Kelet Magyarország, 2016. június (73. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-16 / 140. szám

16 Képes krónika 2016. JÚNIUS 16., CSÜTÖRTÖK Jackie Chan szerint Kína javára fordul a kocka Jackie Chan fotó:afp Sanghaj. Jackie Chan szerint a Warcraft: A kezdetek elsöp­rő kínai sikere azt jelzi, hogy Hollywood aggódhat, mert ha a kinai filmgyártás képes lesz majd egy tízmilliárd jüan (423 milliárd forintos) bevételű kasszasikert gyártani, a kö­vetkező filmes generáció már kínaiul tanul majd, és nem a kínaiak tanulnak angolul. A filmsztár erről a Sanghaj­ban zajló nemzetközi film- fesztiválon beszélt. Jackie Chan elmondta: úgy gondol­ja, hogy a Warcraft: A kezde­tek hatalmas kínai sikere utat nyithat a Kínában gyártott ha­sonló kasszasikerek előtt. A 160 millió dollárból (44,6 milliárd forintból) készült fantázia akciófilm - ame­lyet egy népszerű videojáték nyomán forgattak - a premi­erhétvégéjén az Egyesült Ál­lamokban csupán 24,4 millió dolláros (6,8 milliárd forin­tos) jegybevételt ért el, Kíná­ban viszont forgalmazása első öt napja alatt 156 millió dollá­rért (43,5 milliárd forintért) váltottak rá jegyet a nézők. Jackie Chan szerint a holly­woodi stúdiók aggódhatnak az eredmény miatt.- A film két nap alatt tett szert 600 millió jüanos (25,4 milliárd forintos) bevételre. Ez megijesztette az amerika­iakat. Ha tudnánk olyan fil­met készíteni, ami 10 milliárd jüant (423 milliárd forintot) keres, a filmezést tanulók az egész világon kínaiul ta­nulnának, ahelyett, hogy mi tanulunk angolul - mondta a sztár. Iparági elemzők szerint a kínai mozis bevételek éves szinten várhatóan hamarosan felülmúlják az észak-ameri­kai jegybevételeket. A holly­woodi szuperprodukciók na­gyon népszerűek Kínában, a hollywoodi stúdiók az ázsiai piac növekedését látva mind Kína felé fordultak, és ottani produkciós cégekkel szövet­keznek, ami hatással van az elkészült produkciókra, mti ■ Galambszeretet Udvarlás. fotó:afp A nap videója Előzés Nem kikerülve a másik gokartot, hanem repülve is lehet előzni. O További videók vldeo.szon.hu Kalózrádiókat számoltak fel PEKING. Több mint háromszáz illegálisan működő rádióál­lomáson ütött rajta a kínai rendőrség az ország északke­leti részében. A többnyire lakásokban létesített mini rádiós szer­kesztőségek nagyobb része hamis vagy gyenge minőségű gyógyszereket reklámozott, a hallgatókat megtévesztő csa­lásokban működött közre. Az is előfordult, hogy a jól álcá­zott átjátszóadó zavarta a légi közlekedést. mti Megér egy mosolyt Az anyós épp búcsúzik a fiatal pártól.- Kedves vőm-uram, igazán nem kel­lett volna azzal fárasztanod magad, hogy kiklsérsz az állomásra - búcsúzik a mama a vonatnál.- De mama, tessék elhinni, nekem csak öröm, hogy kiklsérhetem! O További viccek humor.szon.hu KELET-TAXI P UTAZZON VilÜ NK! HIRDETÉSEK KELET Spoilerbombát dobtak? Matt Damon filmjére Ha a rajongók herge- lése volt a cél, azt már elérték. Budapest. Tépik a hajukat a Jason Bourne/Matt Damon rajongók, mert nagyon úgy tűnik, hogy az új Bourne-film Matt Damon fotó: afp tévéreklámjának közepén jó­kora spoiler található. Vagy nem, csak úgy vágtak be egy szemvillanásnyi jelenetet, ho^y félreérthető legyen. Ügy tűnik, mintha lelőnék az egyik főszereplőt, aki ed­dig minden Damon nevével fémjelzett Bourne-filmben kulcsfigura volt. De ne legyen igazunk. Mindenesetre, ha csak a rajongók hergelése a cél, a Universal büszke lehet magára, amiért ügyes marke­tingesei vannak. A Jason Bourne kaszting- jára sem lehet panasz, mert a főgonoszt Vincent Cassell játssza, a CIA aktuális főnö­két Tommy Lee Jones, az új akcióhősnő szerepében pedig az Oscar-díjas Alicia Vikan- dert láthatjuk. uip Korallf ehéredés pusztít a rezervátumban London. Súlyos károkat oko­zott a korallfehéredés a brit Indiai-óceáni területen fekvő Chagos-szigetek környékén elterülő korallzátonyon. Az Egyesült Királyság leg­nagyobb trópusi korallzá­tonyán a koralltelepek 85 százalékát károsította vagy pusztította el a globális fel- melegedés okozta fehéredés. A tudósok szerint még az 1998-ban tapasztalt pusztu­lásnál is súlyosabb a helyzet. A korallfehéredés a beteg korallzátonyok jellegzetes vonása: amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a ko­raitokban élő, azok színét adó algák kilökődnek és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk. Ha a folyamat hosz- szan tart, a koraitok elpusz­tulnak, ami súlyos csapást jelent a korallzátonyok körül élő halakra. A Chagos-szigetek környé­kén hónapok óta mérnek szokatlanul magas tenger­hőmérsékletet. Az 1998-as korallpusztulás idején 29,5 Celsius-fokos volt a víz. Ta­valy áprilisban a tudósok 30,5 Celsius-fokot mértek a hely­színen, és idén ugyanolyan meleg a víz. mti ■ Pozitív hozzáállás Marietta hatalmas utat tett meg, hogy valóra váltsa álmát és ezzel példaként szolgálhasson másoknak: kitartással, pozitív hozzáállással bármi elérhető. fotó: racskó tibor Kétezer éves gladiátorsisak Giovanni Cirella, az olasz restaurátorcsoport vezetője fotó: mti Különlegességeket is bemutatnak a szegedi Pompeji-kiállításon. szeged. Az ókori Pompejiből származó két gladiátorsisakot is bemutatnak a szegedi Móra Ferenc Múzeumban június végén nyíló kiállításon, a Ná- polyból érkezett műtárgyakat kedden csomagolták ki. Gabler Dénes professzor, a tárlat kurátora újságíróknak elmondta, hogy a díszesebb és nehezebb - mintegy hét kilogrammos - bronzsisakot a viadalokat megelőző felvo­nulásokon viselték a gladiá­torok. A fejvédő feltehetően a fél lábszárvédőben, fél karvé­dőben, bőrpáncélban karddal harcoló gladiátoré lehetett. A másik, díszítés nélküli, egyszerűbb, szintén bronz­ból készített sisakot a via­dalokon hordták, tömege ennek is megközelíti a hét kilogrammot. A nápolyi ré­gészeti múzeum gyűjtemé­nyéből százhúsz műtárgy érkezett Szegedre, amelyet a június 25-én nyíló Pompeji- Élet és halál a Vezúv árnyé­kában című kiállításon mu­tatnak be a közönségnek. A kollekció legnagyobb tárgya a több mint két méter magas, csaknem egytonnás Poszei- dón-szobor. Az év végéig három helyszí­nen látható majd a kiállítás. A múzeum központi épüle­tében, a Kultúrpalotában az ókori Pompeji politikai élete, fürdőkultúrája elevenedik meg a Nápolyból érkező mű­tárgyak, történeti ereklyék segítségével. A Fekete-ház­ban kap helyet az egykori Pannónia provincia minden­napjait bemutató tárlat, és ott ismerkedhetnek meg az érdeklődők a gladiátorok vi­lágával is. MTI Okostévéket bénító vírus Immár a televíziók sin­csenek biztonságban a zsarolóvírusoktól. MULTIMÉDIA. A Trend Micro biztonsági kutatói fedezték fel a Frantic Locker egyik új verzióját, amely kifejezetten az okostelevíziókat támadja, azok közül is azokat, amelye­ken Android van. A kártevő eddig kizárólag Androidot futtató okostele­fonokon jelent meg. Az új változat zárolja a készülékek­hez való hozzáférést, majd váltságdíj-követelést és visz- szaszámlálást jelenít meg. Emellett lehetséges jogsér­tésekre hívja fel a figyelmet, a figyelmeztetést pedig egy valós vagy állítólagos bűnül­döző szervezet, például a US Cyber Police nevében teszi. A felhasználók többsége már ekkor gyanút foghat, a köve­telés megtekintésekor pedig végképp, hiszen a bűnözők 200 dollárt követelnek tőle. Az azonosított F. Locker-vál- tozat nem titkosít fájlokat, de megszerzi a kapcsolati adato­kat, telefonszámokat, sg.hu Új épülettel bővülnek LONDON. Pénteken nyitja meg a kapuit a londoni Taté Mo­dern új, piramist idéző tíz­emeletes épülete, amely új kiállítóterekkel és lenyűgöző panorámát kínáló tetőterasz- szal fogja várni a látogatókat. A 65 méter magas torony a világhírű intézmény 260 mil­lió fontos (103 milliárd forint) átalakítási munkálatainak ré­szeként épült meg. Frances Morris, a Taté Modern új igaz­gatója kedden mutatta be a sajtónak a Switch House nevű új szárnyat. A tízemeletes épületben három kiállítószint kapott helyett, és legfelül egy lenyűgöző panorámát kínáló tetőteraszt is kialakítottak. Az új épület 60 százalékkal nagyobb kiállítóteret fog biz­tosítani az intézmény gyűjte­ménye számára. mti í

Next

/
Thumbnails
Contents