Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-02 / 154. szám
2016. JÚLIUS 2., SZOMBAT Hattér 3 Meggy: több fajta is egyszerre ért be Nem minden gazdának ilyen őszinte a mosolya illusztráció: ékn-archIv Összecsúszott az érés, a helyzetre azonnal reagáltak a feldolgozók. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Vásárosnaményból is megkereste lapunkat egy 500 meggyfás gazda, ám mivel félt a következményektől (hogy nem veszik majd át tőle a bordó gyümölcsöt), csak név nélkül volt hajlandó velünk megosztani tapasztalatait.-150 forintról indultunk, de napról napra megy lefelé az ár, ráadásul a konzervgyárak is bedugultak. Én két feldolgozóval is kapcsolatban állok, egyszerűen nem értem a kialakult helyzetet - osztotta meg aggodalmait a vásáros- naményi gazda. Kincstári volt az optimizmus Csizmadia György is bizakodóbb volt a szezon előtt, amikor azt mondta: „úgy tűnik, hogy az étkezési meggyet 250 és 350 forint közötti termelői áron lehet eladni, persze csak ha hibátlan, vagyis nem kuka- cos és nem repedt. A konzerv- nek való meggyet 200 forint körüli áron, a mirelitnek való meggyet, amelyet leginkább a süteményekbe használnak, 130-150 forintért, a lémeggyet pedig 50-60 forintért lehet értékesíteni a termelőknek.”- Sajnos, az időjárás és a lengyel, illetve a szerb piac közbeszólt - mondta lapunknak a FruitVeB alelnöke, mikor a szezon előtti várakoAz időjárás és a szerb, lengyel piaci helyzet köz- f * - ■ beszólt. CSIZMADIA GYÖRGY ÉL * V zásaival „szembesítettük”. Hozzátette: a sok eső lerontotta a minőséget, ráadásul Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében három fajta meggy is egyszerre ért be.- A kereskedők emiatt be- pánikoltak, levitték az árat, mert azt hiszik, így majd tőlük veszik meg a gyümölcsöt. Két hete dolgozik Közép-Ma- gyarországon 5-6 olyan cég, akik a német piacot fedik le. A szezon elején kialakult egy normális ár, ám jöttek Kisvárdáról kereste meg szerkesztőségünket Nagy Lász- lóné. A hatvanöt esztendős hölgynek négy meggyfája magasodik a kertjében.- Nyolcvan kilónyi termést adtak a fáim, ám a felvásárló nem vette át tőlem, mondván, nincs őstermelői igazolványom. Hajók az információim, hatezer forint az igazolvány a kelet-magyarországi kereskedők, akik most látván, hogy nyakukon a sok meggy, lemennek az árral, mert félnek, hogy nem veszi meg tőlük senki. A helyzetet az is nehezíti, hogy egyszerre több meggyfajta ért be Szabolcsban - értékelt lapunknak a FruitVeB alelnöke, Csizmadia György, aki szerint az export sem igazán megy. A mostani felvásárlási árakról elmondta: most átlagban körülbelül nettó 100-120 fokiváltása, ehhez jön még hozzá a kétezer forintos kamarai tagdíj. Ez az összeg gyakorlatilag elvinné azt a pénzt, amit a négy fám terméséért kapnék - közölte problémáját lapunkkal Nagy Lászlóné, akinek panaszát továbbítottuk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságához, ahol gyorsan leszögezték: az ősrintot adnak kilogrammonként. Gyorsan leesett az ár A nagycserkeszi Penta-Tész műszaki vezetője a szezon előtt még így fogalmazott: „a vevők 200 forint alatti, míg a termelők afeletti árat várnak”. A jelenlegi helyzetet figyelve nem igazán jöttek be a gazdák várakozásai.- A felvásárlási ár egy nap alatt 50 forintot esett, a kon- zervmeggy ára eléri az étketermelői igazolvány kiváltása ingyenes.- Az élelmiszer-biztonság felértékelődésével elemi érdek az emberi fogyasztásra szánt termékek, így a meggy nyomon követhetősége is. Ezért alapvető elvárás a termelőtől, hogy őstermelői igazolványa legyen. Az őstermelővé válásnak legelső feltétele, hogy zési meggyét. Sajnos a nagy meleg miatt összecsúszott az érés, emiatt túlkínálat alakult ki a piacon, amit azonnal ki is használtak a feldolgozók - reagált a jelenlegi helyzetre Keczkó Zoltán, aki hozzátette: félő, hogy öt-hat napon belül már nem lesz meggy a fákon. Spekulációs várakozások- Mivel Magyarország lép be elsőként az európai meggypiacra, nagyok a spekulációs várakozások, amelyek hol lefelé, hol felfelé nyomják az árakat. Az előre nem tervezett, szerződéssel nem biztosított spontán értékesítés mindig magában hordozza a kockázatot. Mindenképp érdemes a feldolgozóval a betakarítás előtt egyeztetni az átadás időpontjáról. Amennyiben egyeztetés híján sokan egy időben akarnak eladni, úgy átvételi problémák keletkezhetnek. Tovább súlyosbítja a mostani helyzetet, hogy az idei év időjárása a különböző fajták érési idejét úgy alakította, hogy azok egy időbe esnek és a szüret a szokásosnál rövidebb lesz- értékelte a helyzetet Rácz Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke. TARNAVÖLGYI GERGELY gergely.tarnavölgyi@kelet.hu a termelő nyilatkozzon saját gazdaságának meglétéről - ez akár egy családi házhoz tartozó kert is lehet -, ahonnan értékesíteni kíván. Az őstermelői nyilvántartásba vétel ingyenes, ami a törvény alapján kötelező tagságot generál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában - reagált Rácz Imre, a kamara megyei elnöke. Csak őstermelőivel értékesíthetjük a gyümölcsöt Össze lehet fogni a gyorshajtók ellen? Szét kellene húzni a szüretet SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Nekünk minden szem meggy kell - szögezte le egy neve elhallgatását kérő megyei feldolgozóüzem tulajdonosa, hozzátéve: azzal számolni kell, hogy a megtermett mennyiséget, ami szerinte a korábbi becslésekkel szemben nem kevesebb a tavalyinál, képtelenség három nap alatt feldolgozni.- Ha nem sikerül széthúzni a betakarítási szezont, akkor akár tragikus véget is érhet a szüret. Ami az árakat ületi: a piacon a végterméket megvásárló vevő diktál, az általa megadott árból kell visszaszámolni - fogalmazott lapunknak az anonimitásba burkolózó üzemtulajdonos. KM-GB Beszédes adatok a régiók baleseti statisztikáiban. NYÍREGYHÁZA. A Magyar Autóklub rendszeresen közzéteszi a baleseti statisztikáit, melyben régiókra bontva lehet szemrevételezni a tanulságos mutatókat. Az év első öt hónapjában 186 halálos kimenetelű baleset történt az országTragikus mutatók A közúti balesetekben megsérült és meghalt személyek száma: 2012 6921 2013 6874 2014 7299 2015 7537 2016 7701 A közút veszélyes üzem ban, ebből 32 az észak-alföldi régióban. Közlekedési balesetet országszerte 5886-ot regisztráltak az öt hónap során szerte az országban, ebből 884-et az Észak-Alföldön. A tavalyi hasonló időszakhoz képest ebben a térségben 164- gyel nőtt az adat. FOTÓ: ÉKN-ILLUSZTRÁCIÓ- Ennek több összetevője van, de kétségkívül a legfőbb baleseti tényező továbbra is a gyorshajtás. Noha a Véda bevezetése jó ötlet, ám a száguldozok csak ott lassítanak le, előtte és utána is nyomják a gázpedált - fejtegette Szászala László, a Magyar Autóklub regionális elnöke. Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagy- kun-Szolnok megye valamelyest az országos átlag feletti mutatókkal bír. Szerintem nem jó ötlet, hogy a média konkrétan közli a traffipaxok felbukkanási helyét, pontosan a szúrópróbaszerű mérésekkel lehet elérni az elrettentő hatást. Társadalmi összefogásra lenne szükség a gyorshajtók- kal szemben. Ők okozzák a személyi sérüléssel járó balesetek túlnyomó részét. Vakáció idején megszaporodnak a gyermek- és a kerékpáros balesetek. A közút veszélyes üzem, körültekintőnek kell lenni önmagunk és mások épségéért. KM-LTL Nézőpont Gyürke László Nincs rá orvosság? A közlekedésben sokszor elég egy rossz mozdulat, egy kis figyelmetlenség, és kész a baj. Hanem most egy sokkal súlyosabb esetről szeretnék szólni. Nehezen tudok szabadulni egy nemrég történt, rettenetes, halálos kimenetelű közlekedési baleset emlékének nyomása alól. Talán azért, mert egy huszonnyolc éves fiatalember volt az áldozat. A körülmények arra utalnak, hogy az emberi felelőtlenségnek nincs határa. Történt ugyanis, hogy két hasonló korú fiatalembernek, miután kellően feltöltötték magukat droggal és alkohollal, autókázni támadt kedvük. Igaz, egyiküknek sem volt jogosítványa, de oda se neki, hisz éjszaka két-három óra körül nemigen találkoznak élő emberrel az utakon. Pláne nem rendőrrel. Gondolhatták. Vagy ki tudja mit gondoltak, lehet, hogy az anyag teljességgel elvette az eszüket. És ez okozta a huszonnyolc esztendős fiatalember vesztét, akit úgy gázoltak el az út mentén a drogosok, hogy ott helyben azonnal szörnyethalt. Lakott területen, padlógázzal... Azt nem tudni, mi (lesz) a büntetése a két mákvirágnak, de a közfelháborodás óriási. Nem alaptalanul. A statisztika nem hazudik: országszerte, így megyénkben is igen sok a halálos vagy súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset. És nem nagyon csökkent, sőt! Úgy tűnik, a legkorszerűbb eszközök (mint például a VÉDA) sem képesek pozitív irányba elmozdítani ezt a tendenciát. Igaz, ahogy balgaság ellen nincs orvosság, úgy a korszerű kamerarendszer sem képes felelősségtudatot csepegtetni a gőzös agyakba. laszlo.gyorke@kelet.hu Kelet-kvíz Ma is álló kastélya a 19. században a Dégenfeld családé lett (ma Tisza-kastély). a) Kocsord b) Panyola c) Gyűrtelek d) Márokpapi A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük: Ön szerint ki nyeri a labdarúgó-Európa-bajnokságot? HORVÁTH GERGŐ: A SZIKSZAI RÓBERT: BARTHA TIBOR: A németek lesznek a A németeket tartom franciák nyernek a salegjobbak. aranyvárományosnak. Ját közönségük előtt. BOCZKÓ JÓZSEFNÉ: NAGY NORBERT: VÁRI JÓZSEF: Engem Én az izlandiaknak Szerintem a döntőben a labdarúgás nem drukkolok. a németek győznek. érdekel. Szombaton és vasárnap két mérkőzéssel folytatódik a franciaországi kontinensviadal. A negyeddöntő harmadik párharca magyar érdekeltségű, ugyanis Kassai Viktor sípjelére kezdődik a németolasz presztízsmeccs, segítői Ring György és Tóth Vencel asszisztensek, valamint Bognár Tamás és Farkas Ádám alapvonali játékvezetők lesznek. A hét utolsó napján pedig a franciák mérkőznek az izlandiakkal. Horváth Gergő a németeket várja az élre: - Özil a kedvencem, és most rendes játékidőben győzik le az olaszokat. Szikszai Róbert kellemes meglepetésnek tartja a magyarok szereplését: - Bár a portugálok ötször játszottak döntetlent, kedvelem őket. A németeket tartom az arany várományosának. Bart- ha Tibor szerint a hazai pálya előnye dönthet: - A franciák nyernek a saját közönségük előtt. Boczkó Józsefnéra hatott a válogatottunk szereplése:- Fenomenális volt az a két hét, ami összehozta a magyarokat. A fiam Sopronban él, ott is tombolt az Eb-láz. Én az izlandiaknak drukkolok. Nagy Norbertnek Özil játéka tetszik:- Szerintem a döntőben a németek győznek. Vári József azok táborát erősíti, akiről lepereg a foci: - A kézilabda áll közel inkább hozzám, a labdarúgás nem érdekel. KM-LTL ■ Dupláztak a kisvárdai gimisek Lapunk idei tablóversenyét az idén is a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium nyerte. A13. A osztályt egy utóérettségi bulival leptük meg. fotó: vincze Péter