Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-04 / 155. szám

2016. JÚLIUS 4., HÉTFŐ i Nyakukba szakadt az ár Utcahosszakat foglalt el a zavaros lé Újfehértón fotó: pusztai Sándor Nagy mennyiségű eső zúdult le a városra röp­ke egy óra alatt. újfehértó. Ha földindulás nem is, de jókora égszaka­dás sújtotta a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei Űjfehértót, ugyanis pincéket és házakat öntött el az esővíz vasárnap hajnalban, tudtuk meg a tér­ség katasztrófavédelmi igazga­tóságának szóvivőjétől, Dóka Imre tűzoltó főhadnagytól. Pince és garázs ázott A tájékoztatás szerint több helyen is veszélyeztette a la­kóházakat a hirtelen lezúduló csapadék, ugyanis az átvo­nuló vihar nyomán vasárnap délelőttig összesen 18 hely­színre riasztották a tűzoltókat az összegyűlt esővíz miatt. Elsősorban a Széchenyi és a Kossuth úton lévő ingatlanok szenvedtek nagyobb kárt. A helyszínen lévő munkatár­sunktól azt a tájékoztatást kap­tuk, hogy a Váci Mihály utca egyik lakóházának pincéjéből is szivattyúzni kellett, s ugyan­így elöntött egy pincét az ár a Fecske utcában. Volt, ahol a garázsokat se kímélte a hirte­len jött fergeteg, a hivatásosok mellett a helyi önkormányzati tűzoltók is kivették a részüket a mentésből, nemcsak a hely­színek felderítését végezve el, de derekasan helytállva a felesleges víztömeg eltávolí­tásában is. Délutánra az aszfal­tozott utak már felszáradtak, néhány padka mellett a maga­sabb helyről lemosott homok tanúskodott egyedül arról, hol hömpölygött a víz az utcákban valójában. A tokaji út végénél több mélyen fekvő ponton hatal­mas tócsák éktelenkedtek, a Tolsztoj utca közelében pedig legalább fél méter magasan állt a zavaros lé. A helyiek szerint a hét eleji esőzések is csak rontottak a helyzeten, s a nyomukban többfelé megma­radt csapadékot duzzasztotta tovább a vasárnapi ár. A szennyvíz is feljött A késő délutáni órákban meg­kerestük a város polgármes­terét is, aki elmondta, hogy a szennyvízrendszer sem tudta kellően állni a sarat a víztö­meggel szemben, s emiatt több lakásban és kertben is feljött a szenny a rendszerből.- A város egy-egy pontján mintegy 60-80 milliméternyi csapadékmennyiség zúdult le ránk röpke egy óra alatt. Nyír­egyházától két tűzoltó autót kaptunk segítségül, s munká­ra fogtunk két önkormányzati szivattyút is - sorolta Nagy Sándor, aki még akkor is a kárelhárításon szorgoskodott a közmunkásaival, amikor la­punktól megkerestük.- Újabb bejelentést szeren­csére azóta nem kaptunk, s Más településeket is veszé­lyeztetett az özönvízszerű esőzés és a váratlanul, nagy erővel támadó vihar, ugyanis az Újfehértóhoz közeli Kál- mánházán például villám csa­pott egy lakóház kéményébe, amely ledőlt és beszakította egy ház födémszerkezetét. nyíregyháziak már levonul- j tak a területről. Egy fa a mi vá- j rosunkban is kidőlt, elzárva a | közlekedés elő az utat, de ezt az akadályt is felszámolták. Sajnos most is be van borul­va, de ha nem kapunk újabb adagot a vízből a nyakunkba, este 8-9 órára be is fejezzük a munkálatokat - tájékoztatta a Kelet-Magyarországot Nagy Sándor Polgármester. KM-MJ Úttestre boruló fák miatt ugyanígy több helyszínre is ki kellett menniük a tűzol­tóknak, akik a Nyíregyháza és Nagykálló, Jármi és Őr, valamint Rohod és Nyírmada közötti útszakaszokra borult fatörzseket a nap folyamán eltávolították. Födémet tört a kémény <§> Ez megy meg a meggy A pódiumi programoktól kezdve a kirakodóvásáron át az esti tűzijátékig valójá­ban minden a meggyről és a meggynek szólt szomba­ton Nyírmeggyesen, ahol 16. alkalommal rendeztek Meggyes fesztivált. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Ifjú rendőrök Szabolcsban nyíregyháza. A Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Rendőr-fő­kapitányság vezetője július l-jén ünnepélyes keretek kö­zött fogadott három frissen végzett tisztet és 71 tiszthe- ( lyettest. Az újonnan kineve­zett rendőrök a főkapitányság helyi szerveinél dolgoznak majd. Farkas József rendőr dandártábornok köszöntőjé­ben hangsúlyozta: rendőrnek lenni igazi hivatást jelent, km Előbb ütött, majd bicskával szúrt is Előzetes letartóztatás emberölés bűntettének kísérlete miatt. nyíregyháza. A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bí­rója emberölés bűntettének kísérlete miatt elrendelte a gyanúsított előzetes letartóz­tatását a tárgyalást előkészítő határozattételig, legfeljebb azonban 2016. július 30. nap­jáig - tájékoztatta lapunkat Dr. Torna Attila sajtószóvivő.- A nyomozás adatai szerint 2016. június 27-én 17 óra körüli időben Nyírbátor és Nyírbogát között található ún. TIG telep­helyen az ott dolgozó sértett - felfedezve a lopási szándé­kot - felszólította az általa már ismert gyanúsítottat, hogy maradjon a helyszínen, mert a rendőrséget értesítette. A gyanúsított visszafor­dulva a kezében lévő vasfű­résszel nemcsak megsebezte a sértett bal alkarját, de egy bicskával mellkason is szúrta, amivel életveszélyes állapo­tot idézett elő. A cselekmé­nye alkalmas volt a sértett életének kioltására is. A gya­núsított büntetett előéletű, s mint felfüggesztett, lakhely- elhagyási tilalom alatt is állt. Tartani lehet attól, hogy sza­badlábra helyezése esetén j megszökne, elrejtőzne vagy újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt kö­vetne el, ezért a bíróság elren­delte a gyanúsított előzetes letartóztatását. KM Balogh Géza tárcája: Süllő helyett szajkó A balsai Tisza-parton ülünk és gyönyörködünk a tájban. Illetve csak én, mert Feri bátyám bőszen horgászik, egyre másra fogja a tenyérnyi keszegeket. Fogna nagyob­bakat is, ha durvább horgot, erősebb botot használna, de azt morogja, ne oktassa őt mindenféle taknyos. Ez én lennék, lévén három nappal fiatalabb nála. Amúgy unokatestvérek vagyunk, és majdhogynem ik­rek, de horgászatban nincs se barátság, se testvériség - aki nem fog, ne okoskodjon! Tulajdonképpen igaza van, csak az a helyzet, hogy ezt a részt én jobban ismerem nála. Egy barátom húsz kilós halak­kal tér innen haza, a másfél­két kilós jászokat általában nekem ajándékozza. Adna amurt is, de tudja, a jászt jobban szeretem. Csak szinte sose fogok. Igaz, én általában pergetni szoktam rájuk, s nem itt. Hanem bent a Bodrogzugban, de ma már ott tilos a horgászat. Talán jobb is, mert ha kiönt a Tisza és a Bodrog, ott ívnak a halak. Mint az idén is: apadáskor szabályos felhőben ment vissza a Bodrogba a tömérdek hal. Láttam, mert bent voltam - hihetetlen, hogy mi lobácso- lást levágtak. Mi most az innenső, sza­bolcsi oldalt ülünk, s azért könyörgöm, fogjon már egy snecit, hogy süllőzni tudjak. De őt nem érdeklik a snecik. Jobb híján egy keszegdarabot tűzök hát a horogra, aztán felnyitok egy sört, hátradőlök, és ahogy mondani szokták - bámulok magamból kifele. Semmi se zavar ebben. Csak majd később egy macska, mely a hiedelemmel ellentétben egyáltalán nem fél a víztől. Peckesen lépdel a vizes homokon, az se zavar­ja, hogy az apró hullámok a lábait nyaldossák. Ügyet sem vet rám, mintha ott se lennék. Hál’ istennek nem úgy egy jó másfeles süllő! Már alkonyo- dott, mikor ráharapott, és Feri bátyám kivette.-Meg kéne pucolni, mert meleg az éjszaka- mondom, de nem hallgat rám, beteszi a szákba és bedobja a vízbe. Én mérgemben bebújok a sátrunkba, és valamikor hajnalban azt álmodom, hogy megáll mellettünk egy autó, és valakik ukránul beszélnek. Később még álmodom is valami ukrán maffiáról, de kiderül hamarosan, dehogy álmodom. Ott ül a helyemen három terepruhás ember és nagy hangon ukránul társa­lognak. Ungváriak, egyikük magyar. Hajnali egykor Segítséget várnak a nyíregyházi károsultak nyíregyháza. Végső elkese­redésükben a megyei és a városi vezetőkhöz, valamint a megye l-es számú választó- körzet fideszes országgyűlési képviselőjéhez fordultak a nyíregyházi Quaestor-káro­sultak, kérve, hogy a soron következő közgyűléseken hallgassák meg panaszaikat és segítsenek a bajban. A Quaestor-ügy egyik helyi kárvallottja, Balogh Mária vál­lalkozó levélben nyújtotta be a kérelmet, amelyben a sérel­meiket is részletesen elpana­szolta. A nyíregyházi csoport sérelmesnek, sőt diszkrimi­natívnak érzi, hogy miközben 2016 januárjától az összevont OBA-BEVA 30 millió forintig feltétel nélkül biztosítékot nyújt a betéteseknek, ugyan­ez nem vonatkozik vissza­menőlegesen rájuk is. Balogh Mária - aki büszkén vállalta fel magyar nemzeti tudattal rendelkező cigány származá­sát - azt is egyértelművé tet­te az általa jegyzett levélben, hogy nem szeretnék, ha az ellenzék politikai tőkét ková­csolna a helyzetükből. Ám ha nem sikerül a bajaikat itthon orvosolni, kénytelenek lesz­nek nemzetközi bíróságok­hoz fordulni. S bár egyelőre a a közgyűlési napirendek közé sem fért be a közmeghallga­tási kérelmük, múlt csütör­tökön megjelentek tábláikkal a testületi üléseken, s bíznak abban, hogy lesz, aki segítő kezet nyújt nekik. KM Vendégsorok Angyal Sándor Nyugdíjkerítés Átjáróház címmel helyeseltem e rovat soraiban a magyar kormány döntését, hogy igenis építsenek kerítést a déli határ mentén, s állják útját a népvándorlásnak a közel keleti országokból tömegével érkezőknek. Sokba került nekünk mindez, kapott is érte kormányunk hideget, meleget, ám ha nem is szűnt meg teljesen a hazánkon át Nyugatra, a jobb megélhetésre vagy háborúmentes nyugalomra vágyók ille­gális határsértése, érezhetően csendesebb lett Szeged vagy a pesti pályaudvarok környéke. Miért hozom ide most ezt a témát? Azért, hogy biztassam a kormányon lévőket egy másik, egyre idegesítőbb jelenség megszüntetésére. Olvasom a lapokban, hallom a tévében, a rádióban, hogy egyre több ukrajnai magyar - és nem magyar - él azzal a lehetőséggel, hogy magyar állampolgár­ságot szerezvén és egy magyarországi lakóhelyi igazolás­hoz jutván kopog a magyar Nyugdíj Igazgatóság ajtaján s megigényli magának az otthoninál jóval magasabb nyugdíjat, s aztán esze ágában sincs ide költözni. De kapja a százezren felüli ellátást, amiről egy sok évet itthon végigdolgozó hazánkfia, fi­zetvén közben a nyugdíjjáru­lékot meg a másfajta adókat, legfeljebb álmodhat. Tessék megfogózkodni: ilyen címen a külföldi magyarok évi tízmil- liárd forintot tesznek zsebre, hogy majd a legközelebbi szavazáskor igennel mondjanak köszönetét. Ám ez még semmi! írják a lapok azt is, hogy mindezt egy 1962 karácsonya előtt aláírt és a következő nyáron életbe lépett törvényerejű rendelet teszi lehetővé, ami a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szö­vetsége közötti szociális ellátás „rendezése” tesz lehetővé. De tessék mondani, hol van már a Népköztársaság és a Szovjetunió? Kell és lehet is segíteni a határon túli testvé­reinket, ez a tisztesség parancsa, de hogy milliárdokat pos­tázzunk az itthon meg nem dolgozott nyugdíjért, miközben a mai határunkon belül is százezrek nélkülöznek, enyhén szólva bűntett. Biztatnám harcos kormányunkat egy nyug­díjkerítés felállítására is. Még pénzbe sem kerülne. sandor.angyal@inform.hu Évi tízmilliárd forin­tot tesznek zsebre, hogy majd a legkö­zelebbi szavazáskor igennel mondjanak köszönetét. indultak, háromra átlépték a határt, megvették a horgász­jegyet, s ötkor már az etetése­men ülnek. S a zsákmányom iránt érdeklődnek. Megyek a süllőmért, hát mit látok? A szép hal kint van a sárban, megrágva, összeharapdálva. Vidrára gyanakszunk, de nem látjuk sehol a hártyás nyomát. Macskanyomot viszont an­nál többet. Szinte hihetetlen: az esti macskánk éjjel partra rángatta, és kirágta a bikaerős szákot, aztán nekilátott a süllőnek... Na, reggel én már nem horgásztam többet! Elmentem madártoliakat keresni. Néha egészen szép darabokat lelni az ilyen öreg galériaerdőkben, de most pár szarkatollra lel­tem csupán. Kárpótolt viszont a reggeli madármuzsika. Egyszer csak azonban hirtelen csend lett. Egy félig kiszáradt nyárfáról épp akkor rúgaszkodott el egy nagy, barna madár, magával cipelve egy kisebb, szürkés madarat. Héja lehetett, a zsákmány pedig valószínűleg szajkó. Ké­sőbb meg is találtam a tollát. A fa alja borítva volt a „mátyás” színpompás farok- meg szár- nytollaival. így történt, hogy süllő he­lyett szajkótoliakkal állítottam haza.

Next

/
Thumbnails
Contents