Kelet Magyarország, 2016. május (73. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-31 / 126. szám

9 2016. MÁJUS 31.. KEDD Kedd délben jön el a pillanat, hogy kihir­detjük a keretet a játékosoknak Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya előbb a játékosai­val, majd a nyilvánossággal közli az Európa-bajnokságra utazó futballisták névsorát. A vasárnap késő esti 77-69-es győzelmével eldőlt, hogy a Szolnoki Olaj KK megvédheti címét a férfi kosárlabda-baj­nokságban. A Tisza-partiak az elődöntő ötödik összecsa­pásán győzték le a Körmen­det, így 3-2-es összesítéssel jutottak be a fináléba, ame­lyet szerdán hazai pályán kezdenek az Atomerőmű SE-t 3-l-gyel búcsúztató Álba Fe­hérvár ellen. A döntő az egyik fél harmadik győzelméig tart. Két kiemelt, de az MTK nem az labdarúgás. Teljessé vált az Európa-liga 20l6-17-es kiírá­sának mezőnye, egyúttal az is, hogy a három magyar induló, a Videoton, a DVSC és az MTK már az első selejtezőkörben, vagyis június 30-án bekapcso­lódik a küzdelmekbe. A főtáb­lára jutáshoz négy fordulón kell túljutniuk a csapatoknak. A magyar indulók közül az első forduló június 20-ai pá­rosításának elkészítésekor a Videoton és a DVSC kiemelt lesz, az MTK nem, így utóbbi erősebb ellenfelet kaphat. Minőségi volt a különbség Graszl Károly (fehér mezben, jobbra) a csapatba visszakerülve a véde­lemben Igyekezett helytállni fotó: www.svse.hu A nyílt játék különösen kedvezett a Kisvárdá- nak, amely jobb táma­dói révén megszórta a Sopront. labdarúgás. Nem lehetett pa­nasz a másodosztály utolsó előtti fordulójának góltermé­sére, hiszen a nyolc vasárna­pi bajnokin összesen 34 gól született, ami meccsenként 4,25-ös átlagnak felel meg. A Dunaújvárosban győztes Budaörs mellett a Sopronban 5-1-re diadalmaskodó Kisvár- da Master Good volt a me­zőny legtermékenyebb csapa­ta, a szabolcsiak a bajnokság során harmadszor szereztek egy mérkőzésen öt gólt, ám először idegenben. Tét nélkül, felszabadultan- Amolyan felszabadult han­gulatú, szezonvégi mérkőzés volt a vasárnapi, amely már sem a feljutás, sem pedig a ki­esés kérdéséről nem döntött- állapította meg Soós Imre, a kisvárdaiak vezetőedzője. - Mindkét csapat szerette volna lezárni a maga rossz soroza­tát, emiatt nyílt játék alakult ki. Ez számunkra kedvezett, mert az hamar kiderült, hogy a két csapat támadói között minőségi a különbség a ja­vunkra. Az első gólunk előtt is akadtak már helyzeteink, a vezetésünk megszerzését követően pedig hamar jött a Újabb főtáblás lehetőség TENISZ. A selejtezőből indult Fucsovics Márton (204. a világranglistán) a 106 500 euró összdíjazású, salakpá­lyás ATP-challengertornán a csehországi Prostejovban. A nyíregyházi teniszező harma­dik kiemeltként két hazai ver­senyzőt győzött le a kvalifi­kációban: Vit Kopriva (930.) ellen 6:1, 6:2-re, Vaclav Saf- ranek (384.) ellen pedig 6:1, 4:6, 6:4-re nyert, így felkerült a főtáblára. A cseh napok ez­zel véget értek, mert a ked­di első fordulóban a 21 éves szerb Pedja Krsztin (168.) lesz Marci ellenfele. km-bt Totó 21. hét/2. forduló, vasárnap esti mér­kőzések 13. Olaszotszág-Skócla ________1-0 1 14. Portugálla-Norvégla 3-0 1 Nyeremények 13*1 találat: 4 db 7489 335 Ft 13 találat: _________4 db 302 610 Ft 12 találat: 6Z7db 2895Ft 11 találat 5 933 db 305Pt 10 találat 24 340 db 145 Ft 22. hét/1. forduló, a tlpposzlop 1. Lengyelország-Hollandia 1 x 2. Belglum-FInnország 1 3. Mexlkó-Chlla ______________2 x 4. Pescara-Novara x 1 5. Philadelphia—Columbus 1 6. D. C. Unlted-Seattle _____1_____ 7. Portland-SanJose x 1 8. Intemadonat-AtlétlcoPR 1 9. Cortlba-Chapecoense _______1 x 10. Santa Cruz-Sport Recife 1 11. Atlétlco MG-Flumlnense x 2 12. Botafogo-Cruzelro 1 13. Flguerense-Sao Paulo ______2 14. Corinthians-Santos 1 második találat, ami ráadásul kiállítással, így emberelőny­nyel is párosult. Két fordulóval ezelőtt, Bal­mazújvárosban ennél is több időt játszhatott létszámfö­lényben a Várda, ám akkor elveszítette a meccset 4-2-re, azok után, hogy O-2-ről előbb kiegyenlített. Nem futott át a fejeken, hogy ezúttal is ne­hogy baj legyen belőle?- Ez azért egy teljesen más szituáció volt, hiszen vezet­tünk, meg aztán a pálya is jóval alkalmasabb volt a mi futballunkra - mondta Soós Imre. - A második félidőt is A fegyelem terén külö­nösen lesz javulni való Nyírbátorban a követ­kező bajnokság előtt. labdarúgás. Utóbbi hét mécs­eséből hatot is elveszített a Nyírbátori FC, ám javítja a ké­pet, hogy a Diósgyőr II elleni 0-2-vel párhuzamosan a 32. fordulóban matematikailag biztossá vált a bennmaradá­sa. A Rákosmente KSK ottho­nában vasárnap már azzal a tudattal léphetett fel a szabol­csi legénység, hogy jövőre is biztosan NB III-as, ehhez ké­pest kiadós, 4-0-s vereségbe szaladtak bele a vendégek. Mintakik kirándultak- Sajnos a heti történések előrevetítették, hogy mi vár ránk, és az utazásunk során is jobban hasonlítottunk egy kiránduló általános iskolai osztályra, mint egy futball­csapatra - mondta Márton István, a nyírbátoriak edzője.- Ezzel együtt nem indítottuk rosszul a mérkőzést, két ka­pufát is elértünk, az egyiket még gól nélküli állásnál, a másikat egy-nullás hátrány­ban. Megint két olyan gólt is kaptunk, ami a leginkább el­kerülhető lenne, az ellenfél pontrúgások után vette be a kapunkat, és a fegyelem te­rén is lenne mit javítanunk. uraltuk, ha pontosabbak va­gyunk az ellenfél kapuja előtt, és jobb százalékban értéke­sítjük a helyzeteinket, akkor kiütéses győzelmet arathat­tunk volna, ám a négygólos differencia miatt sem kell szé­gyenkeznünk. A meccs gólja Erős Gáboré lehetett volna, aki látva, hogy a kapus ki­lépett a gólvonalról, a térfél közepéről emeléssel próbál­kozott, ám a kapufát találta el. Bíztunk benne, hogy csa­patkapitányunk a két szerzett góljával átveszi a vezetést a góllövőlistán, de a szintén duplázó zalaegerszegi Daru Soós Tibor a cseresorbót beállva sem tudott segíteni csapatán FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Eredetileg csak az alapozást megelőzően akartam kihir­detni az új házirendet, de nincs több vesztegetni való időnk, az új szabályok már ezen a héten életbe lépnek. Nagyon sok tanulsággal szol­gált ez a mérkőzés. Most nem tudni, hogy a bátoriak a sportszerüségi Bence megőrizte a vele szem­ben meglévő minimális elő­nyét. A dobogó már nem elérhető Betalált viszont Minczér Ti­bor, aki a cseresorból elő­relépve szerezte meg a rá­adásban a kisvárdaiak ötödik gólját.- Mindig örömteli, ha olyan játékos szerzi a gólt, aki csere­ként áll be és korábban keve­sebb lehetőséghez jutott - így Soós Imre. - Különösen, hogy az átlövésgólok nem nagyon jellemeztek bennünket ebben a bajnokságban, ám ezúttal egy szép akciót követően Minczér Tibi távoli kísérle­tével tudtuk beállítani a vég­eredményt. Hogy a bajnokság milyen végkifejletet hoz a kisvárda­iak számára, az majd vasár­nap este derül ki. Egy biztos: a szabolcsi újonc dobogós már nem lehet, mert pont­számban ugyan utolérhetné a harmadik Zalaegerszeget, de a győzelmek számát tekintve már nem. A negyedik helyen álló várdaiak vasárnap 18 órá­tól a már biztos bennmaradó Szolnokot fogadják, és hato­diknál rosszabbak már nem lehetnek. A 6i szerzett talá­lattal pedig hat góllal előzik az eredményesség terén őket követő, már bajnok Gyirmó- tot, valamint a Csákvárt. BODNÁR TIBOR tlbor.bodnar@kelet.hu verseny első helyezésére haj­tanak-e, mindenesetre elgon­dolkodtató, hogy úgy kaptak ki idegenben 4-O-ra, hogy közben egyetlen sárga lapot sem gyűjtöttek be. Lapok és pontok nélkül- Már az előző heti, Diósgyőr II elleni meccsünkön is ha­sonló volt a helyzet, holott ott is felhívtam a figyelmet a határozott fellépés fontos­ságára - így Márton István.- Ismerve az ellenfelet biz­tosak lehettünk abban, hogy lesznek helyzeteink, de azt is tudtuk, a gólok számát te­kintve nem véletlenül a har­madik legeredményesebb a mezőnyben az RKSK, ezért fontos a gyors visszarendező­dés. Ennek érdekében kértem a játékosokat, ha a szükség úgy hozza, alkalmazzanak taktikai szabálytalanságokat, ám ezt a meccset is sikerült lehoznunk sárga lap nélkül, aminek ez esetben nem tu­dok örülni. Főleg úgy, hogy az elmúlt két meccsen az ellen­felek nyolc figyelmeztetés­ben is részesültek ellenünk, és elvettek tőlünk mind a hat pontot... A nyírbátoriak vasárnap (18 óra) a Kazincbarcika elleni hazai mérkőzésen tehetik fel a szépségtapaszt tavaszi sze­replésükre. KM-BT Életbe lépnek az új szabályok Van úgy, hogy a vékony játék is három pontot ér Sárga lap miatt senki­nek sem kell kihagynia a Szpari vasárnapi meccsét. labdarúgás. Már csak egy strigulát kell behúzni. Vasár­nap hazai pályán búcsúzik az NB III. Keleti csoportjától a bajnok Nyíregyháza Sparta­cus. Mátyus János, a csapat vezetőedzője az utolsó öt meccsen öt győzelmet akart. Ebből négy már megszületett, a legutóbbi vasárnap, Kazinc­barcikán. A vendég nyíregy­háziak az első félidőt uralták a nem éppen a gyepszőnyeg remek minőségéről közismert Pete András Stadionban. Sőt, a játékrész ráadásában Rezes László a kapuba is talált. Szü­net után ugyan összekapták magukat a borsodiak, ám gólt nem tudtak szerezni. így az eredmény nem változott.- Őszintén szólva, nem ez volt a legjobb meccsem a Szparival - kezdte visszapillan­tását Mátyus János. - Főként a második félidei játékunk volt vékony, de a lényeg a győze­lem, a három pont megszer­zése volt. Kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést, ennek tükrében elégedett vagyok. Jöttek a győzelmek, érthetően jó a hangulat, és mindenki ké­szül a vasárnapi, hazai zárásra, amelyen látványos játékkal szeretnénk kirukkolni. A vasárnapi, kazincbarci­kai meccsen Böcskei Balázs játékvezető nyolcszor villan­totta fel a sárga lapot, egyszer hazainak, hétszer pedig ven­dégjátékosnak.- Szerintem indokolatlan volt ennyi sárga lapot kiosz­tani, szerencsére emiatt sen­kinek sem kell kihagynia a zárómeccset - így Mátyus Já­nos. KM-ML A besárgult Zoran Kosztics (14) kapufája után szerezte meg a győztes gólt Rezes László fotó: pusztai Sándor Utcai-, udvar-, avagy grundkosárlabda KOSÁRLABDA. A Nyíregyhá­zi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium eddig is egyik fellegvára volt a sportágnak, és a kötődés tovább erősödött azáltal, hogy a létesítmény udvarán átadták a társasági nyereségadós beruházásból megvalósult utcaikosárlab- da-pályát. AJhol meghonosodhat a Streetball, vagy ahogy dr. Onder Csaba, a Nyíregyházi Egyetem rektora fogalma­zott az ünnepélyes avatón, a grundkosárlabda. Annak ide­jén a futballban voltak diva­tosak a grundok, mostantól az Eötvös-iskolában művel­hetik a kosárlabda utcai, pon­tosabban udvari változatát négy palánkra, kulturált kö­rülmények között, gumiborí­táson. A Nyíregyházi Kosárlabda Klub (amely utánpótlásának bázisát adja az Eötvös-iskola) nevében Makrai László jelen­tette be, hogy a kettő közül az egyik verseny-, a másik edző­pálya. A szalagot dr. Onder Csaba és dr. Komáromi Ist­ván, az iskola igazgatója vágta át, az avatóünnepségen Sitku Ernő, a Magyar Kosárlabdá­zók Országos Szövetségének elnökségi tagja és Balogh Béla, a Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyei Kosárlabda-szö­vetség elnöke is üdvözölte a kezdeményezést. km-bt Két pályát is birtokba vehettek az eötvösös kosarasok fotó: bodnár tibor

Next

/
Thumbnails
Contents