Kelet Magyarország, 2016. március (73. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-24 / 70. szám

839766 2016. MÁRCIUS 24., CSÜTÖRTÖK KELET Vizek és mesterségek - világnapi elismerések A drogok útvesztőjében AKvassayJenő-terv lényege az integrált vízgazdálkodás. nyíregyháza. A víz világnapja - melyet 23 éve tartunk meg minden év március 22-én - az idén a vízzel kapcsolatos mesterségekről szólt. A Fetivízig és a Magyar Hidrológiai Társaság megyei szervezete szokásos ünnepi előadóülését ezúttal 23-án rendezték a megyeházán. Nem véletlen a „csúsztatás”, hiszen 22-én Budapesten a belügyminiszter méltatta és tüntette ki a vizes szakma ki­válóságait, köztük a Fetivízig munkatársait, nevezetesen Pampuch Józsefné osztály- vezetőt, Kálló Gábor sonkádi gátőrt és Ágoston Géza rét- közberencsi vezető gépészt. Ezt Bodnár Gáspár, a Fetivízig igazgatója jelentette be az ün­nepi előadóülésen. Kocsis Sándor kabinetfő­nök, Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke és dr. Til- ki Attila országgyűlési képvi­selő köszöntése után Fehér László, a Vízügyi Levéltár nyugalmazott igazgatója be­szélt a vizes mesterségekről, melyeknek története a „bib­liai időkig” nyúlik vissza, hisz Mózes előbb elapasztotta a Vörös-tengert, majd vizet fa­kasztott a sziklából, miként pár évszázaddal később Szent László. A legnagyobb hang­súlyt az „öntöző ember” kap- j ta, meg a kubikos csatorna- és gátépítő, és a vízimolnár. Talán nem véletlenül. Reich Gyulától (a Vízügyi Tudó- | mányos Tanács tagja) meg- j tudtuk, hogy a tavaly életre hívott Kvassay Jenő-terv lé­nyege az integrált vízgazdál­kodás. A részvevők élvezhették Kéry Péter folyóinkról és az élővilágról készített filmjét, s átadták a világnap alkalmából meghirdetett szakmai pályá­zat díját is. KM-GYL A szakmai pályázat díjazottjai: Juhász Bernadett (első, a képen harma­dik), Szabó Klaudia, Nyfri Emese és Makó Kinga (valamennyien az ÉVISZ diákjai) FOTÓ: A SZERZŐ IBIDEN Az IBIDEN Hungary Kft. japán multinacionális vállalat, mely 2004-ben Dunavarsányban alakult. Autóipari beszállítóként dízelmotorok kipu­fogórendszeréhez gyárt kerámia alapú szűrőket. A vállalat folyamatos működéséhez az alábbi munkakörbe keresünk kollégát: OPERÁTOR és KARBANTARTÓ TECHNIKUS Olyan jelentkezők érdeklődését várjuk, akik számára nem jelent problémát a dunavarsányi munkahely, vállalják a megszakítás nélküli munkarendben tör­ténő foglalkoztatást, határozott idejű munkaszerződés megkötésével. Az Ibi­den minden munkavállalója részére versenyképes fizetést és természetbeni juttatást biztosít. Vállalatunk teljes munkaidőben foglakoztatja munkavállalóit megszakítás nélküli munkarendben. A munkaidő-beosztás az alábbiak szerint alakul: 3 nap munkavégzést (napi 12 óra) 3 nap pihenőnap követ. Az egyes pihenőnapok után a műszakbeosztás váltakozik nappali (6:00 -18:00), illetve éjszakai (18:00 - 6:00) műszakra. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdek­lődését, és úgy érzi, hogy megfelelő csapattag válna Önből cégünknél, kérjük jöjjön el hozzánk, hogy személyesen is bemutathassuk Önnek vállalatunkat. Szállás: Azok részére, akik 120 km-nél távolabb laknak, ingyenes munkásszállót biztosítunk Dunavarsánytól 20 km-re, ahonnan céges autóbusz szállítja munkavál­lalóinkat a vállalathoz. Megkérjük a jelentkezőket, hogy a felvételi tesztírásra személyes ira­tokat és fényképes önéletrajzot hozzanak magukkal. (A tesztiráshoz előzetes bejelentkezés, regisztráció nem szükséges.) Állásinterjú és tesztirás: 2016. április 15., 9.30 - Fehérgyarmat, Kossuth tér 17. 2016. április 15., 13.30 - Nyíregyháza, SZÜV Ház, Vasvári Pál utca 1. Személyzeti ügyekben illetékes személy elérhetőségei hétköznap 8-16 óra között: Bányai-Józsa Orsolya - HR munkatárs Telefon: 06-70/371-09-75 Lencsés Boglárka - HR munkatárs Telefon: 06-70/371-09-73 __________________________________________________________________________j HIRDETÉS Garai Róbert kendőzetlen őszinteséggel vallott rögös életútjáról fotó: racskó tibor „Amint összegyűlt húszezer forint, azt gyorsan elköltöttük kábítószerre.” NYÍREGYHÁZA. - A fű és a speed után váltam csak igazán kí­váncsivá, hiszen ezeknek kö­szönhetően már én is jól tud­tam magam érezni egy-egy buli alkalmával. Ezután jött is a „bogyó”, a „kóla”, illetve a ketamin - folytatta meg­rendítő élettörténetét Garai Róbert, akinek előadására tel­jesen megtelt nyíregyházi kö­zépiskolásokkal a Váci Mihály Kulturális Központ hangver­senyterme. A negyvenes éve­it taposó férfi hozzátette: elő­ször különösebb problémája nem volt, a hétvégi buliban bekapkodott cuccoktól pör­gött egy-két napot, majd jöt­tek a munkás hétköznapok. A húszas évei legelején talált is magának egy barátnőt, akivel ezután közösen spéedeztek. Már csak a bulikat várták- Jártuk a környék diszkóit, ahol tudtuk, hogy hozzánk hasonló fiatalok szórakoznak. A baj ott kezdődött, amikor a szerhasználatot követő szo­- A börtön elmondhatatlanul kemény volt. Négy hét szen­vedés után tudtam először tisztán gondolkodni. Ma­gamra néztem, és elszörnyül- ködtem azon, amivé váltam. Elhatároztam, hogy tőlem okosabb emberek segítségét fogom kérni. Miután kien­gedtek, felkerestem a nyír­egyházi addiktológiát, ahol gyakorlatilag megmentették az életem. Ez három éve volt. kásos depresszió után már csak azt vártuk, hogy újra bu­lizni mehessünk. Innen már nem volt megállás a lejtőn. A szervezetünk egyre több cuc­cot kívánt, egyre több pén­zünket emésztette fel ez az egész. A munkából szerzett jövedelmünket elvitte a drog, a munkahelyemet is elvesz­tettem.- Később én magam is árul­tam a bulikban a szereket azért, hogy az én adagom ingyen kijöjjön. Hét-nyolc éven át ez ment napról nap­Akadt ugyan egy megcsúszá­som, de két és fél éve annak, hogy tiszta vagyok. Újra pár- kapcsolatban tudok élni, van munkahelyem. A meló mel­lett fiatal drogosoknak segí­tek leszokni. Ha már annak idején engem nem „rúgott szájba” senki, legalább én nyissam fel a tinik szemét, hogy milyen alattomos dolog is a kábítószer - fogalmazott Róbert. ra, hétről hétre... Addigra már voltam olyan makacs, hogy a családomnak ne engedjek semmiféle beleszólást az éle­tembe - mesélte Róbert a kul­turális központ hangverseny- termének síri csöndjében, és elmondta azt is: az életük végképp kilátástalanná vált a drog útvesztőjében, egyre inkább kifordultak önmaguk­ból, bár szerették egymást, mégis rengeteget veszeked­tek, ráadásul az állandóan nyakukra járó drogdíler sem könnyítette meg a leállást.- Próbáltunk mi a magunk erejéből leszokni, de nem tud­tunk. Főleg úgy nem, hogy az a tetű díler állandóan feljárt hozzánk. Ha pedig ott volt, elő is vette a cuccot, amit ak­kor már nem tudtuk vissza­utasítani. Hiába könyörögtem neki, hogy ne jöjjön legköze­Próbáltunk a magunk erejéből leszokni, de nem tudtunk. GARAIRÓBERT lebb, mindig visszatért. Egy­szer, mikor végképp nem tud­tam türtőztetni magam, kést rántottam. Megsebeztem, hat öltéssel varrták össze a nyakát- emlékezett vissza Róbert, aki a tiszta pillanataiban hiába tudta, hogy ki kell ebből a vi­lágból törnie, képtelen volt rá. Megpróbáltak elköltözni...- El akartunk utazni a barát­nőmmel Angliába, erre spó­rolni is megpróbáltunk, de amint összejött 20 ezer forint, azt gyorsan el is költöttük ká­bítószerre. Egy háromnapos pörgés után elszunyókáltam az ágyon. Amikor felkeltem, láttam, hogy a mellettem fek­vő barátnőm öngyilkossági kísérletet követett el: napokig agyhalott volt, végül le kellett kapcsolni a gépről. A szörnyű az egészben, hogy a temetése után sem jött meg az eszem, ezután húztam csak bele iga­zán - közölte Róbert, akinek a története talán még ennél is nagyobb tragédiába torkollik, ha nem kerül rendőrkézre. TARNAVÖLGYI GERGELY geigely.tarnavolgyi@kelet.hu Két és fél éve, hogy tiszta Nagyon várja a napilapot Ja’ IfC Hűséges előfizetőnk az ajándék- csomaggal FOTÓ: PALICZ ISTVÁN Minden igényt kielégítő lap számára a Kelet- Magyarország. NYÍREGYHÁZA. - Az 1960-as években kezdtem a tanári pályát Nyírbogáton, már ott előfizettünk az újságra, amit Nyírbátorba költözésünk után is megtartottunk. Húsz éve Nyíregyházán élek, itt szintén az egyik legjobb szórakozásom a napilap olvasása - mondta előfizetőnk, akinek hűségét ajándékcsomaggal köszöntük meg. - Két tanár lányom, a vöm, a három unokám is ol­vassa az újságot. Éva lányom szeret sütni-főzni, most aján­dékoztam meg a Húsvéti süte­mények című kiadvánnyal.- A kézbesítő korán bedobja a postaládámba a Keletet, alig várom, hogy átböngésszem- árulta el Pásztor Józsefné.- Szenvedélyes rejtvényfejő vagyok, sok ajándékot nyer­tem már. Kedvenc rovataim az Innen-onnan, a Fórum, An­gyal Sándor írásai, a megye te­lepüléseinek fejlődéséről szó­ló írások. A programajánlóból tudomást szerzek az irodalmi, zenei rendezvényekről, ame­lyekre szívesen elmegyek. A nyugdíjasklubok, egyesületek életéről szóló képes beszámo­lókat gyűjtöm, és a Megyei Nyugdíjas Szövetség újság­jában, a Nyugdíjaséletben is megjelentetjük röviden. km Tallózás rég! számainkból Híreink - évtizedekkel ezelőttről Felidézzük, hogy miről számolt be lapunk 50, 40,30,20 és 10 eszten­deje. Negyven éve írtuk 1976. március 24. Orenburgi kiküldetés A KGST beruházásában Szov­jetunióban épülő orenburgi gázvezeték magyar szakaszán a villamosenergia-hálózat ki­építésére a TITÁSZ nyíregyhá­zi üzemigazgatósága kapott megbízást. A most kiutazó 40 fős csoport kiépíti azokat a vezetékeket, hálózatokat, s a hozzájuk kapcsolódó villamos berendezéseket, amelyek a gázvezeték nyomásfokozó kompresszorállomásainak építéséhez szükségesek. Harminc éve írtuk 1986. március 24. Elmaradt eredmények A megye állattenyésztését ér­tékelő tanácskozáson elhang­zott: a nagyüzemekben a hús­termelés fokozása érdekében átálltak a sűrített elletésre. Nagyon sok helyen azonban nem tartották be az ehhez szükséges tenyésztési, tartási és takarmányozási eljárásokat, így az eredmény elmaradt. Húsz éve írtuk 1996. március 25. (24-én, va­sárnap nem jelent meg a lap) Családtagot öltek meg Nem mindennapi bűnügyben hirdetett immár jogerős íté­letet a Legfelsőbb Bíróság. A kisebbik fiú és apja közösen gyilkolták meg Tiszakanyá­ron a nagyobbik fiút. Az előre kitervelt emberölés bűntette miatt a fiatalkorú T. K. 9 év börtön, az apa, T. Ferenc 14 év fegyház, bűnsegédként az anya 6 év fegyház, a szom­széd fiú pedig 4 év fegyház büntetést kapott. Tíz évvel ezelőtt írtuk 2006. március 24. A belvíz az úr A Fetikövizig teljes működé­si területén belvízvédelmi készültség van érvényben: Felső-Szabolcsban az alsó és felső szakasz, valamint a Sza- mos-Kraszna-közi öblözetben II. fokú, a többi helyen I. fokú a készültség. Növelték a szi­vattyúk teljesítményét: a 9 te­lepen 575 ezer köbméter belvi­zet emeltek át a befogadókba. 1966. március 24-én számoltunk be arról, hogy a belvíz miatt meg­fertőződött kutak vizeit vizsgálják a nyíregyházi KÖJÁL laboratóriu­mában KM-REPRODUKCIÓ Az elöntött területek nagysága meghaladja a 12 ezer hektárt.

Next

/
Thumbnails
Contents