Kelet Magyarország, 2016. május (73. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-02 / 102. szám
2016. MÁJUS 2., HÉTFŐ 16 Képes krónika KEI£r mm Kínai cimbalomzene és a vándorlás témája BUDAPEST. Kínai cimbalommal előadott népzene, valamint Gustav Mahler Egy vándorlegény dalai című ciklusa nyomán a vándorlás témájának szentelt, fiatal magyar zeneszerzők műveit felvonultató est is szerepel a Budapest Music Center (BMC) májusi programkínálatában. A BMC közleménye szerint hétfőn egy több mint 20 kínai cimbalomoktatóból, egyetemi hallgatóból és a fiatal generáció képviselőiből álló vendégegyüttes lép fel egy nagyszabású európai turné első állomásaként Budapesten. A Kínai Cimbalom Virágai koncerten egyebek mellett dél-kínai, szecsuáni, kantoni és ujgur népdalok, szerzemények csendülnek fel, de hallható lesz Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiájának átdolgozott változata is. Május 5-én, csütörtökön Gustav Mahler Egy vándor- legény dalai dmű ciklusa apropóján a 21. század egyik legfontosabb kérdése, a vándorlás témájáé lesz a főszerep. Fazekas György, a Sectio Aurea kamaraegyüttes művészeti vezetője tizennégy fiatal zeneszerzőt bízott meg azzal, hogy mondják el gondolataikat a kérdéssel kapcsolatban. mti Megér egy mosolyt A foci-vb alatt, a párizsi Pare de Princes stadionban egy nyolcéves forma kisfiú élvezi a meccset a legdrágább lelátóhelyen.- Honnan van neked ide belépőjegyed? - kérdezi csodálkozva a mellette ülő néző.- A papámtól - veti oda a gyerek. -És hol van a papád?- Otthon keresi a jegyét. O További viccek humor.szon.hu A nap videója Kerékpározás Elég futurisztikusan hat a levegőben biciklizni. O További videók video.szon.hu Mediawave Fesztivál Komárom. Nagy Dénes Seb című alkotása nyerte el a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat a 26. Tartóshullám Mediawave Együttléten, a legjobb külföldi dokumentumfilm díját a lengyel Vita Maria Drygas Piano című műve kapta. A díjkiosztót szombat éjjel tartották a komáromi Monostori erődben. A legjobb magyar animáció díját A nyalintás nesze kapta, Andrasev Nadja munkája. MTI Chick Corea is fellépett a Fehér Ház kertjében WASHINGTON. A dzsessz nemzetközi napja alkalmából tartottak koncertet péntek este a Fehér Ház kertjében, a szemerkélő eső miatt egy óriási rendezvénysátorban. A vendéglátó Barack Obama amerikai elnök és hitvese, Michelle volt. Herbie Hancock fotó: afp A fellépő vendégek között a dzsessz világának olyan nagyságai szerepeltek, mint Aretha Franklin, Herbie Hancock, Diana Krall, Chick Corea, Al Jarreau, Pat Metheny vagy Dee Dee Bridgewater. „A Fehér Házat ma este Blues Házzá alakítjuk” - viccelődött az amerikai elnök a koncert előtt tartott rövid beszédében. Duke Ellingtont idézve Obama hangsúlyozta, hogy a dzsessz „a szabadság fokmérője”, mindig lehetővé tette az együttlétet olyanok számára is, akik között áthidalhatatlannak látszó ellentét feszül. Fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy szerinte valamennyi művészeti ág közül a dzsessz az, amely az amerikai szellemiségből nyer ihletet. MTI Wellhello-koncerttel nyílik a siófoki Plázs Budapest. Wellhello-koncerttel nyit június 18-án a Plázs. Siófok nagystrandja megújuló külsővel, minőségi szolgáltatásokkal és a hazai zenei élet élvonalának fellépéseivel várja a nyaralókat. Az ország legnagyobb bulistrandja, a Siófokon immár húsz éve működő nyári szórakozóhely napközben az aktív kikapcsolódás színtere, a programnapokon, a nyári hétvégeken pedig partikkal, koncertsorozattal jelentkezik - közölték a szervezők. A kommüniké kiemeli, hogy a Plázs néven újjáéledő balatoni strandon kétezer négyzetméteren terül el a homok. A vízen óriás stég várja a közönséget, a napozórész tengerparti hangulatot idéző borítást kap, a medencét egy 500 négyzetméteres terasz fogja körülölelni. Megszépül a főépület, és új napernyők, valamint napozóágyak várják a pihenni vágyókat. A koncertek látványát két óriási kivetítő sugározza a távolabbi közönségnek. A Plázs vendéglátóhelyein a kínálatban fontos szerepet kapnak az egészséges ételek, valamint a Balaton jellegzetes ételkínálata. mti *> Anyák napjára Réka a képekkel édesanyjának szeretne kedveskedni. FOTÓ: JANICS ATTILA « Macskapóz Bármilyen szelíd kis cicának néz ki, ez bizony egy igazi vadmacska. FOTÓ: AFP KELET MAGYARORSZÁG CORNÖPÉNNALTÓ MoneyGram. Nyíregyháza, Kossuth tér 10. -Nyírség utazási iroda - Telefon: 42/386-221 Nyitvatartási 9-17:00, szombaton 9-13:00 EURO és USD alapú bankkártyával is válthat forintot! • EURÓ 310,50 313,49 USD 272,50 275,49-------------1------'----I________ l A változás jogát fenntartjuk! J HIRDETÉS Feltörték a Facebookot Éppen biztonsági réseket keresett és talált is a közösségi oldalon. MULTIMÉDIA. Egy jóindulatú hacker a Facebook által felajánlott jutalomra hajtva éppen biztonsági réseket keresett és talált is a közösségi oldalon, amikor rájött, hogy rajta kívül valaki más is benn van a rendszerben - írja a hvg. hu. Már nyolc hónapja bejutott a Facebook rendszerébe egy hacker, aki folyamatosan gyűjtötte magának az alkalmazottak felhasználóneveit és jelszavait, ezeken keresztül pedig rólunk, mezei felhásználókról is rengeteg információhoz juthatott. A Lebukott a betolakodó betörésre egy Orange Tsai nevű hacker jött rá, aki a Facebook biztonsági réseket felkutató programjának részeként gyenge pontokat FOTÓ:AFP keresett a közösségi szolgáltatásban. Az Engadget beszámolója szerint Tsai éppen arra készült, hogy részletes adatokat gyűjtsön az általa talált sebezhetőségekről - amikért fizet a Facebook a hackereknek -, amikor furcsa nyomokat talált a megcélzott belső szervereken: egy olyan hátsó bejáratot, amit egy másik hacker aktívan használt, már legalább nyolc hónapja. Ez a bizonyos másik hacker a billentyűleütéseket rögzítő keylogger-programokat telepített távolról a Facebook-al- kalmazottak számítógépeire, így lopta el a felhasználóneveiket és jelszavaikat - február első hetére 300 ilyen adatpárt gyűjtött össze az illető. Tsai azt is felfedezte, hogy a másik hacker tavaly júliusban és szeptember közepén is aktívan jelen volt a Facebook rendszereiben. ékn Beszéljünk róla! - program A tárlathoz felolvasások és előadások is kapcsolódnak. Budapest. ARTatlan címmel a gyermekkori szexuális bántalmazásról nyílik kiállítás szerdán, a budapesti Katona József Színházban. A tárlathoz felolvasások és előadások is kapcsolódnak. Az UNICEF Magyar Bizottság és a Beszélj róla! projekt által szervezett tárlaton az áldozatok által a beszeljrola.hu honlapon közzétett visszaemlékezésekből, valamint a bántalmazók- tól elhangzott mondatokból lesznek olvashatók szövegek, amelyeket gyerekeket ábrázoló képekkel tettek még kontrasz- tosabbá a szervezők. Ezenfelül rövid szöveges összefoglalóval és grafikonokkal nyújtanak tájékoztatás a gyermekkori szexuális bántalmazás statisztikai adatairól - közölték a szervezők. A szerda délutáni megnyitó után felolvasóestet tartanak a Katona Sufniban, ahol a színház művészeinek tolmácsolásában hallhatja a közönség a beszeljrola.hu történeteit, mti Koncertek az Opus Jazz Clubban Budapest. A rangos német zenei díjra, az ECHO Jazzre idén jelölt muzsikusok közül ketten is fellépnek a közeljövőben a BMC - Opus Jazz Club színpadán. Omer Klein izraeli zongorista triója május 13-án, Daniel Erdmann német szaxofonos formációja egy nappal később játszik. A 33 éves Omer Klein zongoraművész és zeneszerző muzsikáját a New York Times „határok nélküli”, a Westdeutsche Zeitung „bámulatba ejtő” jelzővel illette. Új trióalbuma, a 2015 elején megjelent Fearless Friday világszerte nagy visszhangot váltott ki, a lemez sikere hatására Omer Kleint a német ECHO Jazz 2016 díjára jelölték a legjobb billentyűs kategóriában. MTI HIRDETÉS