Kelet Magyarország, 2016. április (73. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-28 / 99. szám

am 2016. ÁPRILIS 28., CSÜTÖRTÖK KELET Fogyatékkal eló és ép gyerekek közös játéka kisvárda. A magyar anyu­kák ötlete alapján fejlesztett speciális libikóka, a pillangó telepítésével a kisvárdai pol­gármesteri hivatal mögötti játszótéren minden gyermek önfeledten játszhat. A speciális, négylábú mér­leghintával - melyet szerdán vehettek birtokba a kicsik - két fogyatékkal élő gyermek hason fekve és két egészsé­ges ülve játszhat közösen. Az egyedülálló játszótéri játék telepítése a MagikMe, a GE Fényforrás üzletág és az ön- kormányzat összefogásával valósult meg. Mint Mezei Béla, a GE Fény­forrás üzletág kisvárdai gyá­rának igazgatója elmondta, munkatársaik elkötelezettsé­ge lehetővé tette, hogy egyre több fogyatékkal élő kisgye­rek élhesse át a játszótér örö­mét. KM A pillangó közelebb hozza egymáshoz a kicsiket fotó: ge fényforrás Nekrológ Búcsú kolléganőnktől, Munkácsy László- né Erzsikétől (1945-2016) Munkácsy Lászlóné Fúró Erzsiké 1975-től 2005-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyv­tárban. Halálával egy tájékozott, művelt, művészet- és kultúrabarát kollégával lettünk szegényebbek. Aktivan kivette részét a Benczúr téren lévő könyvtár Szabadság téri új épületbe költözte­tésében 1975-ben. Itt a fetdolgozóosztályon dolgozott 1982-ig, majd ez évtől helyismereti szaktájékoztató lett. Társadalomtudományi szaktájékoztató munkakört töltött be 1984- től, de a művészeti jártassága miatt ebben a témakörben is szívesen tájékoztatta a hozzá fordulókat. A kölcsönzési részlegben töltött évei alatt olvasottsága révén nagy szakérte­lemmel kalauzolta a szépirodalom világában az olvasni vágyókat, ajánlott regényeket, novellákat, verseket az érdeklődőknek. A könyvtárhasználók igényes kiszolgálása mellett mindent megtett az olvasási kultúra és a művészeti, kiemelten a színháztörté­neti és elméleti ismeretek terjesztéséért. Tudását, szakmai ismereteit a kollégákkal és a hozzá beosztott könyvtáros hallgatókkal is mindig szívesen megosztotta. Az olvasókkal és a munkatársakkal közvetlen, kulturált, segítőkész volt. Fontosnak tartotta az egészség megőrzését, a bajbajutottak segítését. Karitatív vénájá­nak ékes bizonyítékaként 1984-től nyugdíjba Munkácsy Lászlóné Erzsikétől búcsúznak kollégái fotó: könyvtár vonulásáig a Vöröskereszt helyi alapszerveze­ti titkára volt. Munkája elismeréseként 1989. augusztus 20-án Miniszteri Dicséretben részesült. A megérdemelt pihenés idején is megőrizte szellemi frissességét, érdeklődését. Rendsze­resen részt veit a város, a könyvtár szakmai és kulturális rendezvényein, állandó nézője volt a színházi előadásoknak. Lelkesen éne­kelt a Nyíregyházi Hölgykoszorú műkedvelő kórusában. Tevékeny élete, munkássága, kedves, szelíd, közvetlen egyénisége valamennyi könyvtáros számára példaértékű lehet. Nyugodj békében, Erzsiké! Emlékedet megőrizzük! Az egyedülálló anyák is hallatják a hangjukat nyíregyháza. Performansszal egybekötött érzékenyítő be­szélgetésre hívták a napok­ban a Labor Caféba azokat az édesanyákat, akik egyedül birkóznak meg a gyermekne­velés nehézségeivel. Az eseményt egy interaktív előadás kísérte, mely során bemutatták „Zsuzsi” babán keresztül, milyen nehézsé­gekkel küzd egy szingli anya. A felelősségen kívül olyan terhek nehezednek rá, mint a társas kapcsolatok és a to­lerancia hiánya, valamint a megbélyegzés. Életükbe nem lát bele senki, és sokszor ők maguk sem beszélnek a prob­lémákról. A kezdeményezés célja éppen ezért az, hogy segítse az olyan egyedülálló anyákat, akik nem mernek beszélni nehézségeikről. Magyarországon minden ötödik család egyszülős, és mintegy 86 százalékukban az anya a családfő, ezért igye­keztek olyan támogató közös­séget létrehozni számukra, melyhez a gyermekeikkel együtt csatlakozhatnak. Ön­segítő körökkel, fórumszín­házi próbákkal és előadások- j kai, egyéni tanácsadásokkal í igyekeznek feldolgozni a j hétköznapok feszültségeit és gondjait. km-pb ŐRIZZE MEG EGÉSZSÉGÉT! Fogyassza a csekély szervetlen ásványi anyag tartalmú természetes, szívbarát HIRDETÉS A tiszta víz a legfontosabb élelmiszer www.milotaiasvanyviz.hu MI LOT AI ÁSVÁNYVIZET már csecsemőkortól! Összes oldott ásványi anyag tartalma: 218 mg/liter, PH 6,8 Adó-órák: a vámeljárások változásai NYÍREGYHÁZA. A NAV megyei Adó- és Vámigazgatósága április 28-án, csütörtökön 13 órától tartja az Adó-órák soron következő előadását, melynek témája a vámeljárá­sok változásai az új európai uniós Vámkódex hatályba­lépésével. A hagyományoknak meg­felelően a tájékoztatót a NAV nyíregyházi ügyfélszolgála­tának ügyfélterében hallgat­hatják meg az érdeklődők - tájékoztatta lapunkat Magyar Norbert szóvivő. KM <§> Az idén Opitz Barbara Krisztina lett Szatmár Hangja A napokban rendezték meg a Szatmár Hangja című könnyűzenei énekversenyt a mátészalkai kulturális központban. A megmérettetést a zsűri véleménye alapján a 16 éves Opitz Barbara Krisztina nyerte, a második Nagy Bence, a harmadik helyezett Márföldi Életke lett. Különdíjat vehetett át Czérna Kornélia és Petranics Vanda. fotó: kulturális központ Megkezdődött a tavaszi kölyökkutyadömping Az Állatbarát Alapít­ványnál jelenleg közel kétszáz eb vár új gaz­dára. nyíregyháza. Nagy félelme az állatvédőknek, hogy a tavasz beköszöntével megjelennek az utcára dobott, magukra hagyott, gazdikereső kutyák és cicák. Az idén sincs ez másként.- Mindig azt várjuk, hogy átalakul az emberek hozzá­állása, és csökken a kóbor ál­latok száma, de sajnos most sem tudok pozitív változásról beszámolni. Az elmúlt két hétben napi szinten érkeztek kidobott kölyökkutyaalmok. Dobozban, zsákban, lavór­ban teszik ki az út szélére a feleslegessé vált szaporulatot. Túrra számítanak ezek a kicsit sem felelős­ségteljes „gazdik”, hogy valaki rátalál a kicsikre és gondos­kodik róluk, ma­gyarul másokra á testálják a fel­nevelésükkel járó terhet. Jelenleg 189 eb él az ott- 1 honban: nyolc­tíz napostól a három hónapos korig negyven­négy kölyök vár örökbefogadásra, legalább húsz „kiskamasz” kutyánk van, a többi ennél idősebb - mondta el érdeklődésünkre Raska Andrea, az Állatbarát Alapítvány vezetője. Olyan, mint egy óvoda- Nyilván, a cuki kiskutyák­nak könnyebb befogadót ta­lálni, természetesen az oltási sorukat megkezdjük, így jó ideig a mi vendégszerete­tünket és gondoskodásunkat élvezik az apróságok. A cica „baby boom” egyelőre még nem ütött be, a kutyadöm- ping közepén járunk éppen, van, hogy egy nap nyolc köly- köt is behoznak. Ezek nin­csenek féregtelenítve, oltva, általában tele vannak gilisztával, élős­ködőkkel. ^ Az ott- h o n minden más hely, ahol sok állat él együtt, úgy működik, mint egy óvoda: egymástól kapják el a különböző be­tegségeket, így aztán óriási erőfeszítést jelent a kicsik állandó gyógykezelése és vakcinázása, bolhátlanítása. Az elmúlt hetekben minden napra jutott egy-egy ilyen alom - tette hozzá Andrea, aki nem győzi hangsúlyozni, mennyire fontos a prevenció.- Számtalan tévhit kering arról, hogy a szuka kutyá­kat mikor szabad ivartalaní- tani; sokan mondják, hogy legalább egyszer fialnia kell a műtét előtt. Ez azonban nincs így! Az ivartalanításnak - amellett, hogy megelőzhet­jük a felesleges szaporulatot - nagyon sok kedvező hatása van. A dagana­tos, gyulla- d á s o s meg­Tavasszal több állator­vosi rendelő hirdet ivar- talanítási akciót. RASKA ANDREA betegedések nagy része el­kerülhető, illetve harmoni­kusabb a háziállat és a gazdi kapcsolata. Olcsóbb az ivartalanítás Tavasszal több állatorvosi rendelő hirdet ivartalanítási akciót, amiket érdemes ki­használni.- Természetesen pénzbe ke­rül a műtét, de nagyobb költ­séggel jár az új alom ellátása, hiszen a gondos gazdi féreg- teleníti, vakcinázza, eteti a kicsiket, arról nem is beszél­ve, hogy JÉ milyen ne- Jmj héz befoga- J0W dót találni a kölyköknek. Azok meg csak nőnek, nőnek, és § minél idősebbek, annál kevésbé ke­lendőek. KM-CSA // Több mint negyven kölyök­i kutya vár gazdira a Csator­fl. na utcai állatotthonban FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Megfiatalodik az Öreg-Túr Gyakorlat a nyírbátori Coloplastban Nyírbátor. Helyi és baktaló- rántházi hivatásos tűzoltók özönlötték el szerdán délelőtt a nyírbátori gyárat. A szituá­ciós gyakorlatot megelőzően a szolgálati csoportok a helyi szakember segítségével meg­ismerkedhettek az épület sa­játosságaival. Tegnap a feltételezés sze­rint a gyár egyik gyártócsar­nokában lévő papírkosárban keletkezett tűz. Az egységek gondoskodtak a közművek kizárásáról, életmentési csa­patot alakítottak a bent re­kedt dolgozók felkutatására, és több oltósugarat szereltek a csarnok oltására, majd nagy teljesítményű ventilátorral átszellőztették a füsttel telí­tődött épületet. A gyakorlatot a nyírbátori parancsnokhelyettes, a mű­szaki biztonsági tiszt, vala­mint Molnár István alezredes, a mátészalkai kirendeltség tűzoltósági felügyelője ellen­őrizte. KM Megtartották a folyó rehabilitációja második ütemének projektzáró rendezvényét. nagyar. A rehabilitáció foly­tatására azért volt szükség, mert a Túr vízgyűjtőjének adottságai miatt szélsősége­sen oszlik meg a folyó átlagos vízhozama. A nyári vízhiá­nyos időszakban a rendszer az Öreg-Túr felső szakaszának vízellátását képtelen megfe­lelő mennyiségű vízzel biz­tosítani. A megvalósult léte­sítményeket, azok építésének folyamatát Gacsályi József területi felügyelő mutatta be. A projekt összköltsége közel 900 ezer euró volt, a munká­Három éve aszály sújtja a környéket, a vízpót­lás soha nem volt ennyire fontos. BODNÁR GÁSPÁR latok tavaly szeptemberben kezdődtek és ez év áprilisá­ban értek véget. Villámgyorsan és jól A tegnap megtartott záróren­dezvényen Bodnár Gáspár, a Fetivízig igazgatója elmond­ta: a második ütem lehetővé teszi az Öreg-Túr vízkészleté­nek racionális szétosztását, a kiszáradt vizes élőhelyek szá­mára vizet lehet biztosítani.- Teljesen új helyzet áll elő, mellyel élni kell. Ez most kü­lönösen fontos, hiszen három éve aszály sújtja a környéket, a vízpótlás soha nem voit eny- nyire fontos, miközben a ki­épített rendszer az esetleges belvíz kezelésére is tökélete­sen alkalmas. km-gyl A fenékgát Kölesénél, nem sokkal a befejezés előtt FOTÓ: VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG

Next

/
Thumbnails
Contents