Kelet Magyarország, 2016. május (73. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-20 / 117. szám
2016. MÁJUS 20., PÉNTEK KELET Sport 11 Régi vaspapucsos sztorikat idéztek fel FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Seres János nosztalgiatalálkozót szervezett a Nyíregyházi Volán-Dó- zsa egykori salakmotorosainak. SALAKMOTOR. A faház előtt felállított motor jelezte, itt bizony vaspapucsosok randevúznak. A szépen kisuvickolt, feldíszített jó öreg Jawát be is indították, így a látvány, a hang és a szag is idézte a régi, szép idők hangulatát. Mert azok voltak! Nyíregyházán, a Zalka Máté utcai stadionban ezrek voltak kíváncsiak a salakmotorosok versengéseire. Egybeszélgetés során merült fel a találkozó ötlete. SERES JÁNOS Egykoron igen népszerű volt ez a sportág, Gyulán, Szolnokon, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon és Nyíregyházán húzták ä gázt, szikráztatták a vastalpakat a bátor bőrruhások.- Pár hete Elemér bácsival (Szabó Elemér, a Nyíregyházi Volán-Dózsa salakmotorosainak edzője, a szerk.) futottam össze az egyik szupermarketben. Beszélgetni kezdtünk és akkor merült fel, hogy milyen jó lenne újra találkozni. Mindenki szívesen jött- Szó szót követett, én pedig elkezdtem hívni azokat, akikkel jó harminc évvel ezelőtt ott voltunk egy szakosztályi zárón. Steider Gabival több mint tíz éve nem találkoztunk, Balogh Janival pedig vagy hat esztendeje. Őket volt nehezebb elérni, a többieket nem különösebben. Kijelöltük az időpontot és vártuk a találkozót - tudtuk meg a főszervezőtől, az egykori remek vaspapucsos Seres Jánostól. Jöhetett a nagy beszélgetés Az összejövetel a közelmúltban, május első péntekének délutánján kezdődött Seres János nyírturai vendégházában. A hangulatos környezetű portára egymás után érkeztek az egykori kedvencek, bajnokok, hazai és nemzetközi versenyek érmesei. No, meg szerelők és vezetők. Egy kivétellel mindenki elfogadta a meghívást, ott volt a versenyzők közül Balogh János, Csobán Csaba, Kovács András, Kovács Attila, Kovács Zoltán, Petrikovics József, Seres János, Stekler Gábor, Stefáni Attila. És Szabó Elemér edző, Füzesséry Gábor szakosztályvezető, Jarkovszki János szerelő. Aztán elkezdődött a nagy sztorizás előbb a szabadban, majd a terített asztal mellett. Anekdotákból, poénokból nem volt hiány, gyakorta szóba került Szováti Feri bácsi, a nyíregyházi salakmotorozás nagy alakja, aki sajnos már nem lehetett a többiek között.- Nagyon jó ötlet volt, elismerésem Janinak, hogy ilyen jól megszervezte ezt a találkozót. Jó volt ismét összejönni a srácokkal, a vezetőkkel és feleleveníteni a régi versenyeket, azokat az időket, és perA régi társak Ismét találkoztak sze beszélni a jelenről. Csak rajtunk múlik, hogy lesz-e folytatása - vélekedett Petrikovics József. Az egykori kiváló versenyzőt sokan ezüstmotorosnak hívták, hiszen egyszer volt országos egyéni bajnok, hétszer pedig második. Nyert rangos Aranysisakot, volt Európa-bajnoki résztvevő és a müncheni egyéni világbajnokságon is versenyzett. Ajándékkal mehettek haza Aztán lassan kifogytak a sztorik, csendesen hazamotoroztak a régi társak. Nem mentek üres kézzel. Seres János a kilencvenes évek elején a Zalka Máté utcai stadionban az üvegdarabok között rálelt egy 1984-ben készült tablóra. Renoválta, sokszorosította. Ezt és egy címkézett palack bort kapott mindenki, hogy ezzel is emlékezzen a régi időkre. MÁN LÁSZLÓ Ias2l0.man@kelet.hu VOLAN-DOZSA SALAKMOTOROS SZAKOSZTÁLYA l»l#l EREDMÉNYEK 1984 ORSZÁGOS CSAPATBAJNOKSÁG II. HELY ORSZÁGOS PÁROSÉBAJNOKSÁG II. HELY Az a bizonyos megmentett tabló gr4vi A megye legolcsóbb benzinkútjai Kärcher benzinkút már TiszagiiggliilLan is! 2016. május 20-al ár: KFT. Polgári út 1. 8 42/520-160 GÁZOLAJ: 315 Ft/liter* *Az árváltoztatás jogát fenntartjuk! MINDENÁRON A LEGJOBB ÁRONI A LEGJOBB ..... További kedvezmények mennyiségtói függően, akár kiszállítással is. Kérjen kedvezményt az alábbi kútjainkon isi Mátészalka. Meggyes) út Mátészalka, Jármi út Nyírbátor, Szentvér út Vásárosnamány, llkl út Porosaimé, Szabadság tár Fehérgyarmat, Mártírok út Új nyitva tartás: 5-30-tól 21.30-ig A HÉT MINDEN NAPJÁN! ««0», Májusban minden betontechnológiái eszköz bérleti listaárából 20% kedvezményt adunk nyíregyházi telephelyünkön! Gépkölcsönzés Kéziszerszámok • Kisgépek • Földmunkagépek • Kerti gépek • Hűtés és fűtés gépei • Betontechnológiái gépek Rendezvényekre: Konténer* Kerítés • Kordon Értékesítés DeWalt • Bosch • Leica • Masters • Weber • Gölz • Durostone Szerviz Nyíregyháza, Simái út 9. +36 30 983 8433 / +36 30 984 8423 prafirent Hl ■ több mint gípkőlctöruő :;:takarei< FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEK AGRÁRVÁLLALKOZÁSOKNAK • Takarék Gazda Hitel - Gazda Kártya • Agrár Széchenyi Kártya • Agrártámogatások előfinanszírozása A kondíciókról, további részletekről érdeklődjön telefonon, vagy személyesen kirendeltségeinkben! A Takarék Gazda Kártyán a hltolkareten MAI elérhatO pémftiueg az Országot Mtétbiztosltásl Alap ás • Oaranelaközfisság által védőd. rordni|on s SiAveiktfiáti Mitpilntá*«c miinkátártAihciz, liléivé oxokát mggrolallá * o kemntok mérték* moii#u ez iganyies h*ivsn ó tzoxMáOuen roiUmteWtt t*< mókák'« vorwikoift hirdetményt)*!', nx Altalanos Smrrtüáu F sltáiáiokbon óit ar úzi*tM!*- RóiyzátUen. Kerítik nngy a iirtoi igényi.;»• vi • h!toir*ivét*i során kolló kó'ünnklniááMii tárjon ol, ól ineriopolj* a tÖrimtormzKttfk Nyíregyháza, Orszáfzászló tár 4. Mátészalka, Klsvárda, Tel.: 42/597-540 Bajcsy-Zsltlnszkl E. u. 30. Szánt László u. SB. Fax: 42/597-541,42/597-560 I Tel.: 44/500-278 í Tel.: 45/415-113 www.szabolcstakarek.hu TÖBB MINT BANK XX. Borsodi Fonó Folkfesztivál MINDEN EDDIGINÉL PEZSGŐBB ÉS SZÍNESEBB LESZ A JUBILEUMI BORSODI FONÓ. QUIMBY, HALOTT PÉNZ, CSfK ZENEKAR ÉS SZABÓ BALÁZS BANDÁJA IS FELLÉP A XX. JUBILEUMÁT ÜNNEPLŐ BORSODI FONÓ F0LKFESZTIVÁL0N JÚNIUS 3-5. KÖZÖn. A szervezők minden eddiginél nagyobb szabású fesztivált ígérnek, amelyen a hazai fesztiválok „nagyágyúi” és a húsz év legemlékezetesebb előadói között Is válogathatnak. A háromnapossá bővült programsorozat Igazi összművészeti sokadalom lesz, ahol több nemzedék osztozik egy közös szenvedélyen! Visszatekint, de új korszakot Is nyit a Borsodi Fonó Folkfesztivál, amely háromnapossá bővült, és a Diósgyőri vár mellett már a szomszédos Lovagi Tornák Tere Is bekapcsolódik a helyszínekbe. A nulladik napon, Június 3-án este az Immigrants, Little G. Weevil és a Qulmby bizonyítja sokoldalúságát, az első nap programja viszont már délelőtt elkezdődik a gyermekeknek szóló műsorokkal. Június 4-én fellép Szabó Balázs Bandája, Petruska, Szabó Benedek és a Galaxisok, de a KFT is. A fesztivál első napján kétségtelenül „lesz valami a levegőben”, hiszen a Halott Pénz Is fellép a huszadik Fonón. Míg szombaton a „popzenei élet fenegyerekei" fékezzék a hangulatot, vasárnap a népművészek mutálják meg, hogyan lehet még a cipőnket Is „eljárni” tánc közben. Ko- lompos, Clmbaliband, Szlnvavölgyl Néptáncegyüttes, Figurás Együttes és a Parno Graszt is hivatalosak a vasárnapi programra. A jubileumi Fonó programját a fesztivál Immár elmaradhatatlan fellépője, a CsikZenekar koronázza meg, amely vasárnap este Ferenczl Györggyel és a Rackajemmel egészül ki. A három nap alatt mesterségbemutatók, népi játszótér, kézműves vásár, utcazene, fesztlválkocsma, táncházak és finom falatok Is várják a látogatókat. A fesztiválra Jegyek már online Is kaphatóak a www.Jegy.hu oldalon, valamint az Interticket országos hálózatában. Bővebb Információ: www.dloeevorlyar.hu ÓZOON HOTEL & ÉTTEREM * * ★ Kellemes ízek az erdő mélyén Ingyenes állatsimogató és játszótér Jöjjön el hozzánk! Hotel: 06 42 402 001 | Étterem: 06 30 239 1045 Jalta ettenem napi menüajánlata: Káposztás bableves, almás kalács Rendezvények, « esküvők ' lebonyolítását, hidegtálak készítését * vállaljuk. 4 menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 kiszállítással: 750 Ft. £| Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 050 Ft. £■ á NarX rendelte regi* 9 óráig fogadunk .11 Hidt lívMaJíntetunk me«* él küldn I, rtmMhttők frliMnsült éttiak kedvező áronl Nyíregyháza, Tünde u. 10/A £ ingyenes házhoz szállítássá!! 680 Ft/menÜ, főétel 600 Ft/adag, leves 280 Ft/adag Kedvezményes havi előfizetéssel 15.000 Ft/hó Minden kedden és pénteken ajándék desszert a menühöz! Mai alánlatunk: Gombaleves, párolt lércemell, burgonyapüré, meggymártás f 30/963-2777,42/401-639 http://etteremlaguna.hu LAGUNA Élterem-Soroző-Bowlíng Club 411-. www.startrehab.hu ffi it it 11 íi ti a Ti ti 11 11 ii fi fi 11I jy 40 l II 1! I L 1 I l M 1 l l 2016. május 20., péntek Palócleves, csöröge, barackfz 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 32. /Két Ki'ma MAI KÍNÁLATUNK (A menü ára: 790 Ft) A.: Bakonyi gombaleves B.: Zöldségleves A. : Aszaltszllvával töltött csirke, gyllmölcsszösszal ás pürável B. : Angyalszelet vegyes körettel C.: Rizseslecsó Ifi a Nyíregyháza, Állomás tér 5. Tél.: 06-20/454-2222 * Nyitva tartás: H-R: 10.00-16.00 3 www.kstkoma.hu • E-malt: katkomavendeglo@gmall.com HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL 1 HIRDETÉSEK