Kelet Magyarország, 2016. március (73. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-05 / 55. szám
2016. MÁRCIUS 5., SZOMBAT kelet Andrejkovics Alexandra vasárnap találkozik Szombathelyi Szandrával - Kaposváron fotó: pusztai Sándor Az alapszakasz tét nélküli meccsét is komolyan veszik A hosszú heteket kihagyó Valdez és Ribeiro is a csapattal tart Kaposvárra. RÖPLABDA. Távoli túra vet véget a hosszú menetelésnek. Az alapszakasz utolsó mérkőzésén Kaposváron lép pályára a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata. A meglehetősen sok tanulsággal és kellemetlen meglepetésekkel szolgáló szezonban a somogyiakkal szemben éppenséggel pozitív a nyírségiek mérlege. Olyannyira, hogy a hazai bajnoki összecsapáson, továbbá a két Magyar Kupa-találkozón oda-vissza verte riválisát a Kőhalmi-gárda. Ismerik az ellenfelet- Nagyon bízom abban, hogy ez a sorozat folytatódik - elmélkedett Kőhalmi Richárd, a Fatum-Nyíregyháza szakvezetője. - Ismerjük az ellenfelet, elvégre többször találkoztunk vele, megmondom őszintén, inkább saját magunkkal foglalkozunk, egyrészt, mert jobbnak tartom a csapatunkat, másfelől a visszatérő lányok szerepeltetésével tovább akarjuk csiszolni játékunkat.- Talán jelzi, mennyire komolyan vesszük a meccset, hogy a sérülés miatt sokat kihagyó Valdez vélhetően pályára kerül, és a szintén régóta hiányzó Ribeiro is velünk tart, bár az ő bevetésével azért óvatosabban tervezünk. Mint azt már jeleztük, az már biztos, hogy a bajnoki negyeddöntőben a Fatum a tabellán második Vasassal viaskodik. Az egyik fél két győzelméig tartó párharc március derekán kezdődik; a pontos dátumról még egyezkednek az érintettek, annyi szent, az első mérkőzést a fővárosiak otthonában rendezik. km-kt Újpesti matinén a bátoriak A Spartacus rgünkéi napja Törtei Tamás (piros-kékben) pályára léphet FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Női játékvezető előtt kezdenék a vendégek a tavaszi táncot. labdarúgás. Matinémecs- cset játszik vasárnap ll órától a Nyírbátori FC, amely a hazai találkozóit rendre az ebben az időpontban rendező Újpest II vendége lesz. Csakhogy az őszihez képest változott a lilák hazai mérkőzéseinek helyszíne, immár nem a REAC-pályán, hanem saját otthonukban, a Szu- sza-stadionban fogadják a sereghajtó NYFC-t.- Az első három tavaszi meccsen egy pontot szereztünk, ez benne volt a pakliban, úgyhogy nem aggódunk - mondta Ambrusz Árpád, a bátoriak játékos-edzője. - Most kezdődik a tánc, nincs mese, a kis Újpest ellen már nyernünk kell. Bizakodó vagyok, és bár idegenben játszunk, a három pontot mindenképpen be kell gyűjtenünk. Újabb patinás stadionban- Szokatlan az időpont és némileg a helyszín is, hiszen a nyíregyházi után újra patinás stadionban játszunk majd. Tartalékcsapat esetében mindig bizonytalan, hogy a nagycsapatból hány játékos játszik majd úgymond visz- sza, tapasztalatunk az, hogy ellenünk többen szoktak, bár amikor a múlt héten megnéztük az Újpestet Cigándon, akkor ez nem volt így... Semmit nem bízunk a véletlenre, már szombaton útra kelünk, és a fővárosban töltjük a meccset megelőző éjszakát. A nyírbátoriak közül a nyíregyházi bajnokin kiállított, és egy bajnokira eltiltott Boros Dávid nem léphet pályára a vasárnapi mérkőzésen, amelynek még egy különlegessége, hogy Németh Renáta személyében női játékvezetője lesz. KM-BT EEnami'j Sport. A régió és nagyvilág sportja Újabb sérültek nehezítik Mátyus mester és a csapat dolgát. labdarúgás. Nagyon úgy néz ki, hogy a papírformára aligha lehet alapozni szombat délután. A labdarúgó NB III. Tisza-csoportját vezető Nyíregyháza Spartacus ekkor lép pályára a kilencedik helyen posztoló Jászberény otthonában. A helyezések alapján jogos elvárás a vendéggyőzelem, a két együttes őszi, nyíregyházi meccsét a Szpari nyerte Rezes László duplájával. A legutóbbi körben a Spartacus 3-0-ra nyert a Nyírbátor ellen, a jászberényiek hasonló különbséggel kaptak ki a kis Löki vendégeként.- Szombat munkanap, ránk ennek megfelelően munkás meccs vár - kezdte a beharangozó beszélgetést Mátyus János, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. Természetesen nyerni mennek- Sajnos ismét rengeteg a hiányzó, hiszen Zorán Kosztics mellett nem számíthatok Rezes Lászlóra, Pölöskey Péterre, valószínűleg Szécsi Márkra, eltiltás miatt Rubus Tamásra, .illetve kétséges a játéka Harsányi Zoltánnak. A kupameccsről hiányzó Törtei Tamás viszont pályára léphet. Éppen ezért talán az ősz egyik legnehezebb mérkőzése elé nézünk, ahol sok futással, megnyert párharcokkal lehetünk eredményesek. Mert azt természetesen felesleges is hozzáfűznöm, hogy nyerni megyünk Jászberénybe - így Mátyus János. KM-ML Labdarúgás NB III Keleti csoport: 21. forduló Szombat. Jászberényi FC-Nyiregyháza Spartacus Jászbe- Vasárnap. Újpest ll-Nylrbátori FC, Szusza-stadion, 11, v.: rény, 14.30, v.: Serényi T. (Kovács G„ Temleitner). Cegléd-Hat- Németh R. (Bertalan D„ Németh I.). Tiszaújváros-DVSC-DEAC, van, Felsőtárkány-Kazincbarcika, Putnok-Rákosmente KSK, Tállya-Diősgyőr II (mindkettő 14.30). Somos SE-REAC (valamennyi 14.30) Szabadnapos: Cigánd Mező László (balra) és Temesvári Miklós a házigazda Orémusz Majával FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Könyvbemutató nosztalgiával LABDARÚGÁS. Mező László Találkozásaim futball-legen- dákkal című műve kapcsán Temesvári Miklóssal, Szabó Tiborral, Szatke Zoltánnal és Szálkai Pállal a rendezvény- szervező, Orémusz Maja beszélgetett. KM Kvízmegfejtés A község neve a forrásokban 1327-ben tűnt fel először, amikor Erzsébet asszony a falu egynegyedét mint nászhozományt fiainak átengedte. b) Csengersima ÖZV. VERES JÁNOSNÉNAK Sóstóhegyre. 95. születésnapján erőt és egészséget kíván: 4 gyereke, 10 unokája, 11 dédunokája és a rokonság. „Angyal mellettem” turné Presser Gábor és Rúzsa Magdi közös koncertje április 4-én a Nyíregyházi Egyetem Ko- dály-termében. nyíregyháza. Rúzsa Magdi egykor Presser Gábor előtt mutatta meg tudását a Megasztárban, ma már az egykori zsűritag a partnerévé és szerzőtársává vált. Rúzsa Magdi legendás dalát, az Egyszer című dalt is Presser Gábor szerezte, s már többször előadták már közösen. Nem csupán egyszer! Az Egyszer című dal megjelenése és sikere után megsokasodtak a felkérések kettejük közös fellépésére, így alakult A valaha látott-hallott egyik legkülönösebb felállású zenei együttes kíséri a kát énekest FOTÓ: ARCHIV ki a mindkettejükre épülő közös előadás. A tavaly novemberben indult a koncertturnén játsszák a Presser Rúzsa Magdinak írt új dalát, az Angyal mellettem címűt, mely kettejük közös koncertjének címe is lett. Régi és új dalok váltják egymást, köztük nem egy olyan, melyet Presser jóval Rúzsa születése előtt írt. Az előadás egy részében csak ők ketten vannak a színpadon, aztán csatlakozik Hozzájuk három muzsikus, és akkor a valaha látott-hallott egyik legkülönösebb felállású zenei együttes kíséri a két énekest. . A Nyíregyházi Egyetem Ko- dály-termében élvezhetjük az egzotikus koncertet, mely előadásra természetesen a Kelet ügyfélszolgálatán előfizetőink kedvezményes áron válthatnak jegyeket. hbn © Jegyek vásárolhatók: a Kelet ügyfélszolgálatán, Turisztikai Információs Központban (Kossuth téri., Tel.: 42/310-735); a Váci Mihály Kulturális Központ 8 információjában § Richter Nemzetközi Cirkuszfesztivál a Kelettel! A Magyar Nemzeti Cirkusz Magyarország legnagyobb és legszínvonalasabb cirkusza, 70 tagú társulattal, több mint 60 idomított állattal, vadonatúj műsort mutat be március 30. és április 3. között Nyíregyházán. A Richter család neve az utóbbi 20 évben szorosan összefonódott a minőségi cirkusz fogalmával. Az idén láthat először a közönség lenyűgöző fóka produkciót, melyet Spanyolországból a Hölscher család képvisel. A világhírű columbiai The Gerlings csoport all. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál arany díjazottjai is fellépnek egyedülálló magasdrót- és halálkerék számukkal. Négy artista kockáztatja az életét egyszerre, s megmutatják mennyire fontos az összhang és az egyensúly! Egy igazi világrekordra is sor kerül! Az egyetlen Magyar Arany Piero díjas artista, ifj. Richter József eddig még soha nem látott produkcióval készült ismét. A porondon 32 egzotikus állattal szerepel egyszerre! Lesznek zebrák, tevék, lámák, lovak, elefántok és zsiráf! Nem maradhat el a Richter csoport temperamentumos lovas-akrobata produkciója sem, s ezen felül újabb eszközön, ugródeszkán is megmutatják tehetségüket. Természetesen idén is itt lesz a tini lányok nagy kedvence, a világ legfiatalabb elefánt idomárja Rene Casselly Jr.. A Monte Carlo-i cirkuszfesztivál arany díjazottja ezúttal 5 elefánttal lép porondra! A fergeteges zsonglőr számairól híres Eddy Carello Svájcból érkezik. 11 éves korában lépett apja nyomdokaiba, vérében van a szórakoztatás. Mutatványait folyamatosan fejleszti, az idei évben többek között a szakma által is oly nagyon elismert számát is bemutatja, ahol kislabdák pattogtatásával kelti életre dob szettjét! S mit ér egy cirkuszi műsor bohóc nélkül? A humorról idén a Chaplin díjnyertes spanyol bohóc, Totti Alexis gondoskodik. Sok bohóccal ellentétben szeret énekelni is és képes még saját családját is bevonni a siker érdekében! A műsort minden este továbbra is élő zenével kíséri a 10 fős zenekar és a csodálatos afrikai énekesnő Lady Massala! Március 31-én, csütörtökön 11.00 órától városi felvonulással népszerűsítik a cirkuszt, és április 2-án szombaton 11.00 órától pedig egy ingyenes nyílt napra váiják az érdeklődőket. Legyen ott az előadásokon a Kelettel! A Kelet-Magyarország napilap előfizetői a március 3Q-ai előadásra a két főre szóló belépőjegyet 5000 forinttal olcsóbban, vagyis 3000 forintért vásárolhatják meg a szerkesztőségünkben. Munkanapokon 8.00 órától 15.00 óráig a Dózsa György u. 4-6. szám alatt. Használja ki előfizetői kedvezményét és legyen ott a Kelettel! ELŐADÁSOK Nyíregyháza, Bujtosi városliget Március 30. szerda. 18.00 óra Március 31. csütörtök, 18.00 óra Április 1. péntek, 18.00 óra Április 2. szombat, 15.00 óra _ ás 18.00 óra Április 3. vasárnap, 11.00 óra és 15.00 óra HIRDETÉ5.ÍK