Kelet Magyarország, 2016. március (73. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-03 / 53. szám

835943 2016. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK KELET A győztes kossuthos csoport munkában fotó: pusztai Sándor Két megye fiataljai mérték össze tudásukat nyíregyháza. Nagyszabású középiskolai vetélkedőt indí­tott útjára tavaly a Nemzeti Választási Iroda, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodá­ja és a Civitas Egyesület „Túl az első X-en - Tehetsz a jövődért, válassz!” címmel. A progra­mot azzal a céllal hozták létre, hogy a fiatalok megismerjék a hazai és az európai uniós de­mokratikus intézményeket, kiemelten a választások jelen­tőségét, és így - jövőbeni első választóként - tudatos magyar és európai polgárrá váljanak. A versenyre négyfős csa­patokat alkotva a 14-18 éves diákok nevezhettek. A kez­deményezés sikerét mutatja, hogy több mint 200 csapat, közel 900 diák adta be jelent­kezési lapját. Az első, decem­ber 7-ei iskolai forduló során a diákoknak a demokratikus intézményekre vonatkozó le­xikális tudásukról kellett szá­mot adniuk. A helyi selejtezők eredményeként összesen 70 csapat jutott tovább a regio­nális elődöntőkbe, amelynek a nyíregyházi fordulóját teg­nap tartották a megyeházán. A regionális fordulókban a csa­patoknak nemcsak lexikális tudásukra, de kreativitásukra is szükségük volt, hiszen az írásbeli feladatok mellett a zsűri az előadásmódot és vita­készséget is értékelte. Az országos döntőben már a regionális fordulókból tovább­jutó 14 legjobb csapat - régión­ként a két legjobb - méri össze tudását és száll versenybe az értékes tárgyjutalmakért és az első két helyen végző, leg­jobbaknak járó Strasbourgi, illetve Brüsszeli utazásért. A nyíregyházán versenybe szál­ló 5 Hajdú és 3 Szabolcsi me­gyei iskola delegálta csapatok közül egy nyíregyházi és egy nyírbátori csapat jutott tovább az országos döntőbe. KM A dobogósok: 1. helyezett lett:„Kossuth Honleá­nyai” csapat (Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium) 2. helyezett lett:„Novus Ordo Seclo- rum” csapat (Báthory István Katolikus Ált. lsk.Gimn. ésSZKI) 3. helyezett lett:„E.I.SZ. - Európai ifjak Szövetsége” csapat (Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium) Forrása ősi Megjelent, és sok helyi érvényű érdekességet tartalmaz a múzeum új évkönyve. NYÍREGYHÁZA. Országos vi­szonylatban is kevés intéz­mény dicsekedhet azzal, hogy folyamatosan meg tud­ja jelentetni a saját szakmai kiadványát, s képes kihagyás nélkül évente kötetbe gyűjte­ni a falai között folyó szakmai munka eredményét. A Jósa András Múzeum immár 57 éve minden tavasszal kiadja a saját évkönyvét, s az új kötet­ről magát a szerkesztőt, Istvá- novits Eszter régész-muzeo­lógust kérdeztük. Azonos tematikával- Valóban szép múltra tekin­tünk vissza, hiszen ez a több mint félszázados időszak tör­ténelmi léptékben is tekinté­lyesnek számít. Az első kiad­ványokat még a népvándorlás korának európai rangú kuta­tójának, a múzeumot 1957 és 1972 között vezető Csallány Dezsőnek a neve fémjelezte, s a kiadvány tematikája évti­zedek óta azonos.- A tartalmát úgy állítjuk össze, hogy a helyi szerzők, vagyis a múzeum dolgozói kapnak elsőbbséget benne, illetve mindazok, akik me- gyeszerte régészettel, nép­rajzzal, irodalom-, művészet­vagy helytörténettel, esetleg Ha marad helyünk, ha­táron túli szerzőket is meginvitálunk. ISTVÁNOVITS ESZTER Szemelvények a múlt feltáruló titkaiból A Jósa András Múzeum idei évkönyvében 19 tanulmányt - kettő könyvismertető - ol­vashatnak az érdeklődők, amiből tizenegyet a múzeum munkatársai írtak. A dolgozatokat olvasva csak ezen az egy köteten be­lül olyan történelmi időkbe nyerhetünk bepillantást, mint a bronzkor, a szkíta időszak, a római császárkor, a korai nép- vándorlás és az avarkor, ame­lyekről zömében a megyénk területén talált leletek tanús­kodnak. Mindezek mellett a tirpák táncviseletről, az 1920- as évek politikai állapotairól, a Nyíregyházát Budapesthez kapcsoló légiposta-összeköt­tetésről, és még számtalan tudományos érdekességről is szó esik a kötetben. Megis­merkedhetünk a múzeuma­lapító csodadoktor lányával, Jósa Jolánnal, s a 47. múzeu­mi évkönyvből azt is megtud­hatjuk, milyen állatokat tar­tottak egykor a szkíták közeli rokonai, a szarmaták. muzeológiával foglalkoznak. S ha még van helyünk, akkor külsősöket is meginvitálunk a kiadványba. Igyekszünk felső-tiszai témáknak helyet adni, gyakran vannak külföldi szerzőink is, ami alatt elsősor­ban Kárpátalja és a Partiumi területek - Szatmár, Márama- ros - szakembereit értjük. A tartalom mindig úgy áll össze, hogy a helyi érdek­lődés kielégítése mellett a szakma asztalára is letegyünk valamilyen értéket. A kötet részben az elmúlt év eredmé­nyeit foglalja össze, részben pedig arról ad egy kereszt­metszetet, amivel a múze­umban és tagintézményeiben foglalkozunk. Az interneten is olvasható Olyan is előfordul, hogy va­laki már évtizedek óta kutat egy témában, de csak most tett le egy összefoglaló mun­kát az elért eredményekről. Az anyag egy bizonyos idő el­teltével a saját honlapunkon is böngészhető, s az utolsó három kivételével - például a Hungaricana közgyűjteményi portálon - jelenleg is hozzá­férhető. Mivel idegen nyelvű összefoglalót is tartalmaz, külföldre is eljut, s néhány példányával a helyi múzeum­barátokat is meglepjük, ezzel is elismerve a munkánkat se­gítő támogatásukat - mondta el Istvánovits Eszter, km-mj Nem csupán a szakmabelieknek tartogat érdekességeket az évkönyv FOTÓ: SIPEKI PÉTER IBIDEN Az IBIDEN Hungary Kft. japán multinacionális vállalat, mely 2004-ben Dunavarsányban alakult. Autóipari beszállítóként dízelmotorok kipu­fogórendszeréhez gyárt kerámia alapú szűrőket. A vállalat folyamatos működéséhez az alábbi munkakörbe keresünk kollégát: OPERÁTOR és KARBANTARTÓ TECHNIKUS Olyan jelentkezők érdeklődését várjuk, akik számára nem jelent problémát a dunavarsányi munkahely, vállalják a megszakítás nélküli munkarendben tör­ténő foglalkoztatást, határozott idejű munkaszerződés megkötésével. Az Ibi­den minden munkavállalója részére versenyképes fizetést és természetbeni juttatást biztosít. Vállalatunk teljes munkaidőben foglakoztatja munkavállalóit megszakítás nélküli munkarendben. A munkaidő-beosztás az alábbiak szerint alakul: 3 nap munkavégzést (napi 12 óra) 3 nap pihenőnap követ. Az egyes pihenőnapok után a műszakbeosztás váltakozik nappali (6:00 - 18:00), illetve éjszakai (18:00 - 6:00) műszakra. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdek­lődését, és úgy érzi, hogy megfelelő csapattag válna Önből cégünknél, kérjük j jöjjön el hozzánk, hogy személyesen is bemutathassuk Önnek vállalatunkat. Szállás: Azok részére, akik 120 km-nél távolabb laknak, ingyenes munkásszállót biztosítunk Dunavarsánytól 20 km-re, ahonnan céges autóbusz szállítja munkavál- i látóinkat a vállalathoz. Megkérjük a jelentkezőket, hogy a felvételi tesztírásra személyes ira­tokat és fényképes önéletrajzot hozzanak magukkal. (A tesztíráshoz előzetes bejelentkezés, regisztráció nem szükséges.) Állásinterjú és tesztirás: 2016. március 9., 10.00 - Mátészalka, Művelődési Ház, Kölcsey utca 2. 2016. március 9., 13.30 - Nyíregyháza, SZÜV Ház, Vasvári Pál utca 1. Személyzeti ügyekben illetékes személy elérhetőségei hétköznap 8-16 óra között: Bányai-Józsa Orsolya - HR munkatárs Telefon: 06-70/371-09-75 I I Lencsés Boglárka - HR munkatárs Telefon: 06-70/371-09-73 <§> Reményi József „A Doni fotós” A háború hétköznapjait megörökítő demecseri fotós tárlatát Mohácsi Endre történész nyitotta meg szerdán a Váci Mihály Kulturális Központ aulájában. fotó: pusztai Sándor Anyanyelvi verseny a néhai nyelvész emlékére NYÍREGYHÁZA Bachát László­ról elnevezett anyanyelvi há­rompróbát rendez a TIT Jurá­nyi Lajos Egyesülete március 9-én 14.30-tól, ezzel állítva emléket a Nyíregyházi Egye­tem Magyar Nyelvészeti Tan­szék alapítójának, tanszékve­zetőjének, a TIT anyanyelvi tagozata elnökének. Bachát László 1921. február 23-án Őrimagyarósdon szüle­tett, s 1962-től 1988-ig a főis­kolai tanárképzésre fordította hallatlanul gazdag és tovább gazdagodni mindig képes nyelvészeti tudását, a latin klasszikusokból is táplálkozó műveltségét. A szervezők a megméret­tetés céljául tűzték ki, hogy sikerélményhez juttassák me­gyénk felső tagozatos diákja­it, népszerűsítsék az igényes írásbeli nyelvhasználatot, s fejlesszék a nyelvi kreativitást. Az első próba játékos anya­nyelvi feladatlap kitöltése, a második helyesírási totó, a harmadik pedig szókirakó. To­vábbi információ: www.titon- line.hu oldalon. KM Györteleki alkotás díszíti majd az útellenőr autóját Változik a NAV nyitva tartása NYÍREGYHÁZA. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága ügyfélszol­gálatainak nyitva tartása a nemzeti ünnep előtti munka­rendváltozás és a hétfői pihe­nőnap miatt megváltozik. Nyíregyházán az ügyfél- szolgálat március 4-én, pénte­ken 8 órától 18 óráig, március 5-én, szombaton 8 órától ll óráig tart nyitva. A fehérgyar­mati, a kisvárdai, a mátészal­kai és a nyirbátori hivatal már­cius 4-én, pénteken 8 és 12 óra között, ületve 13 és 16 óra kö­zött lesz nyitva, míg március 5-én, szombaton 8 és 11 óra között várják az ügyfeleket. Március 14-én és 15-én minden iroda zárva tart, és a NAV Általános Tájékoztató Rendszere (06-40/42-42-42) és a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszere (06- 40/20-21-22) sem lesz elérhe­tő. _ KM Az „Álomút” rajzpályá­zatán osztálykirándu­lást nyert a diák. GYŐRTELEK. Nagy volt a sür­gés-forgás a györteleki Fekete István Általános Iskolában, amikor megtudták a hírt, hogy jelenjenek meg a Magyar Köz­út Nonprofit Zrt. ünnepélyes díjátadóján. Az ok örömteli, ugyanis Csűrök Vivien alkotá­sa elnyerte a zsűri tetszését a 7-8. osztályosok mezőnyében. Az Álomút gyermekrajzpá- lyázatot harmadszor hirdet­ték meg, s több mint 2000 pályaművet küldtek be. A 7 tagú grémium végül összesen 195 rajzot díjazott. A kategóri­agyőztesek az egyéni elisme­résen túl osztálykirándulást is nyertek a társaság Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményébe, Közép-Európa legnagyobb út- történeti múzeumába.- Csűrök Vivien díjnyertes alkotása egy évig lesz látható a Magyar Közút mátészalkai mérnökségének útellenőr gépkocsiján - jelentette ki Csapó László, a társaság Sza­bolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatója. A 195 díjazott és a külön elismerésben részesült peda­gógusok listája megtalálható a társaság weboldalán, ahol a nyertes rajzokat is meg lehet tekinteni. km-ltl Viviennek Csapó László gratulált Györteleken fotó: tudósítónktól HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents