Kelet Magyarország, 2016. május (73. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-06 / 106. szám

2016. MÁJUS 6., PÉNTEK KELET „,f '3 ^ ^0, g|g y§n s— Hazai tájakon 1 Egy ifjú szívében két nemzet lelke él Úgy érkezett 12 évesen Nyíregyházára, hogy csak az anyanyelvén tudott beszélni. nyíregyháza. Él Nyíregyhá­zán egy középiskolás diák, akit jól ismernek a rendőrsé­gen, a bíróságon, az egész­ségügyi intézményekben, de a bevándorlási hivatalban is. Mindennek az oka roppant egyszerű: Chen Du Beiou jól beszéli a kínai és a magyar nyelvet, s éppen ezért gyak­ran kérik fel az ismerősei, hogy a hivatali ügyek intézé­sekor, valamint a különböző hatóságoknál segítsen tol­mácsként. Ausztriában született Vajon a Nyíregyházi Művésze­ti Szakközépiskolában az idén érettségiző diák magyarnak vagy kínainak tartja-e magát? Az oktatási intézmény könyvtárában véletlenül a képzőművészeti könyvek kö­rében ültünk le beszélgetni, ami azért volt stílszerű, mert Chen Du Beiou a képző- és iparművészeti tagozat festő szakos növendéke.- Bécsben születtem 1993 novemberében, ugyanis a szüleim akkor ott dolgoztak. A sok munka miatt nem volt Ahol sok wt a magyar, magyarnak érzem magam, a kínaiak között pedig kínai­nak. CHENDU BEIOU idejük velem foglalkozni, ezért pár hónapos korom­ban hazaküldtek a nagyszü- leimhez, s 12 éves koromig Qin Tian városkában éltem. Apukám akkor úgy gondol­ta, hogy jó lenne, ha idegen nyelven is tanulnék, s mivel akkoriban Nyíregyházán dol­gozott, ebbe a városba kerül­tem. Ismét az elsőben kezdte- Úgy jöttem Magyarország­ra, hogy csak kínaiul tudtam. Kínában már 4. osztályos vol­tam, Nyíregyházán azonban a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában az első osztályt kezdtem el, hogy meglegyen a nyelvi alapom. Természete­sen nyelvtanárhoz is jártam, hogy megtanuljam a magyar nyelvet - elevenítette fel az előzményeket Chen, aki azt is elárulta, hogy ez tulajdonkép­pen a vezetékneve, de mivel a hazánkban élők ezt könnyeb­ben ki tudták mondani mint a keresztnevét, ezért mindenki így szólítja. Máig emlékszik a magyar iskolában eltöltött első na­pokra. Egész nap csak ült, senkihez nem tudott szólni, a vécére sem mert kimenni. Nem érezte jól magát, nem is tanult semmit. Aztán, hogy egyre több magyar szót tu­dott, a társai elfogadták, be­fogadták.- Az elején kötekedtek ve­lem, éreztették, hogy idegen vagyok. Én pedig úgy voltam vele, ha itt akarok élni, akkor nem foglalkozom azzal, hogy bántanak, egyszer majd meg­unják és abbahagyják. Az első három évfolyam elvégzése után osztályozó­Chen Du Beiou vizsgát tett, hogy ötödikben folytathassa a tanulmányait, csakhogy a felső tagozatot már Budapesten, a Kínai-Ma­gyar Két Tannyelvű Iskolában kezdte el, mert időközben az édesapja ismét Bécsben dol­gozott, az édesanyja pedig a magyar fővárosban. Kollégium az otthona Az 5. és a 6. osztály elvégzése után újra Nyíregyházára ke­rült, a Szőlőskerti Általános Iskola diákja lett, az otthona pedig az ottani kollégium.- A pesti két tannyelvű is­FOTÓ: A SZERZŐ kólában mindenki kínai volt, alig használtuk a magyar nyelvet, nem fejlődtem sem­mit. Nyíregyházán sok roko­nom él, ezért döntött a család ismét a város mellett, hiszen a kollégiumban rá voltam kényszerítve arra, hogy meg­tanuljam és használjam nap mint nap a magyar nyelvet. Chen gyakran kiment a pi­acra segíteni az ott dolgozó nagybátyjának pakolni, az ott árusító honfitársai pedig egyre gyakrabban kérték meg arra, hogy segítsen nekik, ha lejárt a tartózkodási engedé­lyük, vagy hogy kísérje el őket az orvoshoz, amikor rosszul érzik magukat, mivel ők csak annyi szót tudnak magyarul, amennyi éppen szükséges az üzleti élethez.- A városban élő kínaiak nagy részét ismerem. Régeb­ben jobban összetartottak, de a szabad piaci verseny miatt lazult ez a szoros kap­csolat, hiszen aki alámegy az áraknak, azzal már a többi kereskedő nincs olyan jó kap­csolatban. Budapesten talán van vezetőjük az ott élő kína­iaknak, de itt, Nyiregyházán nem tudok róla. Hivatásos tolmácsként A nyírszőlősi kollégiumban sok szabadideje volt Chen- nek, így sokat olvasott és rajzolgatott. A rajztanára biz­tatta az alkotásait látva, hogy érdemes lenne komolyabban is foglalkoznia a művésze­tekkel, így végül a képzőmű­vészeti szakközépiskolában folytatta tanulmányait. S hogy mit hoz a jövő az érett­ségi vizsga után? Bár Chen hivatalosan kínai állampolgár, azt mondja, ahol sok a magyar, ott magyarnak érzi magát, a kínaiak között pedig kínainak. A középiskolában részt vett a magyar ünnepségeken és az ünnepeken, az osztály ka­rácsonyi rendezvényén aján­dékozott is. Ez azért volt fur­csa a számára, mert Kínában nincs se karácsony, se húsvét. Ugyanakkor a Nyíregyházán élő rokonaival a kínai ünne­- Úgy gondoltam, hogy most nem tanulok tovább, hanem bizonyítványt szer­zek, hogy hivatalosan is tol­mács lehessek, a rajzolást, a festészetet pedig folytatom majd szabadidőmben. Buda­pesten egyrészt sok kínai él, másrészt sok turista is érkezik a városba, így remélhetőleg nem maradok munka nélkül.- A szüleim azt szeretnék, ha nekik segítenék, de én elő­ször kipróbálom magam tol­mácsként, s ha nem jönne be, akkor még mehetek hozzájuk dolgozni. Mivel németül nem tudok, apánál Bécsben csak rakodó lehetnék, anya Bu­dapesten már több területen is tudna alkalmazni, hiszen a magyar és a kínai mellett angolul is beszélek. S hogy legyen még egy csavar az életemben, a nővérem most dolgozik kereskedőként Nyír­egyházán, vagyis minden bi­zonnyal ingázni fogok a két város között, nem szakadok el Nyíregyházától. M. MAGYAR LÁSZLÓ laszlo.magyar@kelet.hu pékről emlékeznek meg rend­szeresen, így például mindig megünneplik a holdújévet.- Ha hosszú távon itt fogok majd élni, akkor kérni fogom a magyar állampolgárságot is. Kínai lakhelyben és munka­helyben nem gondolkodom. Mikor négy esztendővel ez­előtt „otthon” voltam, külföl­dinek éreztem magam: közös nyelvet beszéltünk, de nem tudtunk mit mondani egy­másnak. Karácsony és holdújév Tavaly a megújult feszületet szentelték fel a templomnál FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM Huszonöt éve szolgálja a híveket a templom BAKTALÓRÁNTHÁZA, FLÓRATA­NYA. „Isten hitével, Gizella szeretetével, Imre tisztasá­gával” a mottója annak az ünnepségnek, amelyet május 7-én, szombaton rendeznek meg 16 órakor a flóratanyai templom negyedszázados ju­bileuma alkalmából. A templomot 1991-ben Boldog Gizella tiszteletére szentelték fel. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége báktalórántházi csoportja és a helyi római katolikus egy­házközség ökumenikus prog­ramján megáldják azokat a jubiláló házaspárokat is, akik egybekelésükkor szentségi házasságot kötöttek, s most kérik házasságuk ismételt megáldását. A mise perselybevételét a templom tetőszerkezetének javítására ajánlják fel a szer­vezők, akik szeretettel várják a Flóratanyáról elszármazott lakosokat. km Táncosok, énekesek mutatják be tudásukat kántorjánosi. Tehetségku­tató versenyt rendez tánc és ének kategóriában a kántorjá­nosi Mérföldkő Egyenlő Esé­lyekért Egyesület május 7-én 15 órától a helyi művelődési házban. A felhívásra a térségből 28 produkcióval jelentkeztek a fiatalok, végül egy válogatást követően 20 előadást láthat­nak az érdeklődők. A mű­sorszámok között lesz roma tánc, modern tánc és ének. Mint Rostás Gusztáv, a verseny egyik szervezője la­punknak elmondta, érkez­nek majd versenyzők többek között Nyírmadáról, Vajáról, Szamoskérről, Ököritófülpös- ről, Tunyogmatolcsról, Nyír­vasváriból. KM Egész nap forogtak, pörögtek Emlékfotó a fellépés után fotó: magán archívum A minősítések mellett számos különdíj is gaz­dára talált. nyíregyháza. Negyedik al­kalommal rendezték meg Nyíregyházán a napokban az Abigél Országos Minősítő Táncfesztivált. A Bem-iskolába közel 1100 táncos érkezett az ország 40 pontjáról, többek között Bu­dapestről, Szolnokról, Mis­kolcról, Gyöngyösről, Sáros­patakról, Debrecenből, sőt még Romániából is. A reggeltől éjfélig tar­tó versenyen a közönség láthatott néptáncot, tár­sastáncot, hip-hopot, mo­derntáncot, show-táncot, ma- zsorettet, sőt még hastáncot is! Bronz, ezüst és arany minő­sítésekért versengtek a tán­cosok, mindemellett számos versenyzői és koreográfusi különdij is gazdára talált több mint 400 ezer forint érték­ben. A verseny szakmailag is ma­gas színvonalú volt, mivel a kezdő táncosok mellett olyan egyesületek is részt vettek a versenyen, amelyek már szá­mos hazai versenyen értek el kiemelkedő eredménye­ket, mint például a Szabolcs Néptánc Együttes, a Magyar Táncművészeti Főiskola több hallgatója. Mint a szervezők bejelen­tették, jövőre kétnapos lesz a fesztivál. KM Csapatépítés a szabadban nyíregyháza. A majális idilli hangulatát eleveníti meg az ízületi Betegek Szabolcs-Szat- már-Bereg-Megyei Egyesülete a következő foglalkozásán, ugyanis május 10-én, kedden nem terembe, hanem a sza­badba várják a tagokat és az érdeklődőket. Nyíregyházán a Sóstói erdőben, az erdei tor­napályánál 14 órakor kezdődik a program, amelynek célja, hogy a kellemes környezet­ben lazítsanak, ismerkedjenek egymással a tagok, erősödjön a közösség. A hangulatot fo­kozza a közös szalonnasütés, amihez mindenki maga viszi majd a hozzávalókat. km Kvízmegfejtés 1846-ban a Tisza szabályozásának kezdetét jelképezve itt tette meg az első kapavágást Széchenyi István gróf. c) Tiszadob Drámafesztivál - idegen nyelveken Izgalommal és szeretet­tel elevenítették meg a mesehősöket. RAKAMAZ. Immár tizenket­tedik alkalommal rendezték meg a napokban Rakamazon az Erzsébet Királyné Német Nemzetiségi Általános Iskola, AMI és Szakiskolában az ide­gen nyelvi drámafesztivált. Ebben a tanévben is angol, német és francia nyelven mu­tatták be a csapatok a darabja­ikat. A Mesevár Óvoda német meséje nyitotta a fesztivált, amelynek fővédnöke Vinnai Győző országgyűlési képvise­lő volt. Királyok, boszorkányok Visszatérő csapatként ér­keztek Kolozsvárról, Szek- szárdról, Hercegkútról és Nyíregyházáról (Szent Imre Katolikus Gimnázium, NYE Eötvös Gyakorló Iskola, Petőfi Általános Iskola) a résztvevők. A szervezőiskola egy angol és egy német nyelvű darabbal mutatkozott be. A közel száz­ötven részt vevő gyermek iz­A házigazda iskola diákjai szereplés közben fotó: m agánarchívum galommal és határtalan játék­szeretettel elevenítette meg a színpadon a mesehősöket: királyokat, boszorkányokat, a vasorrú bábát, a bádogembert, a rút kiskacsát. S mindezt idegen nyelven. Nagyon sok munka előzte meg a bemu­tatót a gyerekek, a felkészítő nyelvtanárok, a szülők részé­ről egyaránt. A rendezvény sikeréhez a támogatók önzetlen felaján­lása is nagyban hozzájárult - tájékoztatta lapunkat az is­kola tantestülete. km

Next

/
Thumbnails
Contents