Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-19 / 168. szám
2016. JÚLIUS 19., KEDD KELET A csapat, amely királyul kezdett Továbbra is gyulaházi kötődésű futballisták alkotják a keret „kemény magját”. labdarúgás. Ezt megúszták. Mármint a kipottyanást a megyei első osztályból. Az idényt a 14., azaz papíron kiesőhelyen záró Gyulaháza „visszamaradt” - a Tiszakanyár visz- szalépése miatt kapott esélyt a sorstól, no és persze, a versenykiírás vonatkozó paragrafusa is a kezére játszott. Summa summarum, az egyesület a szabolcsi elitben folytathatja menetelését, a vezetőség reménye szerint pedig acélosabb teljesítményre lesz képes, mint az előző évadban. Olybá fest, a sansz adott minderre, legalábbis a formálódó keret (amelynek „kemény magját” továbbra is döntő többségében gyulaházi kötődésű játékosok alkotják...) a tavaszinál erősebbnek tűnik. A télen érkezett két debreceni labdarúgó, Kun Ádám, illetve Mizsák Richárd ugyan elköszönt, mindazonáltal négy régi-új szerzeményt máris fel tud mutatni a gárda. Régi ismerősök A támadó, Bombera Mihály Nyírkárászból, a védő Juhász László Pátroháról tért vissza - előbbi húzott le korábban jó néhány esztendőt a gyulaházi legénység tagjaként. A kapus Mucsicska Vladimir a rutint képviseli, ő legutóbb a megye kettes Dombrád kötelékéhez tartozott. A negyedik nyári érkező Szőlősi Lóránd: a huszonkilenc éves hátvéd az „osztálytárs” Nagyhalászban töltötte az elmúlt időszakot. Elképzelhető, hogy még változhat a csapat összetétele, egy jó csatárnak alighanem tudnának örülni arrafelé (is). A gyulaháziak a szlovák Ki- rályhelmec 10-4-es legyőzésével indították a felkészülési mérkőzések sorát, a visszavágón - meglehetősen tartalékos összeállításban - 3-2-re kikaptak. km-kt A kapus Bandor Ferenc és Tóth Ferenc (8), valamint gyulaházi társaik élni szeretnének a sors által kínált eséllyel FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Csengeri siker az emléktornán LABDARÚGÁS. A Csenger sikerével zárult a 2. Jávor Sán- dor-emléktoma - Szatmár- csekén. Az eseményen négy megyei másodosztályú futballcsapat lépett pályára, km Labdarúgás A 2. Jávor Sándor-emtéktoma végeredménye: 1. Csenger, 2. Szatmárcseke, 3. KOlcse, 4. Csengersima. _____________ Különdíjak. A torna legjobb kapusa: Irícsik Dávid (Csenger). A torna legjobb Játékosa: Szakács Tibor (Kölese). Gólkirály: Kerekes Miklós (Csengersima). A legjobb hazai Játékos: Bakó Gábor. Öt csoportban labdarúgás. A nevezési határidő lejártával eldőlt, hogy a megye III. bajnokságban 68 csapat öt csoportban küzdhet ősszel. KM Totónyeremények 28. hét/2. forduló 13+1 találat nem volt 13 találat nem volt 12 találat 2 darab 362 230 forint 11 találat 24 darab 30185 forint 10 találat 207 db 6710 forint Tarjányi István első nemzetközi érmét szerezte Varsóban Tarjányi István méltón képviselte a magyar színeket FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Veres Amarilla sérülés miatt nem tudta megvédeni címét a lengyel fővárosban. KEREKESSZÉKES VÍVÁS. A TÍÓÍ felkészülési időszak megkezdése előtt rendezték meg Varsóban a versenyszezon utolsó kerekesszékes vívóvilágkupa-viadalát. Ez a torna - bár a paralimpiai kvalifikációt már nem befolyásolta - értékes világranglistapontokat „hozott a konyhára”. Az NYVSC színeit képviselő Tarjányi István nagyszerűen szerepelt. Párbajtőrben megszerezte élete első nemzetközi érmét: a dobogó harmadik fokára állhatott fel, míg kardban a hatodik helyen végzett. Pákey Béla tanítványa három évvel ezelőtt kezdte a sportágat, ennyi idő elteltével idáig eljutni kiemelkedő teljesítménynek számít. Rossz emlék lesz csupán Arról nem beszélve, hogy mivel előre lépett a világ- ranglistán, komoly esélyekkel kezdheti szeptembertől a tokiói paralimpiai ciklust. Veres Amarilla ezúttal csak kardban indult a lengyel fővárosban, ahol a döntőbe jutásért vívott asszója előtt sérülés miatt kénytelen volt visszalépni, így bronzéremmel zárt.- Tarjányi István első nemzetközi érmének nagyon örülünk és természetesen számíthatunk rá, hogy a közeljövő világ- és Európa-baj- nokságain, valamint a következő paralimpián komoly eredményekre lesz képes. Veres Amarilla sajnos, bár nagyon szerette volna, sérülés miatt nem tudta Varsóban megvédeni a tavalyi aranyérmét, de így sem lehetünk elégedetlenek.- Amarilla profi sportoló, profi háttérrel, biztos vagyok benne, hogy a közvetlen riói felkészülés megkezdésére ez a sérülés már csak rossz emlék lesz számára - értékelt Pákey Béla, a nyíregyházi vívók edzője a hazaérkezés után. km NB II.: Kisvárda Master Good: □ Cseri Tamás, □ Erős Gábor, □ Koszta Márk, □ Lucas Marcolini, □ Vári Barnabás. NB III.: Nyíregyháza Spartacus: □ Igor Zofcák, □ Pölöskey Péter, □ Törtei Tamás. Nyírbátori FC: □ Ambrusz Árpád, □ Fabu Márton, □ Lakatos László Homa Sport megyei I. osztály: Baktalórántháza: □ Maries Gábor. Gyulaháza: □ Tóth Dávid. Ibrány: □ Bodó Gábor. Kemecse: □ Virágh Csaba. Mándok: □ Danes Attila. Mátészalka: □ Szántó Zoltán. Nagyecsed: □ Ascsillán László. Nagyhalász: □ Kerti Levente. Nyírgyulaj: □ Erdei Zoltán. Sényő-Carnifex: □ Orosz Máté. Szakoly: □ Majoros Ádám. Szatmár Unió FC: □ Bodó Richárd. Tiszakanyár: □ Illés Attila. Tiszavasvári: □ Balogh Norbert. Tuzsér: □ Dallos László. Megyei II. osztály: Alukonstrukt-csoport: Apagy: □ Marcsek Tamás. Balkány: □ Igor Bogdanovics. Encsencs: □ Szilágyi Gábor. Gávavencsellő: □ Guszti László. GFSE-Oros: □ Sós Sándor. Kállósemjén: □ Hamza Tamás. Kótaj: □ Czenki Péter. Levelek: □ Gebri György. Nagykálló: □ Málik János. Napkor: □ Nagy Ákos. Nyíribrony: □ Ujfalusy Gábor. Nyírpazony: □ Szabó Bence. Nyírvasvári: □ Sivadó László. Rakamaz: □ Deme Attila. Terem: □ Téger István. Újfehértó: □ Potyók József. Nyírerdő-csoport: Ajak: □ Kovács László. Demecser: □ Illés József. Dombrád: □ Géczi István. Fényeslitke: □ Lupcsa Csaba. Kék: □ Poór Bálint. Nagydobos: □ Tolnai Tibor. Nyírkárász: □ Varga József. Nyírmada: □ Németh Attila. Pap: □ Szilágyi Roland. Pátroha: □ Varga Róbert. Őr: □ Bálint Csaba. Ramocsaháza: □ Jenei Norbert. Tiszamenti SE: □ Ducsi Bence. Újdombrád: □ ifj. Bállá János. Vaja: □ Noszál Tamás. Záhony: □ Kacsúr Artúr. Kelet-Magyarország-csoport: Beregdaróc: □ Lizák Bence. Csenger: □ Pankotai István. Kölese: □ Sira Tamás. Nábrád: □ Pásztor Zoltán. Nyírcsaholy: □ Balogh János. Nyírmeggyes: □ Éles Róbert. Milota: □ Lukács Márk. Mérk-Vállaj: □ Bálint Mihály. Tarpa: □ Péter György. Tiszakóród: □ Mudri Attila. Tisztaberek: □ Juhász Norbert. Tunyogmatolcs: □ Franku Attila. Tyúkod: □ Lakatos Sándor. Szatmárcseke: □ Delia Sándor. Vámosoroszi: □ Márton János. Vásárosnamény: □ Mándi László. Tel.*: E-mail*: * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! Keiet-előfizető-e? □ igen □ nem KELET Hűségkártya sorszáma: Hozzájárulok adataim felhasználásához: I I igen O nem aláírás A szelvény kitöltésével, adatainak megadásával a résztvevő hozzájárulását adja adatainak felhasználásához a Russmedia Kft. részére! Újabb játékra invitáljuk a Kelet- Magyarország olvasóit! Önök dönthetik el, hogy kiket illessen meg a lapunk által alapított „Az évad futballcsillaga” cím. A 4 „csillag” azé lesz, aki a 4 kategóriában - NB II., NB III., Homa Sport megyei I. osztály, megyei II. osztály (Alukonstrukt-csoport, Nyírerdő-cso- port, Kelet-Magyarország-csoport) - a legtöbb szavazatot kapja a verseny ideje alatt. Lapunk értékes díjjal jutalmazza a győzteseket és a szavazók közül négy szerencsést. Szavazni csak a lapunkból kivágott szelvényen lehet. Kérjük, hogy voksát X-szel jelölje! (Kategóriánként csak egy szavazatot fogadunk el.) A szelvényeket a Kelet-Magyarország szerkesztőségébe - 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. - kérjük eljuttatni levélben vagy személyesen legkésőbb július 24-én 24 óráig. A megye futballcsillaga Az év labdarúgója Név*: Ebben az évben külön versenyt hirdetünk az online szavazók körében. ^Színoldalon kategóriák nélkül lehet szavazni a jelöltek kozu Megtöbb szavazatot kapó jelölt a Szabolcs Online különdíját nyerhetieL