Kelet Magyarország, 2016. május (73. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-27 / 123. szám
2016. MÁJUS 27., PÉNTEK mir Ahol az apuka egyúttal az anyuka is . Az elmúlt héten péntek dél- - Minden nap fél hatkor teni a meleg családi fészket kedvezménye is bonyolult a már visszamondtam a Segítünk Tibor főz, mos, vasal, ruhát varr és zoknit stoppol a gyermekek nevelése mellett. tiszalök. Egyedül neveli három leányát immár öt éve a Ti- szalökön élő Tibor. Nemcsak az édesapai tisztséget tölti be, ha kell, édesanya, mosónő, szakács, szabó- és varrónő, kertész, s a háztartási hibák elhárításához értő ezermester. A lányok hozzábújnak éjszakánként, neki sírják el minden fájdalmukat és bánatukat, az ölébe ülnek, ha gyengédségre vágynak. Egyre nehezebb helyzetben Soha nem gondolta volna Tibor, hogy 43 éves korára ösz- szecsapnak a feje felett a hullámok, de az sem vetődött fel sohasem benne, hogy esetleg jóindulatú olvasóinktól kérjen némi segítséget. Egy barátja kereste meg szerkesztőségünket, hátha tudunk segíteni. - Megérdemlik - mondta a vonal túlsó végén az ismeretlen hang. A lányaim miatt nem vállalhatok több műszakos munkát. TIBOR Az elmúlt héten péntek délután fogadott Tibor a lakásukon. Míg beszélgettünk, főtt másnapra a leves a tűzhelyen, s fáradhatatlanul dolgozott a mosógép is. Az édesapa kiküldte a lányokat játszani az udvarra, de vissza-visszajöt- tek, s az ölébe ültek, hogy érezzék a közelségét.- Már megszületett mind a három kislány, amikor a feleségemről kiderült, hogy gyenge az idegrendszere. Intézeti kezelések vártak rá, végül elváltunk, s én vettem gondnokság alá a gyermekeket - kereste a szavakat az édesapa még mindig zavartan a múltat felidézve. - Tiszaúj- városban a Jabilnál dolgoztam a biztonsági szolgálatnál, váltásvezető helyettesként jöttem el onnan. Sírva hagytam ott azt a jó munkahelyet, de kénytelen voltam eljönni a gyermekek miatt, mert olyan munka kellett, hogy reggel elindíthassam őket iskolába, óvodába, délután pedig már ismét várhassam őket. Nem túlzás azt mondanom, hogy ahogy eljöttem, onnantól egyre nehezebb lett a helyzetünk. Korábban egy kis segítséget jelentett édesanyám, de aztán őt is elvesztettük. Minden nap fél hatkor kelek, hogy mire a lányokat ébresztem, én már készen legyek, s mindent előkészíthessek - ismertette egy napját Tibor. - Hat és fél hét között keltem őket, igyekszem húzni az időt, mert nehezen ébrednek fel, pedig időben lefekszenek. A munkahelyemen - a polgármesteri hivatalban vagyok közel két éve portás közfoglalkoztatásúként - már fél nyolcra bent kell lennem, előtte a lányokat elviszem az iskolába és az óvodába. Délután 4-ig dolgozom, s utána megyek a gyerekekért. Otthon tanulás, egy kis játék, én végzem közben a házimunkát, majd vacsorázunk. A lányok lefekszenek, én mosogatok, készítem elő másnapra a ruhákat, de bőven ad munkát a kert is. Többször megpróbálták A Hajdúnánáson lakó édesanyjuk négyhavonta, félévente szokta meglátogatni a lányokat. A szülők a gyermekek érdekében többször is megpróbálták, hogy újra egy háztartásban éljenek, de az édesanya jelenléte nem volt segítség a mindennapi életben, nem tudta megteremÉlelmiszerek, írószerek A szorult anyagi helyzetben lévő édesapa örömmel elfogad mindenféle adományt, legyen szó tartós élelmiszerekről (olaj, cukor, száraz- tészta, konzervek), valamint olaj- és zománcfestékről, tapétáról, anyagi támogatásról, gyermekruháról, 30-32-es méretű gyermekcipőről, írószerekről. Önzetlen, segítőkész olvasóink adományaikat a szerkesztőségünkbe (Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. sz.) hozhatják be, s majd innen szállítjuk el a felajánlásokat a családnak. teni a meleg családi fészket sem a gyermekek, sem a férj számára.- Találhatnék magamnak jobban fizetett állást - mehetnék vissza például a Jabilhoz is -, azonban a legtöbb helyen műszakokba kellene járnom dolgozni, de a kislányok miatt nem tehetem, mert nincs kire hagynom őket. A lányok miatt meg van kötve a kezem, így tulajdonképpen szerencsés is vagyok, hogy portásként dolgozhatom. A város vezetőinek hálás vagyok az állásért, illetve azért is, mert támogatnak, amiben tudnak. Ugyanakkor az rosszul érint, hogy közfoglalkoztatású dolgozóként nem vehetek fel hitelt, s a családok otthonteremtési kedvezménye is bonyolult a mi esetünkben. A ház, amiben most lakunk, csak a fele részben az enyém, a másik fele a bátyám fiának a tulajdona, akit előbb-utóbb ki kell fizetnem, még akár olyan áron is, hogy eladom a lakást. Összébb húzza a szíjat Mint az édesapa elmondta, a tavalyi nyári szünet sokba Ä., került, egymást követték a kiadások. A lakásban is mindig elromlik valami.- Egyre összébb húzom a szíjat, már visszamondtam az internetet és a kábeltévét is. Ha az egyik lány megbetegszik, akkor nem ússza meg a másik kettő sem. Az iskolába is mindig kell valamilyen felszerelés Dorinának és Nikolettnek. Járnak rajzszakkörbe, énekkarba, s a mazsorettegyüttesnek is a tagjai. Viktória szeptembertől lesz iskolás. A munkától nem félek, kifesteném házat, lefesteném a kerítést, de hát a festékek is sokba kerülnek. Ha nem tudom eladni ezt a közös lakást, át kell alakítanom, hiszen a lányoknak előbb-utóbb kell majd egy kis külön birodalom, nem fognak mindig hozzám bújni - tette hozzá Tibor. M. MAGYAR LÁSZLÓ laszlo.magyar§ketet.hu Tibor és a három kislány: Dorina, Viktória (középen), Nikolett FOTÓ: A SZERZŐ A temetői lopásokat jelezzük a rendőrségnek! nyíregyháza. Lapunk csütörtöki számában „Gyökerestül lopják a virágot” címmel jelent meg a temetői lopásokról egy írás, amire levélben reagált Fülöp Gergely r. őrnagy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Közleményében a következőket írta: „A Nyíregyházi Rendőrkapitányság az újságból szerzett tudomást az Északi temetőben történt viráglopásokról, feljelentés nem érkezett a hatósághoz. A kapitányság illetékesei felveszik a kapcsolatot a temető vezetésével és a polgárőrséggel, hogy közösen keressenek megoldást az olvasó által jelzett problémára. A lakosságot arra kéri a rendőrség, hogy ha lopást észlelnek, haladéktalanul jelezzék a 112-es segélyhívószámon!” KM Járőrözés a temetőben FOTÓ:RENDŐRSÉG Pattog a futball-labda, ritmust ad kanál, kanna nyírtelek. Harmadik alkalommal rendezik meg immár Nyírteleken a roma kulturális és sportnapot május 28-án 10 órától a (honvédségi) sportpályán. Köszöntőt mond Balogh Albert egyesületi elnök és Kozma Péter kormánymegbízott. A nagypályás labdarúgó-mérkőzések 11 órakor kezdődnek. A kulturális program részeként fellép a Parno Graszt együttes (Paszab), a Rózsaszirom Hagyományőrző Egyesület (Nyírmada), a Fekete Gyémántok hagyományőrző csoport (Nyírtelek), a Kótaji Hagyományőrző Táncegyüttes. KM Tűzzománc örökíti meg a keresztutat FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM Az alkotásba saját életét, tapasztalatát is beleviheti a művész. Máriapócs. Mindig szívesen ad otthont a különböző rendezvényeknek, kiállításoknak Máriapócs mind az önkormányzati, mind az egyházi intézményeiben. A napokban Tasnádi Éva tűzzománckészítő iparművész kiállítását rendezte meg Vonáné Pásztor Éva intézményvezető a kulturális központban. Saját problémákra vetítve A művész először látogatott el alkotásaival a megyébe. Debrecenben született, és három gyermekével ma is ott él. Gyerekkora óta rajzol és fest. Kezdetben grafikával és pasztellel foglalkozott, de több mint tíz éve a tűzzománctechnikával A rendezvény egyik pillanata alkot. Témái: élethelyzetek, lehetőségek, döntések, bibliai történések. Saját látószögéből, sokszor saját problémájára vetítve, hisz ez a bonyolult technika mindig tartogat meglepetéseket.- A kicsit sem hagyományosnak mondható művészet és téma mindig-mindig visz- szatér a művészeti alkotásokban. A keresztútban együtt van a szeretet, a bánat, a fájdalom, a türelem - mondta Palóczy Lajos Elekné, Máriapócs díszpolgára köszöntőjében. Kapin István atya, a kegyhely igazgatója megnyitó beszédében utalt arra, hogy a kiállításnak fontos aktualitást adott a kereszténység nagy ünnepe, Jézus Krisztus mennybemenetele, a mely a fatemplom búcsúja is. Mint az atya kifejtette, a keresztút tűzzománcban való megjelenítése nehéz, fáradtságos, de egyben felemelő is. Saját életét, tapasztalatát is beleviheti a művész. Átélheti készítés közben a keresztút minden mozzanatát, és mindezzel együtt a nézőket is beavatja a témába. A tűzománc szépsége, fényessége, a téma megjelenítése szembesít az elképzelt eredménnyel. PALÓCZY TÍMEA Összefogással, szeretettel, hittel A református templomot, a parókiát és a környezetet szépítették az önkéntesek. zsarolyán. Szorgos kezek munkálkodtak a napokban Zsarolyánban. A Szeretethíd - Kárpát-medencei református önkéntes napokhoz az idén második alkalommal csatlakozott a helyi egyházközösség. A Magyar Református Szeretetszolgálat már nyolcadik alkalommal hirdette meg a segítségnyújtó akciót, amelynek célja, hogy közösen dolgozva segítsenek a helyi és gyülekezeti közösségeknek, és így munkálkodva valódi segítséget nyújtsanak a településeknek, intézményeknek vagy egyházközösségnek. Zsarolyánban az idén az előző évhez képest jóval több támogató önkéntes vett részt a programban, akik a református templomot, a hozzátartozó parókiát és azok környezetét szépítették vidám hangulatban. Kormány László lelkipászVirágokat is ültettek a lelkes önkéntesek fotó: a szerző tor és Bessenyei Béla polgár- mester és egyházi gondnok irányítása mellett a lelkes, segítő szándékú emberek a gyerekektől egészen az idősödő korosztályig megmutatták, hogy összefogással, szeretettel és hittel minden lehetséges. Takarítás mellett virágot és fát ültettek, így nemcsak a templom, a falu környezete is megszépült, szilágyi Krisztina