Kelet Magyarország, 2016. április (73. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-30 / 101. szám
2016. ÁPRILIS 30., SZOMBAT ff«i KELET > Varga Mihály fotó: mti Mi kellene a nemzeti buszgyártáshoz? BUDAPEST. A nemzeti buszgyártás fellendítésére állami és önkormányzati megrendelésekre van szükség - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Origó hírportálnak nyilatkozva. Szerinte nemzetgazdasági szempontból nagy jelentőségű lenne, ha a hármas metró felújítása miatt a főváros által bérelt vagy megvásárolt autóbuszok többségét a magyar buszipar szállíthatná. mti Jobb, de még mindig vannak problémák BUDAPEST. Az ombudsman szerint javulnak a hajléktalanok téli ellátásának körülményei, de továbbra is vannak problémák. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleményben utalt arra, Székely László ötödik éve vizsgálja a téli krízisidőszak hajléktalanellátásának helyzetét. Ezen a télen aluljárókban, pályaudvarokon és a legjelentősebb hajléktalanszállókon jártak a biztos munkatársai. mti A100 százalék hátrányai az OKSZ szerint BUDAPEST. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a 100 százalékos vasárnapi pótlék sok vállalkozás számára lehetetlenné tenné a vasárnapi nyitva tartást, sokakat pedig arra kényszerítene, hogy más költségeket faragjanak le, így a cafeteria is áldozatul eshet. A szervezet közleményében kiemeli: a vasárnapi pótlék 100 százalékos mértéke 50-60 milliárd forint terhet jelentene. MTI „A legjobb jegybankelnök”, másfelől: „menni kell” A téma többszörösen: Matolcsy György. De teljesen más-más megítélésben. BUDAPEST. A külgazdasági és külügyminiszter szerint Matolcsy György a magyar gazdaságtörténet legjobb jegybankelnöke. Szijjártó Péter a köztévében ezt azzal indokolta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökei közül Matolcsy György szolgálta leginkább a magyar nemzeti érdeket. A jegybanki politika nyomán évente 50-100 milliárd forinttal több marad a költségvetésben - tette hozzá. Megjegyezte: „teljesen megfelel” az európai gyakorlatnak, hogy az MNB alapítványai kutatási tevékenységet folytatnak és kiadványokat publikálnak. Ha magától nem... Az MSZP elnök-frakcióve- zetője szerint ugyanakkor Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke jelent valódi veszélyt a forintra és a monetáris politikára. Tóbiás József pénteken Devizaárfolyam (2016.04.29.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 311,76 +0,63 USA dollár 274,05 +0,12 Svájci frank 284,52 + 1,12 Angol font 399,65-0,48 Román lej 69,62-0,01 Ukrán hrivnya 10,87 0,00 Horvát kuna 41,53-0,08 Lengyel zloty 70,74-0,06 •> http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Matolcsy György Budapesten az MNB épülete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a jegybank- elnök a Quaestor-ügy, a devizahitelesek, valamint a Vona Gábor: vagy mi váltjuk le a kormányt, vagy senki. gyöngyös. Ezt jelentette ki a Jobbik elnöke pénteken Gyöngyösön, sajtótájékoztatón. Vona Gábor azt mondta: a Jobbik ajánlatot tesz a magyar társadalom többségének. Hidakat kell építeni, a sokszorosan megosztott társadalmat egyesíteni kell - fogalmazott. Vona Gábor a nyár elején esedékes tisztújító kongresz- szusról szólva közölte: a jeFOTÓ:AFP jegybanki alapítványok ügye miatt méltatlanná vált posztjára. „Matolcsy Györgynek mennie kell” - jelentette ki, hozzátéve: vagy magától lelenlegi alelnökök közül hárommal, Sneider Tamással, Volner Jánossal és Z. Kárpát Dániellel akar továbbra is együtt dolgozni az elnökségben. Rajtuk kívül Janiczak Dávid ózdi, Fülöp Erik tisza- vasvári és Toroczkai László ásotthalmi polgármestert szeretné alelnökének. Hozzátette: mindhárman igent mondtak a felkérésre. Azt is mondta, hogy ha a tagság nem támogatja az elképzelését, le fogja vonni a konzekvenciát. „így tudom vállalni a feladatot”. mti mond, vagy Orbán Viktor miniszterelnöknek, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek kell távozásra bírnia. A nemzetközi sajtóban is A Süddeutsche Zeitung című liberális német lap a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványairól írt pénteki számában. Az Egy botrány, ahogy a nagykönyvben meg van írva című írásában a szerző, Cath- rin Kahlweit kiemelte, hogy „nagyon klasszikus módon pénzről és befolyásról van szó”, s hozzáteszi: „Orbán Viktor miniszterelnök környezete is lővonalba került”. A cikk kifejti: Magyarország az utóbbi időszakban kikerült az európai nyilvánosság figyelmének fókuszából, ami „több mint jól jött” Orbán Viktornak, mert most egy olyan belpolitikai botránnyal kell megküzdenie, amely nemcsak az ellenzéket és a sajtót, „de még saját embereit” is arra készteti, hogy „a barikádokra vonuljanak”. MTI Vona Gábor fotó: afp A Jobbik ajánlatot tesz Elküldték a programot Budapest. A kabinet elküldte az Európai Bizottságnak Magyarország 2016-2020-ra vonatkozó konvergenciaprogramját. A szaktárca közleménye szerint a konvergenciaprogram átfogó módon mutatja be a következő négy évben várható makrogazdasági folyamatokat. A program kidolgozása a múlt évhez hasonlóan párhuzamosan zajlott a költségvetési tervezéssel. A kormány a kialakult gyakorlatnak megfelelően április 29-én a nemzeti reformprogramot is elküldte a bizottságnak - közölte a tárca. mti <®> Tánc a hídon A Góbi Rita Társulat és a Nemzeti Táncszínház rendezésében fiatalok táncolnak a Pás de bridge - Táncolj a hídon! elnevezésű „táncakcióban" a Margit hídon 2016. április 29-én, a tánc világnapján. fotó: mti, kallós bea ítélet: pert nyert a DK elnöke Budapest, Első fokon pert nyert Orbán Viktorral szemben az Altus Zrt., amely Gyurcsány Ferenc tulajdonában áll - erről a DK elnöke számolt be. A Fővárosi Törvényszék kimondta, a miniszterelnök valótlanul állította az Altus Európai Bizottságtól elnyert, uniós fejlesztési programokról szóló megbízásáról, hogy a cég a pénzt egyértelműen pártcélokra is használja. Emellett azt is kimondta az ítélet, hogy a kormányfő az uniós tenderen nyert szerződést abban a hamis színben tüntette föl, hogy az Altus a megbízást politikai megfontolásból vezérelve nyerte el. mti Vendégkommentár Tóth Márton Az erő a múlt, az ész a jövő Első könyvem első oldalára a „soha-meg-nem-elégedés” himnuszát írtam be. Nincs jogom hát panaszkodni, ha ma is elégedetlenül futok: sokat szereztem, sokat el is dobtam, gesztusaim idegesek voltak és türelmetlenek, soha le nem ültem, gazdagságomban szegénynek éreztem magam, fáradtságomban nyughatatlannak. Futottam hősen, szüntelen, olykor szinte elbukni látszottam, s hasonlítottam ahhoz a fához, melynek koronáját földig csapja a szél... Mi tart fönn, mi a gyökér, amely nem szakad el, mely elpusztíthatatlan táplál valami kimeríthetetlen erővel? „A hit az élet ereje, az ember, ha egyszer él, akkor valamiben hisz. Ha nem hinné, hogy valamiért élnie kell, akkor nem élne.” Tolsztoj szavai járnak az eszemben, s vizsgálom, mit hiszek? Hiszek abban, hogy élni érdemes. Talán nincsen célja és értelme, mert „cél és értelem” emberi fogalmak: a világnak nincs rájuk szüksége. A világ több mint minden emberi, hiszek a világban, mert eszem el nem éri. S mégis hiszek az észben, hogy ameddig ér, hűséges szolgája annak a valaminek, amit el nem ér... Építse életünket, s ahogy egy vers jobb lesz és nem rosszabb, ha az ész építi, akként legyen már egyszer jobb életünk. Esztelen iszonyokon ment át Európa: jöjjön most már az ész! Én hiszek a harcban, az ész harcában a vak erők ellen, melyek, a világ vak erői, vagy az én lelkem csüggedései és indulatai. Harcom nem megy túl a józanság vonalán: magamban is érzem, ami ellen küzdők, s tudom, hogy minden rombolás engem rombol. Nem is rombolni akarok, inkább építeni: az ész halkan hasson a tényekre, mint a delej: nem ellensége az erőknek, hanem egy erő a többi közt, együtt építve velük. Az erők a múlt, az ész a jövő: egymásba kapaszkodó fogaskerék. Magyar vagyok: lelkem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét, a magyarság kincsét! De mily balga volnék, ha más színt, más kincset el akarnék venni vagy meggyengíteni. Hiszek a testvériségben, a színek együtt adják ki a képet, a hangok együtt adják a koncertet. Nemzet ne a nemzet ellen harcoljon, hanem az ellen, ami minden nemzet veszélye: az elnyomás és a rombolás szelleme ellen! Micsoda leckét kaptunk ebből mi, magyarok! És micsoda hiba, másnak tenni, amit magunknak nem kívánunk - holott azzal, hogy másnak megtettük, ajtót nyitottunk neki, hogy velünk is megtörténhessék. Én katolikus vagyok, hiszek a nemzeteken felül álló, egész világnak szóló, katolikus igazságban! Más szóval: hiszek az igazságban, mely túl van a politikán, életünk helyi és pillanatnyi szükségletein: az én egyházam nem nemzeti egyház! Hiszek a feleslegben. Abban, mi túl van családon és fajon, abban, ami túl van a meszelt falakon. Elvégre lehet élni meszelt falak közt is, de ez nem katolikus élet. A fal véd, de zár is. Én képeket akarok látni a falakon, hogy újra kinyissák elém a világot... Hiszek a művészetben, mely kiröpít a pontból és a pillanatból, mely katolikussá és a kozmosz polgárává avat, Part pour Part ez, de mégsem, mert az, hogy nem pillanatnyi célért harcol, egy nagyobb ügy harcosává teszi. Hiszek a művészetben, mely nem tagad meg semmit, de túlnő mindenen, mert nem rabja semminek. Hiszem, hogy érdemes. Hiszek a lélekben, mely szereti a világot, annyira szereti, hogy újra csinálja, annyira szereti, hogy meg sem elégszik vele. Hiszek az alkotásban, mely a lélek nyelve, nem mindenkié, csak a magasabb lelkeké, mint a nyelv sem minden állaté. Hiszek a munkában... Calepa ta cala. Ami szép, az nehéz: az anyag ellenáll, s az én lelkem csüggedései és indulatai. Hiszem, hogy ez a nehézség is hozzátartozik a szépséghez, mint a harc és szenvedés a világhoz. Hiszek a harcban, mely szüli a vágyat a békére. S hiszek a békében. Hiszek a harmóniában, melyre vágy a lélek, a szépségben, melyért kiáltoz az anyag, a szeretetben, melyért epednek a népek. Hiszek a nehézben, hogy nem lehetetlen! Ha nem hinnék benne, magam tenném lehetetlenné. Oly bűn, melyre nincsen föloldozás. Csak a hit teheti lehetségessé. Ember vagyok, s hiszek az emberben. Nem is az emberben. Az ember vakon botorkál, de a világ nyitja és súgja útjait. Az ember primitív lény, de az állat még primitívebb. Nem állatot kívánok, nem is embert! Többet! S ha néha elfáradok, s az állatot és anyagot irigylem: ez nem hitem megtörése, csak erőmé, mely nem semmi, de nem minden. Derék erő, s majd megnyugszik egyszer, de nem fogy el. Hiszem... Nyugodt kinccsé lesz és örök haszonná. SZERZŐNK A KÖLCSEY FERENCGIMNÁZIUMVÉGZŐSDIÁKJA kelet@kelet.hu Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja?