Kelet Magyarország, 2016. május (73. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-28 / 124. szám

§áa2&16u 2016. MÁJUS 28., SZOMBAT KELET A legszorgalmasabbak és persze a legügyesebbek állhatták színpadra FOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR A kicsikből lehetnek a nagyok Elek Gábor, a Ferencvá­ros edzője sem hitte két éve, hogy a mátészalkai díjátadógálán fog a színpadon állni. kézilabda. Eljött a nagy nap. Mármint azok számára, akik letettek valamit az asztalra. Nem voltak kevesen, sőt... A Szatmár-Ferencváros határon átnyúló, női kézilabda után­pótlás projekt első évértékelő és díjátadó gáláját tartották - Mátészalkán. A házigazdák megadták a módját az eseménynek: a Szentpétery Zsigmond Kultu­rális Központ és Színházban méltó kulisszák fogadták a seregnyi vendéget. Az élvo­nalban szereplő Fradit Jeney Zsolt Ákos szakosztályelnök, valamint Elek Gábor vezető­edző képviselte, akik aktívan Ha így folytatja, Bodó Bernadettre fényes jövő vár kivették részüket az ünnepi ceremóniából. Dr. Boros Ani­ta, a Nemzeti Fejlesztési Mi­nisztérium helyettes állam­titkára mellett Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke, továbbá a „hazai színeket” képviselő Hanusi Péter, Má­tészalka polgármestere szólt a megjelentekhez, míg Kiss Zoltán Sándor projektvezető átfogó beszédében taglalta az elmúlt időszak történéseit.- Amikor három és fél éve felmerült az együttműködés ötlete, sokak szerint ez nem álom volt, hanem egyenesen őrültség - mosolygott a bajsza alatt Kiss Zoltán Sándor. Addig csak a sporthírekben...- A Fradi a király Szatmár- ban, ezt mindenki tudja, de amikor megkerestem a klub vezetőit, akkor a szemükben is valami hasonlót láttam. Ehhez képest napra pontosan két esztendeje tartottuk az első edzőképzést Csengerben, amelyet eddig újabb kilenc követett. Akadtak olyan tele­pülések, ahol korábban csak a sporthírekben hallottak a kézilabdáról, most pedig szá­mos díjat vehetnek át.- Ugyanakkor abrak nélkül a ló sem húz, anyagi megbecsü­lés, pénz nélkül semmi nem megy. A projekt részeként több mint hetven csapatnál aktívan dolgoznak, nem hagy­hatjuk veszni ezt a munkát, a fejlődés érdekében további tá­mogatók bevonása szükséges. Olyannyira nagy a lelkese­dés, hogy a „pulyákat” (több­ször elhangzott az eme vidé­ken honos kifejezés...) kísérő anyukák csapatokat verbuvál­nak, számukra is rendeznek meccseket. Mondjuk, nyug­tató használata az apukáknak kötelező lesz... Ettől jóval komolyabb információ, hogy 29 településen 850 gyereket mozgatott meg az egyre te­rebélyesedő eseménysorozat. Nem véletlen, hogy a ferenc­városiak rajta tartják szemü­ket a közös akción, mi több, szó szerint szívükön viselik a tehetségek sorsát.- Elismerem, két éve nem hittem volna, hogy itt fogok állni - vallotta be Elek Gábor, az FTC trénere. - A baráta­im kérdezgetik: mit csinálok én erre? Őszintén mondom, tényleg szeretek itt lenni! Él­vezem ezt a munkát, jó látni a gyerekek hozzáállását, büsz­ke vagyok, hogy a ferencváro­si edzőkollégák szintén szíve­sen jönnek. Őszintén mondom,- tényleg szeretek itt lenni! ELEK GÁBOR Naná, hogy dörgő vastaps kísérte a szakvezető minden megnyilvánulását. Lesz még bátrabb is Majd a szervezők a lényeg­re tértek. Az ifjú titánok, az apróságok ugyanis tűkön ültek már. Kiss Zoltán Sán­dor - kiváló érzékkel - nem hagyta állni a színpadra fel­sorakozott csöppségeket, még a beszédek előtt kiadta a „Pihenj!” vezényszót, ma­gyarán földre csüccsentette őket - senki nem tiltakozott... Egymás után szólították a legjobbakat, néhányan lá­nyos zavarukban csak keres­ték a helyüket. A mátészalkai Bodó Bernadett is alighanem lesz még bátrabb: a kis szöszi, mint a legnagyobb tehetség, különdíjat érdemelt ki. Per­sze, a pályán nyilván hama­rabb feltalálja magát. Ott csak igazán! ... és ez így van jól. KM-KT Díjazottak Az év csapata: Mátészalkai MTK, edző: Tóthné Nagy Anikó ___ Elek Gyula-díj: Heinrich Tamás (Mezőfény) _ __ Szarka Éva-díj: Heinrich Réka (Mezőfény, a hétévesek között), Bodó Bernadett (Mátészalkai MTK, a nyolcévesek között) ______ A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kOlöndija: Bodó Bernadett (Mátészalkai MTK) Legügyesebb kapus: Pável Jázmin (Csengén VSK, a hétévesek között), Péter Stefánia (Sárközújlak, a nyolcévesek között) Legügyesebb védőiátékos: Ludescher Júlia (Csanátos, a hétévesek között), Czompa Tlfani (Avasúiváros, a nyolcévesek között) Legügyesebb támadófátékos: Somogyi Zsófia (Kálmánd, a hétévesek között), Rajszki Barbara (Sárközújlak, a nyolcévesek között) Az év rendezvénye: Mezőfény A legsportszerübb szurkolói csapat: Turterebes A legsegftökészebb önkormányzat; Nagyecsed Kézilabda: megyei bajnokság Férfiak Sárospatak-Kölcsey DSE Fehérgyai Legjobb dobók: Szabó A. 11, Nagyházi 7, Bodorovics, Ferencz G„ Hardon 4-4, illetve Pálfy V, 10, Kereszti Sz. 8, Kotvász 6, Tóth G.5. Sponge Szivacs KC-Mátészalkai MTK zalkaiMTK 41-34(19-12) Ld.: Porubszky 10, Juhász J. 9, Antal L. 7, Halcsák 6, Kozma P. 5, illetve Varga R. 12, Magyar K. 7, Kun A. 5. Sárospatak-Sponge Szivacs KC Ld.: Nagyházi 10, Ferencz G. 8, Durst 5, Barna G. 4, illetve Déváid 12, Kerekes T. 9, Lesku 6, Porubszky 5. Ld.: Barta A. 16, Barta D. 5, illetve Szabó A. 10.PappJ.5. _____________________ Mátészalkai MTK-Demecser Ld.: Varga R. 10, Tóth L, Molnár A. 8-8, Aranyos R. 4, illetve Barta A. 10, Barta D. 6, | RádiCs.4. I Demecser-Sponge Szivacs KC Z7-­Ld.: Barta A, 7, Hegyes Z. 5, Barta D„ Rádi Cs. I 4-4, illetve Déváid10, Medve 4. Sárospatak-Mátészalkai MTK Ld.: Szabó A. 9, Csendes G. 5, Nagyházi 4, illetve Tóth L„ Mplnár A. 8-8, Magyar K„ Aranyos R. 5-5, Varga R. 4. Nők Ld.: Szabó L. 9, Szabó P. 8, illetve Négyesi 8, Nagy N. 6, Bacsinszki 5, Járosi V. 4. TI*. Mil# T* < | —- __ ... Ld.: Berkes 1.13, Balogh 1.6, Seres L„ Gulyás É. 4-4Jlletve Kovács R. IP Süveges 7 Ld.: Toldi T. 9, Gyetvai 6, Dolhai 5, Haraszti Dzs. 4. illetve Molnár B. 5, Mészáros E. 4. mm.MiiJiamtM.it................ — ..... Ld.: Demkó Zs„ Bukta R. 7-7, Erdőhegyi 5, Kvakáné, Molnár B. 4-4, illetve Karácsony K. 11. ____ _______ ■ Ld.: Szabó N„ Papp M. 5-5, illetve Négyesi 11, Bacsinszki 10, Szoboszlai F. 6, Szoboszlai N. 5, Járosi V., Nagy N. 4-4. Ld.: Karácsony K. 12, Kiss L. 7, Cucco 4, illetve Molnár D. 4. Tíszavasvári-Fehérgyarmati VSE I Ld.: Tar N. 11, Németh E. 8, Kavalecz 6, illetve Bíró B„ Sarkadi É. 5-5, Vassné 4. Fehérgyarmati VSE-Nyíregyházi FSE Ld.: Kovács R. 12, Szögi M. 10, illetve Szabó P„ Szabó LG.4-4. Ld.: Sarkadi É. 6, Vassné 5, illetve Bukta R. 5, irhhíhiSihmhhmhí Ld.: Szoboszlai F„ Szoboszlai N. 7-7, Bacsinszki, Négyesi 6-6, illetve Kavalecz 8, Tar N. 7, Furkó 4. Ld.: Szilágyi R. B, Haraszti Dzs. 7, Magyar P. 6, Illetve Karácsony K„ Kiss L. 5-5, Puskás K.4. Ld.: Furkó 9, Tar N., Csikós A. 5-5, Kavalecz 4, illetve Kovács R. 12, Szögi M. 6, Süveges 5. ■ j j l . _ __ ... _ . . Ld.: Karácsony K„ Kiss L. 5-5, Koszkócsák 4, illetve Sarkadi É. 7, Hunyadiné 6, Vassné 4. Ld.: Molnár B. 5, illetve Berkes 1.11, Balogh I., Kovácsi 7-7, Gulyás É. 6. Ld.: Bukta R. 9, Horváth A„ Molnár B. 5-5, Erdőhegyi 4, illetve Szoboszlai N. 12, Négyesi 10, Szoboszlai F. 6, Buzsik 4. MNRNNMHNMR31-22 (15-7) Ld.: Molnár B. 12, Szőllősi F. 6, Mészáros E. 5, lUetveSaricadiÉ. 10, Szántó N. 5. _______ Fehérgyarmati VSE-VItka Ld.: Szabó P. 9, illetve Vassné 13. Haraszti Dzs. 8, Gyetvai 6. Ld.: Magyar P. 8, Haraszti Dzs., Vassné 6-6, Gyetvai, Dolhai 4-4, illetve Furkó, Tar N. 6-6, Németh E„ Kavalecz 4-4. Tiszalök-Fehérgyarmatl VSE Ld.: Haraszti Dzs. 7, Szilágyi R. 4, illetve Seres E. 7, Berkes l„ Balogh 1.5-5. Ld.: Balogh 1.10, Berkes 1.6, Huri, Gulyás É. 4-4, illetve Szabó F. 6, Varga P. 5. @ Elismerés BohácsCsabáné fehérgyarmati testnevelő a Diáksportban végzett kiemelkedő tevékenységéért elismerést vehetett át a napokban Budapesten, a Magyar Diáksport Szövetség közgyűlésén. A díjat Balogh Gábor (bal szélen) adta át. FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Nyerjen röplabda­bérletet a Kelettől 20 szerencsés előfizetőnk H db berietet nyerhet a 2016. június 3-4-5-én tartandó röplabda női Európa Liga román-szlovén-görög csoportmérkőzéseire. Helyszín: Continental Aréna, Nyíregyháza, Géza u. 8-16. sz. Beküldési határidő: 2016. május 30., 12 óra Nyertesek nevei a lapban: 2016. május 31. Válaszoljon helyesen az alábbi kérdésre: Mi lett a régi BUSZACSA új neve: □ Nyíregyházi Aréna □ Continental Aréna □ Sportcentrum \ Név: Cím: Tel.: Hűségkártya sorszáma: KELET! A HIRDETÉS Nem tudtak előre haladni A gyulajiak hiába óvták kapujukat FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A Nyírgyulajnak nem si­került megakadályoznia a vendégsikert. futsal. Nem lógathatták a lábukat a nyírgyulajiak, akik alig hetvenkét órával a duna­újvárosi túra után a Haladást fogadták az élvonalbeli fut- salbajnokság felsőházi ráját­szásában. A szombathelyiek a dobogóért hajtanak, és a nyír­bátori találkozót követően to­vább éltethetik éremszerzési esélyeiket. A hazaiak ugyanis ezúttal nem tudtak újabb bra­Futsal NB I., felsőházi rájátszás, 7. forduló nyirgyuiaj ivoc—naiauas ato |U**i j Nyírbátor, 200 néző, v.: Viczián M„ Flinta Z Nyfrgyulaj: Pallai Zs. - Kovács l„ Varga D„ Faragó L, Pálvölgyi B. Csere: Fekete G., Tóth B„ Nagy l„ Kondás K„ Lovas N„ Czerula Zs„ Szép T„ Kristpn D. Játékps-edző: Lpvas Norbert. Gól: Pálvölgyi B„ Kovács l„ illetve Hegyesi Zs„ Öreglaki N„ Nagy I. (öngól), Hajmási M„ Vidák B. vúrt bemutatni: bár az első fél­idő még szoros meccset ígért, a folytatásban a vendégek ír­ták a forgatókönyvet. Az utol­só tíz percben - a pontmentés érdekében - vészkapus meg­oldásra álltak át a házigazdák, de újabb két gólt kaptak, ami megpecsételte sorsukat. A hatodik helyen ragadt Gyulaj hétfőn este újfent otthon sze­repel, amikor a Berettyóújfalu­val csap össze. KM-KT Labdarúgás- A hétvégi megyei program Homa Sport megyei I. osztály, 29. forduló (kezdés: 17, Szombat Mátészalkai MTK-Kemecse _________________V.: Kása Gy. (Rajzinger l„ Jurkinya) Nyirgyulaj-Szakoly V.: Gulyás S. (Tatár, Kovács H. Z.) Tiszavasvári-lbrány V.: Bíró Cs. (Pethő P., Bernáth Rí) Nagyecsed-Sényő-Carnifex V.: Veres J. (Hadházi L, Kozma M.) Vasárnap Nagyhalász-Szatmár Unió FC V.: Tordai (Paráda, Fürjes) Tlszakanyár-Tuzsér Esik I. (Híres T„ Márton A.) Mándok-Baktalórántháza ________ V.: Vitkai (Takács Á„ Kovács IZ.) Szabadnapos: Gyulaháza Megyei ll.osztály,29. foRMó(kezdés:n,m: 15) Alukonstrukt-c söpört Vasárnap Rakamaz-Nyfnrasvári V.:NagyF. (Suhaj, Sllye) Encsencs-Gávavencsellő Nyíre rdő-cso port _ vasárnap Nyítmada-Dombfád V.:PappF. (SoósA., Molnár S.) Nagydobos-Záhony V.: Tóth I.JSzőnyi, Kozma J.) Őr-Nyírkarász J7: Gergelyt (TómöriGy, Kozma M.) A|ak-Kék V.: Nagy Cs. (Kósa Gy„ Piskóczi L.) Fényeslitke-Pátroha V.: Frindik J. (Kocsis Zs„ Málik) Újdombrád-Pap V.: Oláh G. (Simon I, Szilágyi A.) Vaja-Ramocsaháza V.: Vasas G. (Demeter E„ Szabó A.) A Demecser-Tiszamenti SE mérkőzést (6-2) már leját­szották. ______________________________ Kelet- Magyarország-csoport Szombat Tlsztaberek-Vámosoroszi Túrricse (14.30, ifi: 12,30)V.: Mónus G. (Szikszai S„ Lövei) Szatmárcseke-Beregdaróc ______________V.: Sinka Z. (Bendik J., Kovács IIZ.) Tarpa-Nábrád V.: Lippa L (Tassy, Nagy S.) Vásárosnamény-Tyukod V.: Király A. (Knoblok S„ Czerula D.) __________ V.: Kesztyű (Szikszai Gy„ Nagy-Katona) Nyírpazony-Kállósemjén ______________V.: Piskóczi Zs. (Tömöri L, Károly J.) Terem-Apagy V.:FehérÁ.(Blr6Cs.,SchmrftA.) GFSE-Oros-Napkor V.: Lengyei A. (Máté I., Piskóczi V.) Balkány-Nyíribrony V.: Tassy (Losonczki, Villás) Nagykálló-Újfehértó V.: Bendik T. (Tóth F„ Máté V.) Levelek-KótaJ V.: Szabó I. (Maleskovits, Szilágyi Zs.) Kölcse-flszakóród SE ____________V.: Debreceni S. (Balogh L, Gergely I.) Csenger-T unyogmatolcs V.: NagyF. (LőrinczJ.,Éva IJ Vasárnap Nyírcsaholy-Mllota _________ Nyírmeggyes, v.:Valu (Veres J.,Goneth) Mérk-Vállaj-Nyírmeggyes Mérk, v.: Szűcs T. (Pokoraczki, Gáspár!) Arany Fácán megyei III. osztály (kezdés: 17) Nyírség-csoport, 25. forduló Szombat: Biri-Geszteréd ______________ _______ Vasárnap: Máriapócs-Penészlek, Kisléta-Bogát 2000 TC, Nyírbéltek—NyíHugos, Piricse-Nyirgelse, Bököny-Nyirmi­hálydi _______________________ A Nyírbátori FC II—Nyírgyulaj KSEII mérkőzést pénteken játszották.__________________________________ Rétköz-csoport Vásámap: Kisvarsány-Barabás, Döge-Gégény,Tiszaszent- márton-Vitka, Berencs FC-Lövőpetri (Rétközberencsen), Zsurk-Mezőladány, Gelénes-Anarcs. Szabadnapos: Jéke és Eperjeske _________ ____________________ Szabolcs-csoport, 29. forduló Szombat: Tiszátok POTE-Tiszatelek, Ibrány SE ll-Kristály Patika-Tiszalök VSE II, Nyírtelek—Tiszabercel ________ Vasárnap: Kálmánháza-Tiszavasvári SE II, Buj-Tiszadob, Nyírtura-Tiszaesziár, Bashalom-Fiatal Gyémántok Szabadnapos: Vasmegyer Számos-csoport, 25. forduló Szombat: Túristvándi-Kisar, Penyige-Csegöld, Hermán­szeg-Ura, Túrricse-Csengersima___________________ Vasárnap: Pátyod-Jánkmajtis.Csengerúlfaiu-Szamossályi Szabadnapos: Kispalád^ Szatmár-csoport, 25. forduló Vasárnap: Hodász-Székely, Nyírtass-Nyírkércs, Nyírcsá- szári—Nyírjákó, Kántorjánosi-Kocsord, Petneháza-Laskod, Rohod-FábiánházaSzabadnapos: Nyírtét

Next

/
Thumbnails
Contents