Kelet Magyarország, 2016. április (73. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-16 / 89. szám

2016. ÁPRILIS 16., SZOMBAT KELET A „búkórtól” Az ország legnagyobb pszichiátriai intézete tegnap ünnepeltető éves jubileumát. NAGYKÁLLÓ. „Negyven bom­lott elméjű beteget szállítot­tak tegnap a Lipót-mezőről a szabolcsmegyei Nagy-kálló községbe, hol nemrégiben a negyedik országos tébolyda­házat állították fel. Négy zör­gő ablakú omnibusz vitte a lelki betegeket a központi pá­lyaudvarhoz, honnan a 8 óra 40 perckor induló debreceni vonattal utaztak el. Minden omnibuszban három markos ápoló ült, kik ápoltjaik minden egyes mozdulatát éber szem­mel őrizték. Pedig erre alig volt szükség. Csendesen viselték magukat és mikor a szenes­kocsi mögé kapcsolt harmad- osztályú kocsihoz vonultak, laikus szem semmi őrültet sem tapasztalt rajtuk...” Valahogy így kezdődött a pszichiátriai betegek szolgá­lata Nagykállóban, amely­nek a 120 éves jubileumát pénteken együtt ünnepelték a megyei kórházak Sántha Kálmán Szakkórházának Lo­vagtermében intézetvezetők, orvosok és ápolók, vagyis a szakkórház jelenlegi és egy­kori dolgozói. így kezdődött 1896. március ll-én, legalább­is a Nyírvidék újságírója ezek­kel a szavakkal számolt be az eseményről a március 15-ei lapszámban. Tradíció és innováció- A rendkívüli eseményre ké­szülve négy fogalom jutott eszembe: tradíció, folyto­nosság, fejlődés és innová­ció - mondta el az ünnepség szónoka, dr. Adorján Gusztáv főigazgató főorvos, majd így folytatta: - Büszkén mondhat­juk, hogy a régmúltat és a tra­díciót megőrizve ez a remek színvonalú intézmény 533 ágy- gyal és öt osztállyal az ország legnagyobb ilyen intézménye, s a szakma mindent területét magas szinten képviselve fo­lyamatosan működik. Az ünnepi köszöntő után kezdetét vette a múltidé­Rácsok a Szabadság téren? Ma már mások a kilátások... fotó: internet került andaxin is ott lapult. Be­leshettünk az orvosi szobákba, ahol bizony ópiummal, bróm- mal, ciszternapunkcióval, de akár tejlázzal és maláriával fer­Folytonosság, fejlődés és in­nováció jellemzi ezt a régi intézményt. DR. ADORJÁN GUSZTÁV A tébolydától a legmodernebb ellátást nyújtó szakkórházig A nagykállói pszichiátriai ellátás történetének legfonto­sabb állomásai:- Az 1894. évi belügyminisztériumi elöntés szerint a nagykállói barokk stílusú, volt megyeháza épülete alkalmas tébolydának.- Dr. Borosnyói Lukács Bélát kinevezték a Nagykállói Magyar Királyi Országos Tébolyda igazgató-főorvosává, és egy beteg beköltözésével megkezdődött a kórház megszervezése.- Az intézmény 1897. október 1-jétől a Nagykállói Magyar Királyi Országos Elmegyógyintézet elnevezést használta, és 110 férőhellyel rendelkezett. ___________________________- Az Intézmény 1912-től már 340 ágyon látta el a betegeket.- Az intézet neve 1946-ban Állami Elme- és Ideggyógyintézetre módosult. ______________________________________- 1947-ben már nem csak pszichiátriai betegeket láttak el, ugyanis 20-20 ágyas férfi és női neurológiai osztály kezdte meg a tevékenységét. ______________________________- 1953-tól Nagykállói Megyei Elme- és Ideggyógyintézet néven folytatták a pszichiátriai betegek ellátását. ______________- 1979-ben megnyílt a III, telephely Kállósemjénben. _________- 1980-tól öt éven át tartó rekonstrukció vette kezdetét. _____- 1997-től Pszichiátriai Szakkórház elnevezéssel működött az intézet. _______________________- 2008-ban elnyerték az Év <órháza-díjat, maid ugyanebben az évben felvették a Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház nevet. _______________________________- 2013 márciusában a megye négy kórháza egyesült, ma a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Sántha Kálmán Szakkórháza néven működik. ző, s az évszázadnál hosszabb időszak eredményeit is szám­ba vevő tudományos ülés, ahol valóban számtalan érde­kességre derült fény. Dr. Polgár Péter, illetve dr. Bánki M. Csaba professzorok kórháztörténeti előadásaiból kiderült, hogy az egyébként 240 éve, eredetileg megyehá­zának emelt épület hányféle elmebajt és betegséget látott a „búkórtól” és a „nehéz-kórtól” kezdve, a „dühösségen, a tom­paságon, és az akut zavaro­dottságon” át, a tébollyal és a hűdéses elmezavarral bezáró­lag. S ha akkor nincs egy olyan szellemóriás, mint amilyen dr. Jósa András volt, aki funkciót adott a megyeszékhelyváltást követően árván maradt épület­nek, most ez a dicsőséges 120 esztendő sincs. A történelmi falak, és a tíz alkalommal ne­vet cserélő intézmény valóban gazdag szakmai múltat őriz, hiszen az elmúlt 120 év vala­mennyi kórlapját megőrizték. Ópium, tejláz és andaxin... Az előadóknak, például dr. Er­délyi Ágnesnek köszönhetően érdekes volt benézni az egyko­ri gyógyszeres szekrényekbe - ahol a lítium és a klórpromazin mellett az azóta feketelistára A munkaterápia eredményei: sokszínű és gazdag kiállítás nyílt az ápoltak alkotásaiból fotó: sipeki Péter tőzött vérrel is kezelték a bete­geket. Izgalmas volt nyomon követni ezt a több mint egy- századnyi szakmai utat, hal­lani, hogyan kapott 1934-ben az intézet röntgenkészüléket, milyen bátorságot tanúsított, amikor a háború alatt nem en­gedte gettósítani a betegeit, hogyan jelent meg 1950-ben a lázlap, jött létre már egészen korán a többszintű ápolási osz­tályszerkezet, amihez többféle étrend is tartozott. Dr. Kuritárné dr. Szabó Il­dikó a családon belüli gyer­mekkori bántalmazás világá­ról beszélt, az emberi lélek és viselkedés legsötétebb bugyraiba vezetve el a hall­gatóságot. Virág Jánosné az ápolási munka folyamatának változásait vázolta fel, meg­mutatva azt a hierarchikus rendet is, amiben az orvos­nak, az irgalmas nővéreknek, s a betegápolóknak pontosan meghatározott helyük volt. Dr. Wischan Elek főorvos, aki 50 évet szentelt az éle­téből az intézeti munkának, zárószavaival fontos üzenetet fogalmazott meg:- Az idő rombolni, de alkot­ni is képes. Most, hogy a pszi­chiátria is kigyógyult a saját betegségeiből, s a biokémia fejlődésének köszönhetően a legmodernebb pszichoterápi­ás lehetőségekhez is hozzáfé­rünk, dum spiro, spero - amíg élek, remélek. km-mj HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Falusi kúria nagy belterülettel Zemplénben eladó lOMFt. 46/333- 406, 30/7577-759 _______841645 Leveleken családi ház eladó 110 nm 2 szobás konyha nappali fürdő­szoba. lár: 6,5 M Ft. 20/294-3655. ________________________842953 Nyíregyháza Vécsey utcán l.emeleti,55nm-es,2 szobás, gáz- konkvektoros,szigetelt, műanyag nyílászárós lakás eladó. lá:8,99MFt. Tel:30/541-5858. ________842142 Nyíregyháza, Hímes u. elején 347 nm-en régi ház eladó. Ingatlanosok kíméljenek! lár: 12,5 M Ft. 20/552- 7206, 30/205-9260. ______842216 LAKÁSELADÁS Örökösföldön 55 nm 2 szobás har­madik emeleti lakás kedvező áron eladó. 7,7 M Ft. 20/9268-433. 842918 ÉPÍTÉSI TELEK Építési telek eladó 900 nm. Közmű­vek az utcában. Érd.: 0630/3636- 545. __________________843011 Ikerház építésére alkalmas öss- zközműves építési telek, akár vállal­kozók részére is Nyíregyháza, Báthory lakóparkban eladó. Érd.: 0630/9584-655._________842903 Nyíregyházi 41-es főúton 9000nm közműves leaszfaltozott terület • eladó, e-mail: huinvestings@gmail.com 842664 Nyírszőlős, Szegély utcán 786 nm építési telek eladó. 20/591-2642, 20/807-1495. __________840388 FÖLD, KERT Nyíregyházán a városhatáron tanyásítható 3ha 2081nm szántó és rét eladó hrsz:01181/17 Tel:20/9197174 _________842922 Nyírtelek, Ferenctanya határában műút mellett 5 Fia föld bérbeadó. Érdeklődni: 0630/5351680 842720 Tranzit-KerzRt. minimum 20 ha nagyságú legelőt bérelne vagy vásárolna. Natura 2000 besorolású, védett terület kizárva. Érd.:06 30/462-71-30. 842342 ekszerKauto HASZNÁLT AUTO AD AS-VETEL-CSERE www.ekszerauto.hu Nyíregyháza. Orosiáfjs. W-esfSút!n kiteli afVaktífcRuijK ajOm-ri.äjote ERD: NADASI CSABA TEL06-20/58-60-900 GÉP, SZERSZÁM Új japán permetezőgép, Flonda agg­regátor két 220-as aljzattal eladó. 30/461-2338. ___________842777 Cyclo 10-800-as vetőgép kitűnő állapotban eladó, ár: 1,5 M Ft + áfa. Tel.: 30/327-3875. 842974 Eladó 1 db 200 literes Gorenje fagyasztó szekrény, és 1 db 5,5 lóerős Flonda rotációs kapa felszereléssel együtt. Érd.: 0620/ 238-2688. 843015 Eladó egy Khüne-FV-16 függesz­tett 16 soros vetőgép apró maghoz is alkalmas, egy műtrágyaszóró mely egy tárcsás, 5000 literes tar­tály pótkocsira szerelve és 100 kg dió, tel: 20/2976587 842370 MTZ-50-es műszakival, egytenge­lyes pótkocsi, Kertitox permetező 2000 l-es eladó. 20/5210394. ________________________841235 Kertitox permeztők 1000 és 2000 literesek teljesen felújítva eladó vagy cserélhető. Érd.: 30/2062­005. __________________843033 MTZ-82-es, kombinátor, műtrágya- szóró, MTZ-50-hez alkatrész eladó. Tel.: 30/240-7564. 843006 MTZ50-es 2019-ig műszakival homlokrakodóval 4 levelű össze­csukható borona, MBP pótkerekek automata vonófej eladó MBP csere. I 30/913-4537 842798 SPC 6 soros, műtrágyaszórós I fűkasza és 1 db 106-s_dominátor eladó. Csere érdekel. Érd.: 30/214­0286. _________________842^91 TZ-4K-14 traktor pótkocsival és ekével eladó. Érd.: 06-70/561- 9369 842908 3 db gázkonvektor 1 db 10 mázsás méreg, 1 6,3 x 0,5 x 9 -es cserépkályha és 1 db 7 kW-os kanadallő eladó. Érd: 0620/525- 9931 _________________842861 5000 méter öntözőcső öntözőfejjel együtt körtéhez, almához, meg­gyhez, szilvához áron alul eladó, illetve 2000 literes NA 20-as kitűnő állapotban lévő permetező gép eladó. Érd.: 0670/673-4163, 0670/353-0867. 842973 HOBBI-,SPORT-,JÁTÉKESZK. VADÁSZVIZSGA TANFOLYAM 70- 702-54-05 www.loterszerencs.hu 842880 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Fűzésre alakalma cefre alma eladó. Érd: 0630/2446-271 842998 Kukorica, napraforgó vetőmag kapható! (martonvásári, szegedi hibridek) és fémzárolt lucerna vetőmag. Kruppa-Mag Kft. Kisvár- da: +3630/452-4265 840266 Olaszliszkán furmint bor 300 Ft/L áron csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/923-8265. 841987 ÁLLAT Akciós fiatal piros KAKAS vásár! Nyíregyháza, Tiszavasvári út, Benkobokor. 20/9436-466. 842824 Eladó Gyulaházán kiváló minőségű ezüst wajand család, német vérvonalú itáliai fogoly család, és egy darab porcelán orpington kakas. Érd.: 0620/426-0472. 842904 Fehér hízó sertések, mangalica hízók és süldők, búza, olajnapraforgő és árpa van eladó. Érd.: 30/9831-917. _______843034 NB KERETEN MÉHCSALÁDOK ELADÓK NYÍRBÁTOR KÖRZETÉBEN. TEL: 70/4574325 ________842179 Méhcsaládok NB kereten eladók. Érd.: 0620/8060-232. _____842892 Pecsenyekacsák saját nevelésűek (falusiak) 3,5-4 kg-ak, 1500 Ft/ db áron szállítással rendelhetők. Érd.: 30/901-5897. _______842969 Piros, továbbtartásra alkal­mas,1,5-2,0 kg-os csirke, 50 db- tól házhoz szállítással eladó. Tel.: 06-20-363-8075. 842327 Süldő és többféle súlyú hízó eladó Nyíregyházán. Érd.: 0630/313- 1833. 842701 Tyúkok fehér nagytestűek saját nevelésűek (falusiak) 4 kg-osak 1700 Ft/db áron szállítással rendel­hetők. Érd.: 0630/901-5897. 842970 Tyúkok, 2,5-3 kg-osak, vörösek, gabonán nevelkedtek, aktívan tojnak, 1200 Ft/db áron ingyenes házhoz szállítással. Érd.: 0670/ 642-0787. 842898 Tyúkvásár! Barna, jó tollazatú tojó­tyúk 360 Ft/db. Nyíregyháza-Varga- bokor. 20/9370-200. _____842999 Választási malac és rágott koca eladó Paposon.Érd:0630/8517535 842801 Választási malacok eladó Jár- miban.Érd:0630/3052161 842762 120-130 kg-os nem tápos hízók eladók 360 Ft/kg feldolgozás megoldható, érd.: 0620/299-9510. 843001 3 db magyar tarka bikabogú 2 hetestől 6 hetesig eladó. Érd.: 0620/311-4220. _________842899 5 hetes, vörös tollazatú red master előnevelt csirke, 80-9Ó dkg-ak, eladó 500 Ft/ db áron Kisvárda Kereszt utca 26. Érd.: 45/405-523 v. 30/9635-640. 842758 8hónapos vemhes elő hasú üsző 350kg-os,vágóüsző 450kg-600kg- ig limuzin és magyar tarka bikák,és 80kg-os süldők eladók.Érd.:06-20- 928-5666 842923 Dinamikusan fejlődő, hazai és export piacokra termelő vállalkozás munkatársat keres. A szolnoki székhelyű Szolvegy Kft. vizes diszperziós ragasztók gyártásával foglalkozik. Termelése 2/3-a exportra kerül, Budapesten, Pápán és Pécset lerakata és területi képviselője van. Betöltendő munkakör: TERÜLETI KÉPVISELŐ (Kelet-Magyarország)- Kapcsolattartás a meglévő vevőkkel, új vevők keresése- Konkurencia tevékenységének a figyelése- Szaktanácsadás, árukiszállítás, számlázás- Legalább középfokú végzettség- Piac- és termékismeret- Nyíregyháza és/vagy Nyíregyháza környéki lakhely -Teljesítményarányos, versenyképes jövedelem, cafetéria- Szakmai kihívások, bizonyítási lehetőségek, változatos munka- Céges kishaszongépjármű, mobiltelefon, számítógép Pályázatokat a gergo.koos@szolvegy.hu e-mail-címre várjuk. Elvárások: mmm Bonduelle Central Europe Kft. nyíregyházi telephelye (4432 Nyíregyháza-Nyírszőlős, Jókai telep) felvételt hirdet az alábbi adminisztrációs munkakörbe: Feladat: beérkező nyersáru Munkakör jellege: (borsó, csemegekukorica) 4 hónapos szezon jellegű munka átvételének adminisztrációja (június-szeptember) Jelentkezés: Fényképes szakmai önéletrajzzal személyesen, vagy e-mailben attila.rozs@bonduelle.com vagy fnagy@bonduelle.com e-mail címen. NÖVÉNY Ipari burgonya 15 Ft/kg áron eladó. Érd.: 0630/477-4454. 842980 110 zsák csíkos napraforgó eladó. 06-70-387-3583 843008 EGYÉB ELADÁS Ceragem masszázságy alig hasz­nált, jó állapotban eladó. 30/347- 7018. 842929 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Palatetők bontás nélküli felújítása új mediterrán bitumenes zsindellyel 30% kedvezmény. Ingyenes felmé­rés. Hívjon bátran. T.: 06-30/908- 7869. _________________842696 MUNKAHELYET KÍNÁL Villanyszerelő szakmunkást felves­zünk, B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező, Nyíregyháziak előnyben. 20/9364-215 ___________842315-4 3 1LGAZ-HÁZH0ZGÁZ-HÁZH0ZTÁP Megbízható, CD „B”-kategórlás vezetői 'LLI engedéllyel és l/l kisteherautó-vezetési 50 gyakorlattal rendelkező, h rakodási feladatokat LU is ellátó _L LU MUNKATÁRSAT keres csengersimai V telephelyére. Jelentkezni lehet személyesen fényképes szakmai önéletrajzzal 4743 Csengersima, Szatmári út 5. alatt a Szatmár-Farm Takarmány Áruházban. Érdeklődni: 06-30/9353-303 Bádogos, tetőszigetelő és lemezelő munkálatokban jártas, megbízható szakembereket felves­zünk ! Versenyképes fizetéssel! Munkavégzés helye változó ! ( Magyarország, Ausztria) Jelent­kezni : Fényképes önéletrajzzal danielnemeth0827@gmail.com Érdeklődni: +36303836368 842794 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents