Kelet Magyarország, 2016. június (73. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-02 / 128. szám

P49283 8 Horgász, vadász 2016. JÚNIUS 2., CSÜTÖRTÖK KELET luguAmuS Törvény nem írja elő, de helyileg dönthetnek így fry AZ ELŐFIZETŐ £j£ kérdez 12? A SZAKEMBER ^ VÁLASZOL nyíregyháza. „Igaz-e, hogy minden kifogott, 10 kilog­rammnál nagyobb súlyú halat vissza kell engedni a vízbe? - tette fel lapunknak a kérdést László Pál horgász Nyíregyhá­záról. A kérdését Fesztóry Sán­dorhoz, a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Közhasz­nú Szövetsége ügyvezető igazgatójához továbbítottuk, aki a következőket válaszolta: - A halgazdálkodási tör­vényben nem találkozunk ilyen előírással, azonban a helyi horgászrendeletekben lehetnek súlykorlátozó sza­bályozások. Éppen ezért a horgásznak érdemes tájéko­zódni az egyes vizek horgász- rendeleteiről, ugyanakkor a területi engedélyekben, s a mellékletként adott helyi horgászrendben is tájékoz­tatni kell a horgászt az ilyen jellegű előírásokról. km Koncz Sándor a holtág melletti táj festése közben Felváltva vesz kézbe ecsetet, horgászbotot TISZALÖK. Megszokott látványt nyújtanak a tiszalöki Bikaúsz- tatónak nevezett holtág part­ján a horgászok, azonban nem mindennapi pillanat az, ami­kor valaki a tó közelében fes- teget. Márpedig a közelmúlt­ban az ecsetjével igyekezett megörökíteni a város határá­ban lévő tájat Koncz Sándor.- Sok a munkám, s eddig bent, a műhelyemben dolgoz­tam, de most úgy éreztem, kell egy kis kikapcsolódás, s kijöttem a természetbe. Ne­kem a kikapcsolódást is a fes­tészet jelenti, de ez jóval más, mint amikor egy zárt térben vagyok - mondta el érdeklő­désünkre a festőművész, aki azt is elárulta, hogy a tájké­pek mellett vadászati témájú képeket is készít. - Azokon a képeken bemutatom az álla­tok életét, egymás elleni küz­delmét, valamint igyekszem visszaadni a hajnali és az esti vadászatok hangulatát. A beszélgetés során aztán kiderült, hogy nemcsak a fes­tészet jelenti Koncz Sándor számára a kikapcsolódást, hanem szokott horgászni és saját célra gyógynövényeket is gyűjt. Gyakorlatilag mindem, gyógynövényt ismer, még a pecsétviaszgomba lelőhelyét is tudja a környéken.- Amikor horgászom, per­getni szeretek, s annak is a műlegyes válfaját kedvelem. Élethű tiszavirág-csalit tudok készíteni, amit igen kedvelnek a halak. Az erőműnél már ter­mészetes volt a fogás, ezért új kihívásra vágytam: most már a holtágban is megfogom a ba­lint. KM-MML A képein igyekszik visszaadni a hangulatokat fotó: km-reprodukció HIRDETÉS CAFE floyp Terjen be hozzánk! Legyen a vendégünk! IÍH m IZGULJUK EGYÜTT A FOCI-EB MECCSEIT! Ahol óriásvetítőn láthatjuk a legjobbakat! Szurkoljunk együtt a magyar válogatottnak! 0A Mi közel hozzak az Eb meccseit! amncu ■ Örök élmény marad llyés István a közelmúltban fogta ezt a termetes pontyot a székely! őzetanya bojlis taván. FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM Házi verseny Verba-tanyán nyíregyháza, a Vasutas Sport­horgász és Természetvédő Egyesület június 5-én 6 órától az egyesület tagjainak halfo­gó versenyt tart a Verba-tanya horgásztaván. A versenyen előnevezett versenyzők ve­hetnek részt, akik a nevezési díjat befizették. km Egyéni horgász­bajnokság rakamaz. A megyei egyéni horgászbajnokságot június 5-én rendezi meg a rakama- zi Nagy-Morotvánál a Sport­horgász Egyesületek Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közhasznú Szövetsége. A ver­seny kétfordulós, és öt kategó­riában indulnak a résztvevők. Horgász-suli a Velencei-tónál Evezés közben fotók: magánarchIvum Általános volt az a véle­mény, hogy a kezdemé­nyezést országos szintre kell emelni. rakamaz. A megyénkből el­indult Horgász-suli program bemutatkozott a Magyar Or­szágos Horgász Szövetség (MOHOSZ) Velencei-tavi évad­nyitó és halászléfőző verse­nyén. A rendezvényen nagyon jól sikerültw a Horgász-suli program részét képező hor­gász ötpróbaverseny első or­szágos bemutatkozása.- A reggeli órákban ki­Célbadobás lene elszánt gyermekcsapat jelentkezett a horgász öt­próbaverseny feladatainak teljesítésére. A háromfős csa­patok először egy-egy teszt­láp kitöltésével bizonyították elméleti felkészültségüket- tájékoztatta lapunkat az or­szágos eseményről Biri Imre, a Horgász-suli programveze­tője, a rakamazi Cormoran Sporthorgász és Természetvé­dő Egyesület alelnöke. Három helyszínen- Ezt követően három hely­színen egy időben zajlottak az események. A gyermekek kis gyakorlás után labdákkal igye­keztek egy-egy dézsába beta­lálni, és ezzel a pontos etetést imitálni. Ezt követően egy spiccbotra kötött „úszóval” próbáltak ötször az „etetés” helyére találni. Az először elég nehéznek tűnő feladatot a fia­talok gyorsan elsajátították.- Egy másik helyszínen a ha­lak felismerése okozott némi fejtörést a kicsiknek, de csa­patban, rövid gyakorlás után ezt a feladatot is szinte hibátla­nul megoldották. A harmadik helyszínen csónakkal kellett két karót - azok érintése nélkül- minél rövidebb idő alatt meg­kerülni. Bár sok fiatal még csak most ismerkedett az evezéssel, de csapatként ezt is ügyesen és lelkesen megoldották.- Végül éles helyzetben egy horgászversenyen bizonyítot­ták a gyerekek, hogy a halfo­gásban is járatosak. Itt most nem a halak mérete, hanem a csapat által közösen kifo­gott halak száma döntött a helyezésekről. A horgász öt­próbaverseny végső győztesei azonban csak azok a csapatok lehettek, akik minden ver­senyszámban jó eredményt értek el. A gyermekek szem­mel láthatóan nagyon élvez­ték a feladatokat és a felnőt­tek között is az az általános vélemény alakult ki, hogy érdemes lenne a Horgász-suli kezdeményezését országos szintre emelni - tette hozzá Biri Imre. km Éles hely- w t zetben azt is bizonyították, hogy a halfogásban is járatosak. BIRI IMRE Újabb film készült a Gúthi erdő vadjairól A fim egyik felvétele fotó: magánarchIvum Az eredményhirdetés­kor különdíjat vehetett át az idén is az alkotás nyíregyházi készítője. nyíregyháza. Vadász- és ter­mészetfilmes operatőri mun­kájáért a Key Telekom külön- díját érdemelte ki Linzenbold Attila a második Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon. Kétszer is vetítették Az eredményhirdetést a na­pokban tartották Gödöllőn. A nyíregyházi Linzenbold At­tila rendező-operatőr, a Jósa András Múzeum munkatársa a Nyírerdő Zrt. megbízásából készítette el „A Gúthi erdő” című filmet, a munkában te­vékeny részt vállaltak a mun­katársai is. Fontosnak tartjuk a természeti értékek bemutatását. SZALACSI ÁRPÁD A gödöllői fesztiválra 34 or­szág több mint 300 alkotását nevezték be a filmesek, kö­zel száz művet mutattak be a rendezvényen. Külön öröm a Nyírerdő Zrt. számára, hogy a vetítési programba „A Gúthi erdő” is bekerült: levetítették Gödöllőn, a királyi kastély lo­vardában, valamint Hatvan­ban, a Grassalkovich-kastély- ban is láthatták az érdeklődők. Nem előzmény nélküli a mostani siker, hiszen tavaly az első Nemzetközi Termé­szetfilm Fesztiválon harma­dik helyezést ért el a „Nyár a Gúthi erdőben” című zenés etűd. Ezen kívül a Herendi Porcelánmanufaktúra külön- díját is megkapta az akkori versenyen Linzenbold Attila. Természeti értékek- Társaságunk fontosnak tart­ja, hogy az erdőgazdálkodási munka mellett lehetőség sze­rint bemutassuk az általunk kezelt természeti értékeket is. Ezért készítettük el a Nyírség egyik legnagyobb összefüg­gő erdejeként számontartott Gúthi erdőt bemutató filmet is. Ezúton is szeretném meg­köszönni Attila elkötelezett, magas színvonalú munkáját, aki nagyon sok időt töltött el Gúthon, hogy a lehető leg­részletesebben mutassa be az erdőterületet - mondta Szala- csi Árpád, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója. KM Linzenbold Attila fotó: nyIrerdő

Next

/
Thumbnails
Contents