Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-13 / 163. szám

2016. JÚLIUS 13.. SZERDA 4 Oktatás KELET Táncoló, menekítő, futballozó robotok A pálya, ahol a menekítő robotoknak helyt kellett állniuk A megye fiataljai a világ legjobb progra­mozójával léphettek dobogóra. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Ha valaki úgy gondolja, hogy a robottechnológia világra erői­tetői őrült tudósok, akik va­lamelyik távoli ország titkos laboratóriumaiban szőnek ösz- szeesküvést az emberiség el­len, jobb ha számot vetnek az­zal, az egyébként büszkeségre okot adó ténnyel, hogy mi, magyarok a világ robotépítő nagyhatalmának számítunk. Építettek, programoztak Ennek volt a legékesebb bi­zonyítéka, hogy legutóbb a németországi Lipcsében ren­dezett RoboCup 2016 világver­senyen - ahol 40 ország 3500 robotépítője és programozója mérte össze tudását - Junior Rescue Line kategóriában sza­bolcsi fiatalok két korosztálya is dobogóra állhatott, és va­lamennyien a Baptista Szere­tetszolgálat oktatási intézmé­nyeinek növendékei. Primary kategóriában if]. Abán Csaba és Poór Lili „2-Bit” csapata a kínaiaktól némiképp lemarad­va lett világbajnoki második, Jakab Ágnes és Papcsák Nóra pedig a horvátokkal egy csa­patban a SuperTeam verseny­ben utasítottak maguk mögé mindenkit, elfoglalva a világ- verseny l. helyét.- Harmadik alkalommal vettünk részt ilyen világver­senyen, és a végeredmény értékét az is növeli, hogy a 15 éveseinknek 18-19 éves prog­ramozókkal kellett felvenni a versenyt - mondta el lapunk­nak Abán Csaba a csapatok felkészítője és mentora. A ko­rábban Nyírbogdányban tanító fiatal informatika-matematika szakos tanár ma már elsősor­ban a baptistáknál oktat gye­rekeket, és készíti fel őket ha­sonló versenyekre, ötödik éve foglalkozik ezzel a területtel.- A mi Rescue robotjaink olyan menekítő szerkezetek, amelyeknek egy katasztrófa­szimulációs helyzetben kell megállnia a helyüket, áldoza­tokat mentve. Bár ez a műfaj a RoboCup kiemelt szakterü­lete is, de ez nem jelenti azt, hogy más típusú versenyeken ne indulnánk. Talán szerény­telenség nélkül mondhatom, hogy a közép-európai olim­piák dobogós helyeit illetően jelenleg az én csoportom a címvédő. Szinte minden ma­gyarországi technikai robot­versenyen ott vagyunk, nagy öröm számomra, hogy ahol ebben az évben elindultunk, azokat a gyerekeim rend­re meg is nyerték - mesélte büszkén Abán Csaba. Annak is örü- ww lök, hogy be­leshettünk a felnőttek versenyébe. ANDRÁSI BENEDEK Az idei viadal június 29-én kezdődött és július 4-én ért véget, a gyerekek négy napon át reggeltől estig versenyez­tek. A járműszerű robotjaikat maguk építették, és maguk is programozták. A szerke­zetnek egy előre nem ismert, útakadályokkal teleszórt, lej­tőkkel és emelkedőkkel tar­A 15 éves Andrási Benedek - aki az idén igazol át a Jó­kai Mór Általános Iskolából a Krúdy Gyula Gimnázium­ba - szintén versenyezhetett Lipcsében a világversenyen. A focit és a matematikát egy­formán szerető ifjú a Nyíregy­házi Egyetem Simon Béláné vezette robotika szakkörében kóstolt bele a viadalok ízébe. Ő és társa most a robotfoci kategóriájában indult, Prima­ry versenyzőként két szerke­kított pályán kellett mozog­niuk, a megtalált áldozatokat (kis labdákat), egy akkor ki­sorsolt helyre kellett szállíta­niuk. A legnagyobb kihívást egy ilyen megmérettetésen az jelenti, hogy a szabály- rendszer évről évre változik, a SuperTeam feladatát pedig mindig csak az utolsó napon, zetet építettek a LEGO Myc- roft-készletéből. Egy kapust és egy támadót, és az utóbbit nem csak a labdát érzékelő infraszenzorral, de iránytű szenzorral is felszerelték.- Új csapattársat kaptam, akivel már országos bajnok­ságot is nyertünk, s nem csak annak örültünk, hogy részt vehettünk a világversenyen, de annak is, hogy beleshet­tünk a felnőttek versenyébe. Ez azért is izgalmas, mert a a helyszínen közlik a verseny­zőkkel. Nem csak Ázsiáról szól... Abán tanár úr egyébként realis­ta ember, s nemigen töri a fejét a robotika veszélyeivel riogató utópiákon. Sőt! Azt tartja, hogy a felnövő generációknak egyre közelebb kell kerülniük ehhez a tudományhoz.- Fontos, hogy a magyar gye­rekek ne csak szemlélői, ha­nem aktív résztvevői legyenek mindennek. Egyelőre nincs miért izgulni, a magyar diá­kok okosak és tehetségesek, meg fogják mutatni, hogy a robotika nem csak Ázsiáról, vagyis Kínáról és Japánról szól. Ennek a tudományágnak a fejlődése megállíthatatlan, s aki fél, annak csak azt tudom mondani, gondoljon a roboti­ka alaptörvényeire. Ha azokat betartjuk - legfontosabb tétel­ként az emberi élet védelmére ügyelve -, akkor nincs miért aggódnunk - fogalmazta meg üzenetét a szakember. RoboCup hosszú távú misszi­ója, hogy 2050-re egy olyan robotgárdát állítanak pályára, amellyel az akkori világbaj­nok futballcsapatot meg tud­ják verni. A robotjaik már ma is rendkívül ügyesek: jól rúg­ják, követik a labdát, s utána is vetődnek, ha kell - mesélte a 21. század leendő legna­gyobb iparágáról a később mérnöki pályára - annak is egy speciális ágára - készülő fiatalember. MATYASOVSZKI JÓZSEF jozsef.ma tyasovszki@kelet.hu Gépek a világbajnok labdarúgók ellen HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Hajdúszoboszlón szállodaként müködö ingatlan , (nyudijasháznak is kiválóan alkalmas) sürgősen eladó . iár 250 M Ft Érd. 06302476333 853622 LAKÁSELADÁS X. Bp. Cserkesz utcában, 2 szoba, 61 nm-es lakás, külön fürdővel és wc-vel. Ár: 12,2 M Ft. Tel: 0670/ 451-7316 __________________853594 X. Bp. Kővágó utcában, 3 körbejár­ható szobás lakás, erkéllyel, abla­kos konyhával, külön fürdővel és wc-vel. Ár: 14.49 M Ft. Tel: 0670/ 931-2830 853595 X. Bp. Városközpontban, felújított, 2 különnyíló szobás lakás, külön fürdővel és wc-vel. Ár: 13.2 M Ft. Tel: 0670/558-8494 ________853592 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­helt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. _____________________________853703 1003-as Lada friss műszakival eladó. 70/566-6664. _______854423 2005-ös Lada Niva jó állapotban eladó egy év műszakival. Tel. 06- 30/415-1874 1 ___________854509 JÁRMŰKERESÉS A Rodi Autó Kft. törött, totálkáros, ép autót vásárol 200EFt-ig. Szállí­tás megoldható. 06-20/250-8061 850744 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Dióbelet,héjas diót,mogyorót veszek,házhoz megyek.Tel:06205861594 854468 Őszi árpa és tritikálé eladó Nyír­egyháza 5000 Ft/100kg. Érd.: 0670/673-4754. ____________854418 ÚJBURGONYA Nagykállóban termelőtől eladó! Nagy tételben, viszonteladóknak is! Legjobb áron! Szállítás megoldható. Tel: 06303554640, 0642716075 853289 ÁLLAT Évek óta jól ismert napos és előne­velt vágni való csirke oltva, vakci- názva, kacsa, liba, pulyka eladó. Halindáné Nyháza Kéz u. 38 20/ 352-0466. ______'___________854377 Eladó pecsenyekacsa 3-4 kg-os 1200 Ft/db, 5 db-től ingyenes házhoz szállítás. Érd: 0630/932- 3223. 854451 Fehér vágnivalő és piros csirke konyhakészen megrendelhető. Nyír­egyházán ingyenes kiszállítás. 20/ 376-0973. __________________853689 Malacok kb 25 kg-osak, egy 5 és egy 6 db-ból álló csapat lehetőleg egyben eladó. Érd.: 0630/395- 8028,0630/367-1172. 854487 Napos csibe akció, a készlet erejéig. Ár: 100 Ft/db kettős hasznú napos csibe kapható cím Füredi József Kisvárda érd: 0645/410- 813 vagy 0630/287-0864 854512 Szabadtartású mangalica 120-150 kg-os eladók. Ár: 350 Ft/kg. Érd: 06-70-412-0765, 06-30-648- 1440 853110 Hirdessen Ön is a Kelet-Magyarország hasábjain! KELET www.kelet.hu Vörös 16 hetes kettős hasznú garantált jércék rendelhetők szállítással. Érd.: 0630/907-5027. 854429 28 hetes vörös tojótyúkok 850 Ft/db ingyenes házhoz szállítással. Érd.: 0620/996-7738. 854403 NÖVÉNY Cremist krizantém palánta eladó. Érd.: 30/966-5037. _________854225 Káposzta palánta eladó. Érd: 0670/321-8800____________854421 Tritikálé kis bálás szalma, kukorica, dió eladó. Érd: 70/775-1900. 854515 EGYÉB ELADÁS Tűzifa akció! Hasogatott bükk, tölgy 12500Ft/m3. Házhoz szállítást vál- lalunk. 0630/309-7991. 854292 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT vo óo CN 00 Aszfaltozást, kövezést, meleg és martaszfaltból kedvező áron válla- lok. Tel: 30/283-5523. ______854420 A Balsal Broyler Kft, a baromfi nevelő telepére, gondozókat felvesz. Jelentkezést Balsa környékéről várjuk .Érdeklődni: I +36 30 252 9397 854378 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, sza­lagfüggöny, harmonikaajtó, heve­derzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műa.nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsére. Autóüveg fóliázás. ALKATRÉSZBOLT: Nyíregyháza, Káliói út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. 853196 MUNKAHELYET KÍNÁL Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa^ szalagfüggöny. Lukács-Ablak Kft. Nyíregyháza-Oros Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650, Pest megyei csomagolóanyag-gyártó céghez keresünk betanított gépkezelőket, mm csomagolókat, ■» kézi anyagmozgatókat magas kereseti lehetőséggel, hosszú távra. Bármilyen szakmunkás végzettség előnyt jelent. Albérlet biztosítva, havi egyszeri hazajárás fizetve, p Érdeklődni hétköznap 9-17 óra között a !■» 06-70/364-2745 -ös telefonon. | A Kálmánházi Baromfifeldolgozó Kft, gyakorlattal rendelkező lfő gépjárművezetőt felvesz. Jelent­kezést, önéletrajzzal a baromfi@enternet.hu címre. Érdeklődni: a 42/244-122 telefon számon lehet. 854372 Autópálya építéséhez keresünk, autó- teherautó szerelőt, régebbi típusok ismerete előnyben: Kamaz, IFA, MTZ, IVEC0. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: prokobjanos2@gmail.com Tel.: 0630/466 8525 _____________853941 Az Agro-Bogát Kft. üzemanyag-kút­kezelő és szerencsejáték terminál kezelő munkakörökbe felvételt hir­det Nyírbátor környéki lakosok számára. Szakirányú bizonyítvánnyal rendelkezők előnyben. Érd.: 0630 9032-117 vagy üzemanyagtöltő állomásain ill. e-mailen: agro@fabulus.hu ____________853945 Betanított munkásokat, illetve szakmunkás pékeket keresünk győri munkahelyre. Vidékieknek szállást biztosítunk.Magas kereseti lehető­ség. Tel.: 30/647-26-11, 30/371- 52-40 ______________________854465 Diplomás, felnőttképzési gyakorlattal rendelkező, tanfolyam- és vizsgaszervező munkatársat keresünk. Önéletrajzokat az oktatasszervezonyh2016@gmail.co m email címre kérjük megküldeni. 853884 Traktorost és állatgondozót keresünk leinformálahtó háttérrel, fertődi munkahelyre azonnali kez­déssel. Versenyképes fizetés! Szállás biztosított. 70/453-8507 854295 A JU-KO Kft. felvételt hirdet MŰSZAKI VIZSGABIZTOSI állásra. 2 Jelentkezés az alábbi telefonszámol 3 30/943-6839 Vadcsontozásban jártas henteseket keresünk Ausztriába. Szállás bizto­sítunk. Magas kereseti lehetőség. Tel.: 30/647-26-11, 30/371-52­40 854464 KIEGÉSZÍTŐ MUNKÁT KERES 44 éves, csinos, igényes nyíregyházi hölgy kiegészítő munkát vállal. Diszkréció max. 20/4045-001. 854368 OKTATÁST VÁLLAL ANGOL,NÉMET 2 hetes intenzív indul 12-én! 2hét/22.000Ft London Nyelviskola 42/400-412 854145 Ingyenes Irodai asszisztens képzés a Telegdiben. 0M200183 0645200358 felveteliiroda.hu 852656 OKTATÁS KERESÉS Lakatost, szerkezetlakatost keresünk, azonnali munkakezdés­sel, pályakezdőt is I érd.:06-30- 4339809 Gencsi Zoltán ______854399 Szakács Állás! Nyíregyházi idősek otthona szakács munkatársat keres üzemi konyhájára. Jelentkezni személyesen fényképes önéletrajz­zal Nyíregyházán a Szent Katalin Szeretetotthonban. 853928 UTAZÁS CfhgozL LE GÖRÖGORSZÁGI NYARALÁSOK SZÉLES VÁLASZTÉKA BUSSZAL NYÍREGYHÁZÁRÓL: Korfu, Kefalónia, Zakynthos, Toló, Paralia, Sarti, Parga, Neos Mannaras és Nei Pori. Akác, alma, nyár tűzifa eladó. Szál­lítás megoldható. Erdőt, fasort veszek. 30/811-9520. _______854152 Akác, nyár tűzifa kuglizva 1000 Ft/q-tól. Szállítás megoldható. 30/366-0300. 850855 Almást, öreg gyümölcsöst, erdőt veszek kivágásra, teljes eltakarítás­sal. 20/260-3280. __________854153 Fűnyírást, kaszálást, nem dönthető veszélyes fák vágását vállalom. Tel.: 06209983598 853859 Tűzifa akác, nyár, tölgy 1000 Ft/ q-tól, Alma tűzifa 1500/q. Szállí­tás megoldható. Papp Erdészet. 20/932-9588. 853038 Miért állna sorba? HIRDETÉSÉT FELADHATJA OLDALUNKON KERESZTÜL

Next

/
Thumbnails
Contents