Kelet Magyarország, 2016. június (73. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-23 / 146. szám

2016. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK KELET Séta 5 ■■■■■■■I Csodálatos helyeken jártunk fotó: iskola Közösségi munkával háláltuk meg a sok jót FÉNYESÜNKÉ. Erdélybe kirán­dultak nemrégiben a Fényes- litkei Kossuth Lajos Általános Iskola 7. osztályos tanulói a Határtalanul pályázat „Iro­dalmi és természetföldrajzi barangolás Erdélyben” pro­jektje keretében. A fényeslitkei és komorói diákok Erdély legszebb tája­it fedezték fel. Jártak többek között Nagykárolyban, Ér- mindszenten, Sződemeteren, Zilahon, Kolozsváron, Paraj- don, Székelyudvarhelyen, Segesváron, Szovátán, Kohón és Nagybányán. A történelmi ismereteik mellett földraj­zi tudásuk is gyarapodott: a Gyilkos-tó és a Békás-szoros is maradandó élményeket nyújtott számukra. Találkoztak a felsősófalvai általános iskola tanulóival, és ellátogattak Ócfalvára, ahol a helyi református egyházköz­ség tagjai és Barabási Domokos lelkész fogadták a diákokat. A gyerekek az ott végzett közösségi munkával igyekez­tek meghálálni vendéglátóik kedvességét. A kirándulók a négynapos utazás után fe­lejthetetlen élményekkel ér­keztek haza. Az értékelőórán, illetve témanapon az egész iskola előtt számoltak be él­ményeikről a hetedikesek. A következő tanévben a mostani hatodikosok is útra kelhetnek, mivel az iskola pályázata - melynek fő célja az összetartozás, a határokon átnyúló szolidaritás erősítése - újra támogatást nyert. A FÉNYESLITKEI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 7. OSZTÁLYOS TANULÓI Közös fotó készült Mátyás király szobránál FOTÓ: ISKOLA Emlékműsort adtunk elő a segesvári várnál KISVÁRDA, A természet csodá­inak tükrében csodálták Er­délyt a Határtalanul program keretében a kisvárdai Somogyi Rezső Általános Iskola 7. osztá­lyos tanulói. „Az utazás első állomása Kolozsvár volt, ahol sorra jár­tuk a város nevezetessége­it. Megnéztük Mátyás király lovas szobrát, szülőházát, a Szent Mihály templomot. A házsongárdi temetőben felke­restük nagyjaink sírjait. A Tor- dai-hasadék felé vettük utun­kat, s alászálltunk a sóbánya földalatti birodalmába. A má­sodik napot a marosvásárhe­lyi Bolyai Líceumban kezdtük, majd Szovátára látogattunk el, a Medve-tóhoz. A nap zárása a parajdi sóbánya és a mesés Bé­kás-szoros volt. Csíkszeredán, Székelyud­varhelyen, Segesváron ko­lostorok, várak, templomok lenyűgöző látványa fogadott bennünket. A segesvári várnál előadtuk az áldozatok tisz­teletére készített emlékmű­sorunkat. Híres írók, költők szobrainál verssel, koszorú­zással emlékeztünk. Hazain- dulásunk napján megcsodál­tuk Körösfő és Bánffyhunyad templomait, az Ady Emlék­múzeumot, a Nagyváradi Székesegyházat” - idézte fel a közelmúlt szép emlékeit az egyik diák. A SOMOGYI REZSŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA 7. OSZTÁLYOS TANULÓI ■ Muzsika, ami összeköt Családi hangversenyt szerveztek a Szent Imre katolikus iskola „művészetis" pedagógusai a kollégiumi kápolnában. Nagy sikert arattak a fellépő zeneiskolások, akik szeretteikkel közösen muzsikáltak. fotó: iskola Csoportkép a nyugdíjazott Simonnál (SS 300), ami aktiv korában sokat tett Nyíregyháza biztonságáért fotó: iskola Szirénázó szomszédaink A tanév végén meg­lestük, kik „laknak” az iskolánk mellett talál­ható tűzoltólaktanyá­ban! nyíregyháza. Hol a szívünk- höz kaptunk a félelemtől, hol a hasunkat fogtuk a ne­vetéstől, amikor Virág Csaba beosztott tűzoltó, a Nyíregy­háza Hivatásos Tűzoltóság főtörzsőrmestere végigkalau­zolt minket a szomszédunk­ban lévő laktanyában. Az életmentő lánglovagtól megtudtuk: egy szolgálati napon 22-23 fő tartózko­dik a bázison. Egyikük hír- adóügyeletet tart, a legény­ség többi tagja helyszínre vonul, ha baj van, legyen szó avar- vagy nádastűzről, sza­badtéri „fellángolásokról”, közúti balesetekről vagy la- kástüzekről. Go, Trabi, goi - a sokrétű kétütemű A tűzoltók 24/48 órás mun­karendben dolgoznak: 1 nap munka, 2 nap pihe­nés. A laktanyában 3 gépjárműfecs­kendő, 1 vízszál­lító, 2 magasból mentő, l darus, 1 műszaki men­tési autó és különböző csó­nakok találha­tók, utóbbiakat vízi balesetekhez használják. Virág főtörzs részlete­sen bemutatta, mennyi felsze­relés van egy tűzoltójármű­vön, mivel vág­ják ki az autóron­csokba szorult embereket egy- egy baleset után. Sztorikban sem volt hiány: megismerkedtünk Józsival, a sokat megélt, 85 kilogram­mos homokbabával, a nyug­díjba vonult Simon magasból mentő járművel és a pöccre induló tűzoltó Trabival, ame­lyet alkalomadtán, felvonu­lásokon, esküvőkön „vet­nek be” a lánglovagok. Fény derült a 115 kilogrammos „Picibaba” lakástűzből való kimentésének történetére, a szakma életveszélyes és hősi­es oldalaira is. Azonnal útnak Indultak Alig tettük ki a lábunkat a bázisról, máris megszólalt a riadókürt. Hőseink pillanato­kon belül útnak indultak érté­ket és életet mentem. HEGEDŰS ANNA (8. C), NYÍREGYHÁZI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI Modelleket építettünk és „kísérletezgettünk” Hőerőgép, szélkerék építése és „kedvenc kísérlet” kategóriában neveztünk. nyíregyháza. Iskolánk 23 ta­nulója is részt vett nemrégi­ben a Nyíregyházi Egyetem és a Nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Isko­la által szervezett Bródy Imre Országos Fizika Kísérletverse­nyen, amelyen 3 kategóriában neveztünk: hőerőgép, illetve szélkerékmodell építése, va­lamint „kedvenc kísérletem”. Hét díjjal tértek haza a kísérletversenyről FOTÓ: ISKOLA Eredmények „Kedvenc kísértetem’’: 2. helyezett: Mészá­ros Zsolt, 3. helyezett: Simon Cintia, különdlj: Reha Nikoletta Szélkerék építése: különdíj: Dudás Boglárka Hőerőgép építése: L helyezett: Farkas Ben­ce, 2. helyezett: Legoza László, 3. helyezett: Machnik Martin, különdíj: Rácz Péter Legeredményesebb felkészítő tanárnak járó díj, Teller Ede Emlékplakett: Péter Zoltán Krisztián Saját készítésű, működőké­pes eszközöket készítettek, illetve meglepő, érdekes kísér­letekkel készültek a tanulóink, akik 7 díjjal tértek haza, sőt, egyik volt diákunk is helyezést ért el! Volt, aki a helyi televízi­óban is bemutathatta a kísérle­ti eszközét. nyíregyházi Móricz zsigmond ÁLTALÁNOS ISKOLA KERTVÁROSI TAGINTÉZMÉNY Nem sajnálja az időt a nyelvtanulásra A középiskolások legnagyobb versenyén (is) remekelt a besi suli nyelvzsenije. kisvárda. Pavlovics Zsófia 2012 óta tanul a gimnáziu­munkban, a nyelvek iránti érdeklődése azonban jóval korábban kialakult. Már az általános iskolában az angol nyelv hódolója lett, végzős­ként pedig megszerezte a kö­zépfokú komplex nyelvvizs­gát. Nyolcadikosként ismer­te meg az orosz nyelv csín- ját-bínját, és '„kóstolgatni Az idén még nagyobb intenzitással készültem a versenyre. PAVLOVICS ZSÓFIJA kezdte” a francia nyelvet, amelynek mélyre ható tanu­lását igazán a Besiben kezdte el. Nyelvtanulási kedve nem hagyott alább, annak ellené­re, hogy humán tagozatra járt. Szlávnyelv-tudását gimna­zista évei alatt gazdagította, mára egy középfokú C típu­sú nyelvvizsga birtokosa, mi több, angoltudását komplex felsőfokig vitte! Mindazonál­tal a francia nyelv, amit szív­ből szeret, amire soha nem sajnálja az időt, sőt szinte fel­frissíti fáradt pillanataiban. Mindent megtett a sikerért Fiatal kora ellenére Zsófi gyakran megfordul külföl­dön. Azt, hogy végzősünk mennyire intenzíven fog­lalkozott a nyelvtanulással, versenyeredményei, francia komplex középfokú, illetve a frissen megszerzett francia felsőfokú szóbeli nyelvvizs­gája bizonyítja. - Felkészítő tanáromnak, Tóth László- nénak és erőfeszítéseimnek hála, a francia OKTV-n 8. he­lyezést értem el, s ezért 100 többletpontot tudhattam ma­gaménak a felvételin - mesél­te Zsófia, akit tavaly egy haj­szál választott el attól, hogy a második fordulóból bejusson az Országos Tanulmányi Ver­seny döntőjébe.- Az idén még nagyobb in­tenzitással készültem a meg­mérettetésre, sikerrel! De leg­alább ennyire büszke vagyok az Országos Nagy Francia Tollbamondó Versenyen szer­zett 6. helyezésre, hiszen több mint 100 diákkal kellett össze­mérnem a tudásom. Zsűritagként is helytáll Zsófi a Bessenyei tanári kará­nak és tanulóinak elismerését is kivívta. Elárulta: a tanulás mellett másra is szakít időt, például az „On fait la féte” francia gála zsűritagja. PAÁL ZOLTÁN (11. G), KISVÁRDAI BESSENYEI GYÖRGY GIMNÁZIUM Külföldi út volt a jutalma Az eredmények sorát csak folytatni lehet: a TIT Jurányi Egyesülete által meghirdetett I-n. Országos Nyelvhasználó Versenyen angol nyelvből l. és 4., francia nyelvből 3. és 6. helyezett lett, „Keressük megyénk legjobb angolosát” B2 kategóriában 1. helyezés. A „Tiéd a szótár!” országos versenyen oroszból a 9. he­lyezést elért csapat tagja volt (felkészítő tanára: Virga Gi­zella). A Rotary Klub szervez­te angolverseny megosztott l. helyezettjeként jutalmul 2 hetet tölthetett cserediákként Észak-Franciaországban.

Next

/
Thumbnails
Contents