Kelet Magyarország, 2016. április (73. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-20 / 92. szám
2016. ÁPRILIS 20-SZERDA KELET Mária-mánia Elég egyetlen mozdulat megnyitni a hírcsapot, és jön a döbbenet, hogy mi folyik körülöttünk: 272 halálos áldozatot követelt az ecuadori földrengés; 400 menekült fulladt a Földközi-tengerbe; európai tengerparti üdülőhelyek elleni támadásokra készül az Iszlám Állam terrorszervezet; dagad a világméretű offshore-bot- rány. Halálhörgés, vészkiáltás, vérengzés, jajveszékelés, rémület, döbbenet, kiábrándultság. Áll az ember a természet lágy ölén, a Búj melletti Kóborlótanyán, és elnézi a közelgő zarándokokat, akik a napi penzumuk feléhez közelítve hamarosan megpihennek. A Mária-úton haladva teljesítik a pünkösdi negyvennapos búcsújárást. Nemre, korra, vallási felekezetre tekintet nélkül verbuválódtak, és egyetlen szent céljuk: az április 5-ei, budapesti rajt után május 13-ára Csíksomlyóra érni gyalogosan. A külvilágot kizárva napi átlagban 22 kilométert ballagnak. Konfliktus nélkül, végtelen nyugalommal, elszántan, kedélyesen. Véresen komolyan veszik a békés küldetésüket. Állomáshelyeiken vendéglátóik tárt karokkal fogadják őket, önként vállalt szerepükben sajátságos mé- regtelénítés részesei lehetnek. Rájuk rakódik az út pora, mégis tiszták. Eszük ágában sincs megnyitni a hírcsapot. Kell egy kis áramszünet időnként mindenkinek. ladanyi@kelet.hu Tengerparti támadásokra készülnek? bérűn. Európai tengerparti üdülőhelyek elleni támadásokra készül a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet - írta kedden a Bild a Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) értesülésére hivatkozva. A beszámoló szerint a BND-t az olasz hírszerzés arról tájékoztatta, mozgóárusnak álcázott terroristák öngyilkos merényleteket követhetnek el olasz, spanyol és francia tengerparti üdülőhelyeken, mti Megosztott értesülések a terroristákról Brüsszel. A belga hatóságok értesülései szerint az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet újabb fegyvereseket küldött Európába, azon belül is Belgiumba - közölte Paul Van Tigchelt, a belga belügyminisztérium alá tartozó Fenyegetésértékelési Elemző Testület (OCAM) vezetője. Hozzátette, a terrorkészültség szintjén nem változtatnak, továbbra is hármas szinten marad az országban, mti Ferenc pápa fotó: afp A menekültek ajándékot jelentenek VATIKÁNVÁROS. - A menekültek nem terhet, hanem ajándékot jelentenek - mondta Ferenc pápa a menekültekről a jezsuita rend által működtetett római Astalli-menekült- központ létrehozásának évfordulója alkalmából kedden küldött videóüzenetében. - Túl sokszor nem fogadtunk be benneteket! Teherként, problémaként, költségként kezelnek, miközben ajándék vagytok - mondta. mti Nem volt téma a sztrájk a szerdai kerékasztalnál Üresen maradt székek a köznevelési kerekasztal mellett fotó: mti Ez viszont igen: béremelést kaphatnak a nevelést-oktatást segítő, nem pedagógus dolgozók. Budapest. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azt javasolja, hogy az állami köznevelési intézményekben a nevelési-oktatási munkát segítő, nem pedagógus végzettségű dolgozók számára az idén két alkalommal 35 ezer forintos pluszjuttatás járjon - közölte Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár a köznevelési kerekasztal keddi budapesti ülése után. Kiknek és mennyi? Sipos Imre azt mondta: ezek a dolgozók július 15-ei és december 15-ei dátummal számíthatnak majd a pluszjuttatásra. A helyettes államtitkár hozzátette: azt is javasolják, hogy ez a kör 2017. január l-jével 10 százalékos béremelést kapjon. Ebből 7 százalék általános emelés lenne mindenki számára, a fennmaradó 3 százalékról pedig az intézmény- vezetők döntenének. A tárca javaslata legalább 15 ezer embert érint - közölte. Az előterjesztést a köznevelési kerekasztal résztvevői támogatták - tette hozzá. Kitért arra is, hogy azt kérik, ezt az emelést biztosítsák a többi, más fenntartású köznevelési intézményben is. Kérdésre a szerdai országos pedagógussztrájkról Rétvári Bence államtitkár azt mondta: a kerékasztalon ez nem került szóba. A sztrájktörvény alapján annak, aki nem dolgozik e napon, nem jár fizetés, az erre a napra járó bért pedig a sztrájkalapból igényelhetik azok, akik a munkabeszüntetés mellett döntenek - közölte az államtitkár. mti szorítása érdekében a határ- ellenőrzés fontosabb, mint a kerítésépítés - mondta Hans Niessl burgenlandi tartományi vezető. A belügyminisztérium döntése szerint Stájerország után Burgenlandban is kerítést építenek az osztrák-magyar határ mentén. Hans Niessl úgy véli, kerítésre akkor lesz szükség, ha az ország elérte a befogadás felső határát, vagyis ha 37 500-an érkeztek Ausztriába. Röviden MSZP, Az MSZP országgyűlési képviselője, Gúr Nándor szerint a kormány amellett, hogy csökkentette a vasárnapi pótlék mértékét, most arra törekszik, hogy megszüntesse a szombati munkavégzés után járó készenléti díjat. UHR A magyarországi rabszolgamunka felszámolását célzó stratégia kidolgozását várja a kormánytól az LMP képviselője. Szél Bernadett ország- gyűlési határozati javaslatban kéri a kabinetet a szerinte mintegy 40 ezer embert érintő probléma kezelésére. dk. Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció politikusa pártja nevében arra szólította fel a kormányt, hogy alkosson törvényt az egészségügyi szolgáltatások minőségbiztosítására. FIDESZ. A Gyurcsány-Baj- nai-kormányok állami vezetői 2009-ben 25 szolgálati autóba tankoltak egyenként kétmillió forint fölött - közölte Németh Szilárd megjegyezve, a napokban arról cikkezett a sajtó, hogy Lázár János szolgálati autójába tavaly 3,9 millió forintért tankoltak. „Európa az egyik legnehezebb korszakát éli” Orbán Viktor Erwin Teufellel, Baden-Württemberg tartomány korábbi miniszterelnökével is találkozott fotó: mti Emelik a NAV- dolgozók bérét Budapest, - Az életpályamo- dell bevezetésével júliustól emelkedik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozóinak bére - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. - A NAV azon alkalmazottai, akik a NAV-tör- vény alá tartoznak, három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak. Az életpályamodell bevezetése három lépcsőben valósul meg. Július elsejétől a NAV-törvény alá tartozó dolgozók bére 30 százalékkal emelkedik, a vezetők átlagosan 15 százalékos emelést kapnak. Ezt követően 2017. január elsején 5 százalékos, 2018. január elsején további 15 százalékos béremelés lesz - mondta. MTI A politikailag egyesült Európának nincs alternatívája. BERLIN. Európa nem lehet a világban szükséget szenvedő emberek millióinak új hazája - hangsúlyozta Orbán Viktor és Helmut Kohl közös nyilatkozatában, amelyet azután adtak ki, hogy a magyar miniszterelnök kedden meglátogatta a volt német kancellárt németországi otthonában. A „menekülthullám egzisztenciális jelentőségű, történelmi kihívás” a szükséget szenvedők milliói és Európa jövője szempontjából is, de a kontinens csak az érintett emberek kisebb részének adhat átmenetileg menedéket vagy új hazát - hangsúlyozta a berlini magyar nagykövetség és Helmut Kohl irodája által egyidejűleg közzétett nyilatkozat. Európának a nemzetközi közösség erőfeszítéseihez kapcsolódva az érintett régiókban kell segítséget nyújtania, hogy minél több ember előtt a saját hazájában nyíljanak kilátások - mutatott rá a közlemény, amely szerint Helmut Kohl és Orbán Viktor a sajtó beszámolóival szemben nem lát ellentétet nézeteik és Angela Merkel német kancellár törekvései között, és a célokat tekintve egyetértenek vele. Á humanitárius szempontok alapján a legjobb utat kell megtalálni emberek milliói számára egy létfontosságú kérdésben. Az Európában és a világon máshol élő emberek számára sordöntő kérdésről, a kontinens jó jövőjéről és a világ békéjéről van szó. Szolidáris hozzájárulás Mindketten úgy vélték, hogy Európa 1945 óta az egyik legnehezebb korszakát éli, és meggyőződésük, hogy az itt élőknek sorsa Európa politikai egyesülésétől függ. Mindketten aláhúzták, hogy „a politikailag egyesült Európának nincs alternatívája, ha tartósan meg akarjuk őrizni a békét és a szabadságot, és ha felelősséget akarnak vállalni a világban”. Orbán Viktor biztosította a volt kancellárt arról, hogy Magyarország szolidáris hozzájárulást kíván adni az egyesült Európa jó jövőjéhez, és aktívan közreműködik a közös döntésekben. A kormányfő ennek szellemében tárta vendéglátója elé Schengen 2.0 nevű tízpontos tervét, amellyel hozzá kíván járulni a menekültkérdés megoldásáról szóló vitához - áll a közleményben. MTI ® Vihar. Nem éles helyzetben Hallgatók a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Vihar 2016 elnevezésű rendészeti, közigazgatási, honvédségi és katasztrófavédelmi gyakorlatán április 19-én. fotó:mti A fele sincs meg a szükségesnek BUDAPEST, A felmérések szerint összességében 40-50 milliárd forintot kellene fordítani Budapest árvízvédelmére - közölte a főpolgármester a Rádió Q kedd reggeli műsorában. Tarlós István a KeljFelJan- csi! című műsorban elmondta, jelenleg az összeg 20-25 százaléka áll rendelkezésére a fővárosnak, ebből a csillag- hegyi öblözet árvízvédelmét tudják megoldani. Továbbá saját forrásokból öt-hat helyen végeztek és végeznek felújítási munkálatokat - tette hozzá. MTI Otthonra és családra több jut majd jövőre BUDAPEST. Otthonteremtésre az idei költségvetési forrás kétszerese, 211 milliárd forint, míg a családok pénzbeli támogatására 4 százalékkal több, 869,4 milliárd forint juthat jövőre - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Novák Katalin a jövő évi költségvetés családokat érintő várható változásait ismertetve jelezte, hogy a büdzsé tervezett számai már megvannak, és a törvényt az Országgyűlés várhatóan még a tavaszi ülésszakon elfogadja. Azt mondta: 2017 az adócsökkentés és az otthonteremtés éve lesz, komoly bérrendezési programok is indulnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon arányaiban többet fordítanak a családok támogatására, mint átlagosan az OECD-tag- államokban. Míg utóbbiakban a GDP 2,4 százalékát költik a családokra, Magyarországon ez az arány már tavaly elérte a 4 százalékot. mti Devizaárfolyam (2016,04.19.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 310,35-0,25 USA dollár 273,85-0,97 Svájci frank 284,17-0,56 Angol font 392,18 +2,32 Román lej 69,26-0,10 Ukrán hrivnya 10,76-0,03 Horvát kuna 41,36-0,08 Lengyel zloty 72,23-0,05 <?> http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB