Kelet Magyarország, 2016. május (73. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-19 / 116. szám
2016. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK Sport 11 KELET Az első érem mindjárt arany Hé|jas Tímeához (balról a második) hasonlóan Kránltz Andrea (balra), Gidai Eszter és Tarjányi Szilvia is tesztelFOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Nélkülük rendezték meg az országos finálét Héjjas Tímea szerint az NB I. B-ben bajnoki címet szerzett csapatból sokan megharcoltak a további bizalomért. kézilabda. Senki és semmi nem veheti el a kisvárdai csapat örömét, még az a tény sem, hogy a - szerdai állapot szerint is - a szövetség honlapja még mindig a Kispestet hirdeti első helyezettként az NB I. B Keleti-csoportjának tabelláján. A bajnoki címet azonban már megünnepelte a KKC, amely újoncként végzett az első helyen a másodosztályban. Mindenre felkészültek A csapat balszélsője, az Eger elleni mindent eldöntő mécsesén remeklő és öt gólt szerző Héjjas Tímea már az NB Il-es időkben csatlakozott a várdai- akhoz, a Nyíradonyból igazolt játékos korábban szerepelt Egerben is, amelynek orra elől végül elhappolta a bajnoki címet a szabolcsi újonc.- Másodosztályú bajnokságban még soha nem nyertem érmet, aranyat meg pláne, így aztán eszméletlenül jó érzés bajnokcsapat játékosának Névsorolvasás Az NB I. B-ben bajnoki címet szerzett kisvárba! csapat Játékosok: Lavlnla Madalina Puscas, Scholtz Andrea, Szabó Viktória (kapusok), Bízik Boglárka, Dudás Georgina, Frank Petra, Marija Gedroit, Gidai Eszter, Héjjas Tímea, Komsa Klaudia, Kránitz Andrea, Lévai Zsófia, Major Flóra, Rózsa Nikoletta, Tar " Hedvig, Tarjányi Szilvia, Viktoria Csibulenko, Lea Vukolevlc (mezőnyjátékosok). __________ A stáb: Rácz Sándor (vezetőedző), Dévényi János (másodedző), Major Tamás (klubelnök), Nagy Kálmán (technikai vezető), dr. Kósa Jenő (orvos), Koós István (masszőr). hette a jól megérdemelt aranyérmet lenni - mondta Héjjas Tímea az ünneplés közben. - Nagyon elfáradtam, nemcsak az utolsó meccs, hanem az egész sorozat után is, alig álltam a lábamon a végén, de az ünneplést azért nem hagytuk ki. Az utolsó mérkőzést a kispa- don kezdtem, de megbeszéltük, hogy cserélgetünk, mert biztosan készülnek minden játékosunkból, ezért próbáltunk mindig változtatni valamit. Szerencsére ez jól sült el, hiszen a hajrában sikerült végleg az Eger fölé kerekedni. Olyan értelemben is, hogy négy fordulóval a vége előtt még öt pont volt a hevesiek előnye a Kisvárdával szemben, akkor azt számolgatta mindenki, hogy miként lehet feljutni az NB I-be esetleg a második helyről. Végül összejött az elsőség - a tervezettnél jóval hamarabb.- Amikor a nyáron elkezdtük a felkészülést, nem az volt a cél, hogy meg kell nyerni a bajnokságot, viszont evés közben megjött az étvágy - beszélt a dolgok alakulásáról a balszélső. - Idővel reálisnak tűnt, hogy megszerezzük a bajnoki címet, és akkor sem adtuk fel, amikor tényleg nagyobb volt még a hátrányunk, és úgy gondolom, megharcoltunk az elsőségért. Posztrivális érkezhet Az aranyérem átvétele utáni néhány nap az ünneplésről szólt, viszont már érdemes tervezni a jövőt, hiszen kevés az idő az NB I-es keret kialakításához. Meglehet, lesznek olyanok, akik az NB I. B-s bajnokcsapatból távozni kényszerülnek, a maradók posztriA jövő hét végéig edzésben marad a bajnoki címet szerzett együttes, azért is, hogy a kedden a csapatnak már szakmai igazgatói minőségében bemutatkozó Mátéfi Eszter válist kaphatnak, hiszen erősítésre szorul a csapat. Hogyan kezelhető ez a helyzet?- Úgy gondolom, ebből a csapatból sokan rászolgáltak arra, hogy itt maradhassanak az élvonalban is - így Héjjas Tímea. - Úgy érzem, jövőre is jó teljesítményre leszünk képesek, de természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy erősítésre szorul a keret. Edzeni fogunk és küzdeni, harcolni azért, hogy jó helyezést érjünk el az NB I-ben is. Már hallottam róla, hogy az én posztomra is érkezik rivális, de állok elébe a konkurenciaharcnak. ismerkedjen velük. A korábbi szövetségi kapitány megkezdte a tárgyalásokat a jelenlegi játékoskeret tagjaival, és hamarosan bejelenthetik az új edző személyét is. teke. Nyíregyházi résztvevő nélkül rendezték meg az országos egyéni bajnokságot, mert a bátonyterenyei kelet-magyarországi egyéni selejtezőn az NYTK három játékosa közül egyik sem végzett a továbbjutást érő első tíz helyezett között. Ehhez Szlovenszki Tibor állt a legközelebb, neki igazából egy jó taroló részeredmény kézilabda. A Szabolcs-Szat- már-Bereg megyéből induló Garai Balázs és Takács Dániel szép utat jár be kézilabda játékvezetői pályájukon. A megyei szövetség által indított JUMP (Játékvezetői Utánpótlás Mentor Program) aktív résztvevőiként a szakemberek hamar felfigyeltek tehetségükre, szorgalmuknak és rátermettségüknek köszönhetőn jelenleg C keretes játékvezetőkként NB I. B-s mérkőzéseken működnek közre. A fiatal páros legutóbb Prágában vett részt egy nagyszahiányzott az üdvösséghez, ám 584 fája végül a 17. helyezéshez volt elegendő. Hacker Dezső 528 fával a 34-, Kastu- ra Zsolt 523-mal a 36. helyen végzett a negyven versenyzőt felvonultató mezőnyben. Az azóta megrendezett országos bajnokságon Kakuk Levente nyerte a napi egyéni és az összetett versenyt, a sprintet pedig Karsai László. KM-BT bású nemzetközi kézilabdatornán. A közel 500 csapatos tornán számos nagy kézilabdakultúrával rendelkező országból érkező együttesnek vezethettek mérkőzéseket. Négy napon keresztül kellett napi öt-hat összecsapást levezényelniük, sőt, a legnagyobb korcsoport férfi bronzmérkőzését is ők fújhatták. És már megvan a két titán következő feladata is: a jövő héten a magyar és a szlovák ifjúsági válogatottak mérkőzésén működhetnek közre Tatabányán. km Takács Dániel (balra) és Garai Péter szép lövő előtt álló játékvezetők FOTÓ: MAGÁNARCHiVUM BODNÁR TIBOR tibor.bodnar@kelet.hu Túl a bemutatkozáson is dirigálnak a fiatalok Kétszázon a célfotó döntött Női 4x400-on Osváth Krisztinát (balról a második) váltja a már debreceni színekben szereplő Palásti Luca (jobbra) fotó: bodó Béla Ha nehezen is, de Bakosi Péter megőrizte évek óta meglévő hazai veretlenségét. atlétika. Éledezik a sportág szabadtéri „változata”, egy országos bajnokságon és a csapatbajnokság elődöntőjén már túl vannak az atléták. A Székesfehérváron rendezett korosztályos ügyességi és gátfutó csapatbajnokságon a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői a súlylökő és diszkoszvető versenyszámokat lepték el, és nem csak a mennyiségre, a minőségre is rámentek, hiszen a több pontszerző helyezés mellett Urbán Ákos és Tankó Dorina révén egy-egy ezüstérmet is szereztek. Hatvan méter felett A csapatbajnokság debreceni elődöntőjében elért nyíregyházi dobogós helyezésekről már beszámoltunk. Kiegészítésképpen csak annyit, hogy nem sok hiányzott Ónodi Dávid 200 méteres győzelméhez, hiszen századra azonos eredménnyel ért célba a győztes Baji Balázzsal, a célfotó azonban az „eredetileg” gátfutó olimpikont hozta ki győztesnek. A magasugró Bakosi Péter viszont csaknem elvesztette többéves hazai veretlenségét, végül a kevesebb kísérlet döntött a javára. Szikszai Róbert hatvan méter feletti diszkoszvető-eredménye biztatónak mondható. A korábbi nyíregyházi atléták közül Palásti Luca immár debreceniként erősítette a DSC-SI-NYSC közös csapatát, míg Vígvári Szabolcs a nagy ellenlábas gödöllőiek színeiben tűnt fel - mindketten a továbbtanulásuk miatt váltottak egyesületet. km-bt Országos bajnokságok csapatbajnok! elődöntő és ügyességi ob Csapatbajnokság, elődöntő, Keleti- csoport A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzőinek eredményei Férfiak 200 m: 2. Ónodi Dávid 21,55. _______________ 400 m: 4. Tasi T. Dávid 48.61.11. Kranylk Csaba Bence 51.62._________________________ Magasugrás: 1, Bakosi Péter 20B. __________ Hármasugrás: 2. Pál Robin 15.02. _____ Súlylökés: 1. Kerekes László 17.25,4. Szlk- szál Róbert 15.35,5. Káplár János 15.34. Diszkoszvetés: 1. Szikszai Róbert 60.6B, 2. Káplár János 57,62,3. Bacskó Sándor 47,56. 4x100 m: 5. DSC-SI-NYSC (benne Tasi T. Dávid, Ónodi Dávid) 42,70. _________________ 4x400 m: 2. DSC-SI-NYSC (benne Tasi T. Dávid, Kranylk Csaba Bence) 3:17.73. ________ Nők 200 m: 5. Guba Ullána 25,07, ______________ 400 m: 4, Osváth Krisztina 5747. ___________ 800 m: 5, Osváth Krisztina 2:17.13. Dtakotzwtés: 2, Kerekes Dóra 4922. Kalapácsvetés: 3. Nyéki Polett 37.75. 4x100 m: 2. DSC-SI-NYSC (benne Guba Ullána) 46.95. _____________________________ 4x400 m 1. DSC-SI-NYSC (benne Osváth Krisztina, Guba Ullána) 3:46.44. ____________ A csapatverseny végeredménye: 1. DSC- SI-NYSC 461 pont - a döntőbe Jutott. Ifjúsági és serdülő ügyességi és gátfutó csapatbajnokság, Székesfehérvár A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzőinek eredményei Ifjúsági Fiúk Súlylökés: 2. Urbán Ákos 15.40,3. Tóth Balázs 15.09,7. Vízi Roland Gábor 13.70, 13. Paullk Bence 12.68,14. Ferenc Márton Benedek 12.58,17. Tőkési Levente 12.37,25. Varga Bence 10.98,26. Tóth Krisztián 10.96, 29. Sípos Adrián 10.84,30. Czabán Csaba 10.32. ______________________________________ Dlszkoszvetés: 4. Tóth Balázs 4144,5. Urbán Ákos 41.37,6. Doma Marcell 40.44, 9. Tőkési Levente 39.02,10. Vízi Roland Gábor 38.49,11. Paullk Bence 37.46,13. Sípos Adrián 35.96,1B. Földes! Attila 32.40,19. Ferenc Márton Benedek 31.50,20. Czabán Csaba 28.70,24, Tóth Krisztián 24.07. Lányok Súlylökés: 4. Széki Petra Diána 11.81,5. Zsiga Kinga 11.57,9. Pinhasov Mlrjam 11.11,16. Veréb Alexandra 9.05.________ ______________ Dlszkoszvetés: 2. Zsiga Kinga 34.82,5. Pinhasov Mlrjam 31.40.8. Veréb Alexandra 24.86,12. Széki Petra Diána 19.82. _ Serdülő Lányok Súlylökés: 8. Széki Dóra Anna 10.04,9. Kiss Virág 9.09.10. Mándokl Dorina Ágnes 9.02, 15. Antal Enikő 8.45,17. Papp Renáta 8.10, 18. Tankó Dorina 8.04.20. Bákány Zsanett Fruzsina 7.79,21. Tóth Krisztina 7.55,26. Seres Vivien 6.71,29. Kovács Kinga 5.16. Dlszkoszvetés: 2. Tankó Dorina 30.20,3. Kiss Virág 28.45,4. Mándokl Dorina Ágnes 28.41.8. Antal Enikő 25.30,10. Bákány Zsanett Fruzsina 22.71,13. Papp Renáta 20.87,16. Tóth Krisztina 19.72,17. Seres Vivien 19.57,19. Kovács Kinga 18.94,24. Lukács Vanda 13.70. 5-50% KEDVEZMÉNY 2 NAPIG A KERTIGEP CENTRUMBAN! KertigépV_j Centrum Nyíregyháza, Káliéi út 16/D (M0L kút mellett a körforgalomnál) Az akció 2016. május 20. és 21.-án érvényes, az üzletben megjelölt termékekre. Tekintse meg akciós termékeinket a bemutatótermünkben ÉRDEMES WHAG'TOI HIRDETÉS