Kelet Magyarország, 2016. április (73. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-21 / 93. szám
2016. ÁPRILIS 21., CSÜTÖRTÖK KELET Leküzdötte az első ^uadályt A nőiesnek semmi esetre sem nevezhető Spartan Racesprinttávját teljesítette a nyíregyházi Domokos Andrea. EXTRÉM SPORT. Biológiatanár és a Spartan Race nevű extrém- sport-versenyszám teljesítője. Viszonylag ritka párosítás, de akinél ez a kettősség biztosan találkozik, nem más, mint Domokos Andrea. A nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola pedagógusa évek óta sportosan él, edzőtermet látogat, rákapott a kettlebellezésre, majd miután a környezetében egyre többen kattantak rá a Spartan Race-re, úgy döntött, ő is belevág. Jelentős volt a szintkülönbség Az év eleje óta futótréningekkel egészítette ki a konditermi foglalkozásait, hiszen a Spartan Race a futásra épül, a táv teljesítését pedig extrém akadályok leküzdése nehezíti. Olyanok, mint palánkmászás, szögesdrót alatti kúszás, gu- mikerék-görgetés, zsákcipe- lés - többnyire nehéz terepviszonyok, természetesen vizes vagy pedig szándékosan eláztatott körülmények között. A legutóbbi ilyen jellegű viadalon Visegrádon, a nyíregyházi Naked Warrior Team 14 tagja vett részt a rövidebb, Domokos Andrea kicsit sáros szerelésben, de annál boldogabban ért célba Visegrádon FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM vagyis az öt kilométer pluszos távon (ami ezúttal 8500 métert jelentett), és az amatőrök között induló csapatból az „első bálozó” Domokos Andrea érte el a legjobb eredményt, 1:48:11 óra alatt teljesítette a 21 akadállyal színesített pályát, amelyen 370 méter volt a szintkülönbség - utóbbihoz Tokajban, a hegyi futásokkal lehetett megszerezni az alapokat. Az egyes részfeladatok pontos végrehajtására is ügyelnek a pályabírók, aki ront, harminc négyütemű fekvőtámasz bemutatásával „bűnhődik”. Andreának négyszer kellett pluszmunkát végeznie, vagyis 120 négyütemű fekvőtámasz lassította és vitte el az erejét. Növelte a f utótávot- Elsőre azért nem volt rossz, és a körülmények nemhogy elvették volna a kedvemet, egyenesen erőt adtak a folytatáshoz - mondta a tanárnő, aki a versenyt követő héten máris növelte a futóadagját, hiszen: - Október végén Tokajban a hosszútávú versenyen szeretnék indulni, amely tizenhárom kilométer futásból és közben harminc akadály leküzdéséből áll. Köszönettel tar- , tozom edzőmnek, Rozsnyai * Róbertnek, aki plusztréninge- | ken is segítette a felkészülésemet. KM-BT mm A jól debütáló edző vallja: meg kell feszülni! Matyi András bemutatkozása remekül sült el: a Mándok zsinórban két győzelmet aratott. LABDARÚGÁS. Eddig bejött!- Matyi András mándoki belépője hatásosra sikerült. A megyei első osztályú futballcsapat április elején kinevezett új edzője két győzelemmel nyitott. A hatodik helyre felkapaszkodó együttes előbb hazai pályán a Gyulaházát, majd idegenben a Kemecsét gyűrte le. Vagyis, két kiesőjelölttel szemben szállította a menetrendszerű győzelmet, ami ebben a meglepetésektől hemzsegő bajnokságban nem is olyan egyszerű feladat.- Pozitív tapasztalatokat szereztem, nagyon jó a játékosok hozzáállása a munkához, mindent megtesznek azért, hogy a felvázolt taktikát betartsák - osztotta meg eddigi élményeit Matyi András, Mándok trénere. - Némiképp új szisztéma szerint próbálunk futballozni, türelemre lesz szükség, hogy mindez eredményre vezessen. Annál is inkább, mert nagyon nehéz a szezon közben módosítani a megszokott játékrendszeren, különösen úgy, hogy persze mindenki elvárja a jó szereplést. Az is igaz, a keret kevés tagját ismertem, alig néhá- nyukkal dolgoztunk korábban együtt. Ezzel együtt azt gondolom, hamar egy hullámhosszra kerültünk, ha ez továbbra is kemény munkával, fegyelmezett teljesítménnyel párosul, elérhetjük a vezetők által kitűzött célt. Ugyanakkor bármi előfordulhat, az előző két meccs is megmutatta, hogy nincs előre lefutott mérkőzés, mindig meg kell megfeszülni a sikerért. KM-KT Matyi András korábban, Nyírkárászban már belekóstolt az edzői hivatásba, jelenleg Mándokon próbál alkotni fotó: pusztai Sándor Asztalitenisz Megyei csapatbajnokság, 25. forduló Mátészalkai MTK-Nylrt>átori ASE ill _ 12-6 Győztek: Hegedűs T. 4, Damasiewich N„ Lukács B., Hudák 1.2-2, a Hegedűs T„ Damasiewich N. és a Hudák I., Lukács B. páros 1-1, illetve Veress A„ Szeles K. 3-3. Záhonyi VSC-Apagy SE IV 14-4 Gy.: Sütő, Petró L. 4-4, Csépke 3/3, Lovácsi 1, a Petró L, Sütő és a Lovácsi, Csépke páros 1-1, illetve Szuromi 2, Ráti S„ Bodrogi F. 1-1. Nyfrpazony SE-A jak SE 7-11 Gy.: Járosi L. 2, Tarkó, Lippai Cs„ Bodnár Zs„ a Lippai Cs„ Tarkó és a Szűcs L„ Járosi L páros 14, illetve Bacsó A„ Spekker L 4-4, Filep 13. Trió-Maxi-Szacsa Nyíregyháza SE II- VltkaSE 6-12 Gy.: Király Cs. 4, Dudás J. és a Király Cs„ Dudás J. páros 1-1, illetve Orosz F„ Bányász Zs., Lakatos Sz. 3-3, Orosz Gy„ Erdélyi Sz. 2/1-2/1, az Orosz Gy„ Lakatos Sz. páros 1. ________ Nyírtét KSE-ATC Nagykálló 1-17 Gy.: Gulyás A. 1, illetve Papp S„ Tisza B., Mészáros A. 4-4, Hriczu 3, a Tisza B., Mészáros A. és a Hriczu, Papp S. páros 1-1. _______ Necc-Elssmann SÉ-Kék SE 1-17 Gy.: Kujbus L.1, illetve Pásztori, Szőllősi B„ László J. 4-4, Tóth T. 3, a Pásztor T„ Szőllősi B. és a Tóth T„ László J. páros 1-1, ________ Szabadnapos: Fehérgyarmati VSEII Két vereséggel búcsúztak kosárlabda. A pályaválasztói jogot feladta, így mindkét negyeddöntő mérkőzését Debrecenben játszotta a Sunshine-NyíKSE a férfi NB II. rájátszásában. Az alapszakasz százszázalékos győztese a DKA-DEAC az első meccset 126-73-ra, a másodikat 106- 68-ra nyerte, így ők jutottak az elődöntőbe. km Felesleges bármit is szépíteni ezen az egészen A gyenge bajnoki szereplés következményeként jelentősen átalakul a Fatum-Nyír- egyházacsapata. röplabda. Akárhogy is fáj, a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata számára balul sült el a bajnoki idény. A nyírségiek a négy közé jutást határozták meg a bajnokságban, ehhez képest a hetedik helyért kiírt párharcra kényszerültek a Kaposvár ellen. A somogyiakat ugyan legyűrték, mindazonáltal a rájátszásban előbb a Vasas, majd - ami még kellemetlenebb - a Gödöllővel szemben is alulmaradtak. így messze, nagyon messze kerültek a korábban kijelölt céltól. Csak szépségtapasz- Amikor a Nyíregyházi Sport- centrum két és fél évvel ezelőtt átvette a nyíregyházi női röplabdázás irányítását, komplex tervvel kezdtük el a munkát - merült a részletekbe Kosa Árpád, az NB I-es klubot „üzemeltető” Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője.- Stabilizálni akartuk a feltételrendszert, az amatőr státusz helyett professzionális 1 ki \'!\ 1 ■ y Elröppent egy bajnoki év, ami után kénytelen levonni a tanulságokat a szakvezetés fotó: pusztai Sándor alapokra helyeztük a működést, bevontuk a háttérben segítő szakembereket, és kiemelt figyelmet fordítottunk a bázis kiszélesítésére. Ezért hoztuk létre az akadémiai képzést és indítottunk saját fiatalokból verbuvált csapatot az NB II-ben. Az utolsó nagy falat a felnőttcsapat stabil szerepeltetése az élmezőnyben. S bár számos váratlan esemény hátráltatta a munkánkat, nincs mit szépíteni a dolgot, az idén ez nem sikerült. Hiába elemeztük folyamatosan a kialakult helyzetet, hiába a megfelelő pénzügyi háttér, illetve a jó képességű játékosállomány, nem értük el a célunkat. Részsikereink voltak csupán. A Magyar Kupában visz- szaverekedtük magunkat a legjobb négy közé, továbbá a Közép-európai Ligában a középmezőnyben végeztünk - legyőzve az osztrák és a hor- vát bajnokot. Mindez azonban legfeljebb szépségtapasz.- A történtek után aligha meglepő, hogy információnk szerint jelentős mértékben átalakul az együttes. Borítékolható, hogy több légiós távozik, és nem csak ők... Jöhet az újabb konstrukció!- Egy dolgunk maradt: a lehető legtöbb tanulságot levonva tanulni az idei szezonból, és nekilátni a jövő csapatát ösz- szeállítani - nyomatékosította Kosa Árpád.- Ez a munka már hetekkel ezelőtt megkezdődött. Figyelünk arra, hogy olyan tudású és szellemiségű keretet toborozzunk, amely egész évben tudja majd fokozni a teljesítményt és győztes típusú játékosok alkotják. A magyar női röplabdázás színvonala meredeken ível felfelé, ami remek dolog, és állni kell a versenyt a Nyíregyházának. Nincs más út, mint odaérni a dobogóra. Egy olyan konstrukción dolgozunk, ahol nyíregyházi játékosok, magyar válogatottak és válogatott légiósok alkotják majd a kezdőcsapatot. Ez persze embert próbáló feladat. Kiemelkedő képességű játékos kevés van, és ők zömmel budapestiek. Habár egyre többen látják, hogy Nyíregyháza egy fejlődő, dinamikus város, a röplabdacsapat pedig megfelelő körülmények között dolgozhat, nehéz ide csábítani a legjobbakat. Úgy dolgozunk, hogy sokak számára meglepetést szerezzünk, és az új sportcsarnokban igazi sikercsapatot tudjunk a közönségünknek bemutatni nyár végén. KM-KT Nem értük el a célunkat, részsikere- * ink voltak csupán. KÓSA ÁRPÁD Labdarúgás: Arany Fácán megyei Ili osztály Nyírség-csoport, 19. forduló: Biri—Nyírgyulaj KSEII4-0, Bököny-Nyírgelse 10-3, Nyírbátori FC II—Máriapócs 1-2, Bogát 2000-Piricse 1-2, Gesz- teréd-Nyírlugos 2-2, Nyírmihálydi-Penészlek 4-2, Kisléta—Nyírbéltek 4-4 ___________________ 1. Nyírlugos 19 16 3 106-11 51 2. Biri 19 14 2 3 79-26 44 3. Nyírmihálvdi 19 13 1 5 66-39 40 4. Geszteréd 19 12 4 3 71-20 40 5. Máriapócs 19 12 1 6 67-42 37 6. Bököny 19 11 3 5 62-36 36 7. Nyírgyulai II 19 9 2 8 55-58 29 8. Penészlek 19 9 1 9 59-71 28 9. Nyírbátor II * 19 8 3 8 51-55 24 10. Piricse 19 3 3 13 31-71 12 11. Kisléta 19 3 3 13 23-73 12 12. Bogát 2000 19 2 6 11 19-54 12 13. Nyírbéltek 19 1 3 15 27-95 6 14. Nvírgelse 19 1 1 17 25-90 4 * három büntetőpont levonva Rétköz-csoport, 23. forduló: Vitka-Anarcs 2-0, Döge-Barabás 2-5, Zsurk-Lövőpetri 0-2, Gégény- Eperjeske 5-0, Ladányi TC-Jéke 1-1, Tiszaszentmár- ton-Varsány Unió FC 6-2. Szabadnapos: Gelénes és Berencs FC 1. Ladányi TC 19 15 3 1 69-14 48 2. Tiszaszentmárton 18 153 73-22 45 3. Barabás 21 12 1 8 57-40 37 4. Berencs FC 19 12 1 6 38-30 37 5. Anarcs 20 119 50-44 33 6. Varsány Unió 21 10 2 9 45-52 32 7. Jéke 21 10 1 10 66-53 31 8. Lövőpetri* 19 109 49-43 27 9. Gégény 19 8 3 8 47-38 27 10. Dögé 18 8 2 8 50-38 26 11. Gelénes 20 7 4 9 34-64 25 12. Eperieske 21 5 2 14 32-68 17 13. Vitka 19 2 3 14 28-64 9 14. Zsurk 21 219 27-95 6 * három büntetőpont levonva Szabolcs-csoport, 23.forduló: IbránySE ll-Kristály Patika-Tiszabercel 2-2, Tiszavasvári SE II—Fiatal Gyémántok 8-6, Tiszadob-Tiszaeszlár 5-1, Nyírtelek— Tiszalök POTE 6-1, Kátmánháza-Vasmegyer 0-3, Buj-Bashalom 3-3, Tiszalök VSE II—Tiszateiek 0-2. 1. Tiszadob 21 16 3 2 87-30 51 2. Nyírtelek 22 16 2 4 69-34 50 3. Bashalom 22 14 3 5 67-49 45 4. Tiszavasvári II 21 14 1 6 85-52 43 5. Tiszateiek 22 12 5 5 90-58 41 6. Vasmegver 22 12 5 5 55-29 41 7. Nyírtura 21 10 3 8 56-55 33 8. Tiszalök li * 21 8 2 11 53-76 25 9. Fiatal Gyémántok 21 813 59-93 24 10. Ibrány II 22 6 4 12 63—61 22 11. Búj 22 6 4 12 55-62 22 12. Tiszabercel 21 5 6 10 39-52 21 13. Tiszalök POTE 22 517 46-111 15 14. Kálmánháza 21 4 2 15 36-64 14 15. Tiszaeszlár * 21 3 4 14 34-68 10 * A Tiszaeszlártól három, a Tiszalöktől 11-től egy pont levonva __ Számos-csoport, 19. forduló: Túrricse-Kispaíád 12-2, Csengersima-Kisar 11-0, Penyige-Hermánszeg 6-0, Csengerújfalu—Túristvándi 1-4, Pátyod-Cse- göld 4-2, Szamossályi-Ura 0-3. Szabadnapos: Jánkmajtis ____________________ A BAJNOKSÁG ÁLL 1. Pátyod 18 14 3 1 54-26 45 2. Csengersima 17 14 2 1 96-23 44 3. Penyige 18 13 2 3 54-23 41 4. Szamossálvi 17 10 3 4 52-32 33 5. Ura 17 8 3 6 49-39 27 6. Hermánszeg 18 8 3 7 46-44 27 7. Túrricse 18 8 2 8 55-38 26 8. Csengerújfalu 18 7 2 9 46-47 23 9. Túristvándi 18 6 1 11 41-47 19 10. Jánkmaitis 17 4 3 10 32-45 15 11. Csegöld 17 3 1 13 31-74 10 12. Kisar* 17 413 26-61 9 13. Kispalád 18 2 1 15 30-113 7 * három büntetőpont levonva Szatmár-csoport, 19. forduló: Kocsord-Székely 7-0, Nyírjákó-Nylrtass 3-1, Nyírtét-Petneháza 2-2, Rohod-Nyírkércs 2-1, Nyírcsászári-Hodász 0-4, Fábi- ánháza-Laskod 1-2. Szabadnapos: Kántorjánosi 1. Rohod ________18 18 - - 85-20 54 2. Hodász 17 9 3 5 59-39 30 3. Nyírjákó 18 8 6 4 53-41 30 4. Kocsord 18 8 4 6 53-32 28 5. Nvírkércs 17 7 4 6 46-39 25 6. Petneháza 18 7 4 7 42-44 25 7. Laskod 17 6 3 8 38-49 21 8. Nyírtét 18 5 6 7 50-54 21 9. Székely 17 5 4 8 32-41 19 10. Nyírcsászári 18 5 3 10 34-58 18 11. Kántorjánosi 17 5 2 10 28-64 17 12. Nyírtass 17 4 4 9 31-48 16 13. Fábiánháza * 18 5 1 12 41-63 13 * három büntetőpont levonva i> sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja