Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-27 / 175. szám
851996 2016. JÚLIUS 27., SZERDA 16 Képes krónika A középkorban épült, világhírű katedrális fotó: afp A katedrális 300 ezer legókockából épült LONDON. Három év alatt, 300 ezer legókocka felhasználásával építették meg az északkelet-angliai Durham székesegyházának kicsinyített mását - olvasható a katedrális honlapján. Az ezeréves katedrális replikája 1,7 méter magas, 3,84 méter hosszú és 1,53 méter széles. A templom munkatársai szerint ez a legnagyobb legómakett, amely közösségi összefogással valaha épült. A projektet ugyanis a világ minden tájáról érkezett, egyfontos felajánlások tették lehetővé. A minirepüka a székesegyház új, több mint 14 millió fontból megvalósult Open Treasure nevű állandó kiállítóterében kap helyet. Az UNESCO világörökségi helyszínei közé tartozó katedrális több ezer érdeklődőt vonz évente. A román stílusú katedrálist Szent Cuthbert ereklyetartójának otthonául emelték egy korábbi templom helyére. A legóépítés 2013 júliusában indult, és a hétfőn elkészült mű immár olyan relikviák mellett magasodik, amelyek még a katedrális megépítése előtti időkből származnak. A makett utolsó darabját egy hétéves kislány rakhatta fel a szomszédos Newcastle-ből, aki egy vetélkedőn nyerte meg a háromszázezredik építőkocka elhelyezésének lehetőségét. MTI Megér egy mosolyt A rendőrök az országúton leintenek egy kocsit. Látják, hogy a hátsó ülésen három birka van bezsúfolva, a sofőr pedig nagy zavarban van.- Nem lopta maga ezeket a birkákat? -kérdik tőle.- Dehogy loptam én, ők akartak mind velem jönni!-Hogy-hogy?- Megkérdeztem tőlük, hogy beszállnak-e, mire azt mondták, hogy: beee. O További viccek humor.szon.hu A nap videója Tolvaj madár A szarka nem fényes tárgyra, hanem a cigarettára utazik. © További videók video.szon.hu Halott Pénz és Wellhello Orf űn BUDAPEST. Közös minifeszti- vált rendez a hétvégén két népszerű zenekar, a Halott Pénz és a Wellhello, amely szombaton és vasárnap az Orfüi-tó partján a Panoráma Campingbe várja a rajongókat. A két házigazda zenekar mellett mintegy tucatnyi produkció hallható a fesztivál két helyszínén, a Hello lányok nagyszínpadon, valamint az Apuveddmeg színpadon - közölték a szervezők. mti Csak egy hajszálon múlott Han Solo élete Elismerte felelősségét a produkciós cég Harrison Ford forgatási balesetéért. London. Elismerte felelősségét a produkciós cég azért a balesetért, amelyet Hamson Ford szenvedett el a Star Harrison Ford fotó: getty images Wars: Az ébredő Erő című film forgatásán két évvel ezelőtt - tudósított a BBC. A Disney alvállalata, a Foodies Production elismerte bűnösségét a bíróság előtt két vádpontban. A Han Solót alakító, 74 éves színészt egy hidraulikus fémajtó ütötte meg 2014 júniusában. Ford forgatás közben átment az ajtó alatt, majd mielőtt visszafordult volna, hogy újra áthaladjon alatta, megnyomott egy gombot. Úgy vélte, a szerkezet nincs élesítve. Azonban távolról működtette valaki, és amikor Ford áthaladt alatta, lecsukódás közben a padlóhoz szegezte. Az ügyész szerint a színész életveszélyben volt. mti Bemutathatjuk majd: kollégám, a robot multimédia. Milyen lesz a biztonságos munkavégzés, ha a gépeknek és az embereknek egymás mellett kell majd dolgozniuk? - erre keresik a választ a Fraunhofer Intézet, a TÜV osztrák részlegének és a Bécsi Műszaki Egyetem munkatársai. Jelenleg a gépeket kerítés mögé zárják, nincs kapcsolatuk a munkásokkal. Ám kezdenek eltűnni a kerítések, ami bizonytalanságokhoz vezet. A robotok előnyei világosak: egyrészt a gépek kiválthatják az embereket a nehéz fizikai vagy rutinszerű tevékenységek során, másrészt növelhető a termelékenység és a munka minősége. Ám ahhoz, hogy a robotokat „szabadon lehessen engedni”, biztosítani kell, hogy ne tehessenek kárt az emberekben. Ma már a szenzorok annyira fejlettek, hogy fel lehet építeni egy teljesen problémamentesen működő robotot: azonnal leállnak, ha túl közel kerülnek egy emberhez. A tudósok úgy vélik, az együttműködő robotika meg fog jelenni az ipari munkákban, de ez nem jelenti azt, hogy kiváltja majd az embereket. sg.hu Szépség a szépségiparban Vivi a szépségiparban dolgozik. Nagyon jól érzi magát a kifutón, imádja a kamerák jelenlétét. Ezért is jelentkezett a minap egy szépségversenyre. fotó: janics attila ^CORNER PÉNZVÁLTÓ &MoneyGram-"'-W Nyíregyháza, Kossuth tér 10.- Nyírség utazási iroda - Telefon: 42/386-221 Nyitva tartás: 9-17:00, szombaton 9-13:00 EURO és USD alapú bankkártyával is válthat forintot! • EURO 311,00 313,99 « ^ USD 283,00 285,99 0* —*---------—I----------' o V ____________________________A változás jogát fenntartjuk! y Nagy csomagtartó, Imái íín mmímlamlmlütaSli fjfljflszírozas lllii. ^-LLLi_ Készíetföí aioWa>^'°' * £3 mm SUZUKI I Nyíregyháza,Tiszavasván út 37/d. s 427420-273 I Sárospatak, Wesselényi u. 36/b. 8 47/511-418 I Kisvárda, Árpád U. 27. S 45/416-142 Szombaton is nyitva vagyunk! derma art Ha bőrgyógyászat, akkor Derma-Art Klinika! • számítógépes anyajegyvizsgálat • bőrrákszűrés • anyajegyek, szemölcsök eltávolítása • benőtt köröm megoldása • allergiavizsgálatok • szépészeti kezelések • lézerkezelések • orvosi fogyókúra • kozmetika • sminktetoválás Rendek * Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. Bejelentkezés: 42/506-091,30/554-0848, www.dermaart.hu JVAdermaart 8n www.asrmaari.hu SZEPSEGPONT Minden, ami bőrápolás, bőrgyógyászati szakértelemmel augusztuTíéTajándékokkal és kedvezményekkel! Korányi úti Interspar „jKUMUig 1PT Sl m f” ____:______ __I___I___ _________ HIRDETÉSEI-