Kelet Magyarország, 2016. június (73. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-10 / 135. szám
2016. JÚNIUS 10.. PÉNTEK KELET Megyei tükör 5 PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL LMP. - Mint tudják, a földtörvénnyel kapcsolatos népszavazási aláírásgyűjtést kezdeményező Gőgös Zoltán szocialista politikus hétfőn rosszul lett a Képviselői Irodaházban. A múlt heti összesítés alapján eddig 170 ezer aláírás gyűlt össze, és garantáljuk, hogy folytatjuk, amit az MSZP elnökhelyettese elkezdett, és június 28-áig összegyűjtjük a népszavazáshoz szükséges 200 ezer aláírást - mondta csütörtöki, nyíregyházi sajtótájékoztatóján Sallai Róbert Benedek. A Lehet Más a Politika országgyűlési képviselője elmondta: a parlament ezen a héten tárgyalt a jövő évi költségvetésről, a kormánypárt pedig leszavazta az LMP összes, a vidéki életet támogató módosító Indítványát. - Megközelítőleg 160-170 ezer hektárnyi állami földet értékesítettek eddig, de mivel összesen 700 ezer hektárról van szó, még mindig lenne értelme a népszavazásnak. A magyar társadalom mondjon véleményt a privatizáció kezdete óta eltelt 26 évről, arról, hogyan tűnt el az állami vagyon 90 százaléka, s hogy mikor lesz ennek vége Magyarországon. ^Tollas évforduló Fruzsina és Éva szeretnek írni, és azt is tudják, hogy a golyóstollat Bíró József szabadalmaztatta ma 73 éve. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Gyerekszereplők kerestetnek: casting hétfőn NYÍREGYHÁZA. A Móricz Zsig- mond Színház gyereksze- replő-válogatást tart június 13-án, hétfőn 16 órakor. Azoknak a 8-11 év körüli fiúknak a jelentkezését várják, akik kíváncsiak, szívesen beszélnek, mozgékonyak, és az sem baj, ha szeretnek énekelni. A szervezők azt kérik, hogy aki ráismert gyermekére, kérdezze meg, lenne-e kedve kipróbálni magát, vagy akinek a környezetében él ilyen kisiskolás, adja át a hírt az ő szüleinek, hogy jelentkezhessen a level@moriczszinhaz. hu e-mail-címen. Minden jelentkezőt meghallgatnak, mindenkivel játszanak, aki elmegy a válogatásra. km Fontos, hogy játék közben biztonságban legyenek! illusztráció: ékn-archIv Fertőtlenítenek, ha kell § AZ ELŐFIZETŐ KÉRDEZ A KELET VÁLASZOL A NyírVV minden évben elvégzi a homokozók közegészségügyi homokcseréjét. nyíregyháza. A játszótér nem játék. Legalábbis ha a gyermek egészségéről van szó. Olvasói panasz érkezett szerkesztőségünkbe: „Bizonyítottan az egyik nyíregyházi játszótéren fertőződött meg és májgyulladást kapott egy gyerek, mert a hajléktalanok mindenféle dolgot csinálnak ott. Hogy lehet megvédeni a játszótereket?” „Ilyen nem merülhet fel” A felvetéssel megkerestük a NyírW Nonprofit Kft.-t, ahol Szabó Edina sajtószóvivő készségesen reagált:- A játszóterek, közterületek rendeltetésszerű használata esetén semmilyen közegészségügyi probléma nem merülhet fel, hiszen társaságunk minden évben elvégzi a homokozók közegészségügyi homokcseréjét, a játszóeszközöket lemossuk, a játszóhelyek takarítását, ellenőrzését pedig rendszeresen végzik munkatársaink. Esetenként fertőtlenítő takarítást, illetve rendkívüli homokcserét is végrehajtunk a közterületeken. Amennyiben bármilyen problémát észlelnek a városlakók, a 80/414-414 ingyenesen hívható zöld számon bejelenthetik társaságunknak. KM Késsel akart cigit szerezni pócspetri. Egy Pócspetriben élő, 20 éves fiú márciusban elhatározta, hogy egy falubeli asszonytól úgy szerez cigarettát, hogy késsel megfenyegeti. Az arcát elrejtette, bement a nő házába, és a sértettre kiabált: „kezeket fel, ne mozduljon, és nem lesz semmi baja”. A beteg hölgy megijedt, felkapta a telefonját, és azt kiabálta: rendőrség. A férfi azt hitte, hogy a nő hívta a rendőrséget, ezért elmenekült, de a hatóság rövid időn belül elfogta. A Nyírbátori Járási Ügyészség felfegyverkezve, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás kísérlete miatt emelt vádat, az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben 10 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható - tájékoztatta lapunkat dr. Borsodi-Buss Emese helyettes sajtószóvivő, km Elismert társulat BUDAPEST. Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott az Ex- periDance társulatnak Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere munkájuk elismeréseként - a csapatot augusztus 12-én a nyíregyházi szabadtéri színpadon láthatjuk. Felhőszakadás után özönvíz A tavaly elkészült és átadott Beregi-vész- tározónál tartottak vízkár-elhárítási gyakorlatot. bereg. A megyei védelmi bizottság ülésével kezdődött az a vízkár-elhárítási gyakorlat, melynek csütörtökön volt a zárónapja Tivadar térségében. A 2001-es rendkívüli árvizi helyzetet okozó hidromete- orológiai szituációt feltételezve kezdték meg június 7-én a négynapos árvízvédelmi gyakorlatot a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei. A gyakorlat során üzembe helyezték a Beregi árvíz- csúcs-csökkentő tározót. Mit tud a tározó? A feltételezés szerint a Felső-Tiszai előrejelző- és riasztórendszer adatai alapján a vízgyűjtőn tíz-egynéhány óra alatt lehullott 150-200 milliméter csapadék hatására heves áradás kezdődött a Tisza felső szakaszán, a Szamoson és a Túron. Figyelembe véve a Kárpátalján végzett töltés- fejlesztéseket, a valaha mért legnagyobb vízszintet meghaladó áradás kialakulására lehetett számítani. A kialakult helyzet töltésmagasítást és a Beregi-tározó megnyitását tette szükségessé. - A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése részeként 2015 novemberében fejeződött be az 58 millió köbméter befogadóképességű beregi árapasztó tározó építése. A kapcsolódó vízgazdálkodási létesítményekkel együtt a FETIVIZIG kezelésébe került 55 kilométer új töltés, 27 új árvízvédelmi zsilip, egy új raktárcsarnok, 38 új belvízvédelmi műtárgy, 43 kilométer új csatorna, valamint megújult a tiszaszalkai szivattyútelep és zsilip - tudtuk meg Bodnár Gáspártól, a vízügyi igazgatóság vezetőjétől.- A felújított belvízelvezető csatornákkal és az új műtárgyakkal biztosították a tiszai árhullámból, illetve a belvizekből Bereg vízpótlásának lehetőségét is. A gyakorlaton részt vevő szakemberek ár-, belvízi és vízminőség-védelmi feladatokat teljesítettek; megnyitották az árapasztó tározó vízbeeresztő hatlyukú zsilip- rendszerét, a tározó töltésében lévő 25 zsilipet lezárták, mobilszivattyúkat telepítettek a tározó töltéseiben lévő műtárgyaknál, a közúti keresztezéseknél lezárták a kulisszanyílásokat, és belvízkormányzási feladatokat láttak el. A gyakorlatot a megyei katasztrófavédelmi igazgatósággal és a megyei rendőr-főkapitánysággal közösen tartották meg, bekapcsolódtak a budapesti székhelyű vízügyi igazgatóság szakemberei, de külföldi partnerek is megtekintették. km-gyl <§> Emlékérem a legjobbaknak Eötvös József bronz emlékérmet adományozott a Zay Anna középiskola két pedagógusának Cserepes Csilla (középen), a Pedagógusok Szervezete megyei intézőbizottságának elnöke. Illés Ilona és Papp Miklós Tiborné szakmai és szakszervezeti munkájuk elismeréseként kapták az elismerést. fotó: km A bizonyítvány magáért beszél NYÍREGYHÁZA. „Tanévzáró” bizonyítványosztó tüntetést szervez Nyíregyházán a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). A megyei szervezet vezetői június 11-én, szombaton 15 órától a Kossuth téren, a Vá- rosalapitók szobrához várják mindazokat a szülőket, pedagógusokat, szimpatizánsokat, akik egyetértenek a PSZ 25 pontos, a közoktatás javítása érdekében közzétett javaslat- csomagjával, és tiltakoznak az iskolák „kötelező államosítása” ellen. Az érdekképviselet ezzel az akciójával csatlakozik a megyeszékhelyen a Tanítanék Mozgalom szombati, fővárosi demonstrációjához. km Elismerések az ügyészség napja alkalmából Az ügyészség napja alkalmából június 9-én ünnepséget tartottak a Legfőbb Ügyészségen, ahol dr. Polt Péter legfőbb ügyész elismeréseket adott át. Ügyészségi emlékgyűrüt kapott dr. Molnár Márta címzetes fellebbvitell főügyészségi ügyész, főügyészségi csoportvezető ügyész, Vargha Ferenc-dljat vehetett át Mltru Ist- vánné főügyészségi irodavezető, Magyar István-dfjban részesült dr. Rlmóczy István nyíregyházi járási és nyomozó ügyészségi vezetőhelyettes ügyész. Dr. Rlmóczy István és dr. Ferkó Krisztián László, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyészségi ügyészségi megbízott a Kozma Sándor emlékére meghirdetett pályázaton dicséretben részesült. A megyei megemlékezésen dr. Zsíros Zsolt főügyésztől „Eredményes munkáért oklevelet” vehetett át dr. Rlczuné dr. Kósa Hajnalka, a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészségen szolgálatot teljesítő főügyészségi ügyész, dr. Hegedűs Ervin Levente, nyíregyházi járási és nyomozó ügyészségi ügyész, dr. Magyar Judit, nyíregyházi járási és nyomozó ügyészségi ügyész, dr. Szarka Anita, fehérgyarmati járási ügyészségi ügyész, dr. Kárpáti Gábor Zoltán, nyírbátori járási ügyészségi ügyész, Bíró András, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyészségi csoportvezető, Zsldainé Csákányi Tímea, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyészségi tisztviselő, Ara- nyoslnó Palkz Andrea, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyészségi tisztviselő, Ivanovszkl Istvánná, nyíregyházi járási és nyomozó ügyészségi tisztviselő és Nagy Sándomé, nyíregyházi járási és nyomozó ügyészségi lmok. Receptmagazinunk az alábbi árusítóhelyeken kapható: SZU-ROABC Alsóbadur Alsóbaduri útlS.sz. ■fetevftamin Nyíregyháza Ilid utca 66. SZIL Benzinkút Baktalórántháza Vasút utca 80. Viki Saroküzlet Nyíregyháza Deák Ferenc utca 52. EXPÓ Csemege Balkány Szakoly! utca 24. Család Csemege Nyíregyháza Fészek utca 29. Expo csemege 3. Balkány Fő utca 20. SzmolhirBT. Nyíregyháza Nyíregyháza Szent István utca 68. Családi csemege Borbánya Kocsis utca 33. GASTROKER Trade BT. Búza tér 24. Palánta ABC és 100-as Bolt IBI vegyeskereskedés Borbánya Bököny Palánta utca 48. Debreceni utca. 9-11. Szivárvány Mini ABC. Felüdülés ABC Nyíregyháza Nyíregyháza Váci Mihály utca 39/A Sóstól út 62. 130.SZ ABC Búj , Szabadság utcai. Roberland csemege Családi csemege Nemzeti Dohánybolt Retro Trafik Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Északi kit. 27« Jósa András utca 9. Fortuna kuckó Csenger Hősök terel. Tbtó Lottó Dombrád Szabadság tér 9. Ószőlő utca 106. Petőfiül 14.sz.Tísza Trade Fehérgyarmat Május 14térl4. Nyíregyháza Zsó-<l-ke élelmiszerbolt Fehérgyarmat Gávavencsellő Május 14 tér 2. Bogár csemege Nyíregyháza BólyaJ János tér 3. Piroska Csemege Dózsa György utca 55. Külvárosi csemege Nyíregyháza Simái út 22. Anita Coop Hodász Dózsa György utca 2. IfívfAmnii ÓlolmicT7Dl+inlt MvírofluKÁT] Szarvas utca 78. Élelmiszerbolt Ibrány Tisza utcai. víztorony eieimiszerooii 187.sz.Szuper Coop ABC nyiregynaza Nyíregyháza Nyíregyháza Kossuth Lajos tér 8. Eperjes utca 17. 131ÄABC Ibrány Lehel utca 18. Anita Coop Kántorjánosi Kossuth Lajos utca 16. 181.sz.ABC Szerencsejáték Nyírmada Ady Endre utca 34. Vegyeskereskedés Pince ABC Kemecse Kemecse Mikszáth Kálmán utca 14. Móricz Zsigmond utca 86. Ricsi csemege Nyírmeggyes Béke utca 3. Kati csemege Nemzeti Dohánybolt Erika Csemege Nyírmeggyes Nyírmihálydi Nyírtelek Bajcsy-Zsílinszky utca 50. Petőfi Sándor utca 14. Rákóczi Ferenc utca 2/a. Sport presszó Kemecse Sport utcai. 87.sz Élelmiszerbolt Junior Kisá ruház Resti presszó Kisléta Kisvárda Kisvárda Káliói utca 12. Szent György tér 6. Baross Gábor utca 2. Ibolya csemege Nyírtelek Szent István utca 187. Nemzeti Dohánybolt Ófehértó Ófehértó Pátroha Szent István utca 9. Kórház porta Kisvárda Árpád utca 26. 3 .számú Nyírzem Kisvárda Mártírok útja 7. 88.sz.tegyesbo(t Nemzeti Dohánybolt Alkotmány utca 29. Kossuth utca 95. CTah/rJrc ARC* ÁmhÁ7 Kicvárrfa Qront 1 aczlA i rfra IC jumuub mdl arunaz 85.sz.ABC Áruház MiVdfUd Máriapócs DtclIL LdSUO ulld 13. Ági Csemege Rozs rét szőlő Rozstelek 1. Kossuth Lajos utca 5. Fehér Főnix Csemege Szakoly Létai utca 5. Virág Újság pavilon te gyes bolt Notesz Papír írószer Fenyő ABC SeodoKft. Enikő Élelmiszerbolt Kórház büfé Mátészalka Mezőladány Nagyhalász Nagyhalász Nagykálló Nagykátló Nagykálló Kosztolányi Dezső utca 1. Kossuth Lajos utca 112. Arany János utca 29. József Attila utca 8. te gyeskereskedés Tiszadada Hősök tere 20. Nemzeti Dohánybolt K + K Tiszadob Tlszaesztár Alkotmány utca 17. Rákóczi utca 81. Debreceni utca 15. Kisharangodiút26. Szabadság tér 13. Bihary Csemege Sarki delikátesz Nemzeti Dohánybolt Ti szavasvári Ti szava sván Tornyospálca te svárt Pál utca 49 Kossuth Lajos utca 26. Jékeiutca2. Expo -Csemege 5. 188.sz.Szuper Coop ABC Családi Csemege Nagykálló Nagykálló Bátort út 3. Korányi Frigyes utca 43. Martin vegyeskereskedés Sarki csemege Újfehértó Újfehértó Széchenyi utca 104. 1ökajiutca82. Nyírbátor Erzsébet utca 15. Csillag vegyeskereskedés Újfehértó Bem apó utca 90 83.szJVBC Nyírbátor Debreceni úti. 40.sz.ABC Vaja Damjanich utca 85. 92-sz Élelmiszer Nyírbogát Árpád utca 21. 5.sz. Vegyesbolt Virányos Rákóczi u 4 Tamó Trafik Nyíregyháza Petőfi tér MÁV Állomás Pavilon Záhony Európa tér 7. Kórház Területén élelmiszer ü. Nyíregyháza Szent István utca 68. Nemzeti Dohánybolt Zsarolyán Kossuth utca 3. HIRDETÉS