Kelet Magyarország, 2016. május (73. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-27 / 123. szám
2016. MÁJUS 27, PÉNTEK 2 Mindenfelől Jóból is rosszat Kiszivárgott - miután egy honatya valamilyen kapcsolódó témában érvként hivatkozott a bennfentes értesülésére hogy jövőre jelentős minimálbér-emelést tervez a kormány. A jelenleginek egynegyedével havi 140 ezer forintra fölsrófolni szándékozott legkisebb havi bérnek - amellyel egy nívóra kerülnénk mi, magyarok a rendszerváltó közép-európai államok között ez ügyben (is) éllovas lengyelekkel - normális esetben örvendeni kéne. Minden más helyén a világnak bizonyára így is lenne, még a sajtó is így kommentálná a jó hírt. Ám nálunk úgy látszik, ez nem megy. Nem fér bele a politikai korrektség - hívei szerint megkérdőjelezhetetlen - doktrínájába. A médiumok egyik fele, háta mögött a velük szimpatizálókkal, most is fanyalog. Az egyik bulvárlap például, ragaszkodva valamelyik sajtócézár nagybecsű „A jó hír, az reklám, csak a rossz az igazi” útmutatásához, egyenesen a „durva” jelzőt használta a minimálbér-emelési szándékra, ami nagyjából olyan, mint mondjuk „borzalmasan meghitt esküvői szertartást” emlegetni. Persze minden számnál lehet nagyobbat mondani, s fitymálni - az egyébként tényleg igen alacsony - hazai bérek felzárkóztatására tett erőfeszítéseket. Csak egyet né felejtsünk: itt egy többszörös hendikeppel induló országot kell talpra állítani fenntartható módon! Széthúzással erre csekély az esély. bela.galambos@kelet.hu Soros György, megfigyelések Budapest. Az Együtt arra szólította fel Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert és Pintér Sándor belügyminisztert, hogy hozzák nyilvánosságra a politikusaikról készített titkosszolgálati megfigyelések dokumentumait. Csütörtöki sajtótájékoztatón Szelényi Zsuzsanna emlékeztetett arra, hogy Lázár János az ATV-vel azt közölte: titkosszolgálati jelentések bizonyítják Soros György magyarországi befolyását, és nincs olyan migránspárti, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne az amerikai üzletember pénze lenne. Mirkóczki Ádám Jobbikszóvivő szerint Lázár Jánosnak a nemzetbiztonsági bizottság előtt kellene beszámolnia az ügyről. mti Devizaárfolyam (2016.05.26.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 313,95-0,75 USA dollár 280,86-1,46 Svájci frank 283,32-1,28 Angol font 412,58-0,99 Román lej 69,67-0,17 Ukrán hrivnya 11,19-0,06 Horvát kuna 41,89-0,11 Lengyel zloty 71,21-0,06 # http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Közel 16,2 milliárd forintot ítéltek oda Budapest. Közel 16,2 milliárd forint európai uniós fejlesztési forrás megítéléséről született támogató döntés a Gazdaság- fejlesztési és Innovációs Operatív Program 5 pályázati felhívásának keretében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Rákossy Balázs kiemelte: a támogatásból a külpiacra jutást elősegítő szolgáltatások igénybevétele, marketingtevékenységek, piackutatás finanszírozható, mti 6 százalék alá csökkent a munkanélküliség február-áprilisban: egy év alatt 73 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, és 5,8 százalékosra mérséklődött a munkanélküliségi ráta a február-áprilisi időszakban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 15-64 éves férfiak körében 5,7, a nők között 6,1 százalékos munkanélküliségi arányt mért a KSH. MTI Herczegh Anita fotó: mti Terápiás központban az államfő neje Budapest. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) fóti Lovasterápiás és Oktató Központjába látogatott csütörtökön Herczegh Anita, Ader János köztársasági elnök felesége. Megtekintett egy terápiás bemutatót az intézet szenzoros parkjában, tájékoztatást kapott a magyar lovasterápia helyzetéről és hatásairól, valamint egy épülő kis szélerőművet is láthatott - közölte az NGYSZ. MTI „Legyen trendi édesapának lenni...” Budapest. A családtámogatások teljes spektruma hozzáférhető az édesapák számára is Magyarországon - hangoztatta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten. Kiemelte: lehetőséget kínálnak az apáknak, hogy ugyanolyan aktívan vegyék ki részüket a gyermeknevelésből, mint az anyák. Azt szeretnék elérni, hogy „legyen trendi édesapának lenni” - mondta. MTI EU-s eljárások: roma gyerekek és földvásárlás Két kötelezettségszegés! eljárást indított az EU Magyarország ellen. BRÜSSZEL. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt - jelentették be az európai uniós végrehajtó testület csütörtöki sajtótájékoztatóján Brüsszelben. Levélben szólítják fel A brüsszeli bizottság felszólító levelet küldött Magyar- országnak, amelyben arra sürgette a kormányt, hogy hozza összhangba az egyenlő bánásmódra és az oktatásra vonatkozó jogszabályait, valamint oktatáspolitikájának gyakorlati végrehajtását a faji egyenlőségről szóló uniós irányelvvel, amely tiltja a faji vagy etnikai alapú oktatási diszkriminációt. Roma és nem roma diákokat együtt kellene oktatni. illusztráció: ékn A bizottság több szempont- gyermekek aránytalanul mából is aggályosnak találja a gas számban járnak szellemi magyar jogszabályokat és fogyatékos tanulóknak szánt igazgatási gyakorlatot, ame- speciális iskolákba, vala- lyek következtében - meg- mint jelentős hányaduk vesz állapítása szerint - a roma részt elkülönített oktatásban a többségi iskolákon belül. Amennyiben Magyarország két hónapon belül nem ad kielégítő választ a megkeresésre, az Európai Bizottság továbbléphet az eljárásban, és úgynevezett indokolással ellátott véleményt intézhet a magyar hatóságokhoz. Jogokat sért Szintén tegnapi hír: újabb szakaszba léptek a több uniós tagállam, köztük Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárások, amelyeket az Európai Bizottság indított, mert úgy véli, hogy a külföldiek földvásárlására vonatkozó jogszabályok sértik a tőke szabad mozgását és a letelepedés szabadságát. A brüsszeli testület Bulgáriának, Magyarországnak, Lettországnak, Litvániának és Szlovákiának küldött úgynevezett indokolással ellátott véleményt csütörtökön. MTI Röviden az eljárásról EMMI. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint Brüsz- szel bosszút áll a kötelezettségszegési eljárással, amiért a kormány nem támogatja a bevándorlók betelepítését. mlp. A Magyar Liberális Párt az iskolai szegregáció felszámolására szólította fel a kormányt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásának bejelentését követően. PM. A Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője, Jávor Benedek szerint fontos döntés az Európai Bizottság részéről az eljárás. dk. A Demokratikus Koalíció távozásra szólította fel Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét. Niedermüller Péter EP-képviselő, a DK alelnö- ke szerint az eljárással a kormánynak immár papírja is van arról, hogy súlyosan diszkriminálja a roma diákokat. FIDESZ. A Fidesz szerint Brüsz- szel meg akarja büntetni Magyarországot, mert nem a bevándorlókra, hanem roma gyerekek oktatására fordítja a pénzt. Lázár János: értelmezhetetlen az eljárás, nagy „háború” lesz A miniszter reagált az EU által indított kötelezettségszegési eljárásokra is. Budapest. Értelmezhetetlennek tartja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt Magyarország ellen indított uniós kötelezettségszegési eljárást. Földügyben,'amelyben újabb szakaszba lépett az Európai Bizottság eljárása, a tárcavezető nagy vitára, „háborúra” számít. „Fogalmam sincs, az Európai Bizottság honnan tudja, hogy ki cigány és ki nem” - jegyezte meg a szegregációs ügy kapcsán. Kijelentette, a brüsszeli eljárás magyarországi szervezetek bejelentése alapján indult el. Földügyben a Miniszterelnökség vezetője úgy nyilatkozott: a magyar és a brüsszeli álláspont távol áll egymástól, mert a magyar törvényhozás úgy döntött, külföldiek és gazdasági társaságok nem vehetnek földet Magyarországon. Ebben a kérdésben nagy vita, háború lesz - fogalmazott. Paks: ma tárgyalnak Lázár János sajtótájékoztatóján több témát érintett, többek között kifejtette: Magyarországra különböző uniós tagállamokból mintegy 52 ezer embert akarnak visszatoloncolni, a legtöbbet Németországból. Elmondta, jövőre 787 milliárdot fordítanak a közszféra dolgozóinak béremelésére. A paksi atomerőmű-bővítés ügyében megerősítette, hogy pénteken Margrethe Vestager versenyjogi biztossal tárgyal Brüsszelben abban a reményben, hogy előrelépés lehet a brüsszeli engedélyezési eljárásban. A bővítéshez biztosítandó orosz államközi hitelről megjegyezte, hogy Magyarországnak joga van előtörlesz- teni, kiváltó hitelt felvenni, de kérdés, hogy van-e jobb az orosz hitel kondícióinál, mti Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő közös, szokásos csütörtöki sajtótájékoztatójukon. A fő téma a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás volt. FOTÓ: MTI ® Velencei biennálé Szabadtéri installáció a 15. Nemzetközi Építészeti Biennálén: hatvanhárom ország részvételével rendezik meg május 28. és november 27. között 15. alkalommal fotó: mti, Illyés tibor Hétfőn helyezik örök nyugalomra a püspököt KOLOZSVÁR, NAGYVÁRAD. HOSZ- szan tartó betegség után, 85 éves korában szerdán hunyt el Tempfli József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke. Tempfli József a Szatmár megyei Csanáloson született 1931. április 9-én. Középiskoláit a nagyváradi Szent László Gimnáziumban kezdte, a nagykárolyi piaristáknál folytatta, majd a tanügyi reform után Szatmárnémetiben érettségizett. 1950-1956 között tanító-nevelőként dolgozott a szentjobbi iskolában. 1956 őszén kezdte el tanulmányait a gyulafehérvári Római Katolikus Teológián. Márton Áron püspök szentelte pappá 1962. május 31-én. Tempfli Józsefet vasárnap, helyi idő szerint 15 órakor ravatalozzák fel a nagyváradi székesegyházban, ahol 18 órától szentmisét mutatnak be lelki üdvéért, majd hétfőn, a 11 órától tartandó engesztelő gyászmisét követően helyezik örök nyugalomra a templom kriptájában. MTI „Nem kellene válságstáb” Budapest. A Párbeszéd Magyarország (PM) szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek nem kellene „válságstábot” összehívnia a rossz gazdasági mutatók miatt, ha megfogadná a PM javaslatait - mondta az ellenzéki párt elnökségi tagja. Barabás Richárd a „válságstáb” összehívásáról szóló sajtóhírekre utalva úgy értékelt: az egész elhibázott „or- báni gazdaságpolitika” egy Fideszhez hű nemzeti tőkés osztály felépítésén alapul, a jövedelmek újraelosztását a dolgozó polgári középosztály kárára valósítja meg. mti