Kelet Magyarország, 2016. április (73. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-08 / 82. szám
839767 2016. ÁPRILIS 8„ PÉNTEK KELET Diákújságírónk tollából Nem tudom. Ilyen esetben kinek van Igaza, de... Egyik este, amikor a 10-es jelzésű buszra szálltam fel a nyíregyházi vasútállomásnál, a buszvezető éppen egy 70 év körüli nénivel kiabált, mondván: szálljon le, mert büdös, ő így nem fog elindulni. Az idős hölgy nem akart leszállni, mire a sofőr bejelentette, hogy kihívja a rendőrséget, s emiatt késni fogunk. Miközben várakoztunk a rendőrökre, a néni sírva mesélte el, hogy tegnap ugyanez a buszvezető szállította le a helyi járatról, így gyalog indult haza, a mintegy tíz kilométerre lévő Nyírszőlősre. A kiérkező rendőrök igazoltatták a sofőrt, majd kérdezték, hogy a hölgynek van-e utazásra jogosultsága. Volt, mire közölték a vezetővel, hogy akkor semmi probléma, és nem gondolják, hogy le kellene szállítani a buszról. A hölgyet már a megállóban igazoltatták. Amint leszállt az asszony, a buszvezető beült a fülkébe, és szó nélkül elindult, 19.30 helyett 19.50-kor. Azzal magam is tisztában vagyok, hogy nem megfelelő ruházatban, illetve állapotban nem lehet felszállni a buszra, ennek ellenére előfordult már máskor, hogy kifejezetten büdös emberek közelségében kellett utaznom, sőt, találkoztam meghökkentőbb dolgokkal is. Nem tudom, ilyen esetben, mint a nénié, kinek van igaza. Egy biztos, a holtfáradt utasoknak az ilyen időhúzó jelenetek nem hiányoznak, szeretnének pontosan hazaérni, illetve nem elkésni a munkából vagy lekésni a csatlakozást. (Este már csak ez az egy busz jár oda-vissza, ezzel a buszvezetővel, szóval a jelentős késés a következő indulásra is hatással van. így a három műszakban dolgozó embereknek, ha a busz húsz percet késik, pont sikerül lekésniük a munkába tartó másik járatot.) Ami leginkább felháborított és elszomorított, hogy egy idős néni maradt magára a buszmegállóban a hűvös estén. Kánya Péter, Kölcsey Ferenc Gimnázium <§> Rendhagyó angolóra a Vécseyben Rendhagyó angolórán vettek részt a nyíregyházi Vécsey Károly Tagiskola 4. osztályos tanulói. A jó hangulatú foglalkozáson a diákok játékos feladatok megoldásával ismerkedhettek meg az Oxford könyvkiadó új nyelvkönyvével. A képen a gyerekek Osváth Erika nyelvtanárral láthatóak az óra után. FOTÓ: OROSZ JÓZSEFNÉ Pillanatkép az iskolai ünnepségről FOTÓ: BIRKE ANIKÓ Vetélkedős emlékezés a záhonyi kollégiumban Nyelv-eszek es szamvadaszok Méltóan képviselték az iskolájukat az ifjú tehetségek fotó: iskola ZÁHONY. Történelmi vetélkedővel is megemlékeztek az 1848-49-es eseményekről márciusban iskolánk tanulói. A diákotthon szaktanárai feladatlapot állítottak össze, közel negyven kollégista adott számot a történelmi ismereteiről, tájékozottságáról. A vetélkedőn Király Karolina (Dámóc) szerezte meg az elsőséget Katona Dávid (Ber- kesz), Kiss Ákos Dávid (Porcsalma), Papp István (Laskod) és Hudák Márk (Csap, Kárpátalja) előtt. A győzteseket a Dr. Béres József Kollégiumért Alapítvány jutalmazta meg. A Kandó Kálmán Középiskola és Dr. Béres József Kollégium színjátszó diákköre tematikus műsorral ünnepelte a jeles történelmi emléknapot a városi művelődési otthonban. KATONA DÁVID, DR. BÉRES JÓZSEF KOLLÉGIUM, ZÁHONY A repülés fizikájáról és a LEGO-robotok programozásáról hallhattak előadást az érdeklődők. nyíregyháza. Immár többéves hagyomány, hogy minden év tavaszán tehetségnapot rendez a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium. Az idén is több kategóriában nevezhettek az 5-8. évfolyamos diákok, hogy talentumaikat megmutassák, kamatoztassák. Az idén is hódított a „Scrabble” A „Számvadász” matematikaverseny a tantárgy népszerűsítése mellett a logikai-matematikai tehetség megmérettetésére indult a Helyezések „Számvadász" matematikaverseny 5. évfolyam: 1. helyezett: Kiss Boglárka, Nyírbátori Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola 6. évfolyam: 1. Bucsánszky Zsombor Bálint, Móricz Zsigmond Ált. Isk., Nyíregyháza 7. évfolyam: 1. Szabó Ákos, Móricz Zsigmond Ált. Isk. Vécsey Károly Tagintézmény, Nyh. 8. évfolyam: 1. Bulátkó Attila, Móricz Zsigmond Ált. Isk., Nyh. négy évfolyam számára. A „Nyelv-ész” anyanyelvi versenyen a diákok nyelvi kreativitásukat mutathatták meg. „Nyelv-ész” anyanyelvi verseny 1. helyezés: Kocsis Anna, Kodály Zoltán Ált. Isk., Nyh.; 2. Kun Liliána, Kodály Zoltán Ált. Isk., Nyh.; 3. Apáti Jázmin, Széchenyi István Kát. és Német Nemz. Ált. Isk., Mátészalka: 4. Mátyás Nikolett, Nyírbátori Magyar-Angol Kéttannyelvű Ált. Isk.; 5. Takács Eszter, Nyírbátori Magyar-Angol Kéttannyelvű Ált. Isk.; 6. Fekete Noémi, Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola; különdíj: Dankó Csenge, Szent Imre Katolikus Gimn., Ált. Isk., Nyh. Ezúttal sem maradhatott el a „Scrabble” angol és német nyelvi szókirakó csapatverseny a 7-8. évfolyamosoknak. Angol nyelvi „Scrabble” szókirakó 7-8. évfolyam: 1. helyezett: Képes Géza Általános iskola, Mátészalka^ ________ Német nyelvi „Scrabble” szókirakó 1. helyezett: Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Ált. Isk., Mátészalka Rajzpályázat 5-6. évfolyam: 1. helyezett: Veres Gréta, Széchenyi I. Kát. és Német Nemzetiségi Ált. Isk., Mátészalka; 7-8. évfolyam: 1. Kormos Dániel, Móricz Zs. Ált. Isk., Vécsey tagint., Nyh. A „... milliók közt az egyetlenegy...” rajzpályázaton az 5-8. osztályosok a környezet védelmét mutatták be tetszőleges technikával készült munkáikon. Különdíj - versenyen kívül Az érdeklődő diákok és tanárok érdekes előadást hallhattak Tarján Péter főiskolai adjunktustól A repülés fizikája címmel, az eredményhirdetésre várakozva pedig Barkóczi Zsolt szentimrés informatika- tanár a LEGO-robot-programo- zás témakörében bővítette a hallgatóság ismereteit. A jó hangulatú versenyen több iskola ért el dobogós helyezéseket, igen színes palettán képviselték az intézményeket az ifjú tehetségek. A meghirdetett pályázati kiírásnak megfelelően, versenyen kívüli különdíjat kaptak a szentimrések abban az esetben, ha eredményük alapján ők is dobogós helyezést értek volna el. Minden versenyzőnek gratulálunk! SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, NYÍREGYHÁZA HÁZ, HÁZRÉSZELAOÁS Nagycsaládosok, Vállalkozók figyelem! Győrhöz, AUDI-hoz közel, Enesén eladó 4,5 szobás, 3 fürdőszobás, belső garázsos, összkomfortos, több generációs családi ház. Irányár: 21M.ft. Érd:06-70/555 20 64 LAKÁSELADÁS Város központjában 27 nm-es földszinti minigarzon eladó. Érd.: 0670/620-6443. ___________ 841778 ÉPÍTÉSI TELEK Ságvári kertvárosban (Nyh.) eladó egy 1200m2-es, teljesen közművesített építési telek.Tel: 06208243234 Ár:7,8M Forint 841585 FÖLD, KERT Eladó Sátoraljaújhelyen zártkerti 1293 nm gyümölcsös és 2 szobás kőház borospincével, lár: 3 M Ft. Érd.: 30/2100-616. 841694 a nagy tavaszi Termékek SS? 50-80%-kal £UlO. kedvezőbb április 14-20. kikiáltási áron í33 topaukdo HP www.topaukcio.hu Master Good Kft. petneházai tovább-feldolgozó húsüzeme felvételt hirdet az alábbi munkakör betöltésére: minőségellenőr A jelentkezés feltétele: érettségi Előny: szakirányú élelmiszeripari végzettség, hasonló munkakörben szerzett tapasztalat. Amit kínálunk: versenyképes jövedelem, stabil, hosszú távú munkahely, folyamatos fejlődés és előrelépés. Jelentkezési határidő: 2016.04.18. 1 A pályázatokat szakmai, fényképes önéletrajzzal az alábbi e-mail címre kérjük elküldeni: kapcsolat@mastergood.hu Eladó 100 m2 hús és vegyesbolt teljes berendezéssel Ófehértón. AUTÓ Érd: 70/415-3514. 841941 Autó felvásárlás! Lehet öreg lejárt vizsgás is . Díjmentesen házhoz megyünk,helyszínen fizetünk. Érd:0670/773-1138 841854 TANYA Gazdálkodásra alkalmas tanya lakható házzal eladó. Érd.: 0620/ 347-3162. 841908 Citroen Jumper 2003-as évj. jó állapotban tulajdonostól eladó, lár; 680 E Ft. 30/302-4710. 841907 2011-es Opel Astra H Kombi 1,7 dízel, 197.000 km-rel, tele extrákkal, újszerű gyári állapotban szervizkönyvvel, 1,95 millióért eladó. 06- 30/9359-407. 841877 ÜDÜLŐ, HÉTVÉGI HÁZ Nyíregyháza-Császárszállás, Oláhrét, Törökrózsa u. 20. szintes, hőszigetelt üdülő bútorozva eladó. Ár: 5,5 M Ft. Érd.: 0620/8069-678. 841677 MOTORKERÉKPÁR ÜZLET, MŰHELY, IRODA Motorkerékpár felvásárlás! Lehet öreg is!!! Díjmentesen házhoz megyünk helyszínen fizetünk. érd:0670/773-1138 841850 Rendkívül széles vevőkörrel minőségi higiéniai termékeket forgalmazó cég eladó saját telephellyel. Érd.: higieniacegallas@gmail.com 841738 ÉLELMISZER,TAKARMÁNY Kukorica szárított eladó Nyíregyházán. Érd.: 0620/218-9299. 841900 ÉPÍTŐANYAG 40 db hullámpala eladó. Tel.: 42/ 317-931. ' 841776 Kukorica, napraforgó vetőmag kapható! (martonvásári, szegedi hibridek) és fémzárolt lucerna vetőmag. Kruppa-Mag Kft. Kisvár- da: +3630/452-4265 840266 GÉP, SZERSZÁM Kertitox permetező 1000-2000 literesek felújított állapotban eladók vagy platós kisteherautó csere érdekel. Érd.: 0630/206-2005. 841949 Olaszliszkán furmint bor 300 Ft/ liter áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd: 0620/9238-265 838597 120x125 körbálás szalma és csutkabála eladó. Érd.: 0630/481- 3010. 841838 Kukorica vetőgép, SPC hatsoros műtrágya szórós olcsón eladó. Számlát biztosítunk. Érd.: 0630/ 635-6948. 841884 ÁLLAT SPC6 soros felcsukható és 4 soros sima vetögép 3-as eke javításra szoruló eladó 30-9874115 841722 Eladó Gyulaházán német vérvonalú itáliai fogoly család. Érd.: 20/426- 0472. 841834 Master Good Kft. a kereskedelmi osztályára felvételt hirdet az alábbi munkakör betöltésére: Junior Account Manager Követelmény: angol nyelvtudás, felsőfokú végzettség Munkavégzés helye: Kisvárda Jelentkezési határidő: 2016.04.18. | A pályázatokat szakmai, fényképes önéletrajzzal az alábbi | e-mail címre kérjük elküldeni: kapcsolat@mastergood.hu Fehér vágnivaló csirke eladó. Nyíregyháza, Kordovánbokor 22. Tel.: 0620/3314-379. 841078 NÖVÉNY Akác csemete csemetekertbol, származási bizonylattal eladó. Érd.: Encsencs, 06-30-847-2079 84i8i4 Fiatal hússertés (120-160 kg) jó áron eladó Nyírbátorban! Ha kell, szállítással! Erd.:0630/3715325 841601 Fémzárolt vetőburgonya l.fok. Desire, Redscarlet, Agria, Kondor. 50 szemes minigumói Desiree, Agria, Red-Scarlett, Cleopátra, Kondor, Riviera 490 Ft/cs-tól. Csomagküldés: 30/477-4454. Oláh Tamás Újfehértó. 20/559- 3252. www.vetoburgonya.hu 841912 Kisvárdán tarka kettős hasznú előnevelt csirke kapható. Érd.: 0620/584-2842 841882 Nagy súlyú koca eladó. Tel.: 0670/657-5225. 841297 Napos csibe, kacsa, gigant gyöngyi pulyka házhoz szállítással eladó. Érd.: 0652/458-025, 0630/958- 7309. 841819 I Gyümölcsfa oltványok vírusmentes faiskolából termelői áron eladó, megrendelhető. Lőrinczy István Nagykálló 30/406-7099 833354 Idared alma eladó 50 Ft/kg. Érd.: 0630/346-3111. 841455 Napos-, előnevelt csibe kapható, megrendelhető. Siskáné Marika kel- | tetős. 20/465-9123. 838463 Pecsenyekacsák, saját nevelésűek, 3,5-4 kg-ak, 1500 Ft/ db áron szállítással rendelhetők. Érd.: 30/901-5897. 841635 Ipari burgonya eladó. Érd.: 0630/ 477-4454. 841888 Piros, továbbtartásra és vágásra Red master csirke eladó. Nyíregyháza, Tiszavasvári út, Benkőbokor. 7-17 óráig. 20/9436-466. 84i9io Süldők eladók, Kisvárda Bolgár u. 17. Tel.: 0670/543-6685 841863 Tojótyúk eladó 400-600 Ft/db ápr.l6-tól minden nap 8-16 óráig a Tiszavasvári úti Siska-tyúkház- ból. 30/9836-937. 841909 Vetőburgonya eladó. Érd.: 0630/ 581-4964. 841835 Tyúkok, fehér nagy testűek, saját nevelésűek, aktíva tojók, 4-4.5 kg- s, 1700 Ft/db áron szállítással rendelhető. Érd. 0630/901-5897. 841631 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT 2 db 2 éves csődör csikó eladó. Érd.: 0630/481-3010. 84i83o Aszfaltozást, útépítést, járdaépítést és finiseres bedolgozást közieteknek is. 30/291-1357. 841897 3 db 30 kg feletti malac egyben eladó. Érd.: 0630/427-2610. 841827 DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóösszefolyók gépi tiszítása. Tel:20/415-80-98 841379 3db üsző borjú magyartarka 250- 300kg ugyanitt magyartarka bika 240kg eladó.Érd:70/5477287 841906 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon.