Kelet Magyarország, 2016. április (73. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-29 / 100. szám

807996 2016.ÁPRILIS 29., PÉNTEK KELET A fiatalon elhunyt énekesnő fotó: getty images Filmet forgatnak Whitney Houstonról London. Whitney Houston­ról forgat dokumentumfil­met Kevin Macdonald, aki a müncheni olimpiáról szó­ló Egy nap szeptemberben című dokumentumfilmjéért 2000-ben Oscar-díjat kapott. A Variety.com értesülése sze­rint Macdonald dokumen­tumfilmje lesz az első, amely a sztár hagyatékát gondozók jóváhagyásával készül. A film producere az Os- car-díjas Simon Chinn, va­lamint Lightbox Media-beli partnere, Jonathan Chinn és Lisa Erspamer. A májusi cannes-i filmfesz­tivál filmvásárán bemutat­kozó alkotás a tervek szerint egy interjút is tartalmaz majd az Arista Records alapító el­nökével, Clive Davisszel, aki elindította Houston karrier­jét. Houston minden idők legsikeresebb énekesnői közé tartozik világszerte 200 millió eladott albumával. Egy egész generációt inspirált, köz­tük olyan énekeseket, mint Mariah Carey, Lady Gaga és Beyoncé. Sikereit azonban beárnyékolta későbbi kábító­szer-függősége és önpusztí­tása. Macdonald dokumen­tumfilmje a családtagok, a barátok, a Houstont legjobban ismerők szemszögéből, eddig el nem mesélt történeteiken keresztül próbál teljes képet nyújtani a sztár életéről. A filmben archív felvételek is lesznek, és a 48 évesen, tragikusan korán elhunyt énekesnő életének sötétebb oldalát is megmutatja. MTI ® Kisoroszlán-szelfi Figyeljetek, mosolyogjatok, kattintok egy közös képet hár­munkról! FOTÓ:AFP Megér egy mosolyt A vádlott, kezében egy baseballütővel jelenik meg a bíróságon.- Mit akar ezzel? - kérdi a bíró a baseballütő felé nézve.- Kérem, az idézésben az állt, hogy a védelemről magamnak kell gondos­kodnom. O További viccek humor.szon.hu í. COME*PÉNZVÁLTÓ &MoneyGram Nyíregyháza, Kossuth tér 10. - Nyírség utazási iroda - Telefon: 42/386-221 Nyitva tartás: 9-17:00, szombaton 9-13:00 EURO és USD alapú bankkártyával is válthat forintot! [• EUROÍ310,501313,901 • USD 274,00 277,00 ^ A változás jogát fenntartjuk! J Indulnak a balatoni hajók SIÓFOK. A Balatonon péntektől meghosszabbított menetrend szerint közlekedik a komp, szombattól pedig már naponta indulnak a menetrend szerin­ti hajójáratok - közölte Szabó Zsolt, a Balatoni Hajózási Zrt. üzletágvezetője. MTI A nap videója Reggeli ébredés. A kutya nem engedi, hogy a gazdáját kizavarják az ágyból. G További videók video.szon.hu KELET-TJU W MAGVAHOBSZAö V UTAZZON KLÜNK! nnn-iinn Tényleg nem válik a terhes színésznő A pár és két kisgyerme­kük ismét közös fedél alatt él Los Angelesben. LOS ANGELES. Romantikus „ha- vajozáson” vett részt a vá­lófélben lévő Megan Fox és férje, Brian Austin Green. A Megan Fox fotó: getty images kiruccanás olyan jól sikerült, hogy azt haliam, igazából már nincsenek is válófélben. Jól értesültek szerint újra ösz- szejöttek, ezért hamarosan visszavonják a válóperes be­adványt. Sokat számít, hogy úgy­nevezett bébinászútról van szó, a pár ugyanis azt ün­nepelte, hogy érkezik a har­madik gyermekük. Az sem elhanyagolandó tény, hogy hat éve Hawaii-on mond­ták ki egymásnak a boldogí­tó igent - most mintha csak azért mentek volna oda, hogy felelevenítsék a romantikus emlékeket. Egyébként a pár és két kis­gyermekük ismét közös fedél alatt él Los Angeles luxus­negyedében. UIP Hogy használod a mobilod? Érdekel. MULTIMÉDIA. Az Oracle 9000 fiatalt kérdezett meg a világ minden tájáról arról, hogyan használják a technológiát ho­telekben, éttermekben, bá­rokban és kávézókban. Fontosabb megállapításaik szerint a válaszadók 39 száza­léka már kért házhoz szállítást vagy rendelt az okostelefonja segítségével, 20 százaléka pe­dig már használt mobil esz­közt a szállodába való beje­lentkezéskor. Az eredmények alátámasztják azt az állítást, hogy a technológia megvál­toztatja a fogyasztói elvárá­sokat, s egyúttal bemutatják a vendéglátóhelyek üzemelte­tőinek a lehetőséget, hogyan tudják átalakítani a szolgál­tatásaikat annak érdekében, hogy alkalmazkodjanak az Y generáció egyéni igényeihez. Az eredmények szerint az Y generáció 52 százaléka hasz­nálná a mobil eszközét arra, hogy az éttermek, bárok és kávézók kínálta hűségprog­ramokat kihasználja. Az üze­meltető számára ez hatalmas lehetőséget kínál arra, hogy értékes adatokat gyűjtsön a fogyasztói magatartásról, s célzott promóciókat indítson. SG.HU ■> Fotogén Amanda a tanulás mellett szívesen jár fotózásokra. Nagyon jól érzi magát a kamera előtt. fotó: janics attila „A legtovább akarok jutni” Középen Freddie, akinek az egész ország szurkol fotó: mti A magyar versenyző a május 10-i első elődön­tőben lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztivá­lon Stockholmban. BUDAPEST. A lehető legtovább akarok jutni az Eurovízi­ós Dalfesztiválon, mindent megteszek, azért megyek, hogy „meghaljak” a stock­holmi színpadon - mondta el az MTI-nek Freddie, aki A Dal című műsor nyerteseként Pioneer című számával kép­viseli Magyarországot a meg­mérettetésen. Az Eurovíziós Dalfesztivált május 10. és 14. között ren­dezik, a magyar versenyző a május 10-i első elődöntőben negyedikként lép színpad­ra. Freddie vasárnap utazik Stockholmba. Beszámolt arról, hogy a Pioneer stockholmi színpad­képén még dolgoznak. „Nem­rég jöttem haza Tel-Avivból, ahol a verseny felvezető ren­dezvényén énekelhettem, és fantasztikus érzés volt, hogy a rajongók énekelték a dalo­mat. Tizennyolc produkciót láthattam élőben, a dalok stí­lusban nagyon széles palettát mutatnak. Aranyosnak tartom a fran­cia dalt, az örmény szám pe­dig kifejezetten tetszik” - fej­tette ki Freddie. Niclas Trouvé, Svédország budapesti nagykövete a csü­törtöki sajtótájékoztatón ki­emelte: a verseny idei mottó­ja, a Come Together (Jöjjünk össze). , Azért fontos, mert Európában ma sok probléma van, ez a két szó ugyanakkor azt mondja, a jó dolgok mi­att - mint amilyen a zene, az öröm, a tolerancia, az együtt- lét, a nyitottság - érdemes összejönni”. mti Csuhákká? Egy új A Csillagok háborúja hőse nevét kapta egy most, Pápua Uj-Guiená- ban felfedezett rovar. WASHINGTON. Csubakkának kereszteltek el egy Pápua Új-Guineában felfedezett röpképtelen bogarat, amely a testét borító sűrű, szőrszerű kinövések miatt emlékeztette a kutatókat a Csillagok hábo- rúja-filmek szőrös vukijára. A müncheni Állami Zoo­lógiái Gyűjtemény, a Pápua Új-Guinea-i Egyetem és a karlsruhei Természettudo­mányi Múzeum szakemberei négy új ormányosbogárfajt azonosítottak a Pápua Új-Gui- nea fennhatósága alá tartozó bogár... Új-Britannia szigeten és ered­ményeikről a ZooKeys című folyóiratban számoltak be. A kutatók 18 „keresett” bogarat találtak a sziget erdőségeiben, majd négy fajba sorolták a példányokat. A Trigonopterus chewbacca névadójával ellen­tétben nem rendelkezik nagy méretekkel, mindössze 2,78- 3,13 milliméter hosszú. mti Több mint 40 világpremier LOS Angeles. Több mint negy­ven világpremier szerepel a júniusi Los Angeles-i Film- fesztivál műsorán, az öt ver­senykategória alkotásainak 43 százalékát nők rendezték, 38 százalékát pedig nem fe­hér filmrendezők - ismer­tették a részleteket a mustra szervezői. A Los Angeles-i Filmfesztivált 22. alkalom­mal rendezik meg június 1. és 9. között. A független filmes seregszemle az alacsony pad- lójú autók rajongóinak külön­leges latin szubkultúrájába vezető Lowriders című pro­dukcióval nyílik meg. A filmet Ricardo de Montreuil rendez­te Melissa Benoist, Eva Lon­goria és Demián Bichir fősze­replésével. A fesztivál kedden tette közzé öt versenykategó­riájának programját. MTI HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents