Kelet Magyarország, 2016. április (73. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-27 / 98. szám

2016. ÁPRILIS 27., SZERDA KEHI Két éremmel gyarapodtak tollaslabda. A Budapesten rendezett tollaslabda U15-ÖS országos bajnokságon a Nyír­egyházi VSC két reménysége is a dobogóra állhatott. Ja- kabné Keul Andrea és Gönczi Andrea tanítványai közül Simon Balázs egyéniben nagy csatában maradt alul az elődöntőben, így bronzér­mesként zárt. Ugyanakkor a Simon Balázs-Nyéki Soma alkotta páros egyetlen vere­séget szenvedett, mégpedig az első helyen kiemelt sere- gélyesi duó ellen, ekképpen az NYVSC kettőse ezüstérmet szerzett. km Labdarúgás Életet mentett a fiatal focibíró A Simon Balázs-Nyéki Soma alkot­ta páros a dobogó második fokán FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Az NB ll-es Zalaegerszeg bejelentette: a szezon végéig Mihalecz István utánpótlás szakmai igazgató irányítja az együttest, aki Csank Jánost váltja a kispadon. A fiatal játékvezető lé­lekjelenlétének köszön­hető a gyors beavat­kozás a beregdaróci ifjúsági mérkőzésen. labdarúgás. Meghűlt a vér az erekben, amikor a mér­kőzés 80. percében a beíve­lésnél - miközben mindket­ten a labdát nézték - a hazai kapus ütközött a vendég támadóval 3-3-as állásnál a Beregdaróc-Tunyogmatolcs labdarúgó megyei másod- osztályú ifjúsági bajnokin. Ahogy földet ért a hálóőr, azonnal elvesztette az eszmé­letét. Nagy volt a riadalom... Nem volt idő mérlegelni- Mindenki megijedt és leder­medt. Szerencsére közel vol­tam a történtekhez, és bevil­lantak azok az emlékképek, amik az elsősegélynyújtásnál maradtak bennem. Tavaly­előtt szereztem jogosítványt, akkor vettem részt a képzé­sen. Tudtam, hogy mit kell tenni olyankor, amikor hát­racsúszik a nyelv és elzárja a légcsövet. Nem volt idő mér­legelni, gyors mozdulattal szétfeszítettem az állkapcsát Szerencsére közel voltam tekhez, így segítettem. VASAS GERGŐ Két éve Vasas Gergő édesapja, Vasas János vezette a Beregdaróc-Tunyogmatolcs bajnokit FOTÓ: KM-ARCHÍV- idézte fel az életmentő pilla­natokat Vasas Gergő. Miután a 20 éves ajaki já­tékvezető kinyitotta a kapus ajkát, határozott mozdulattal kihúzta a nyelvét, oldalára fektette, nehogy ismét el­záródjanak a légutak. Petró László asszisztens is segített neki. Közben már hívták a mentősöket, akik villámgyor­san kiértek a helyszínre, és Kisvárdára szállították a be­teget. Vasas Gergő, a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Közép­iskola és Kollégium elekt­ronikai technikus szakának végzős diákja másnap meglá­togatta a kórházban a kapust, és rádöbbent, hogy bár job­ban van a sportoló, nem em­lékszik semmire. Örök hála a játékvezetőnek- Összeszorul az ember torka akkor is, ha csak olvas róla, hát még akkor, ha át is éli. Amikor Zsigó Tamás olyan balszerencsésen ütközött a vendégcsapat játékosával, hogy eszméletlenül maradt a földön, rögtön látszott: nagy a baj - említette Baracsi Endre, a Beregdaróc vezető­edzője.- A leggyorsabban és a leghatározottabban a mér­kőzés játékvezetője reagált. Pillanatok alatt felismerte a helyzetet és megmentette egy fiatalember életét. Vasas Gergő neve örökre beleivó­dott Beregdaróc életébe. Hála a talpraesettségének, a tör­ténet szerencsésen zárult. A játékvezetőkről gyakran be­szélünk, olykor nyilatkozunk, és bizony a legtöbbször nem vagyunk velük elégedettek. Azonban most egy alig húsz­éves fiatalember megmutat­ta, hogy a pályán nemcsak sportember, hanem ember is. Örök hála érte! Respekt! Végül a találkozót a Tu- nyogmatolcs 4-3-ra nyerte, de ez esetben sokadrangú - a lényeg, hogy a fiatal játékve­zető lélekjelenlétének, be­avatkozásának és a mentősök gyors kiérkezésének köszön­hetően sikerült megmenteni az agyrázkódást szenvedett beregdaróci kapus életét. KM-LTL Szédületes pillanatok Ot és fél éve Takács János, a le- veleki ifjúsági csapat edzője és a Máriapócs elleni ifimérkőzés játékvezetője, Szikora László reagált azonnal. Középkezdés után epilepsziás rohamot ka­pott a levelekiek szertárosa, és a nyelve hátracsúszott. Közös erővel segítettek rajta. Öt esztendeje Virágh Csa­ba, a Volán-Sényő kapusa a Fehérgyarmat elleni (0-0) megyei első osztályú futball­meccsen szédületes pillanato­kat élt át, miután ütközött csa­pattársával, Puskás Lászlóval. Rubóczki Tibor, a sényőiek edzője nem teketóriázott: mi­vel tartani lehetett attól, hogy a cerberus nyelve hátracsú­szott, a szájába nyúlva elhárí­totta a közvetlen veszélyt. A szatmári katlanban „megfázott” az éllovas futsal. Második mérkőzését is elvesztette a Nyírgyulaj az él­vonalbeli futsalbajnokság fel­sőházi rájátszásában. A nyírsé­giek a ll. percben már 4-0-ás hátrányban voltak az éremesé­lyes Haladás otthonában, ami­kor ráadásul Kriston Dávid ka­pust kiállították. A vendégek nem omlottak össze, sőt, a szünet után feltámadva szűkí­tettek a különbségen. Ugyanakkor Csengerben ját­szották az NB II. Keleti-csoport aktuális rangadóját, amelyen - nem csak a cúgos időjárás miatt - „megfázott” az éllovas Kincsem Lovaspark. A hazai pályán még veretlen (csak a Berettyóújfalu II tudott pontot szerezni a határ menti katlan­ban...) Szilágyi-legénység ez­redszer bizonyította: megszo­kott közegében gyakorlatilag legyőzhetetlen. Holott nem volt ez egyszerű történet. A cserejátékosok nélkül érkező listavezető 3-i-re vezetett az első félidőben, innentől azon­ban a csengeriek begyújtották a rakétát, a szokásos módon szintén nagyot alakító közön­ség hathatós támogatásával, szétzúzva az ellenfél védel­mét. Az újabb siker eredmé­nyeként a házigazda továbbra is a harmadik helyen táboro­zik, és három körrel az alap­szakasz zárása előtt szinte bi­zonyos, hogy nem is csúszhat lejjebb. Mindeközben a Nyíregyhá­zi Ezüstcsikók alulmaradtak Gyöngyösön, így változatlanul a tizenegyedik pozícióban ta­nyáznak. KM-KT Futsal v NB I., felsőházi rájátszás,2. forduló Haladás-Nyírgyulaj KSE 6-3 (5-1) Szombathely. 400 néző, v.: Tamási P., Tolnay A. ________________________________ Nyírgyulaj: Kriston D. - Angyalos A., Siska G„ Kovács I., Nagy I. Csere: Faragó L. Lovas N„ Varga D., Szép T„ Pálvölgyi B.. Pénzes Á„ Pallai G. Játékos-edző: Lovas Norbert. Gól: Németh P. 2, Gyurcsányi Zs„ Hegyesi Zs„ Hajmási M., Öreglaki N., illetve Faragó L. 2, Siska G. Kiállítva: Kriston D. (11. perc) _________________________ TovábbTeredmények: Futsal Veszprém-Rába ETO1—5, Dunaferr-Berettyóújfalu 6-4 Az állás: 1. Rába ETO 13 pont (7 pontot hozott magával az alapszakaszból), 2. Dunaferr 9(3) 3. Haladás 8 (5), 4. Berettyóújfalu 7 (4), 5. Veszprém 2 (2), 6. Nyírgyulaj 1 (1) NB II., Keleti-csoport, 23. forduló Csenger Futsal-Kincsem Lovaspark 7-5 (4-3) Csenger, 400 néző, v.: Szabó F„ Erdélyi T. Csenger Szabó J. - Pankotai I., Bodó R., Balogh Á., Balogh P. Csere: Juhász N., Katona P., Szilágyi L, Rigó A., Csorvási T., Csatári Z., Osváth S., Mándi L, GeleteyZ. Edző: Szilágyi Sándor.______________________ ________ Gól: Bodó R. 2, Pankotai I., Mándi L, Balogh P„ Osváth S„ Szilágyi L. _______________ Gyöngyös-Nyíregyházi Ezüstcsikók 6-2 (4-0) Gyöngyös, 100 néző, v.: Katona B., Újhelyi T. Ezüstcsikók: Tóth N. - Balogh Gy„ Kristóf i S„ Lukács B., Orosz D. Csere: Gergely B„ Varga A.. SomogyiJL Makai I. Edző: Gerliczkj Máté. Gól: Varga A., Somogyi T. Csak a szokásos csengeri ceremónia! Ezúttal is hazai győzelmet ünnepel­hetett a szatmári együttes fotó: kákos Dávid Boldog születésnapot, Nagyecsed! Ádámszki Róbert (labdával) és Homann Richárd (jobbról) együtt nosztal­giázhat arról, milyen volt, amikor még kemecsei színekben nyerni tudtak Nagyecseden - azóta ez senkinek nem sikerült fotó: pusztai Sándor A csapat két éve veretlen otthon, utolsó meccsét a jelenlegi játékos-edző, Ádámszki Róbert góljai­val bukta el. | LABDARÚGÁS. A nagyecsedi- ek „szülinapot” ünnepelnek - szerdán. Idestova két éve, hogy 2014. április 27-én el­buktak hazai pályán, azóta viszont egyetlen ellenfél sem tudott kibabrálni az előbb a megyei másod-, momentán pedig az első osztályban villo­gó futballcsapattal. De ez még mind semmi! Azon a bizonyos napon a Kemecse diadalmas­kodott a szatmári katlanban. A 2-l-re megnyert mérkő­zésen a vendégek mindkét gólját - mégpedig két per­cen belül! - Ádámszki Róbert szerezte, aki jelenleg éppen Olyan közeg­be kerültünk, ahol minden a foci körül forog. ÁDÁMSZKI RÓBERT az Ecsed játékos-edzője. Na, erre varrjunk gombot! Az élet olykor tényleg meredek fordulatokat tud produkálni. Az elnök szólt...- Álmomban sem gondoltam, hogy valaha Ecseden fogok futballozni - vallotta be a tör­ténetben abszolút főszereplő Ádámszki Róbert. - Hál’ isten­nek jó döntést hoztunk, ami­kor Balogh Gyulával, Homann Richárddal és Szabó Attilával 2014 nyarán Kemecséről ide igazoltunk. Olyan közegbe kerültünk, ahol minden a foci körül forog, a vezetők a hát­térben mindent megtesznek annak érdekében, hogy sike­resek legyünk. Egyébként Fo­dor András egyesületi elnök szólt a múlt héten, tudom-e, hogy én rúgtam annak idején azt a két gólt, ami a csapat eddigi utolsó hazai vereségét eredményezte? Aztán meg­néztem, és valóban... A fent említett négyesfo­gatból Ádámszki Róbert mel­lett Homann Richárd manap­ság is a Nagyecsedet erősíti, amely újoncként a második helyen táborozva alkothat maradandót. No meg építheti tovább a veretes hazai szériát. Soha nem számolgatott- Természetesen jó lenne mi­nél tovább húzni ezt a szép sorozatot - adott hangot re­ményének Ádámszki Róbert.- Ilyen kiélezett bajnokságban azt gondolom, már ez is szép teljesítmény, de előre nem lehet kijelenteni semmit, plá­ne nem ígérgetni. Különösen úgy, hogy rendszerint szoro­sak a meccsek, gyakorlatilag senki ellen nem mehetünk biztosra. Annyit mondhatok, ha már idáig eljutottunk, a dobogón szeretnénk végez­ni. Hogy ehhez mennyi pont szükséges? Ne kérdezze, soha nem voltam számolgatós tí­pus. Nyerni kell, ahol és ami­kor lehet, a többit majd meg­látjuk. KM-KT Nem lesz osztálykülönbség Négy mérkőzést ren­deznek szerdán a Magyar Kupa megyei selejtezőjének folyta­tásaként. LABDARÚGÁS. Szerdán rende­zik a Magyar Kupa megyei selejtező negyeddöntőjének mérkőzéseit. A sorsolás szeszélye foly­tán az első osztályú csapatok (Sényő, Ibrány, Nagyecsed, Szakoly), ületve a négy még „állva maradt” másodosztá­lyú egyesület egymás ellen játszik. A vonatkozó verseny- kiírás alapján döntetlen ese­tén nincs hosszabbítás, tizen­egyespárbaj dönt. Mint arról többször hírt adtunk, a Magyar Labda­rúgó-szövetség határozata értelmében, a jelenlegi küz­delemsorozatból nem lehet Magyar Kupa Megyei selejtező, negyeddöntő, szerda (16.30): Kótaj-Rakamaz, Cetlspan-Bal- kány-Vásárosnamény, Sényő-Camifex-lb- rány, Nagyecsed-Szakoly az országos főtáblára jutni, ugyanakkor a megyei döntőt vívó együtteseket - az előze­tes tervek szerint - komoly dí­jazásban részesíti a szabolcsi igazgatóság. Az MLSZ új koncepciója szerint - az eddigi kéteszten- dős szisztéma helyett - a jö­vőben egy bajnoki évadban bonyolítják le a teljes küzde­lemsorozatot. Az új kupaso­rozat augusztusban rajtol, km í> sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja A hét végi bajnoki rangadó után kupacsata vár a Rakamazra és a Balkányra fotó: pusztai Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents