Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-19 / 168. szám
2016. JÚLIUS 19., KEDD 8 Környezetvédelem REUT Sikeres volt a tiszai „PET-kalózkodás” A műanyag palackokat a hajók megépítéséhez Is felhasználták egyéb anyagot gyűjtöttünk össze. A Szatmárcseke-Tisza- mogyorós szakaszon összesen 62 szennyezett helyszínt találtunk és rögzítettünk egy nemzetközi mobiltelefonos alkalmazás, a Trash Out segítségével, amiből 21 helyszínt sikerült megtisztítanunk- számolt be lapunknak az eredményekről Hankó Gergely, a PÉT Kupa egyik szervezője és hulladékgazdálkodási szakértője. Partnerként vettek részt Az idei rendezvény másik főszervezője Szabó Csaba, a FOTÓK: MAGYAR CSABA Felső-Tisza-vidéki Búvár és Mentő Egyesület elnöke volt.- A PÉT Kupa 2013-as indulása óta mi adjuk a vízimen- tő-felügyeletet a hajózáshoz. Nagy örömünkre szolgált, hogy idén partnerként vehettük ki részünket az előkészületekből és a szervezésből A legnagyobb erő a közösségben rejlik évről évre egyre több természetbarátot vonz - a közösség. Olyan emberek gyűlnek itt össze, akiket nem feltétlenül a Tisza megtisztítása motivál. Vannak, akiket a hajóácsolás, a mérnöki munka hajt, vagy épp csak a barátjuk szülinap- ját akarják így megünnepelni (Bandisztán), megint mások pedig csak élvezni szeretnék a szőke Tisza szépségét, a természet nyugalmát. A PÉT Kupán részt vett Doró Viki, a ReCity Magazin főszerkesztője is, aki lapunkkal is megosztotta élményeit.- Habár felkészülten mentem, hiszen a PÉT Kupa Fa- cebook-oldalán beszédes képeket találni az állapotokról, mégis megdöbbentett a látvány. Volt olyan szakasz, ahol nem szemétszedőnek, hanem szemétben turkálónak éreztem magam. Azaz nem az itt-ott fellelhető palackokat gyűjtögettem, hanem álltam a szeméthalom tetején, ahol több rétegben a talpam alatt - évek óta - felhalmozódott palackokat próbáltam zsákokba tuszkolni. Mondanom sem kell, hiába, hiszen a kenu befogadóképessége lehetetlenné tette, hogy ekkora mennyiséget elszállítsunk. A PÉT Kupa legnagyobb ereje - és ez az, ami miatt véleményem szerint A 4. PÉT Kupa során 45 ezer műanyag palacktól tisztult meg a Tisza. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. A PÉT Kupa célja, hogy a lehető legtöbb eszközzel felhívja a figyelmet a Tisza fokozódó szennyezésére, a legénység pedig minél több pillepalackot szedjen össze a folyóból. A résztvevők moni- torozzák az ártérben található hulladékhegyek pontos helyzetét és méretét, hogy minél teljesebb legyen a területre vonatkozó „hulladéktérkép”, rámutatva a kritikus helyszínekre és hulladékfajtákra. A „PET-kalózkodás” távlati célja, hogy megkezdődhessen egy határokon átnyúló, nemzetközi együttműködés az ismétlődő tiszai PET-palack- áradat megállítására* és a Tisza mellékfolyóinak kitisztítására. Újabb rekordok- A kezdeményezés elérte célját és újabb rekordokat döntött: 65 köbméternyi hulladékot, azaz több mint 45 ezer műanyag palackot és Akadt bőven tennivalójuk az önkénteseknek- mondta a vízi mentő, aki szerint jó érzés egy tisztább Tiszát hagyni magunk mögött. Mintát vettek a vízből A szennyezett területről és a vízből a mintavételt a Wess- ling Hungary Környezetvédelmi, Élelmiszer-biztonsági, Egészségvédelmi és Minőségügyi Szolgáltató Kft. munkatársai végezték el. A vízminta a folyó pillanatnyi állapotát mutatja, az üledékminta azonban hosszabb időtartamról szolgálhat információval, hiszen sok szennyezőanyag kötődik az iszapszemcsékhez, és azokkal kiülepedve feldúsul az üledékben. Az átfogó eredményekre ugyan még várni kell, de az már most bizonyos, hogy ez a nagy mennyiségű műanyag megmutatkozik a mintákban.- Az ártéri erdőkben fennakadt palackok csak elenyésző hányadát jelentik annak a hatalmas mennyiségnek, amely gyakorlatilag egy az egyben a Fekete-tengerbe jut, ott pedig nagyvárosnyi kiterjedésű úszó szemétsziHuszonegy helyszínt sikerült megtisztítani. HANKÓ GERGELY geteket képez. A folyamatos dörzsölődés, valamint az ultraibolya-sugárzás következtében itt jönnek például létre az egyre súlyosabb környezeti veszélyforrást jelentő mikroműanyagok - világított rá lapunknak a probléma komolyságára Szunyogh Gábor, a Wessling munkatársa. TARNAVÖLGYI GERGELY gergely.tarnavolgyl@kelet.hu Szervezők, résztvevők A PÉT Kupa ötletgazdája, a Termé- szetfilm.hu Egyesület társszervezőként és filmes partnerként vett részt a lebünyolltásban, a filmes stáb által készített fotók és rövidfilmek tájékoztatták a nagyközönséget a környezetvédelmi akcióról. A hulladék elszállításában és hasznosításában az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. és a Térségi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. segítette a környezetvédők munkáját. A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság fő támogatóként járult hozzá az akció sikeréhez. Soha nem lehet elég korán elkezdeni a szemléletformálást Fontos terület a vizek és a vízkészletek védelme Szerény az érdeklődés az e-autók iránt POZSONY. Az aszály és vízhiány kérdéseiről, a fenntartható vízgazdálkodás jövőjéről tárgyaltak az uniós környezetvédelmi tárcavezetők a szlovák elnökség kezdeményezésére a napokban Pozsonyban - olvasható a Földművelésügyi Minisztérium honlapján. A magyar delegációt vezető V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár üdvözölte, hogy Szlovákia elnökségi programjában prioritásként kezeli a témát. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország a 2011. első félévi elnöksége alatt ugyancsak az uniós tárgyalások fókuszába helyezte a vízkészletek védelmének és kezelésének kérdését. A Környezetvédelmi Tanács 2011 júniusában következtetéseket fogadott el a vízkészletek védelméről és az integrált, fenntartható vízgazdálkodásról. Ugyancsak ebben az évben indította útjára az Európai Unió a Duna Régió Stratégia programját is, amelyben a vizek védelmének kiemelt szerepe van. V. Németh Zsolt rámutatott, hogy a vízügyi prioritások nem változtak, ugyanakkor mind az extrém hidrológiai jelenségek gyakorisága - így például az aszályos és csapadékos időszakok, súlyos árvizek -, mind pedig a globális kihívások tovább erősítették a téma fontosságát, ennek jegyében szervezi meg Magyarország a 2. budapesti Víz Világtalálkozót is novemberben. KM Acél,hogy2020-ra több tízezer elektromos autó legyen hazánkban. Budapest. Az első fél évben a vártnál is több, közel 46 ezer új autót adtak el hazánkban, de ezen belül az elektromos járművek iránt még nagyon szerény az érdeklődés. Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke ezt azzal magyarázza, hogy ma még drágák az ilyen meghajtású járművek, és hiányzik a megfelelő sűrűségű töltő- infrastruktúra-hálózat is. Ráadásul az elektromos autók hatótávolsága ma még kicsi, egy töltéssel legfeljebb 100- 130 kilométert tudnak megtenni. Pozitívum, hogy a kormány és az önkormányzatok különböző ösztönzőkkel segítik az elterjedésüket, így például egyes városokban ingyen lehet parkolni velük, használhatják a buszsávot, ingyen tölthetik őket, adókedvezményt kapnak. A cél, hogy 2020-ra több tízezer elektromos autó legyen Magyarországon, ehhez azonban addig még rengeteg pénzt kell a rendszerbe befektetni - fogalmazott a Világgazdaságnak Erdélyi Péter. Drágább az elektromos Tavaly csak minimális mértékben váltak olcsóbbá az elektromos autók, a tisztán elektromos meghajtású kocsik átlagosan 41 százalékkal voltak drágábbak, mint a belső égésű motorral felszerelt társaik, míg 2014-ben 45 százalék volt az árkülönbség - vélekedik az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég, szerintük korábban sokkal gyorsabb ütemű volt az árcsökkenés.- Németországban 2010- ben a villanyautók a hagyományosoknak átlagosan még több mint a duplájába kerültek, azóta az árkülönbözet közel kétharmada eltűnt. A tavalyi minimális árcsökkenés annak tudható be, hogy nem került az európai piacra új, tisztán elektromos autó, a meglévő modellek ára pedig alig mozdult - mutat rá Huba Eörs, az IFUA Horváth & Partners ügyvezető partnere. KM Környezettudatos kreációk A pályázat az idén a környezettudatosságra épül. BUDAPEST. AugUSZtUS 15-éig lehet jelentkezni a Gombold újra! öltözéktervezői pályázatra, amelyre az idén környezettudatos kreációkkal nevezhetnek magyar, lengyel, cseh, szlovák, szerb és horvát fiatal divat- tervezők. A Design Terminál hatodik alkalommal meghirdetett Gombold újra! Közép-Európa pályázata idén a környezettudatosságra épül. A kiírás Fókuszban a környezettudatosság ILLUSZTRÁCIÓ: KM célja, hogy ösztönözze a régiós és a magyar tervezőket a környezetvédelem különböző formáinak és innovatív megoldásainak beépítésére a tervezési és gyártási folyamatokba - közölték a szervezők az MTI-vel. A teljes mezőny legjobb tervezőjének fődíja egy tízezer euró értékű vállalkozásösztönző csomag lesz. A legjobb magyar tervezőt a Design Terminál Díjjal jutalmazzák, aki a Nemzeti Kereskedőház segítségével egy külföldi szakvásáron is bemutatkozhat. További részletek a http:// mbfw-centraleurope.com/ docs/GU_palyazati_felhivas_ HU.pdf oldalon! mti A Föld legforróbb pontja is az új helyszínek közt Leopárdoka Kaukázusban KAUKÁZUS. Három, fogságban felnőtt perzsa leopárdot engedtek szabadon a Kaukázus északi, Oroszországhoz tartozó részén, hogy újra meghonosítsák a térségben a ragadozót, amely teljesen eltűnt az elmúlt évtizedekben a vadászat miatt. Viktoria, Ahun és Killi az első három leopárd, akik a Vlagyimir Putyin orosz elnök által is támogatott visszatelepítési program fontos állomásaként bevethették magukat a vadonba a Szocsi Nemzeti Parkhoz tartozó területen, ahol remélhetőleg új populációt alapíthatnak. greenfo.hu Isztambul. 21 új helyszínnel bővült az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Oktatási Szervezetének (UNESCO) világörökségi listája a világörökségi bizottság 40. ülésszakán Isztambulban. Az UNESCO-státuszt Le Corbusier építészi munkássága, az anti- guai haditengerészeti hajójavító műhely a hozzá tartozó régészeti objektumokkal, a brazíliai Pampulha Modern Ensemble szabadidőközpont, a gazdag élővilágú kínai Sennungcsia őserdő, a kanadai Mistaken Point fosszílialelőhely, a mexikói Revillagigedo szigetcsoport, a szudáni Szanganeb korallzátony, a Dungonab-öböl és a Mukkavar-sziget, a világ legforróbb pontjának számító iráni Lut-sivatag, az indiai Kan- csendzönga Nemzeti Park, a csádi Ennedi-fennsík és a bibliai Édenkertnek tartott dél-iraki mocsárvidék területén található három ősi romvárossal kapta meg, mindezek felkerültek a világörökségi listára. A lista így már 1052 helyszínt tartalmaz. mti