Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-09 / 160. szám

2016. JÚLIUS 9., SZOMBAT KELET Háttér 3 ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Mindenki pályázik az ingyenparkra Egy kicsi mozgás mindenkinek kéül - meglévő parkok fejlesztésére, befejezésére nem lehet pályázni ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHlV Hihetetlen sikere van az országos sportpark­építési programnak. vásárosnamény, nyIrpazony, újfehértó, rakamaz. - Ennyire még nem örültünk pályázati kiírásnak, mint most - lelke­sedett Filep Sándor. Vásáros- namény polgármesterének öröme érthető, hiszen éppen annak a lehetőségét keresték, hogyan és milyen forrásból lehetne a városban és a két településrészen sport- vagy kondiparkot kialaldtani. Sportoljanak minél többen!- Lakosságszám alapján három park építésére pályázhatunk, és meg is tesszük - jelentette ki a beregi főváros első em­bere. - Van egy nem megfele­lő játszóterük, amit szívesen alakítanának át kondiparkká futópályával körülölelve, és a műfüves pálya körül is szíve­sen látnánk egy 200 méteres „futószőnyeget”. Szerencsé­re az önkormányzatoknak a Nemzeti Szabadidős-Egészség Sportpark Programra csak pá­lyázni kell és a területet adni, a Nemzeti Sportközpontok építik meg a sporteszközökkel felszerelt parkokat, a fenntar­tás lesz a helyhatóságok fela­data öt évig. A választék Az „A" típusú sportpark jellemzői: minimum 40 m! alapterületű, minimálisan 5 eszköz kerül rá. ____________________ A „B” típusú sport park jellemzői: minimum 70 m2 alapterületű, minimálisan 7 eszköz kerül rá. _____________________ A„C” típusú sportpark jellemzői: minimum 90 m2 alapterületű, minimálisan 8 eszköz kerül rá.____________________ A „D” típusú sportpark jellemzői: mini­mum 150 m2 alapterületű, minimálisan 15 eszköz kerül rá. _______^_______ Emellett lehetőség van fűtőkör igénylésére is: 200 vagy 400 méteres futókör igényelhe­tő, mindkettő esetében a szélesség 125 cm.- A pályázat beadási határ­ideje augusztus közepe, van idő megtalálni a legideálisabb helyszíneket, eldönteni, hogy a négy lehetséges park (alap­területben és az elhelyezett sporteszközök számában van eltérés) közül melyiket vá­lasszuk, amelyik a legjobban és a legtöbb lakos sportolá­sát szolgálja, és hozzájárul az egészséges életmód kialaku­lásához is - sorolta az előnyö­ket a polgármester. Ki nem hagynák! Nem kérdés, hogy Nyírpazony is csatlakozik a pályázók kö­réhez, s már a jövő héten tes­tületi ülésre viszik a témát - tudtuk meg Dubay Lászlótól, a település polgármesterétől, aki elmondta azt is, nem csu­pán egyetértenek a program céljával, ami az egészséges életmódra nevelést szolgálja, de a helyi igényeket is ki sze­retnék szolgálni ezzel.- Nemrég egy olyan Face- book-csoport alakult, ahol határozottan hangot adtak annak, hogy kondiparkot szeretnének Nyírpazonyba - említette a polgármester. Mi természetesen támogatjuk a fiatalok kezdeményezéseit, csak nem úgy képzeltük el a Sportparkra Rakamaz első embere, Bodnár László csütörtökön értesült a nem mindennapi pályáza­ti lehetőségekről, pénteken már képviselő-testületi ülésen tárgyalta az önkormányzat ennek részleteit. - Ha pozitív elbírálásban részesülne a tö­rekvésünk, ingyen ajánlanánk fel egy ideális - önkormányzat tulajdonában lévő - helyszínt a sportpark létesítésére, még­pedig a sportegyesület tele­pén. A gyors közvélemény-ku­tatások egyértelműen azt megvalósítást, mint ők, hogy lerakunk néhány vasdarabot és máris kész a kondipark. Ezért is nagyon örültünk en­nek a lehetőségnek, mert így olyan létesítmény kerülhet a birtokunkba, ami a legszigo­rúbb előírásoknak is megfelel. Úgy látjuk, hogy a lakosság­„gyúrnak” jelzik, hogy „igény az volna rá”, a képviselő-testület egy emberként üdvözli és támo­gatja a projektet. A megva­lósítás mikéntje és mikorja a döntéshozókon múlik. Renge­teg sport- és sportolni szerető ember él Rakamazon, műiden bizonnyal nagy látogatottság­nak örvendene egy ingyene­sen használható, sokrétű és korszerű „kondicentrum” a városközpontban - mondta el lapunk érdeklődésére Bodnár László polgármester. szám alapján két egymástól független helyen is letelepít­hetnénk egy ilyen ingyenesen használható szabadtéri sport­parkot. Az egyik bizonyosan a sportpályánkon lenne elhe­lyezve, ott épp kialakítunk egy kis pályát, s a kettő, vagyis a nagy és a ldsebbik pálya között lesz ehhez tér, ahol késő estig sportolhatnak a lakosok. A második sportpark helye egyelőre többesélyes, és a szó­ba jöhető területek tulajdoni viszonyait is tisztázniuk kell.- A Kabalás melletti, vala­mint a Jázmin utcai játszótér környezete is szóba került, de mivel a játszótér felújítása is porondon van, még meg kell vizsgálni az ottani lehetősége­ket. Egészen biztos, hogy na­gyobb területű parkot tartal­mazó kategóriára pályázunk, hogy minél több elem legyen benne, s minél többféle lehe­tőségből és eszközből választ­hassanak a mozogni vágyók - mondta el Dubay László. A központtól távolabb Az újfehértói képviselő-testü­let olyannyira szeretne pályáz­ni sportpark építésére, hogy a napokban feltérképezték a város azon pontjait, ahol he­lyet kaphatnának a szabadtéri létesítmények.- Az lenne a legjobb, ha a központtól távolabb eső terü­leteken legalább két-három sportparkot tudnánk telepi- teni. Ezzel azoknak is lehető­séget adhatnánk a mozgásra, akik nem Újfehértó frekventált részein élnek - mondta el ér­deklődésünkre Nagy Sándor polgármester. Hozzátette: elő­nyük ezeknek a kondiparkok­nak, hogy ingyenesek, és min­denki megtalálhatja a korához és egészségi állapotához illő mozgásfórmát. km Amiről tudomást kell venni A bevándorlók többsé­ge még mindig másod­rendű embernek érzi magát és inkább követi vallási meggyőződését. kisvárda. Kövér László szerint ha a magyarok képesek ma­gukat megvédeni saját hazá­jukban, akkor ezzel az európai civilizációt és kultúrát is meg­óvják a migráció okozta iden­titás- és civilizációs válságtól. Az Országgyűlés elnöke az Ifjúsági Kereszténydemokra­ta Szövetség kisvárdai nyári táborában arról beszélt, minél több migránst fogad be és in­tegrál Európa, annál nagyobb eséllyel fog bekövetkezni az a lehetőség, hogy később ők fogják integrálni a többségi társadalom európai kultúrá­jú, keresztény gyökerű tagja­it. Ebben a témában számos politikai küzdelem zajlik Eu­rópában, ennek része lesz az október 2-ai magyarországi népszavazás is - hangsúlyoz­ta a házelnök.- Ha képesek vagyunk az „Istentől adott szállásterüle­tünkön” a kultúránkat meg­védeni, akkor azzal nemcsak saját magunkat, hanem az eu­rópai civilizációt és kultúrát is megvédjük, amiről a nyu­gati-európai politikusok egy része már nyíltan lemondott - jelentette ki. Történelmi kite­kintésében úgy fogalmazott, Európa kulturális felbomlási folyamatáról az utóbbi idő­szakban csak kevesen vettek tudomást, a probléma végki­fejletét pedig csak a migráci­ós válság mutatta meg a maga „brutális, de még egyáltalán nem a legrosszabb” formájá­ban a kontinens számára. A házelnök elmondta, egyes felmérések szerint az Európába érkezett beván­dorlók második-harmadik generációjának nagyobb ré­sze beilleszkedett a fogadó társadalomba, de többségük még mindig másodrendű em­bernek érzi magát, és inkább követi vallási meggyőződé­sét, annak parancsait, mint betartja a törvényeket. mti Ha a magya­rok megvédik magukat, akkor Euró­pát is védik. KÖVÉR LÁSZLÓ Hat év alatt több mint 850 ezer honosított kisvárda. Az elmúlt hat év­ben több mint 850 ezren éltek a kedvezményes honosítás le­hetőségével, vagy kaptak ál­lampolgársági megállapítást - közölte Semjén Zsolt mi­niszterelnök-helyettes az Ifjúsági Kereszténydemokra­ta Szövetség (IKSZ) nyári tá­borában tartott sajtótájékoz­tatón pénteken Kisvárdán. A kedvezményes honosítás keretében 780 ezren tették vagy teszik le a napokban az állampolgársági esküt, és 70 ezren kaptak a diaszpórában állampolgársági megállapí­tást. A kisvárdai látogatás után a miniszterelnök-helyettes dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter társasá­A demecseri látogatás egy pillana­ta FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR gában Demecserbe utazott, ahol kötetlenül beszélgettek Váradi Lászlóval, a város pol­gármesterével. MTI Nézőpont Ladányi Tóth Lajos Kockahasra otthonkát?! Lelki szemeim előtt meg- , jelenik, amint Náncsi néni Nyírlövőn - miután felment benne a pumpa, és elvetette a sulykot - úgy dönt: irány a községi kondipark! Ezút­tal nem koszt takarít vagy kosztot készít, hanem elveti a diszkoszt. A megélhetés sú­lya alatt egyensúlyozva súlyt lök, a túrós tészta után pedig immár bicepszre gyúr. S amíg azt hiszi, hogy a rekeszekkel birkózó ura a biztos támasz, jöhet a négyütemű fekvő­támasz a kockahas remé­nyében. Otthonka helyett dresszben nyújt, és ahelyett, hogy a családi tűzfészek­ben lázit, orcáján elégedett mosollyal lazít. Útban haza a sarki ivóban százszázalékos multivitamint rendel, majd a kerti hintaágyában a langy- meleg szellőtől ihletett álla­potban zabpelyhet kanalaz. Édes álom. Az viszont a való világ velejárója, hogy a kormány hosszú távú programot hirdetett ingyenesen igénybe vehető kültéri sportparkok kialakítására. Szomorú tény, hogy a felnőtt lakosságunk 67 százaléka 10 percet sem sportol naponta. Mindösz- sze 3,2 százalékra tehető a szabadidősportot űzők aránya, attól jóval több a „leszázalékolt” testalkatú, életvitelű honpolgár. Jelenleg átlagban minden 30. magyar településen van kondipark, kültéri közösségi sportléte­sítmény. Első ütemben 1,5 milliárd forintot osztanak szét a pályázó önkormányza­tok között. Felesleges szökőkutakban és térburkolatokban már bővelkedik az ország. Nincs szükség kihasználatlan, futó kalandként épült kondipark­ra. Jó hinni abban, és sportot űzni abból, hogy csakis azok lesznek a kedvezményezet­tek, ahol tényleges az igény. Édes álom? Iadanyl@kelet.hu Kelet-kvíz Mikor újították fel a nyírbátori várat Wlt- tinger Zoltán építész művezetésével? a) 2000 b) 2002 c) 2005 d) 2006 A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük Ön szerint ki nyeri a vasárnap véget érő labdarúgó-Európa-bajnokságot? ANDRÁSI SÁNDOR: Bajnok lesz a „hófe­hér” válogatott! MÁRTON ZSOLT: Nincs időm a focira - a fran­ciák nyernek. MÁRTON ZOLTÁN Le a kalappal a válogatot­tunk előtt! NYITRAI BEATRIX: Szerintem a franciák nyerik az Eb-t. RÁCZ ZOLTÁNNÉ: Bár nem értek hozzá, a franciákra tippelek. BARNA ZOLTÁN: A portugáloké tesz az aranyérem. Sok háztartásban visszatér a régi kerékvágásba a házirend, ugyanis vasárnap véget ér a labdarúgó-Európa-bajnokság. Olykor napi négy mérkőzést is rendeztek a kontinensviada­lon, a zárónapra a házigazdák és a portugálok aranycsatája maradt. A vasárnap 21 órakor kezdődő finálé esélyeit firtatva Nyitrai Beatrix kibökte: - Ter­mészetesen a magyaroknak drukkoltam. Aztán a némete­kért szorítottam. Szerintem a franciák nyerik az Eb-t. Barna Zoltán a meglepetésben bízik: - Hosszabbítás lesz, majd a por­tugálok nyerik az aranyérmet. Rácz Zoltánná szívesebben be­szélt volna a kereskedelemben szerzett 45 éves tapasztalatá­ról, de ezúttal a futball volt a téma. Hűséges előfizetőnk a Hajdúnánáson élő unokáinak, (Bálint és Zétény) gyűjti a fo- cistás matricákat. - Bár nem értek hozzá, én a franciákra tippelek - jósolta. Andrási Sán­dornak a magyar-belga után jó­formán véget ért az Eb. - Addig még érdekelt a bajnokság, a ki­esésünkkel változott a helyzet. Bajnok lesz a „hófehér” fran­cia válogatott. Márton Zsoltnak nincs ideje labdarúgást nézni, de megjegyezte: - A franciák nyernek! Márton Zoltánnak tet­szett a magyarok szereplése. - Végre volt kiért lelkesedni, le a kalappal a válogatottunk előtt. A döntő? Győznek a fran­ciák. KM-LTL 13 Négy autó ütközött Nyírteleken Négy autó ütközése okozott útszűkületet és személyi sérülést péntek délelőtt Nyírtelek belterületén. A baleset helyszínéről egy hölgyet vitt kórházba a mentő, a rendőrség félpályás útzár mellett vizsgálta a körülményeket, fotó: pusztai Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents