Kelet Magyarország, 2016. április (73. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-02 / 77. szám

2016. ÁPRILIS 2., SZOMBAT RÉCÉT Háttérl MMM Naiv gyerekek, lájkf üggő tinik Annyira vágynak a szeretetre, hogy nem hajlandók tudomást venni a veszélyről. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Minden szülő rémálma, hogy gyermekének egyszer nyoma vész. Már attól is páni félelem uralkodik el az édesanyákon, apukákon, ha a boltban, ját­szótéren szem elől tévesztik csemetéjüket. Nincs ez más­ként akkor sem, ha idősebb lesz. Ha később ér haza az iskolából, nem jelentkezik be telefonon a megbeszélt idő­ben, hajlamosak vagyunk a legrosszabbra gondolni. Pedig a legnagyobb veszély lehet, hogy ott les rájuk, ahonnan kevésbé várnánk: az interne­ten. A szülők leginkább attól tartanak, hogy gyerekeik ki­adják személyes adataikat, és túl sokat árulnak el magukról vadidegeneknek.- Manapság szinte minden szülő úgy érzi, mintha a mai gyerekek „korábban” felnő­nének, de érzelmileg sokkal éretlenebb jegyeket mutat­nak. A felnőttek próbálnak mindent megtenni, hogy megteremtsék azokat a tárgyi feltételeket, amelyek ebben a digitalizált világban szüksé­gesek, és gyakran észre sem veszik, hogy ezek mellett a személyes kapcsolatokra egy­A fiatalok sokszor úgy érzik, hogy nem elég boldogok a 0^ kortársaik- f* «1 hoz képest. LUPÁK ÉVA Sül A szülők attól tartanak, hogy gyerekeik túl sokat árulnak el magukról idegeneknek illusztráció: thinkstock re kevesebb idő jut: elmarad­nak a családi beszélgetések, a közös programok. A kamasz pedig keresni fogja a külső kapcsolódási lehetőségeket. Ezt nyújtja az internet - mu­tatott rá Lupák Éva, a nagy- kállói Sántha Kálmán Szak­kórház pszichológusa. Fantáziák, vágyak A serdülőkor mindig kitünte­tett szerepet kapott, hiszen rengeteg veszély leselkedik a fiatalokra: tombolnak a hor­monok, a tinik pedig belevetik magukat az életbe, néha szán­dékosan keresve a veszélyt.- Azt gondolhatnánk, hogy a mai fiatalok sokkal éretteb­bek annál, minthogy köny- nyen át lehessen verni őket, ám látnunk kell, hogy az élet­koruk miatt még nincsenek birtokában az értékítéletek és döntések meghozatalához szükséges tapasztalatoknak. Amennyire felkészültnek látszanak, érzelmileg olyany- nyira éretlenek. Ez azt je­lenti, hogy amit értenek, azt felfogják, azpnban érzelmi­leg feldolgozni nem tudják. Igyekeznek minél pozitívabb képet kialakítani magukról, ami sokszor vágyfantáziák, meglévő tulajdonságok felna­gyított részleteiből áll össze. A kamaszkor a szexualitás szempontjából is rendkívül fontos, manapság egyre fiata­labb életkorban bonyolódnak ilyen kapcsolatokba, és ezek sokszor interneten köttetnek. A 10-18 éves fiatalok ll%-a teljesen egyedül megy el az első találkozóra az újdonsült Webes ismerősével. Önértékelési problémák- Gyakran azt látjuk, olyany- nyira szeretnének valakihez közel kerülni, hogy nem ve­szik észre a vészjeleket, ezál­tal válnak potenciális áldozat­tá az interneten arctalanságba burkolózó fenyegetésekkel szemben. A tizenéves lányok feltöltött fotói a majdani „fel­nőtt nő” képét vetítik előre- jegyezte meg Lupák Éva, s hozzátette: egy kislány ezen a „képen” keresztül ismerke­dik, miközben érzelmileg kö­zel sem elég érett az intimebb kapcsolatok kialakítására. Emellett, mivel a legtöbben olyan képeket posztóinak, melyeken minden idillikus­nak, tökéletesnek tűnik, a fia­talok sokszor úgy érzik, hogy ők nem elég szépek, „jók”, boldogok a kortársaikhoz képest, így a szemléletük és értékrendjük negatív irányba torzulhat. Nem a belső ér­tékek, hanem a külsőségek válnak fontossá. Pozitivabb képet igyekeznek mutat­ni magunkról, emiatt pedig identitásproblémák, önér­tékelési nehézségek jelen­hetnek meg. Szinte függővé válnak a „lájkoktól”, és ezek alapján határozzák meg ön­magukat is.- Habár interneten órák hosszat töltenek a fiatalok chateléssel, mégis, mikor sze­mélyes kapcsolatokban kelle­ne beszélgetni, mintha nem lenne mondanivalójuk. En­nek oka, hogy bár azt hiszik, több száz „barátjuk” van, a valóságban nem tudják, ho­gyan működik a nyílt kom­munikáció. KM-BM, CSA A szülők is megvédhetik gyermekeiket az internetes támadásoktól- A bűnmegelőzési előadók és tanácsadók, valamint az iskolarend­őrök folyamatosan kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a diáko­kat megyeszerte tájékoztassák az internetes szörfözés, a chatelés és a közösségi média veszélyeire. Az előadók minden alkalommal felhívják a fiatalok figyelmét a legfontosabbakra: hogy személyes adataikat ne tegyék közzé, visszaélésre lehetőséget adó fényképeket ne posztoljanak, a közösségi oldalakon legyenek körültekintőek, ide­genekkel szemben gyanakvóak. Csak azoknak igazolják vissza a beje­lölését. akiket tényleg ismernek - tanácsolta dr. Pál Gyula alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője. A gyermekek védelmét ebben az esetben is a szülői felügyelet szolgálhatja legmegfelelőbben. Dr. Pál Gyula azt tanácsolja, hogy a szülők állapítsanak meg időkorlátot az internetezésre, továbbá szervezzenek minél több közös programot gyermekükkel.- Fontos, hogy a szülő irányítsa a gyermek internetes tartalmakkal kapcsolatos érdeklődését, legyen a segítségére azon honlapok felfedezésében, amelyek számára érdekesek, hasznosak és szóra- koztatóak. Léteznek internetes szűrőprogramok számítógépre és okostelefonra egyaránt. Magyar nyelvű szoftverek, amikkel megha­tározható, hogy a gyermekek mely oldalakat látogathatják, illetve amelyekkel letilthatóak a felnőtteknek szóló oldalak, a gyerekek számára zavaró, felzaklató, avagy káros tartalmak megjelenítése. Ilyen többek között a magyar nyelvű Dolphin Knight, Norton Online Family, de a Windows operációs rendszernek is van saját szűrője Szülői felügyelet néven.- Hívja fel gyermeke figyelmét a chatelés veszélyeire! Ezek a beszélgetések ugyanis többnyire névtelenül vagy álnéven történnek. Tudatosítsa gyermekében, ha valaki sértőn, fenyegetően, erősza­kosan beszél vele, azonnal fejezze be a beszélgetést, személyes kérdésekre ne válaszoljon, elérhetőségét, illetve adatait ne adja meg. Amennyiben gyermeke találkozót beszél meg az interneten megismert ismerősével, mindig kísérje el valaki. Bevezetnék az áramot minden tanyára I! 5sr$ A kállósemjéni Kiscseretanyát tavaly májusban villamosították FOTÓ: KM-ARCHlV Gazdagodott a megyei értéktár nyíregyháza. A Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Értéktárba a beérkezett javaslatok alapján a következő értékek kerültek be: az újfehértói fürtösmeggy- pálinka, a újfehértói ágyas fürtösmeggy-pálinka, a szat- már-beregi középkori templo­mok, a demecseri víztorony, a Sóstói Múzeumfalu mint néprajzi értékek gyűjtőhelye, a magyar szablya, a magyar szablyavívás és a Borsody-ví- vórendszer, a beregi tőzeg- mohás lápok, a beregi vulkáni kúpok, Sóstógyógyfürdő mint gyógyhely és a SóstóZoo. Az értéktárbizottság to­vábbra is várja a javaslatokat, hogy az immár 29 értéket számláló tár tovább bővül­hessen - tájékoztatta lapun­kat Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke. km AZ ELŐFIZETŐ KÉRDEZ A KELET VÁLASZOL Nem kell tartaniuk a tanyákon élőknek a kérdőívezőktől. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Kál- mánházán élő olvasónk azzal kereste meg lapunkat, hogy idegenek járják Petőfi-tanyát, és mindenféle kérdéseket tesznek fel az ott élőknek. Ar­ról érdeklődnek, van-e áram, vonalas telefon a portákon, és léfotózzák a házakat.- Megmutatták ugyan a megbízóleveleiket, hogy a kormányhivataltól jöttek, de a környéken lakók félnek, hi­szen a rendőrség is felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több a csaló, ezért ne enged­jünk be idegeneket az ottho­nunkba. Kik ezek az embe­rek? Tényleg a hivatal küldte őket? - tette fel a kérdést ol­vasónk. A hazai tanyák nagy része nincsen közművesítve, la­kóik életkörülményei emiatt sokszor nem megfelelőek. Az infrastruktúra fejlesztése azonban igényes és összetett tervezést, előkészítést igé­nyel, aminek első lépése a villamoshálózat kiépítésének befejezése, korszerűsítése, fejlesztése lehet. Segítsék a munkájukat! A megyei kormányhivatal honlapján március 24-én közzétettek egy lakossági tá­jékoztatót, mely szerint a kor­mánynak kiemelt célja, hogy 2020-ig az összes hazai tanyát árammal lássák el. Ennek érdekében az érin­tett térségekben a kormány- hivatalok és azok járási hivatalainak munkatársai fel­mérést készítenek, ami alap- feltétele a villamosításnak, ezért rendkívül fontos, hogy az ott élők kitöltsék a kérdő­íveket, így segítve a fejlesztés megvalósulását. KM Nézőpont Dankó Mihály A világ egy kattintásra A modern technika jelen­tősen beleszól az életünkbe. Akarva-akaratlanul sodor bennünket az ár egy isme­retlen világba. Mert haladni kell, mert élni kell! Csakhogy, például az internet építő és pusztító is lehet. Ha nem ismerjük teljesen, ha nem látunk mögé, könnyen maga alá gyűr. Kinyílt a tér, ottho­nunkba jön barát, ellenség, részünkké válik, de ugyan­úgy mi is kiadjuk magunkat. S mivel nincs kontroll, sze­mélyes kapcsolat, könnyen a csalás és a manipuláció eszközei lehetünk. A sza­vak, a képek teljesen mást takarhatnak, mint a valóság: lehetőség ez a névtelenség­re. Olyasmit mondhatnak és tehetnek, amit sohasem tennének, ha a következmé­nyeket is viselniük kellene. Bárki ítélkezhet és bírálhat anélkül, hogy felelősséget vállalna érte. Az érzelmi függőség, a vir­tuális rabság mellett (e-mail, játékok, chat, közösségi oldalak, hírportálok) köny- nyen elveszítjük egyénisé­günket, összeroppanhatnak a családi és a társas kapcsola­taink. Odáig juthatunk, hogy elég egy gép, s az mindent megold. Ráadásul lehetővé tesz egy fiktív életet, ahol bármilyen képzelgés kiélhe­tő. Emellett akárki hozzájut­hat minden szükséges jó és rossz információhoz, vagyis „bármilyen bűncselekmény klikktávolságnyira” került. A legnagyobb veszélynek még­is a gyerekek vannak kitéve, hisz például „minden hete­dik 10 és 17 év közötti fiatal” kap szexuális meghívásokat a neten erkölcstelen lényektől. Nem véletlen, hogy az ember félti gyermekét, unokáját. Nem könnyű meggyőzni őket a helyes útról, a veszélyekről, melyek rájuk leselkednek, mert ha bajba kerülnek, késő rájönni: a valóság teljesen más, mint a virtuális világ. mihaly.danko@kelet.hu Kelet kvíz Egykor az ellenség megfékezésére az erdőben fekvő falut körülárkolták, amit a Nóborda patak vizével töltötték fel. Az árkok nyomai még kivehetők, a) Milota b) Piricse c)Jéke d) Nemesborzova A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük Milyen óvintézkedéseket tesz az internet használata során? HANKOVSZKIDOMI- ZAJÁCH BEATRIX: A KOBZOS NÁNDOR: Csak NIKA: Kikapcsolom a biztonsági beállítások az ismerőseim láthat- „nyomkövetőt”. megnyugtatnak. ják, amit megosztok. VÁCIK DÁNIEL: Ha ZSADÁNYI ERIK: Az KÁLLAS FLÓRA: Ha elutazunk, nem kürtő- adataimat nem men- vásárolok, csak szállí- löm világgá. temel. táskor fizetek. A megyeszékhelyen élő Han- kovszki Dominika napi szinten használja az internetet, a kö­zösségi oldalakat. - Amikor telefonon beszélek a baráta­immal, mindig kikapcsolom a nyomkövető alkalmazást - tette hozzá. - A szükséges biztonsági beállítások aktivá­lásával nyugodtabb vagyok, mert kisebb az esély arra, hogy visszaéljenek az ada­taimmal - mondta el Zajách Beatrix. Kobzos Nándor úgy véli, nem kellene mindent megosztani a közösségi olda­lakon, mert így hamarabb es­hetünk csalók és bűnözők ál­dozatává. Ha valamit nagyon szeretne megosztani, azt csak ismerősei számára teszi lát­hatóvá. - Ha elutazunk va­lahová a családommal, nem osztom meg azonnal, mivel nem akarok tippeket adni a betörőknek - árulta el Vácik Dániel. Zsadányi Erik mindig ügyel arra, hogy amit a neten rendel, megbízható forrásból származzon. Internetes bank­használat során pedig az ada­tait nem menti el, mert bárki más is hozzáférhetne. - Ami­kor interneten vásárolok, mindig csak szállításkor fize­tek, ezzel is elkerülve a csa­lókat. A közösségi oldalakon is megteszek minden bizton­sági lépést, hiszen megesett már, hogy az ismerősöm ne­vében létrehoztak egy oldalt - jegyezte meg Kállas Flóra, km ** Művészportrék A H. Németh Katalin-Horváth János művészházaspárról készült portréfilmeket mutattak be pénteken Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR

Next

/
Thumbnails
Contents