Kelet Magyarország, 2016. június (73. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-30 / 152. szám
2016. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK 4 ireevhá m CPJr KELET ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ KM interjú: A nyíregyházi közgyűlés frakcióvezetőit a mai közgyűlés három legfontosabb napirendi pontjáról kérdeztük Közösségi közlekedés Dr. Adorján Gusztáv (Fidesz) Negyvenegy új gázüzemű, környezetkímélő és hat elektromos midibusz állhat hamarosan a nyíregyházi helyi közlekedés szolgálatába. Meggyőződésünk, hogy ez a fejlesztés hatalmas változást hozhat a városban, kiegészülve a többi elképzeléssel, az új intermodális csomóponttal, a városi főbb közlekedési csomópontok átépítésével, a Szegfű utca négysávossá tételével, a nagykörút bezárásával és a Nyugati elkerülő teljes kiépítésével. Jól látszik, hogy 2010 óta egy jól átgondolt fejlesztést valósít meg a város vezetése, amelynek szerves része a közösségi közlekedés folyamatos javítása. Nagy László (MSZP) Az előterjesztés sokadszor van a közgyűlés és bizottságai előtt. Negyvenhét új autóbusz beszerzéséről van szó, melyek - miután „az elmúlt 8 évben” elmaradt ezek részleges pótlása - a közlekedési infrastruktúra talán legfontosabb részei. Hiába költöttünk 2010 előtt is a buszmegállók felújítására, az elmúlt években jelentősen romlott a gépjárműállomány állapota városunkban. A regionális vállalat Nyíregyházához méltatlan buszokkal pótolta a forgalomképtelenné vált járműveit. Béres Csaba (Jobbik) A közösségi közlekedéssel kapcsolatos álláspontunk mit sem változott az eddigiekhez képest: a jelenlegi formájában semmiképp sem elfogadható. Mindamellett, hogy színvonalát tekintve kritikán aluli, még elképesztően magas szolgáltatási díjat is fizetünk érte. Mi a továbbiakban is szorgalmazzuk Nyíregyháza tömeg- közlekedési koncepciójának felülvizsgálatát, amihez a feltételek most adottak a leginkább. A 47 új, környezetkímélő busz remek lehetőséget kínál arra, hogy új alapokra helyezzük ezt a fajta közszolgáltatást Nyíregyházán. Reméljük, hogy a városvezetés nem fogja elszalasztani. Ifjúsági koncepció Az utóbbi évek egyik legkörültekintőbben elkészített koncepciójának kiindulópontja az a kutatás volt, amelyet a Debreceni Egyetem Nyíregyházi Egészségügyi karának kiváló szakemberei készítettek. Frakciónk támogatja azokat az intézkedéseket, amely a nyíregyházi fiatalok élethelyzetének javítását, a családalapítás és gyermekvállalás megkönnyítését célozza. Fontosnak tartjuk a fiatalok hazatérésének támogatását, a sokszínű képzési formák további fejlesztéseit, a lakhatás feltételeinek javítását, a drogprevencióval összefüggő intézkedéseket. A Szparl támogatása A Szpari teljesítette tavalyi vállalását, egy osztállyal feljebb lépett, így az idén az NB II-ben szerepel. Az előző szezonhoz hasonlóan az a város vállalása, hogy az ön- kormányzat a támogatását teljesítményhez köti, így a 65 millió forintos szponzori díjon túl a csapat a további 50 milliós támogatásra akkor tarthat igényt, ha felkerül az első osztályba. Szeretnénk, ha ezt a célt a csapat el is érné, mint ahogyan abban is bízunk, hogy az Eb nemcsak az országot kovácsolta össze, hanem a nyíregyházi Szpari-drukkereket is. Remélem, sokukkal fogunk találkozni a lelátókon, és biztatjuk együtt a csapatot. Hajrá, Szpari! Minden koncepció annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Az előterjesztés szinte minden területén megjelenik a következő mondat, amely kockázati elem az ifjúsági koncepcióban: anyagi, humán erőfonások hiánya - erőforrások biztosítása. Nagyobb szerepet kellene szánni megítélésünk szerint a civil közösségeknek. Továbbra is hiányoljuk a valódi ösztöndíjprogramot, amely nem formális segítséget nyújt, hanem hosszú távú együttműködésre épül. Kérdés, hogy az önkormányzat saját érdekeit a végleges államosítás után hogyan fogja tudni érvényesíteni az oktatási intézményekben. Az NB III. megnyerése kötelező feladat volt egy ilyen csapat számára. Az NB II. már egy más kávéház lesz. A majdnem duplájára emelt támogatás jelenthetné azt is, hogy ezt az akadályt is vennie kéne a csapatnak. Látszik, hogy a város- vezetés elkötelezett a futball mellett, de szükség lenne egy olyan sikeres teremsportágra is, amely mind hazai, mind nemzetközi szinten is jegyzett, sok nézőt vonz, s hagyományai vannak Nyíregyházán. Nem mondunk nemet a támogatásra, de nem is tartjuk jó iránynak a jelenlegi élsport finanszírozási rendszerét. Az ifjúság körében végzett felmérési adatok között, sajnos nem egy elszomorító kimutatást találunk, ami a fiatal felnőtt korosztály szórakozási és életviteli szokásaikra vonatkozik. Ezek sürgős beavatkozást igényelnek, a problémás szegmensekre pedig a városvezetésnek, a képviselőknek és a felelős szakembereknek egyaránt különösen oda kell figyelniük. Ahhoz, hogy adekvát válaszreakciót tudjunk adni a felmerült problémákra, elengedhetetlen a gyermek és ifjúságvédelem összes szereplőjének a feltétel nélküli együttműködése. A koncepcióban megfogalmazottakkal egyetértünk. A Nyíregyháza Spartacus az elmúlt bajnoki évben hozta a kötelezőt, azaz feljutott az NB II-be. Mi is bízunk abban, hogy ez a kimagasló és elismerésre méltó teljesítmény a jövőben is töretlen marad. A labdarúgócsapat - a Magyar Labdarúgó-szövetségnek „köszönhető” vissza- sorolását követően - nagyon nehéz időkön ment keresztül, de most a kilábalás időszaka van már. Ahhoz, hogy ismét a legjobbak között lássuk csapatunkat, támogatásra van szüksége, amit a lehetőségekhez mérten a városnak meg is kell adnia. # Hő a melegben A Nyírtávhő hálózatrekonstrukciója a Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál tart. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Népszerű fúvós slágerek Sóstón nyíregyháza. Másodszor ad nyári hangversenyt a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Ma- zsorettcsoport. Pénteken este háromnegyed héttől a Krúdy Vigadó előtti téren a Kelet Brass Band műsorát hallhatják, majd népszerű dallamok csendülnek fel a fúvószenekar tolmácsolásában. Az est folyamán az együttes mazsorett- csoportjai mellett a Nyíregyháza Tánc Klub is fellép. KM Kellemes estet ígér a közös produkció FOTÓ: KM-ARCHlV GÉP, SZERSZÁM Magszelelő eladólApró szemű magvak tisztítására is alkalmas.Érd. :0620/3551505 852827 JÁRMŰKERESÉS AUTÓBONTÓBA VÁSÁROLOK KELETI-NYUGATI AUTÓT 5-30Ft/kg áron, ELSZÁLLÍTÁSSAL. +36-30/219- 2182____________________850742 ÁLLAT Előnevelt, 70-80 dkg-s redmaster csirke eladó, 500 Ft/ db. Cím: Barkőczi Imre, Kisvárda Pacsirta utca 35. Érd.: 30/9259-441. 852770 Garantált 15 hetes jércék és 28 hetes tojók ingyenes szállítással. Érd: 30/343-9502. ________852853 Kettős hasznú és tarka előnevelt csibe rendelhető. 06209584047 Előjegyezhető hibro előnevelt csibe augusztus közepére. _______852819 Leválasztott malacok eladók. Érd: 0630/427-2610 vagy 0630/367- 1172 ___________________852901 Malacok eladók. Érd: 0620/918- 9680 852887 Napos csibe akció a készlet erejéig, 100 Ft/ db. Kettős hasznú napos csibe kapható. Cím: Füredi József, Kisvárda. Érd.: 45/410-813 v. 30/287-0864. 852777 Szabad tartású vörös jércék rendelhetők, és húshibrid 4-5 kg-os kakasok. Érd.: 0630/906-9793. _______________________________851673 24 hetes 2,5 kg-os vörös tojóhibridek szállítással rendelhetők. Érd.: 0630/782-0592.' - 852876 25 db választási malac ugyanitt hízok eladók. Érd: 0630/709-8825 852920 34 db választási malac eladó Nagycserkeszen. Érd: 0620/345- 2132 ___________________852883 5-6 kg-os kakasok, 4 kg-os tyúkok rendelhetők szállítással. Érd.: 30/ 782-0592._______________852893 NÖVÉNY Napraforgómag (étkezési, csíkos), magszelelő- és bugaverő gép eladó! Érdeklődni: 06-20/410-4523 850533 EGYÉB ELADÁS Eladó erdészettől 20-40cm átmérőjűből hasított kalodás tűzifa 12500Ft/m3-től. 70/272-9033 _______________________________852884 Eladó tűzifa erdei m3-ben! Erdészettől! Tölgy, bükk 17500Ft/m3- től! Hétvégén is! 20/933-2395. 852685 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Útépítést, aszfaltozást, kövezést közületeknek is vállalok. Tel: 30/ 283-5523. _______________852791 Aszfaltozás, útépítés, kátyúzás, járdaépítés finiseres bedolgozást vál- lalok. 30/291-1357. _______852793 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborftás. Műanyag nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. ALKATRÉSZBOLT: Nyíregyháza, Káliói út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. Lakossági apróhirdetés feladás telefonon! S 06 90 603-604 A hívás díja: 500 Ft/pere •+• áfa A hívás ü'á apróhirdetés árát tartalmazza. A hibák elkerülése eleiekében, a Ilii cicié*, abba a/ esetben jelenik meg, ha a szöveg visszaolvasásra került. Hirdet«^' Palatetők bontás nélküli felújítása új mediterrán bitumenes zsindellyel 30% kedvezmény. Ingyenes felmérés. Hfvjon bátran. T.: 06-30/908- 7869. ___________________852844 Víz, gázkészülék, fűtés, vili.bojler javítás, vízkövezés, karbantartás. 42/491-128, 20/9208-969. 847915 MUNKAHELYET KÍNÁL Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Tiszavasvári területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-17 óráig: +3W0 973-9767 Fiatal, jó munkabírású, jó megjelenésű, jogosítvánnyal rendelkező férfi munkaerőt keresek fizikai munkára Kemecse és vonzáskörzetéből. (Temetkezés) 0620/496- 7257. 852709 Nyíregyházi cég Gréderezési gyakorlattal rendelkező gépkezelőt azonnali kezdéssel nyíregyházi munkaterületre felveszünk. Érd.: 30/309-6455. ________852866 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. anyagmozgatókat keres Nyíregyházáról és környékéről. Elvárások: ■ minimum szakmunkás bizonyítvány Fényképes önéletrajzot az alábbi e-mail-címre várjuk: allas0405@gmail.com Apróhirdetések felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. 44/500-880 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 30/93-57-830 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-011- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Tarpa, Kossuth u. 25. 45/488-005- Vaja, Damjanich u. 70. 44/585-040- Tiszakerecseny, Lenin u. 7. 45/705-304- Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070- Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/502-535 Tiszavasvári Takarékszövetkezet- Ibrány, Lehel u. 3. 42/200-227- Kótaj, Kossuth u. 17. 42/208-314- Tiszabercel, Vásártér u. 5. 42/204-679 R-Port Informatika Kft. Újfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. 30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400- Nyírbátor, Szabadság tér 20. 42/284-096 Gyémántház Biztosítási Bróker Kft.- Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304- Nagykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186- Rakamaz, Szent I. u. 100. 70/333-1952- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939- Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976- Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/933-1974 Hifinet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544- Ibrány, Szabolcs u. 17. 20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1. 44/444-024 Vámos-Oláh Kft. Krisztina Virágüzlet Kállósemjén, Kossuth u. 77. 20/366-4556 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100 Sky Travel 4600 Kisvárda, Csillag u. 29. Tel./Fax.: 45/403-967, 70/455-3954 Gumi Impex Kft.- Gumiszerviz és Autómosó, Sényő Kossuth 69. 70/379-7565- Biztosítók Háza, Nagykálló, Árpád út 12. 70/379-7565