Kelet Magyarország, 2016. június (73. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-07 / 132. szám

2016. JÚNIUS 7„ KEDD KELET A könyvek ünnepe A könyvtár munkatár­sainak publikációit, ku­tatásait is bemutatják. NYÍREGYHÁZA. Ahogy arról szombati lapunkban is beszá­moltunk, a megyeszékhely az idén is csatlakozott az Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyv- napok országos programso­rozatához. Több, a megyéhez kötődő és országos sikerű író­val, költővel találkozhat, aki június 9. és 13-a között ellá­togat a nyíregyházi városköz­pontba, a megyei könyvtárba és a bibliotéka előtti térre. Ahogy azt már megszokhat­tuk, a szervezők ebben az évben is színes programokkal várják az olvasás szerelme­seit, s nemcsak a felnőttek, a gyerekek is találkozhatnak kedvenc szerzőikkel, vala­mint izgalmas, az olvasást és a könyvek világát népszerű­sítő programokon vehetnek részt. Az idén két külső hely­színen, a vásárosnaményi Ti­szavirág tanyahajón és a Jósa András Múzeumban is várják az érdeklődőket, km Programajánló Június 7.. kedd 10 óra: Fókuszban a családok - családpoli­tikai információs partnerségi nap, megyehá- za, Bessenyei-nagyterem, Nyíregyháza 16 óra: A padlás című musical a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Magis kó­rusának előadásában. Váci Mihály Kulturális Központ, Nyíregyháza Június 8., szerda 9 óra: Magánerdős juniális - környezeti nevelés kicsiknek és nagyoknak a magyar magánerdőkben, Kerekerdő Turisztikai Központ, Napkor ___________________ 11 óra: Romanek Inka festőművész tapint­ható tárlatának megnyitója és érzékenyítő előadások, Móricz Zsigmond könyvtár, társalgó, Nyíregyháza _______________ 19 óra: A négy piros dugóhúzó - a Mandala Dalszínház előadása, Fehérgyarmati Általá­nos Művelődési Központ és Könyvtár Június 10., péntek 10 óra: Az Erő a változásért csoport Lelki gondok, depresszió, szenvedélybetegségek napjainkban című előadás-sorozata, Alvé- gesi Művelődési Ház, Nyíregyháza __________ 12 óra: A Nagy Imre Társaság koszorúzással egybekötött megemlékezése, megyeháza, Nyíregyháza _______________________________ 19 óra: Rácz Gergő Ha lehunyod a szemed Előadások filmrajongóknak NYÍREGYHÁZA. Nyári filmes szabadegyetem indul a Krúdy Gyula Art Moziban. Az első találkozó június 16-án 17.30- kor kezdődik, és Drabancz M. Róbert, a Nyíregyházi Egye­tem docense tart előadást Félelem és reszketés napjaink Oroszországéban címmel. Ezt követően Zvyagintsev Levi- atán című fillnjét vetítik az érdeklődőknek. km Moziműsor Június 7., kedd Krúdy Art Mozi 15.30: Vad Kunság - A Puszta rejtett élete (6 éven aluliak számára nem ajánlott) ­magyar ismeretterjesztő film ___________ 16.25: A kommuna (16) - dán-svéd-hol­land filmdráma ___________________________ 18.20: A mi jövőnk (16) - francia vígjáték 20 óra: Rendes fickók (16) - magyarul beszélő, amerikai krimi-vígjáték Élőzenekaros koncertet ad Rácz Gergő FOTÓ: INTERNET című koncertje, Váci Mihály Kulturális Központ, Nyíregyháza Június 11., szombat 10 óra: Kézművesdélelőtt, Jósavárosi Művelődési Ház, Nyíregyháza_______________ 10.30: Gumi a labda - fergeteges focinap, Sóstói Múzeumfalu, Nyíregyháza _______ 13 óra: Jubileumi ünnepség Bajcsy-Zsi- linszky Endre születésének 130. évfordulója alkalmából, művelődési ház, református temető, Tarpa A 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok nyíregyház! programja Június 9., csütörtök Kossuth tér 15 éra: Megnyitó___________________________ 15.30: Közönségtalálkozó Darvasi Lászlóval - az íróval Antal Balázs irodalomtörténész beszélget __________________________________ 16.30: Közönségtalálkozó Péterfy Gergel­lyel - az íróval Gerliczki András irodalomtör­ténész beszélget ___ ___ 17.30: A Nyíregyházi Hölgykoszorú és Kazár Ticiána koncertje __________________________ 18 óra: Szvorák Katalin és Kudlik Júlia Sze­retettel című lemezbemutató koncertje Június 10., péntek Kossuth tér 15 óra: Nyolc év - négy kontinens: közön­ségtalálkozó Trembácz Éva Zsuzsával - a szerzővel Erdei-Nagy Ibolya szerkesztő-mű­sorvezető beszélget ___________________ 16 óra: Esik Sándor: Tárcán kínálom cfmű blogjának felolvasó órája. Vendégek: Ésik Sándor, Husztiné Hajdú Erika, Kulcsár Attila, M. Szlávik Tünde, Ozsváth Sándor, Vaskó Ilona - házigazda: Bihari Albertné egyesületi titkár ___________________________ 17 óra: Közönségtalálkozó Nemere Istvánnal - az íróval Erdei-Nagy Ibolya szerkesztő-műsorvezető beszélget _________ 18 óra: Az Artézls együttes műsora 18.30: A Milord együttes koncertje Június 11., szombat könyvtár előtti tér 10 óra: Todó kitálal az oviról - nemcsak ovisoknak: Vig Balázs író találkozása a gyerekekkel________________________________ 10 óra: Közönségtalálkozó Makara Sándor­ral, A kritikus tömeg című kötet szerzőjével- a szerzővel Fekete Zsolt történész-könyv­táros beszélget ____________________________ 10.30: Budaházi István Az utolsó évszak hangjai című verseskötetének bemutatója- a költő verseit Lengyel Emese és Lengyel Zsanett egyetemi hallgatók tolmácsolják 11 óra: V. Sülé Ilona: Üzenet a keleti szélek­ről - versben és prózában című kötetének bemutatója - a szerzővel Bihari Albertné főkönyvtáros beszélget ____________________ 14 óra: Kováts Judit Elszakítva című regényéről beszélgetnek a Vörös Postakocsi című folyóirat szerkesztői és munkatársai 14.30: A Szabolcs-szatmár-beregi Szemle című folyóirat új számát Karádi Zsolt főszerkesztő és Babosi László szerkesztő mutatja be __ _________________________ 15 óra: Az N-Joy együttes műsora 15.30: Sipos László Helyszíni szemle című tanulmánykötetének bemutatója - a szerzővel Gerliczki András irodalomtörté­nész beszélget _____________________________ 16 óra: „Mint kagyló sebéből gyöngyszem"- Móricz Zsigmond nyomában Prügyön című tanulmánykötet bemutatója - a kötet szerkesztőjével. Szilágyi Péterrel Mercs István Irodalomtörténész beszélget ________ 16.30: Az'N-Joy együttes műsora ____ 17 óra: Bemutatkozik Trizner Laura nyíregyházi diák, a Miskolci Egyetem esszéíró-pályázatának nyertese, az UNICEF Fiatal Nagykövete, akivel Gerliczki András Irodalomtörténész beszélget _______________ 17.30: Bemutatkozik Bessenyei Gábor, a Könyvmolyképző Kiadó fiatal nyíregy­házi írója, a Jövő harcosai (Az Olimposz legyőzése I.) című urban fantasy regénye kapcsán - a szerzővel Papp Sándor, a kulter. hu főmunkatársa beszélget ________________ 18 óra: A könyvtári Kvízparti eredmény­hirdetése ___________________ 18.30: A Tüneth együttes koncertje Kísérő rendezvények Június 8., szerda 11 óra: Romanek Inka festőművész tapint­ható tárlatának megnyitója és érzékenyítő előadások, Móricz Zsigmond könyvtár társalgó és kamaraterem Június 9., csütörtök 9 óra: Nyugdíjas városi hangosolvasási verseny a könyvtár kamaratermében _______ 13 óra: Pálcika és Trapiti - rendhagyó meseóra Darvasi Lászlóval a könyvtár kamaratermében __________________________ Június 13., hétfő 10 óra: Könyvtárosaink írták: kutatások és publikációk a Jósa András Múzeumban 15 óra: A Tisza csodái - Bodnár István Képeslapok Európából című kötetének és Balogh Géza Ezt láttam, ezt ettem Szatmárban című kiadványának bemutató­ja a vásárosnaményi Tiszavirág tanyahajón Mindezek mellett a könyvhéten ingyenes könyvtár-beiratkozással és kuponokkal, amnesztiahéttel, június 9-11. között könyvvásárral, dedikálásokkal, Tegyél egyet, vegyél egyet! könyvcsereakcióval, népi játszóházzal, kűnyvklgyóval, ügyességi és logikai térjátékokkal, barkácskuckóval várják a gyermekeket és a felnőtteket. y 05.50 Halnall gondolatok 06.05 Halálblztos diagnózis - Ili. évad® Amerikai krimisorozat 06.55 Kenő © 07.00 Híradó 0735SrpsklEkran Szerb nyelvű nem­zetiségi magazin 07.55 Unser Bildschirm Német nyelvű nem­zetiségi magazin 08.30 Váratlan utazás© Kanadai tévéfilmsorozat 09.20 A hegyi doktor - Ili. évad ® Német családi filmsorozat 10.15 Család-barát 11.35 Kincsünk a ló HD Magyar ismeretter­jesztő sorozat 12.00 Déli harangszó HD 12.00 Híradó 12.45 Kultt© 12.55 Jamie 15 perces kajái Angol ismeretter­jesztő sorozat 13.25 Igazi kacsamesék HD Laura rejtélyei® Miután egy titkos kincsvadász verseny két résztvevője holttestre bukkan egy templom padlóján, a nyomozás nemcsak az exkluzív játék, hanem az áldozat... 2125 14.20 Erdészház Falkenauban - Ili. évad© Német tévéfilmsorozat 15.15 Halálbiztos diagnózis ©' Amerikai krimisorozat 16.05 Charly, majom a családban -II. évad© Német családi filmsorozat 17.00 Ridikül® Női talkshow a Dunán 18.00 Híradó 18.35 A hegyi doktor® Német családi filmsorozat 1925 Maradj talpon!© 20.25 Önök kérték 21.25 Laura rejtélyei® Amerikai bűnügyi té­véfilmsorozat 22.10 Kenó® 22.15 A NAGYOK-port­résorozat® 22.50 MüpArt classic HD Magyar komolyzene 00.55 Séfek csatája ® Olasz vígjátéksorozat 01.50 Rimini, Rimini® Olasz játékfilm 08.00 JoNaLu 08.30 Eperke legújabb kalandja! 08.55 Manó Benő és Lili her­cegnő apró királysága 0920Tabaluga© 09.50 Kelj fel, Marcii© 10.15Zazle kisasszony© 1025 Hetedhét Gyerekhlradó 10.35 Peppa malac 10.50 Mekk Elek az ezermester 10.55 Misi Mókus kalandlal 11.05 Pom-Pom mesél 11.10 Mesék Mátyás királyról 1125 Magyar népmesék © 11.30 Pltyke© 11.40 Kérem a következőt! @ 11.50 Mézga család külö­nös kalandjai© 1225 A Mozart Band© 12.50 Gógyl felügyelő © 13.15 Leonardo kalandjai © 13.35 Az Ifjú Robin Hood ka­landjai© 14.00 Dzsungelbanda - Men­tés indul! © 14.30 Egyszer volt, hol nem volt.... A Föld© Melissa és Joey® Mel és Joe rémülten értesülnek Lennox blogjából, hogy a lány el­vesztette a szüzességét Zanderret. Melt leginkább az borítja ki, hogy Lennox egy ilyen fontos... 20.35 14.55 Tehénke mesék 15.10 Claude 15.35 Kalandozások Andyvel 15.50 Peppa malac 16.05 Mesélj nekem! 16.15 Gyerekversek 16.16 Hetedhét Gyerekhíradó 16.30 Póló 16.40 Nagymaci és Cin 16.55 Tabaluga© 17.25 Kelj fel, Marcii© 17.45 Zazie kisasszony © 18.00 Franklin és barátai 18.25 JoNaLu 18.55 Eperke legújabb kalandjai 19.15 Manó Benő és Üli her­cegnő apró királysága 19.40 Richard ScartyTesz- vesz városa (l-V.) 20.05 Kicsi a bors, de erős ® 20.35 Melissa és Joey® 21.00 Én vagyok itt© 22.40 Párizsi helyszínelők ® 23.40 Kulisszák mögött - az A38- as hajón: ColorStar® 00.35 Római helyszínelők - Árulkodó nyomok® 04.00 Fókusz® Közszolgálati magazin 04.30 Pasiki ® Magyar vígjátéksorozat 05.00 Barátok közt® Magyar filmsorozat 05.30 Top Shop 05.55 Jó reggelt, skacokl 07.35 RTL Híradó-Reggel Az RTLII esti híradója 08.05 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 08.40 Fókusz® Közszolgálati magazin 09.15 Asztro-Show 10.20 Top Shop 12.00 A segítség házhoz jön ® Életmódváltó magazin 12.30 Story Extra® 13.00 Hazug csajok társasága ® Amerikai filmsorozat 14.00 Szívek doktora @ Amerikai filmsorozat 15.05 Éjjel-Nappal Budapest ® Magyar filmsorozat 1620 Isten áldjon, Esperanza! © Argentin filmsorozat Castle® Három nappal az esküvő előtt ki­derül, hogy Kate már férjnél van. Még az egyetemen, egy zűrös estén egykori léhűtő barátjával viccből összeházasodtak... 21.25 1725 Story Extra® Sztármagazin 18.00 RTL Híradó -Esti kiadás 18.55 Fókusz® Közszolgálati magazin 19.35 Éjjel-Nappal Budapest ® Magyar filmsorozat 20.50 Barátok közt® Magyar filmsorozat 2125 Castle© Amerikai krimisorozat 22.30 XXI. század-a legendák velünk élnek® Kedd esténként az RTL Klub műsorán! 22.55 RTL Híradó Az RTLII esti híradója 2325 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 00.05 A Grace klinika© Amerikai filmsorozat 01.10 Az étet csajos oldala® Amerikai vígjátéksorozat 02.05 Ml muzsikus lelkek Mert mindenkiben van muzsikus lélek! 05.10 Hungerő® magyar könnyűze­nei válogatás 06.10 Red Carpet - Sztárok test­közelben® sztármagazin 06.20 MOKKA® magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 0925 Stahl konyhája® 09.30 Babapercek® 10.45 Astro-VIlág 12.00 Tények Délben hírműsor 1225 Aktív® magazinműsor 13.50 Walker, a Texas-I kopó® Amerikai akciófilm-sorozat 15.50 Szeretned kelti® Mexikói filmsorozat 16.55 Megtört szívek ® Török filmsorozat Mint a kámfor® Jack Foley több bankot rabolt fegyver nélkül, mint bárki más. Háromszor kapták el. amikor nem volt szerencséje menekülés közben. 2120 18.00 Tények hírműsor 20.35 Jóban Rosszban © Magyar filmsorozat Müller és Sarai elmond­ják Szláviknak és Gabinak, hogy Ákos - minden bizony­nyal - egyszámltó. hideg­em gyilkos. Orsi pénikol a vizsga miatt, Bandi és Bö­be nyugtatni próbálják. Sza­bina gyűrűt kap Viktortól... 2120 Mint a kámfor® Amerikai akcióvlgjáték 23.15 Red Carpet-Sztá­rok testközelben® 00.30 Tények Este 01.15 Aktív® 01.45 Sportos 01.55 EZO.TV 03.25 Papírkutyák® Magyar vígjáték Kuplung és Csumpi, a két kis­stílű bűnöző épp előzetesben ül. Unalmukban pedig felidé­zik cellatársuknak az általuk elkövetett balhé történetét. <§> Őrzik a múlt emlékeit A Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény állandó kiállításán Újfehértó és környékének egykori életébe, hétköznapjaiba pillanthatnak be a látogatók. fotó: pusztai Sándor 07.00 Híradó 0735 Egy Perc Hír­adó 08.00 Híradó 0830 Egy Perc Híradó 09.00 Híradó 09.15 Tessék! 09.40 Egy Perc Híradó 10.00 Híradó 10.15 Élő egyház 10x40 Egy Perc Hír­adó 11.00 Híradó 1130 Egy Perc Hír adó 11x45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12x41 Egy Perc Híradó 13.00 Híradó 13.15 Kék boly­gó 13x40 Egy Perc Híradó 14.00 Hír­adó 14.15 Esély 14x40 Egy Perc Hír­adó 15.00 Híradó 15.15 Magyar gaz­da 15x40 Egy Perc Híradó 16.00 Hír­adó 16.15 Elő egyház egyházi maga­zin 16x40 Egy Perc Híradó 17.00 Hír­adó 17.15 Tessék! 17x40 Egy Perc Hír­adó íaoo Híradó 18x40 Egy Perc Hír­adó 19.00 Hírek 19.05 Szemtől szem­be 1930 Híradó 20x45 Egy Perc Hír­adó 21.00 Híradó 2125 Egy Perc Hír­adó 2135 Világhlradó22.00 HÍRADÓ 23.00 Híradó2320Angol nyelvű hí­rek 2330 Német nyelvű hírek 23x40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kínai nyel­vű hírek 00.00 Himnusz HD 00.05 Záróhíradó 9M4 08.10 DTM - 2. futam - Lausitzring 09.15 Magazin 1020 Hősök tere 10x40 Sport7fő 11.55 Futsal labda­rúgó mérkőzés Berettyó - ETO1335 Vízilabda FINAL 61520 Irány az Eu- rópa-bajnokság! 16.00 összefog­laló a nap eseményeiből 16.15 Ma­gazin Hungaroring 16.45 Kosárlab­da bajnokság 17.30 Férfi Kosárlabda Bajnoki Döntő Élő közvetítés 20.15 Irány az Európa-bajnokság! Elő műsor 2030Összefoglalóanap eseményé­ből 21.00 Fradi Tv 2130 Összefoglaló 21x45 Red Bull Air Race-Japán2330 Vízilabda FINAL 6 Ewsmm 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Civil kaszinó 12.00 Hír­adó 12.30 Hírvilág 13.00 Reggeli já­rat plusz 14.00 Vetítő @15.00 Hír­adó 15.30 Alinda 16.00 Főszerkesz­tők klubja 17.00 Híradó 17.30 Ázsia 1830 Magyarország élőben 19.00 Hír­adó 20.00 Riasztás® 21.00 Híradó 2! 21.30 Magyarország élőben plusz 22.00 Híradó 2230 Alinda 23.00 Riasztás®0.00 Híradó 9 FILM+ 0930 Karácsonyi vakáció © 1125 Irigy kutya © 1320 A másik férfi © 15.00 JohnQ - Végszükség ©17.00 Bunyó mindhalálig ©19.00 Halálos meló®21.00Fejlövés®22x45Tol- vajok városa © 01.05 A király nevé­ben - az utolsó küldetés ® 0625 Anne © 0635 A gumimacik 0725 A gumlmacik 0735 Balu kapi­tány kalandjai 0825 0930 Gyilkos sorok ®1035 Szex és New York © 11.05 Született feleségek © 12.05 Született feleségek © 13.05 A farm. ahol élünk © 14,10 Álomhotel © 16.05 Bor, mámor, szerelem® 1725 Álomhotel@1925Hegyimentők© 20.30Szex és New Votk©21.00 Ló­dító hódltó©23.05 Bostoni halottké- óiek®00.10 Lódító hódító® 9 DISCOVERY C. 0625 Halálos fogás 07.15 A túlélés törvényei 08.05 Raktárvadászok 0830 Licitvadászok 09.00 Angliai raktárvadászok 0930 Kanadai rak- tárárverések 10.00 Amcsi benzinfa­lók H.00 Alaszka, a legvégső határ 12.00 Csupasz túlélők 13.00 Raktár­vadászok 1330 Licitvadászok 14.00 Angliai raktárvadászok1430 Kanadai raktárárverések 15.00 Autókereskedők 16.00 Hogyan készült?1630 Hogyan csinálják? 17.00 Aranyláz Alaszkában - különkiadás 18.00 Alaszka, a legvég­ső határ 19.001930 Autókereske­dők 20.00 Hogyan készült? Álomau­tók 2030 Hogyan készült? Álomau­tók 21.00 Hogyan készült? 2130 Ho­gyan készült ?22.00 Hogyan működ­nek a gépek? 23.00 Hogyan csinálják? 23.30 Hogyan csinálják? 00.00 Ne próbáld ki otthon! 6.00 ATV START 6.00,7.00,8.00 830START plusz 9.05 Fóruml025 Csatt 1130 Laci bácsi konyhája 1135 ATV Híradó 1225 Világhíradó 1235 ATV Híradó1230START plusz 13x45 Egyenes beszéd1530700-as klub © 1620Global 3000 B01630Világhír- adó 17.05 Fórum 17x45 ATV Híradó 18.15 Esti Start 18x40 No comment 18x45 ATV Híradó 1920 Időjárás-je­lentés 1925 Egyenes beszéd 21.00 Híradó - Este 9 21x40 Friderikusz 2235 Híradó - Este 9 23.10 Haza­húzó Hazai 00.00 Világhíradó 9 COOLTV 09.00 Medicopter 117 © 10.00 Mi­ért éppen Alaszka? © 11.00 A men­talista © 12.00 Sliders © 12.55 Medicopter 117 © 13x45 Vészhelyzet © 14x401535 Cobra 11 © 16.30 CSI: New York-i helyszínelők © 1725 CSI: Miami helyszínelők ©1820 Dr. Csont © 19.15 Gyilkos elmék © 20.15Amentalista©21.10Dr.Csont ©22.10 CSI: New Vbrk-i helyszínelők © 23.05 Vámplmaplók © 00.00 Gyilkos elmék C 06.30 Híradó 06.55 Vizit egészségmegőrző magazin ®0730 Híradó08.00 Lelátó Extra sport ma­gazin © 0830 Híradó 09.00 Feke­tén Fehéren portré magazin © 0930 Pezsgő város: Városnapok magazin © 10.00 Képújág 18.00 Híradó 1825 Híregyháza közéleti magazin ©19.00 Híradó1930Vetítő kisfitmek a múlt­ból ©20.00 Híradó 2030 Közgyű­lés után közéleti magazin®21.00 Hír­adója Vizit egészségmegőrző ma- gazln ©22.00 Híradó2220 Hlregy- háza közéleti magazin © 22.50 Hír­adó ©23.15 Képújság 630Party Zóna©7.00Hlradó725 35 perc © 8.00 Híradó 830 Minta­gazda © 9.00 Híradó 930 Képúj­ság 17.30 Party-Zóna © 18.00 Hír­adó 1830 Kifőzte © 18x45 Honvéd 7 © 19.00 Híradó 1930 Harmónia © 20.00 Híradó 2025 Megyejá- ró: Dombrád © 20.40 Rím: K.O. © 22.15 Híradó 2240 Hitvallás - val­lási magazin, ism. ©23x40 Himnusz 23x45 Képújság 9NAT.GEO. 06.00Túlélni Alaszkát 07.00Tonhal­csaták 08.00 Garázs varázs 09.00 Garázs varázs 10.00 Pedig jó ötlet­nek tűnt 1030 Pedig jó ötletnek tűnt 11.00 Eszement tudomány 1130 Eszement játékok 12.00 Drágakö­vek nyomában 13.00 Minden arany, ami fénylik1330 Minden arany, ami fénylik 14.00 Garázs varázs 15.00 Pe­dig jó ötletnek tűnt 1530Pedig jó öt­letnek tűnt 16.00 Légikatasztrófák T7.00 Autómágusok 18.00 Országút a pokolba 19.00 Tábornokok a harc- mezőn 20.00A Harmadik Birodalom titkai ©21.00 A Harmadik Birodalom építményei 22.00 Az étet Hitler után 23.00 Hitler bajnokai 00.00Ország­út a pokolba 06.00 Morning ShowlO.OOClass Kí­vánságműsor Abaházi Csabával 15.00 Class Délután Vágó Pirossal 20.00 Class Night Szani Rotanddal 22.00 Class Kultúra h,tií:i.wi.í!i 6.00180 perc 9.00 Hírek 930 Hí­rek 10.00 Krónika benne: Sport Idő­járás. 10.30 Hírek kb.1032 Hangtár 11.00 Hírek Tl.07 A Hely 1130 Hírek 11.32 Vendég a háznál 12.00 DéU ha­rangszó 12.01 Krónika 1223 SportvF lág 1230 Ütköző délben 13.00 Hí­rek 13.06 Rádiószlnház1330 Tanú­im lesztek! 1400 Hírek1405 Arcvo­násoké Hírek1434Tér-Idő 15.00 Krónika benne: sport 15.10 XX. száza­di történelem 1535 Közelről 1536 56 másodperc 16.00 Krónika 1630 Hí­rek 16x40 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők1730 Krónika1754Sport­világ 1756 Hősök naptára 1100 Ut- köző este1830 Határok nétküll9.00 Hírekl9.07Sportvilágl925Tettenért szavak1930Családi sáv20.00 Kró­nika 20.11 Belépő 2053 Vers napról napra 21.00 Hírek 21.05 Sportvilág 2130 Rádiószfnház 22.00 Krónika 2220 Sportvilág 2230 A nap törté­netei 2256 56másodperc2257Igé­ző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arc­vonások Kádár Annamária pszicholó- gus Riporter Szendnei Edit 2336 Tér-Idő 6.00 Hírpettek Benne: hírek, közleke­dés, sport 6.15 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval közben:630 Hírek. Időjárás. Közlekedés 7.00 Hírek. Idő­járás. Közlekedés730 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek Időjárás. Köz­lekedés 830 Hírek. Időjárás. Közle­kedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.02 Sporthírek 10.03 Petőfi összes közben: 11.00 Hírek. Időjárás Közieke dés 11.02 Sporthírek 12.00 Hírek. Idő­járás. Közlekedés 13.00 Hírek Időjárás. Közlekedés 13.02 Sporthlrekl400Hí­rek. Időjárás. Közlekedés 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthí­rek 16.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 16.03 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádióval közben: 17.00 Hírek. Időjárás Közlekedés1702 Sporthírek 18.00 Hí­rek Időjárás. Közlekedés1900 Hírek. Időjárás Közlekedés 1902 Sporthí­rek 20.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 20.03 Petőfi Extra 21.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 21.03 Szemé­lyes ügy Műsorvezető: Babucs KrisztF na2200 Hírek. Időjárás Közlekedés 2203 Urban Zóna 23.00 Eleven 9 VIASAT3 0635 0700 Jóbarátok © 0735 A nagy svindli 08.10 Mesruházlak! ru­ha-átalakító verseny © 09.10 Szi­vek szállodája © 10.15 Sütimester -11351235Emberi tényező©1330 1430 NCIS - Tengerészeti helyszíne­lők © 15301630 Castle © 1730 Sütimester18x4019.05 Jim szerint a vllág©193520.052035 Két pasi- meg egy kicsi ©21.0022.00 Flash- A Villám ©2255Ádám keresi Évát ©00.00 Lucifer® A műsofváltozás jogát a televlzió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

Next

/
Thumbnails
Contents