Kelet Magyarország, 2016. június (73. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-27 / 149. szám
2016. JÚNIUS 27., HÉTFŐ KELET ■s Madarassy György: Magam sem nagyon hiszem, de hetvenéves leszek lövőre, amit egy kiállítással szeretnék emlékezetessé tenni FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Interjú: Madarassy György Tamás Príma-díjas festőművésszel Megtalálni a tehetséget A beszélgetőpartner Galambos! Béla fKörnyezete számára olykor úgy tűnik, hogy „Madár” nosztalgiával fordul a festők ikonikus Nagybányája felé. nyíregyháza. Madarassy György festőművész anno Nagybányáról tette át székhelyét Magyarországra s lelt otthonra Nyíregyházán. A szabolcsi megyeszékhelyen máig jól érzi magát, ám az utóbbi időben - a közösségi oldalán megosztott fotók, gondolatok tanúsága szerint is - mintha kissé lehangolná választott, második otthonának szellemi, kiváltképpen művészeti téren tapasztalt szárnyaszegettsége. MADARASSY GYÖRGY: Hogy most Nyíregyháza kevésbé volna a szívem csücske, mint Nagybánya? Nos, ez nem pontosan így van. Nagybánya talán azért helyeződött előtérbe, mert az ember, amikor elért egy bizonyos kort, óhatatlanul is visszatér oda, ahonnan indult. Miként az Amerikába távozott 56- osok vagy a 80-as években Németországba települt ismerőseim, amikor a hetvenedik évükhöz közeledtek, előszeretettel jöttek vissza Magyarországra, s látogattak el - mint barátom, Tóth Laci is - például Kolozsvárra.- Ez tulajdonképpen egy természetes visszavágyódás, aminek a hátterében nálam valóban meghúzódik egy engem kissé lehangoló dolog. Arról van szó, hogy az elmúlt évtizedekben ebben a városban is nagyjából megtaláltam a folytatását annak az intenzív művészeti pezsgésnek, amit Nagybányán éltünk, ahol mostanában az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére készülődés jegyében pezseg megint az élet. Amikor eljöttem ide, Nyíregyházára, ismeretlen voltam a városban, az országban, ezért mindent meg kellett tennem, hogy engem művészként megismerjenek. Ez minden energiámat lekötötte, s működött is néhány évvel ezelőttig. Ám egyszer csak megtorpant. A hivatásos képzőművészeti élet halódik, a helyét átveszi egy amatöriz- mus, amivel amúgy semmi bajom, csak ez, ahogy mondani szokták, egy más kávéház. Az amatőröké nagyon szép, jó is, hogy létezik, de nem az én világom. Az enyém egy profi világ, amelyik meg gyakorlatilag nem létezik. Ön szerint milyennek kellene lennie egy profi képzőművészeti életnek? MADARASSY GYÖRGY: Olyannak, amit profik csinálnak. Kezdve attól, hogy ki ítéli meg. Mert azt, hogy mit csinál a profi, a szakmának vagy a város szakmai elitjének a dolga megítélni. Ez nyilvánvaló, de erről soha nem beszélünk, soha nem hozzuk szóba. Most be- lekarattyol mindenbe mindenki - ráadásul méghozzá olyanok is, akiknek semmi közük sincs hozzá - és aztán ítélkeznek a képzőművészetről (is). Ez elég lehangoló annak fényében, hogy itt évtizedek óta működik egy felsőfokú tanár-, s ezen belül képzőművészeti képzés is. Ez tehát nem egy bányászváros, hanem értelmiséget képező kultúrszékhely. Ha pedig itt mégsem alakult ki a képzőművészethez profimód viszonyulni képes izmos réteg, akkor legalábbis volna még mit javulni ezen a téren. MADARASSY GYÖRGY: Nem tudom, hogy elszólás vagy tudatos fogalmazás volt a bányászváros emlegetése negatív ellenpontként, de én belekötök. Mindig el szoktam mondani - a minap is föltettem a közösségi oldalamra - azt, hogy Nagybánya egy 15 ezer lakosú kis bányászváros volt 1896-ban, de nem vált ötvenezres nagyvárossá HolNévjegy Foglalkozás: Festőművész, Nagybányán született 1947. augusztus 25-én. Iskolái: A művészeti szakközépiskolát követően 1968-74 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémiafestészeti szakán szerzett diplomát Miklóssy Gábor tanítványaként. Pályafutás: 1974-1988 között rendszeresen szerepelt Nagybányán a Má- ramaros Megyei Tavaszi és Őszi Tárlatain és országos kiállításokon, s évente rendezett egyéni tárlatot szülővárosában s szerte Romániában. Áttelepült Magyarországra 1988-ban, 27 éve Nyíregyházán él. Magyarországi évtizedei alatt rendszeresen kiállít megyei és országos tárlatokon. Miként romániai időszakában, a magyarországi évei alatt is vállalt szerepet az ifjú képzőművész nemzedék oktatásában. A nyíregyházi Művészeti Középiskola és Kollégium festészettanára, majd képzőművészeti tagozatvezetője 1990-2010 között. Elismerései: 1976-ban Káplár Miklós-díj Hajdúböszörményben, 1990-ben Nívódíj Nyíregyházán, 2005-ben Nagybánya Város Művészetéért kitüntetés, 2011VI. Megyei Príma Díj Képzőművészet kategóriában. Egyéni kiállításai: Nagybánya, Bukarest, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Nyíregyháza, Rovigó, Kecskemét, Heringen, Csenger, Martonvásár, Sopron, Braunfels, Siófok, Tokaj, Szerencs, Nagybánya, Nyíregyháza. Közös kiállításai: többek között Nagybánya, Bukarest, Pitesti, Kolozsvár, Szatmár, Gyula, Békéscsaba, Nyíregyháza, Salgótarján, Debrecen, Przemisl, Budapest, Hatvan, Vaja, Tokaj, legutóbb 2015-ben Kolozsvár Korunk Galéria. lósiék odajöttével. Ugyanakkora maradt, de az odaérkezett ismert művészek körül kialakuló légkör valamit mégiscsak megmozgatott abban a kisvárosban. Persze anélkül, hogy a nagyon kemény munkát végző bányászokat bántanám, mégsem ők voltak azok, akik megcsodálták a képzőművészeket. Pedig számos csóró művész bányász családoknál volt - ahogy Bányán akkoriban mondták - elkvár- télyolva, mivel ott olcsó pénzért lakhatott, s egy tál leves mindig akadt neki is. Aztán ez a „csóró művész” elment J festeni, hogy hamarosan egy országos hírű, nagy festő legyen belőle. Ha jól értem, arra céloz, hogy ha főiskolája van egy városnak, az még nem hozza szükségszerűen magával, hogy ott ki is alakul egy magas szinten működő szellemi, művészeti élet. MADARASSY GYÖRGY: Millió példát tudnék erre mondani, de nagyon egyszerű magyarázattal szolgál a saját területem. Amikor én a diplomáért indultam, az akkoriban 23 milliós Romániának két képzőművészeti egyeteme volt, most legalább tizenöt. Az erdélyi művészjelöltek a kolozsvári, a regátiak a bukaresti képzőművészeti egye- f temre jelentkeztek a például festő szakon betölthető hathat helyre. Elképzelhető, hogy mekkora nagy és szoros verseny alakult ki a felvételiknél. Gyakran bizony tizenötszörös volt a túljelentkezés, és a sokaságból kicsemegézték a legjobbakat, akár úgy is mondhatnám, hogy az „aranyhalakat”. Aztán ugye fordult a kocka, mert ugyanis azt kezdték hirdetni, hogy a mennyiség magával hozza majd a minőséget. Ez azonban sajnos egyáltalán nem így van... Nem eleg csak rutinból kiszűrni a legjobbakat A nagyobb merítési alap nagyobb eséllyel adja ki az aranyhalat is. nyíregyháza. - Mondjuk, hogy van egy aranyhalad a tóban, hatszázezer szürke kárász között, és van hat halnevelő intézeted, amelyik mind bemeríti a saját hálóját. Az aranyhalat kifogja az egyik, a többi meg a szürke, kicsi kárá- szocskát, és a nagyobbacskát kinevezni az ő aranyhalának, hiszen neki is működni kell - mondja Madarassy György.- Amikor Nyíregyházán egy művészeti középiskola volt, az oda jelentkező gyerekekből kiválogattuk a legjobbakat. Csöndben jegyzem meg, nem biztos, hogy a valóban legtehetségesebbeket, mivel nem mindegy, milyen az a felvételi rendszer, amit sokszor az évtizedes rutin mozgat. De maradjunk abban, hogy kiszűrtük a legjobbakat. Aztán létrejöttek a városban alapítványi iskolák és azokat a gyerekeket vették fel, akik hozzánk nem fértek be. Szóval mi kifogtuk az aranyhalacskákat, ők meg dolgoztak a maradékból.- Az pedig, miként a fociban, a művészetben sem igaz, hogy ha növeljük a képző intézmények számát, akkor növeljük a valódi tehetségek kiválasztódásának esélyét. Messi sem attól zseni, hogy azzá képezték Amelyik pályához veleszületett tehetségre van szükség, azon nem célszerű a túlságosan széles képzési kínálat. nyíregyháza. - A profizmusra kiváló példa a televízió Virtuózok tehetségkutatója. Azokról a gyerekekről, akik tehetségesek, lerí, hogy úgy született az istenadta. Szűk piac, sajátos törvények- Messi sem attól zseniális futballista, hogy azzá képezték. Amikor kölyökkorában felfedezték Argentínában, nem történt más, mint hogy a Barcelona kiváló szemű emberei az akkor még csene- vész srácban is meglátták a tálentumot. És ebben van a lényeg, hogy meg kell találnod azt, aki tehetséges. De nem úgy, hogy bedobjuk a hálót és a sokban majd csak benne lesz a jó is. Hanem ki kell válogatni a legjobbakat, s hogy ez valódi eredményt - istenáldotta tehetségű, sikeres képzőművészeket - hozzon, ahhoz meg elég két-három iskola egy országban - vélekedik Madarassy György, hozzátéve: a képzőművészetben a minőségi végeredmény nem egyenesen arányos a képzésbe vontak mennyiségével.- A nagyszámú művészpalántából annak kellene következnie, hogy a magas szintű, profi művészet uralja a piacot. Ám ez nem így megy. Mert lehet, hogy van egy rakás ember, akinek ilyen diplomája van, de ez még nem jelenti azt, hogy művész, aki megél belőle. Ám azt sem, hogy haszna van ebből egy közösségnek, egy városnak, egy megyének, egy országnak. Másfelől viszont nagyon jó dolog, hogy ennyi van, mivel a művész, az éljen meg a művészkedésből, ha tud. Igen ám, de a piac elég szűk, és belülről jobban látszik, nagyon sajátos törvényei vannak...
