Kelet Magyarország, 2016. június (73. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-21 / 144. szám
6 Természet 2016. JÚNIUS 21., KEDD ■ Orchideák nyílnak az akácos helyén A szent lótusztól a „húsevő” virágokig számtalan csodát rejt a nyíregyházi botanikus kert. nyíregyháza. A Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság tavaly indította az Értékes esték elnevezésű programsorozatot, amelynek legutóbbi állomása a Nyíregyházi Egyetem Tuzson János Botanikus Kert volt. Az érdeklődőknek Boronkay Ferencné nyugalmazott kertvezető mutatta be - ahogy ő nevezi - Nyíregyháza ékkövét.- Ennek a kertnek a gondolata a főiskola alapításával egyidős, a növénytani tanszék tanárai már 1962-ben szorgalmazták egy élő laboratórium létrehozását. Tíz év telt el, mire megkaptunk egy négy és fél hektáros akácost .a A helyi értékeket bemutató programsorozat legutóbbi állomásán a sárkányfenyő történetét Is megismerhette a szép számú közönség botanikus kert céljára. A kert terveit a szegedi JATE Növénytani Tanszékén készítették el, a megvalósítást pedig széles körű összefogás segítette. Mára 2500 növényfaj # / Európai hírnevet szerzett a Nyírségnek A kert megalakulásának 30. évfordulóján, 2002-ben ünnepség és konferencia keretében vette fel dr. Tuzson János nevét. Tuzson János (1870-1943) akadémikus, egyetemi tanár, nemzetközi hírű tudós volt. A Budapesti Tudományegyetem intézetigazgató profesz- szora a botanika területén maradandót alkotott. Elsősorban alföldi és nyírségi kutatási eredményei fontosak, a bátorligeti ősláp reliktum (korábbi földtörténeti korokból fennmaradt) jellegét ő ismerte fel először. Minden évben a kert a szervezője a névadójáról elnevezett nemzetközi konferenciának, amelynek vendégei a botanika legnevesebb hazai és külföldi képviselői. A konferencia részei a színvonalas előadás-sorozat, a kerekasztal-beszélgetések és a kirándulások, melyen a kert munkatársai Szabolcs-Szat- már-Bereg megye természet- tudományilag, botanikailag különleges tájaira, vidékeire kalauzolják el a vendégeket. FOTÓK: SIPEKI PÉTER több ezer példánya látható itt- mesélte Ági néni, aki 43 éven át vezette az intézményt.- Először a mérsékelt égövi növényeket gyűjtöttük össze a szabadföldi területen, aztán következhettek a trópusiak. A pálmaház első része 1984- ben, a kaktuszház 1992-ben, a mediterrán ház pedig 1997- ben épült. A kertet 1998-ban nyilvánították helyi védett természeti hellyé, ekkor területe 5,6 hektárra növekedett. Élő kövület- A 12 méter magas üvegházban gyűjtöttük össze az esőerdők különleges növényeit, itt látható a kert legértékesebb fája is, a százéves szágópálma- tért rá az érdekességekre a nyugalmazott kertvezető.- A sárkányfenyő megtalálása hatalmas botanikai szenzáció volt 1994-ben. Ennek a 260 millió éves élő kövületnek csak néhány példánya maradt fenn Ausztrália egy eldugott szurdokvölgyében. A sikeres szaporítás után az ausztrál kormány a világ minden országának ajándékozott egy-egy sárkányfenyőt - tudhattuk meg egy rácsokkal védett fáról séta közben. Magcsereprogram- A legek fájával is találkozhatunk a kertben. A mamutfenyő 3-4000 évig él, akár 40-50 emelet magasra is megnő, és a törzsátmérője is páratlan. 1984-ben a Berkeley ■§§ A kertben ma már 2500 növényfaj látható. BORONKAY FERENCNÉ Egyetemen tanított a főiskola rektora, dr. Balogh Árpád, ő hozta ennek a fának a magját az eredeti termőterületről.- A fajtagyűjtemény nemcsak az oktatást, hanem a génmegőrzést is szolgálja. A kert szerepet vállal a tudományos kutatásban és a veszélyeztetett növények szaporításában is. Része egy nemzetközi hálózatnak, amely lehetővé teszi a magcserét a különböző fekvésű és növényállományú kertek között - beszélt végezetül a botanikus kert jelentőségéről Boronkay Ferencné. km-hp A botanikus kert egyik büszkesége az amazonasl tündérrózsa Nyíregyháza Hősök tere A. A megyeháza mellett várják Tassy Tamás és munkatársai. Tel.:(42) 508-527 (42) 508-520 MedHelp Az egészség a legdrágább értékűnk! Legyen tájékozott az egészségbiztosítás témájában I Milyen esetekben nyújt segítséget a Med Help 11 betegségbiztosítás? Ha ön vagy beteg gyermeke kórházi kezelésre • Ha műtéti beavatkozásra szorul. kerül sor. Ha a hosszabb kórházi ápolás családjának • Ha kritikus betegséget fedeznek fel önnél, anyagi megterhelést jelent. ,A MedHelp és a MedTopDoc díja a vállalkozások esetében költségként elszámolhatók^ MedTopDoc • Rákos megbetegedések kezelése • Szívkoszorúér áthidaló (by-pass) műtét • Élő donoros szerv- és szövetátültetés • Szívbillentyű csere • Agyi és koponyaűri idegsebészeti beavatkozások Az Uniqa Biztosító mind a vállalkozások, mind pedig a magánszemélyek részére kiváló széles körű szolgáltatásokkal áll rendelkezésére. Gyógyítás világszínvonalon Felkutatjuk önnek az adott betegség legjobb specialistáit a világon. • Gerincoszlop jóindulatú daganatainak műtéti eltávolítása • Teljes körűen megszervezzük a külföldi gyógykezelést. UNIQA A miénk az, hogy az Öné teljesüljön Igényeljen most személyi kölcsönt 100.000 - 5 millió Ft-ig szabad felhasználásra! Futamidő: 12-84 hónap összegtől függő, sávos, változó kamatozás Akciónk: 1.000.000 Ft - 72 hónapra - 18.413 Ft - THM: 10,67%* Reprezentatív példa: l millió forint kölcsönösszeg és 72 havi futamidő esetén az éves változó kamat 9,68% THM: 10.67%. A havi törlesztőrészlet 18.413 forint. A teljes fizetendő összeg: 1.325.736 forint. A hitel dija 325.736 Ft* A referencia kamatlábhoz kötött kamat mértéke kamatperióduson (naptári negyedéven) belül nem változik, kamatperiódusonként a referencia kamatláb változásából eredően, azzal azonos mértékben módosulhat. Az akciós induló kamatfelárra vonatkozó ajánlat 2016június 30-ig befogadott, 600.000 Ft / hitelösszeg feletti igénylésekre érvényes, legalább 200.000 Ft havi nettó igazolt jövedelem a Hitelintézetnél vezetett számára történő érkezése esetén. A nem akciós Személyi Kölcsön esetén a THM: 14.42-17,83 %. A kamatok meghatározása 2016. április 1-jétől alkalmazott 3 havi BUBOR érték figyelembevételével, a THM-ek meghatározása az aktuális feltételek, valamint az akciós Kölcsön esetében 600.000 Ft. míg a nem akciós Kölcsön esetén 500.000 Ft hitelösszeg figyelembevételével történt! A tálékoztatás nem minősül ajánlattételnek. A Szövetkezeti Hitelintézetek a hitelbírálat jogát fenntartjuk! A kölcsön részletes feltételei megtalálhatók az adott Szövetlezeti Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában, az Általános Szerződési Szabályaiban illetve a Hirdetményében, amelyeket a Szövetkezeti Hitelintézeti ügyfelek számára nyitva álló helyiségeiben és honlapján érhet el! Megújult a makierdő az állatparkban Különleges főemlősök az állatpark júniusi meglepetései között. NYÍREGYHÁZA. Az idén húszéves Nyíregyházi Állatpark minden hónapban újdonságokkal kedveskedik a látogatóknak; hétfőtől például a megújult makierdőben a bátrabb látogatók Mayotte-ma- kik között sétálhatnak. Eredményes tenyészcsapat A különleges állatok természetes élőhelye Madagaszkártól mintegy 400 kilométerre, Mayotte szigetén található. Testközelből ismerkedhetünk a makikkal fotó: Allatpark Igazi légtornászok, ügyesen ijednek meg attól, hogy hamozognak a fák ágain, nem talmas ugrásokkal közlekedjenek egyik fáról a másikra. Főként gyümölcsökkel táplálkoznak, de alkalmanként virágokat, nektárt, leveleket vagy magvakat is fogyasztanak. Az országban csak itt látható tenyészcsapat igen eredményes, hiszen tavaly is született egy kölyök, így már hattagú a közösség. A felújított makierdő különlegessége, hogy az állatok hatalmas szárazföldi hüllőkkel, sarkantyús teknősökkel élnek közös kifutóban, és az erdőből átláthatunk a világ legnagyobb szárazföldi emlőseire, az afrikai elefántokra is. KM Látványgyűrűzések megyénk településein SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. A Magyar Madártani Egyesület a napokban nyolcadik alkalommal rendezte meg a gólya-roadshow elnevezésű országos programot, amelyen Szabolcs-Szatmár-Bereg négy települése, Tímár, Szabolcs, Balsa és Csengersima jutott szerephez. Megyénkben az idén öt fészekben 15 fiókára került jól látható színes gyűrű, melyek segítségével a szakemberek többek között a vonulásról, a gólyák terület- és párhűségéről, élőhelyválasztásáról kapnak információt. A program célja a látvány- gyűrűzésen túl a gólyák bemutatása, népszerűsítése, ennek jegyében közel száz gyerek kísérhette figyelemmel az eseményeket és simogathatta meg a fiókákat. Az emelőkosaras autóból többen megnézhették közelről a fészkeket, és volt, ahol a nagyobb gyerekek segítettek visszatenni a meggyűrűzött fiókákat. A gólya-roadshow-n mindenki életre szóló élménnyel gazdagodott, ami elősegíti a gyerekek környezettudatosságának kialakulását is. km A balsai óvodások életre szóló élménye fotó: gűrűgh zoltán Az MME Szatmár-Beregi Helyi Csoportja két fészekben három-három fiókát gyűrűzött meg a határ menti községben HIRDETÉSEK