázis-alapú és a csekély ösz- szegű támogatások a „dohány szerkezetátalakítási nemzeti program” alapján feldolgozott és ellenőrzött adatokon ala­pulnak. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a 927 kérelem 80 százalékában már meghozta a szükséges határo­zatot, az ellenőrzések lezárul­tával a határozatok generálása folyamatosan zajlik. Nem az számít határnapnak A hivatal arra emlékeztetett, hogy a másik támogatás kifi­zetése esetében sem a június 30-a számít határnapnak, mint 48 mW' ... =JÉr Dohányföld fotó:km-illusztráció ahogy azt a szabolcsbákai gaz­dálkodó említette.- A nemzeti dohánytámoga­tás (a dohány szerkezetátala­kítási nemzeti programmal összefüggésben igényelhető mezőgazdasági és általános csekély összegű támogatás) tekintetében a határidő majd csak szeptemberben jár le. Az idei esztendő egyébként nem hozott változást a korábbiak­hoz képest, ezek a határidők nem változtak - hívta fel a fi- j gyeimet Bányász Barna. Hoz­zátette: az egységes kérelem­hez kapcsolódó kifizetéseknél a támogatások eljuttatásának határideje a keresztellenőr­zések elvégeztét követően indul, tehát legkésőbb június 30-ával. A hivatal igyekszik a kifizetéseket - az ellenőrzések mielőbbi lezárásával - miha­marabb teljesíteni. Ezt a tá­mogatást legkésőbb augusztus folyamán juttatja el az arra jo­gosult gazdáknak. KM Nézőpont Györke László Akác méz Persze, jól tudom, hogy a címben jelzett összetétel egy szó. Következésképpen egybe is kell(ene) írni. így ni: akácméz. Ugyanez érvényes a gombalevesre, a csirkepap­rikásra, a sertéskarajra is, hogy maradjunk az ínyencsé­geknél. Igen ám, de az utóbbi időben - talán az angol nyelv hatására, illetve a számító- gépes helyesírási ellenőrző program rosszul betáplált vagy hiányos adatai miatt, mert az adott összetett szó éppen nem szerepel a tarsolyában (?) - olyan nyil­vánvaló összetett szavakat is kezdenek külön írni azok, akik restek felütni a helyes­írási szótárt, hogy már szinte fizikai fájdalmat okoz. Addig még nem is lenne belőle különösebb gond, amíg csak „magának vétkezik” az illető helyesírás tekintetében. De amikor a köztelevizió inzert­jei hemzsegnek a helyesírási hibáktól, onnantól kezdve ez már közügy. Lassan már ott tartunk, hogy az ige előtt álló igekötőt is képesek külön írni (haza utazott). Persze, jól tudom, nem attól lesz derűsebb az ég, nem attól jön majd kevesebb vagy több migráns Európába, nem attól lesz jobb a magyar labdarúgás, klubszinten legalábbis, ha kevesebbet vé­tünk a helyesírási szabályok ellen. De annak bírása vagy éppen nem bírása alkalmas arra, hogy leméressék: kibe mennyi IQ szorult. Vagy éppen szorult ki belőle... laszlo.gyorke@kelet.hu Az is nyerhet, aki nincs ott... nyíregyháza. A közlekedés- biztonsági nap végén, csütör­tökön 16 óra körül sorsoljuk ki a kerékpárt a nyereményszel­vény beküldői között a Kos­suth téren. Többen érdeklőd­tek, így nyomatékosítjuk: egy nyertes nevét sorsoljuk ki, aki ha nincs a helyszínen, akkor is övé az ajándék. km Kelet kvíz Mikor említik az oklevelek először Czégény monostorát, Cégénydá- nyád névadóját? a) 1081-ben b) 1181-ben c) 1281-ben d) 1381-ben A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük Ön vett már részt kerékpártúrán? MARKOS MARTIN: Egy BARACSI ZSÓFIA: GYEKIS ÁRPÁD: Inkább Nyíregyházát körülöle- Erdélyben pattantunk csak a barátokkal lő túrán már voltam. nyeregbe. tekerek. KISS KÁROLY Nyaran- KERTÉSZ GYÖRGY: Ha MAKKAI ANIKÓ: ta megjárom a Tisza- tehetem, munkába is Naponta több tucat vasvári-Tokaj távot. biciklivel megyek. kilométert letekerek. Markos Martin volt már szer­vezett biciklitúrán, Nyíregy­házát tekerte körbe. - Nyáron, amikor az időjárás engedi, szinte mindennap a nyeregbe pattanok - válaszolta a fiatal­ember. A nyírbátori Baracsi Zsófia is imádja a „drótszama­rat”, mint mondta, a család­jával szokott kerékpártúrákra járni. - Tavaly Erdélyben ki­rándultunk több napon át, az autónkra rögzítve a biciklin­ket is vittük, nagyon kellemes kerékpáros túrákat csaptunk - válaszolta a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium tanu­lója. Gyekis Árpád ha teheti, barátai társaságában pattan nyeregbe, csak úgy céltalanul tekernek. - Sajnos mostaná­ban egyre kevesebb időm jut ezen szenvedélyemnek hó­dolni. Kiss Károly Tiszavasvá- riban él, inkább a motorozás szerelmese, ám ettől függet­lenül minden évben egyszer a barátaival elkerékpározik Tokajba. - Az idei túra még várat magára - tette hozzá. Kertész György napi szinten bringázik, rendszeresen jár Tokajba és Tarcalra túrázni. - Ha úgy van, a munkába is azzal megyek. Makkal Anikó nem „kispályás”, napi szin­ten több tucat kilométert le­teker. - Gyakran megteszem a Kemecse-Nagyhalász távol­ságot, ahogy gyakran vágok neki Kemecsének a megye- székhely irányából. KM-TG ■ Rászorulókhoz jutnak el az adományok Az egyházmegye karitász csoportjainak megsegítésére egy kamionnyi felajánlás érkezett Ausztriából, melyet szerdán a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász nyíregyházi raktáránál osztottak szét. fotó: sipeki Péter

Next

/
Thumbnails
Contents