Kelet Magyarország, 2016. április (73. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-29 / 100. szám
■ 2016. ÁPRILIS 29., PÉNTEK KEHT Labdarúgás: Koma Sport megyei I, osztály Minden pont szárnyakat ad vágyaiknak A kiesés ellen harcoló csapatoknak nagy alakításra lesz szükségük, hogy életben tartsák reményeiket. LABDARÚGÁS. A már mindenkinek agyára menő szél nem vágott rendet a sorok között. A megyei első osztályban beállt a tabella. Legalábbis a legutóbbi körben a dobogón az égvilágon semmi változás nem történt. A táblázat tetején bebetonozódott Ibrány hazai pályán szállította a szokásos győzelmet, a második Nagyecsed pedig - az utolsó utáni pillanatban bevágott tizenegyessel - legyűrte a tavasszal mindössze másodszor kapituláló Nagyhalászt. A Nyírgyulaj döntetlenre volt jó Tiszavasváriban, tartva harmadik helyét. Mivel a megkapaszkodásért hajtó trió (Halász, Gyulaháza, Keme- cse) egyaránt elvérzett, így alul sem bolygatta meg semmi az elfoglalt pozíciókat. Alighanem már unják... Ebből a hármasból a Kemecse cidrizhet leginkább az aktuális fordulóban, mivel az Ibrány érkezik hozzá. Az a gárda, amely bár idén még nem nyert idegenben, valószínűleg már borzasztóan unja ezt az állapotot. A halásziak a masszív Mátészalkával tusakodnak - otthon. Márpedig saját közönségük előtt nagyon megy nekik, kivétel nélkül (négyből négyszer...) csapást mértek a vendégekre. A Gyulaháza is képes nagyot domborítani, amit a Baktalórántháza elkalapálásával már két hete bizonyított. Hasonló mutatványra kényszerül ezúttal is. Az élmezőnybe „visszatérő” Sényővel szemben nem fér bele a vereség, sőt, minden egyes megszerzett pont szárnyakat adhat vágyainak, vagyis közelebb repítheti a csapatot céljai teljesítéséhez. Akárcsak a Nagyecse- det. A szatmári katlanban kereken két éve legyőzhetetlen Ádámszki-alakulat a Tiszavasvári elleni fellépésen fényezheti tovább vonatkozó statisztikáját. Az edzőváltás, vagyis Matyi András munkába állása óta még nem bukott meccset a Mándok, mindazonáltal most igazán nehéz leckét kell megoldani - Nyírgyulajban rendszerint vért izzadnak a látogatók a döntetlenért is. km-kt A Kemecse kapusa, Virágh Csaba aligha fog unatkozni: a Baktalórántháza támadói után ezúttal az ibrányi lesi- puskások állnak készenlétben, hogy bevegyék a hálóját fotó: pusztai Sándor Szakvezetőt várakozások: 25. forduló (kezdés; 16,11:14) Szombat Kemecse (15.)—Ibrány (1.) Falatovics László, kemecsei edző: - Komoly csapat érkezik hozzánk. _________________________________________ Gerliczkl Máté, ibrányi edző: - Győzni kell! Nykgyúial (3. (-Mándok (8.) Lukács Tibor, nyírgyulajl edző: - Az elmúlt hetek döntetlenjei után szeretnénk végre három ponttal gazdagodni, amit a feljövőben lévő Mándok ellen kell megszerezni. ________________________ Matyi András, mándoki edző: - Nem szeretném ragozni a témát, mindent meg fogunk tenni azért, hogy a három hete tartó veretlenségünket megőrizzük. _____ Nagyecsed (2. (-Tiszavasvári (12.) Ádámszki Róbert, nagyecsedi játékos-edző: - Tudjuk, hogy a Vasvárinak minden pontra szüksége van, de számunkra, ahogy eddig is, hazai pályán a győzelem a legfőbb célunk. Kiss Gábor, tiszavasvári edző: - Ha a bajnoki tabellát nézzük, nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de semmiképpen nem feltartott kézzel fogunk pályára lépni. Minden játékosomat arra ösztökélek, hogy legyen ez az „ünneprontók ünnepe", és rontsuk el a nagyecsedi születésnapot - vendéggyőzelemmel. _____________________ Vasárnap Nagyhalász (14.)-Mátészalkal MTK (7.) Opre Mihály, nagyhalászi edző: - A Mátészalka újonc, nagyon lelkes csapat, amely gyors játékra törekszik, nem utolsósorban figyelemre méltó módon szerepel. Megint fel kell kötnünk a gatyánkat, hogy pontot, pontokat szerezzünk. Márpedig természetesen ez acélunk.__________________________________________ Siska Attila, mátészalkai edző: - Aligha mondok újdonságot azzal, hogy ez a Nagyhalász már nem az a csapat, amellyel ősszel találkoztunk, éppen ezért rendkívül nehéz mérkőzésre számítok vasárnap. Tiszakanyár (lO.)-Baktalórántháza (11.) Koskovits György, tiszakanyár! edző: - Ritka hét vége elé nézünk, mert az a csapat érkezik hozzánk, amelyben olyan játékosok és vezetők szerepelnek, illetve dolgoznak, akikkel még én is együtt fociztam. Nem sok ilyen van még! Ugyanakkor eredménytől függetlenül az édesanyákat is illik köszönteni! Mindezek ellenére a két csapatot ismerve nem kisasszony foci lesz, azbiztos! ___________ Illés László, baktalórántházi játékos-edző: - Éz a meccs is rázósnak ígérkezik a hazai pályán mindig jól szereplő Tiszakanyár ellen. Mindig érdekés mérkőzéseket szoktunk vívni, úgy gondolom, így lesz ez most is. Remélem, győzelemmel tudunk jobbulást kívánni Geda Gábornak! Gyulaháza (13.)-Sényő-Camifex (5.) Bárdi Béla, gyulaházi egyesületi elnök: - Ősszel nagyon csúnyán kikaptunk Sényőn, de nem csak ezért, sokkal inkább a helyzetünkből fakadóan a három pont megszerzése a célunk. Ember Roland, sényői edző: - Egyértelmű tapasztalat: a csapatom akkor érzi igazán jól magát a pályán, ha támadhat, ezért nehogy valaki rossz hangulatba kerüljön, a hét végén is erre fogunk törekedni. SzatmárlMó FCT9.)-Szakoty{*;) ..............■ Siti Ferenc, az SZUFC edzője: - A héten az volt a legfőbb feladatunk, hogy a játékosokat kibillentsük a jól megszokott komfortzónájukból, mert tetszik, nem tetszik, még nem értünk el semmit. Ugyanakkor a mérkőzéseknek az a sajátosságuk, hogy le kell játszani, amelyeken oda kell tenni magunkat, és persze a harcos énünket kell elővennünk. Ha ez sikerül, szép eredményt érhetünk el a saját közönségünk előtt. _____________________________ Hokk Béla, szakolyl edző: - Feri barátomnak azt üzenem, én viszem a sört, ő hozza a pálinkát! Közben megváltjuk a világot, a meccsről pedig csak annyit: győzzön a jobb! _________________ Szabadnapos: Tuzsér Bajnokként léphet feljebb a Mátészalka ASZTALITENISZ. Befejeződött a megyei csapatbajnokság, amelynek utolsó fordulójára maradt az első helyezés eldöntése. A Mátészalkai MTK és a Záhonyi VSC pontazonossággal várta az utolsó kört, és mivel mindketten nyertek, a helyzet nem változott. A versenykiírás alapján ilyenkor az egymás elleni eredmény dönt a felek között, és mivel Záhonyban 9-9-es döntetlent játszottak, a Mátészalka viszont hazai pályán tavasszal 12-6-ra nyert a fő rivális ellen, ezért a szalkai- ak ünnepelhették a bajnoki címet. Vele együtt pedig a feljutást is, hiszen megyei bajnokként jogot szereztek az NB III-as részvételre, amivel élni is fog az MMTK, és többévnyi távoliét után visszatér az NB-s vérkeringésbe. KM Megyei csapatbajnokság 26. (utolsó) forduló Mátészalkai MTK-Apagy SE IV 13-5 Győztek: Damasiewich N. 4, Hegedűs T. 3/3, Lukács B. 3, Varga S„ a Hegedűs T., Damasie- wich N. és a Lukács B„ Szabó A. páros 1-1, illetve Bodrogi F. 3, Ráti S. Szuromi Gy. 1-1. Záhonyi VSC-ATC Nagykálló 12=6 Gy.: Csépke 4, Sütő L, Lovácsi 2-2, Petró L. 2/2, a Csépke, Lovácsi és a Petró L, Sütő L. páros 1-1, illetve Hriczu, Mészáros A. 3-3.__________________________________________ Nyírtét KSE-Ajak SE 11=7 Gy.: Mráz 4, Soós T. 3, Garad 2, Gyulai és a Mráz, Gyulai L. páros 1-1, illetve Spekker L. 3, Pátfi Cs„ Bacsó A. 1-1, Filep T. 2/1. Nyírbátori ASE lll-Vitka SE 9-9 Gy.: Tölgyes D. 4, Veress A. 3, Farkas V. és a Farkas V, Veress A. páros 1-1, illetve Bányász Zs. 3, Orosz F„ Lakatos Sz. 2-2, Orosz Gy. és az Orosz Gy., Lakatos Sz. páros 1-1._______________ Nyírpazony SÉ-Fehérgyarmati VSEII 9-9 Gy.: Lippai Cs. 4, Tarkó 2, Járosi, a Lippai Cs., Vaszlovics és a Szűcs L, Járosi páros 1-1, illetve Kereszti, Bodó Á. 3-3, Szim 2, Szabó L. I. Trtó-Maxi-Szacsa Nyíregyháza SE ll-Kék SE 9-9 Gy.: Király Cs., Roskó 4-4, a Király Cs., Roskó páros 1, illetve Pásztor T., Szőllősi B„ Csiszár L, Tóth T. 2-2, a Pásztor T„ Szőllősi B. páros 1.____________________________________ Szabadnapos: NECC Eissmann SE _______ _ _____~ __ A bajnokság végeredménye: 1. Mátészalkai MTK 24 22 1 1 322-110 45 2. Záhonyi VSC 24 22 1 1 316-116 45 3. Apagy SE IV 24 195 277-155 38 4. Nagykálló 24 16 2 6 269-161 34 5. Ajak 24 11 4 9 235-197 26 6. Nyírbátori ASE III 24 10 4 10 219-213 24 7. Kék 24 9 5 10 233-199 23 8. Vitka 24 10 2 12 209-223 22 9. Nyírtét 24 9 3 12 203-229 21 10. Trió-Maxi II 24 4 4 16 180-252 12 11. Fehérgyarmati VSE II 24 5 1 18 173-257 11 12. Nyírpazony 24 5 1 18 134-298 11 13. Necc-Eissmann SE 2424 36-396A megyei bajnok mátészalkai pingpongcsapat fotó: facebook Minden lesz, csak könnyű meccs nem Fogadkozás kisvárdai módra - vérbeli megyei rangadó vár a csapatra Tiszavasváriban fotó: szabó Sándor A jó formát mutató Kisvárda elleni hazai összecsapáson nem hibázhat az éllovas Tiszavasvári. kézilabda. Noha az előző bajnoki fordulóban a Tiszavasvári NB Il-es férfi kézilabdacsapata elbukta a Miskolc elleni rangadót, így a pontszámot tekintve immár azonosan állnak a felek - semmi nem veszett el. Bajnokok lehetnek, ha... Sőt, mivel a szezon végén az egymás ellen elért eredmény rangsorol, márpedig az őszi hatgólos siker után a borsodi városban csak öt „fával” kapott ki a szabolcsi együttes, egyelőre megőrizte első helyét. Könnyű kiokoskodni, amennyiben a hátralévő három körben nem bakizik a Türk-legénység, megnyeri a bajnokságot. Mondjuk, a zsinórban négy győzelmet felmutató Kisvárdával szemben vasárnap (kezdés: 17 óra) esedékes hazai fellépés mindennek ígérkezik, de könnyűnek semmiképpen. Persze, amely csapat az élen akar zárni, annak olykor meg kell szenvednie a sikerért... Pihenőre ítélve A tabellán negyedik Fehér- gyarmat ezúttal pihen, mivel már korábban lejátszotta a Mezőkövesd U23 ellen rendelt mérkőzését. Ugyancsak szünnapot tart a két megyei női gárda: a Kölcsey DSE-Nyíregyháza, miként a Mátészalkai MTK egyaránt május 8-án játssza az idény utolsó mérkőzését. KM-KT Bajnok a Csaba, újpesti bronz RÖPLABDA. Befejeződött az élvonalbeli női röplabdaszezon. A Békéscsaba megvédte címét, miután a bajnoki döntőben mindhárom alkalommal legyőzte a Vasast. A bronzérmet az Újpest szerezte meg, amely összesítésben 3-1-re bizonyult jobbnak a Jászberény elleni párharcban. Mint ismert, a Fatum-Nyír- egyháza a hetedik helyen fejezte be az évadot. KM Totó 17. hét/a 2. forduló mérkőzései 1. Bayern München-Mönchengladbach lx 2. Dortmund-Wolfsburg 1 3. Mainz-Hamburg X 4. Hannover-Schalke 2 5. Darmstadt-E. Frankfurt lx 6. Hoffenheim-lngolstadt 1 7. Leverkusen-Hertha BSC 1 8. Udinese-Torino lx 9. Chievo-Fiorentina X 10. Juventus-Carpi lx 11. Milan-Frosinone 1 12. Palermo-Sampdoria lx 13. Manchester United-Lelcester X 14. Lazio-lnternazionale X Labdarúgás: Megyei II. osztály, 25. forduló (kezdés: 16, Ifi; 14) Alukonstrukt-csoportHK iS» - .'MMMI Tippel: Szegfű Mihály, az Apagy edzője. ____________________ Szombat. Terem (li.)-üjfehértó (5.): - A Fehértó jelenleg jobb formában van, mint a hazaiak, most is érvényesítik akaratukat. Vasárnap. Nagykálló (lO.)-Levelek (4.): - A leveleki fiatalok megtréfáljákaKállót._________________________________ Gávavencsellő (8.)-Napkor (14.): - Súlyos válságban vannak a vendégek, nagy szükségük lenne a pontokra, de jelenleg az esélyek a hazaiak mellett szólnak. ____________________________ Encsencs (6.)~Kállósemjén (9.): - Mindkét csapat kevés döntetlent játszik, de nekünk most jól jönne ez az eredmény. __________ GFSE-Oros (16. (-Rakamaz (2.): - A Rakamaz hamar feledtetni fogja a múlt heti vereségét. ____________ ’___________ Nyírpazony (15.)—Kótaj (3.): - A vendégek megszerzik a három pontot.___________________________________________ Cellspan-Baikány (l.)-Nyírvasvári (13.): - Minket megvicceltek a nyírvasváriak, a Baikányt viszont nem fogják. ______________ Apagy (7.)-Nyíribrony (12.): - Mi már tettünk egy lépést ki a gödörből, a vendégek jelenleg is ott vannak, nem szeretnénk most segíteni rajtuk. (A mérkőzést Őfehértón rendogy^^^^^^ Tippel: Karasz Attila, a Záhony edzője. _________________ Vasárnap, vája (13.)-Pátroha (7.): - Nincs túl jó pozícióban a Vaja, de hazai pályán veszélyes lehet a jó játékosállománnyal rendelkező vendégekre. _____________________ Nyírmada (l.j-Őr (8.): - Szimpatikusak a vendégek, a hazai csapat nyilván feledtetni akarja legutóbbi botlását. ___________ Nagydobos (14.)-Tiszamenti SE (16.): - Minden tiszteletem a vendégeké, de otthon esélyesebbnek vélem a Dobost. __________ Fényeslitke (5.)—Ajak (6.): - A tavasszal átalakult hazai csapat szerintem behúzza ezt a meccset is. _______________________ Ramocsaháza (15.)-Pap (11.): - A középmezőny felé kacsingató vendégeknek nem lesz könnyű dolga, bármilyen eredményt el tudok képzelni. __________________________________________ Demecser (lO.j-Kék (12.): - Szomszédvári derbi. „Gombiék" mellett szói a hazai pálya előnye, ha futnakjs majd rajta... _______ Újdombrád (9. j-Nyírkarász (2.): - Bár a Karász korábban kétszer is botlott, én mégis remek csapatnak tartom. Ha a szellemes támadójátékukat tudják produkálni, akkor nem lehet kérdéses a végeredmény. ______________________________________ Záhony (4.)-Dombrád (3.): - Mindkét csapat a dobogós helyezésért küzd, amelyik győz, jó esélye lesz erre. Annyit mondhatok, a mérkőzés rangjának megfelelően mindent meg fogunk tenni a három pont megszerzéséért. Ketet-Magyarország-csoport ~ »JilMiÉfliBlBÉMEÍ Tippel: Baracsi Endre, a Beregdaróc edzője. _________________ Szombat. Szatmárcseke (12. j-Vámosoroszi (2.): - A hazai csapat otthonából elhozni a pontot egyáltalán nem egyszerű feladat, éppen ezért Vámosoroszinak is lehet, hogy forró lesz a cinke. _____ Tarpa (4. j-Tisztaberek (8.): - A Tarpa nagyon egységes, masszív csapat, amely hazai pályán szinte verhetetlen. Nos, hogy ez a „szinte” elég lesz-e Tisztabereknek, hogy győzzön, arra kevés esélyt látok. Tarpai siker. ___________________________________ Vásárosnamény (l.)-Nyírcsaholy (13.): - A vásárosnaményi csapat a bajnokság legnagyobb esélyese, és biztos vagyok benne, hogy a lelkes hazai szurkolói előtt újabb látványos győzelmet arat. Kölese (3.)-funyogmatolcs (16.): - Ha a kölcseiek végig komolyan veszik a mérkőzést, akkor nagyon sima lesz a hazai győzelem. Ugyanakkor a Tunyogmatolcs jelenlegi utolsó helye csalóka, ettől sokkal jobb... ______________________________________ Csenger (5.)—Milota (6.): - Ez egy igen szikrázó derbinek ígérkezik, mert mindkét csapat egész jó formát mutat. Kemény, határozott focit játszanak, szóval, aki kimegy szurkolni, nem fog unatkozni. Hazai győzelemre tippelek, és arra, hogy biztosan nem maradnak a játékvezető zsebében a lapok... ________________ Vasárnap. Mérk-Vállaj (9.)-Tyukod (11.): - A hazai csapat katlanjából pontot csenni nem egyszerű, de megoldható feladat. Ezt már mi is megmutattuk többször. A Tyúkod ráadásul remek kontracsapat. Izgalmas lesz. ____________ Tiszakóród (14. j-Nábrád (7.): - A Tiszakóród be fogja gyűjteni a három pontot egy feszült hangulatú mérkőzésen. _____________ Nyírmeggyes (lS.)-Beregdaróc (10.): - A célunk egyértelműen a három pont megszerzése - idegenben is. Ezen tervünk elérésében a legnagyobb ellenfelünk saját magunk vagyunk, hiszen egész tavasszal csak keressük a formánkat. De előbb-utóbb megtaláljuk. Hátha már most, a hét végén.