Kelet Magyarország, 2016. március (73. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-18 / 65. szám
KELET 2016, MÁRCIUS 18., PÉNTEK Az első díjjal tért haza a művészetis leánykórus NYÍREGYHÁZA, VESZPRÉM. Szép nyíregyházi sikerrel fejeződött be a napokban Veszprémben a Zeneművészeti Szakközépiskolák Énekkarainak Országos Versenye, amelyet immár kilencedik alkalommal hirdettek meg. A háromévente megrendezendő megmérettetésre az idén benevezett a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola leánykara is, s az egynemű karok kategóriájában az első helyet szerezte meg. A kórus vezetője Türkné Kistörő Zsuzsanna, a versenyen zongorán kísért Kozma Dávid. A leánykar műsorában Palestrina, Mendelssohn, Orbán György és Karai József művei csendültek fel. km A győztes kórus Türkné Kistörő Zsuzsanna karvezetövel és a zongorán közreműködő Kozma Dáviddal fotó: magánarchIvum Hason kúsznak, majd csipkednek, pofoznak NYÍREGYHÁZA, Budapest. Szorultak már be Kínában liftbe, Venezuelában pedig ébredtek éjjel puskaropogásra. Mindezek után azt gondolhatták a Cantemus Vegyeskar tagjai, hogy már semmilyen megdöbbentő dolog nem történhet velük, csakhogy rosszul hitték. Ráadásul az újabb nem mindennapi élmény nem is külföldön, hanem Budapesten vár a művészeti együttesre. Március 20-án ugyanis Budapesten a Művészetek Palotájában nemcsak felhangzik Bach János-passiója, hanem meg is elevenedik, s Jézus Krisztus szenvedéstörténetének a bemutatásában az éneklés mellett jelentős feladatot kapnak a nyírségi kórustagok is. A zenetörténet egyik legnépszerűbb oratóriumát a Budafoki Dohnányi Zenekar adja elő, a darab rendezője, Sylvia Gabor pedig úgy gondolta, hogy kellenek olyan látványos képek, amelyek segítik megérteni a zenemű mai embernek szánt üzenetét. Éppen ezért a két közreműködő kórus, a Cantemus Vegyeskar és a Budapesti Akadémiai Kórustársaság tagjai nemcsak énekelnek, hanem aktív közreműködői is a darabnak. Az énekesek azokat a jeruzsálemi embereket jelképezik, akik Jézus elfogatá- sa után Pilátustól nem Jézus, hanem Barabbás elengedését kérik, később pedig már azért siratják, mert a keresztre feszítésével, szenvedésével megváltotta az emberek bűneit. Mint az egyik közösségi portálra feltöltött, próbán készült videón látható, már az első kép is döbbenetes: a Cantemus Vegyeskar tagjai csúszva-mászva jönnek be a színpadra, miközben éneklik az első tételt. A rendezői utasításnak megfelelően hason kúsznak, görcsös, kapaszkodó mozdulatokat végeznek, majd a kezek könyörgésre lendülnek. A négy világvallás imádkozó mozdulatait is eljátsszák a kórustagok, később pedig Jézust lökdösik, az arcát csipkedik, pofozzák. Mindezek után érthető, hogy a vasárnap este a Művészetek Palotájában 19.30-kor kezdődő bemutatót izgatottan várja a kórus és a közönség iS. KM-MML Plakátkészítés közben is jól jön a segítség fotó: magánarchIvum Rendhagyó órán voltak a Honvédsuli kadétjai SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. A Honvédsuli kulturális-hagyományőrző szekciója a megyénkben is számos helyen teljesített szolgálatot március 15-e alkalmából. Nemzeti ünnepünket a Honvédsuli kadétjai óvodákban, iskolákban rendhagyó történelemórákkal, kulturális műsorral, foglalkozásokkal színesítették. A települések központi ünnepségének, ko- szorúzási ceremóniáinak levezénylésével emelték a megemlékezések méltóságát, km Az alapítóra emlékeztek Felléptek mindazok, akik az elmúlt negyedszázadban szereplői, közreműködői voltak az előadásoknak. KISVÁRBA. A DoktoRock Szín- társulat alapítójára, dr. Péter Csabára (1962-2006) emlékeztek zenés összeállítással a napokban Kisvárdán. A Várszínház és Művészetek Háza színháztermét megtöltő közönséget két színtársulati tag, Dión Marianna és dr. Ragány Zoltán köszöntötte, ismertetve a kétrészes előadás programját. Jótékonysági bállal indult Az első részben dr. Péter Csaba kedvelt zenéi, a Kormorán együttes dalai csendültek fel, míg a második részben a társulat tagjainak előadásában a korábban bemutatott művek közkedvelt dalai szólaltak meg. Az első részben elhangzott dalokkal egyben köszöntötték az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulóját is a fellépők. A kezdetektől napjainkig Egy zenét szerető fiatal orvos, dr. Péter Csaba és társai 1991-ben egy orvos-jogász jótékonysági bált szerveztek. Ez pusztán egy kellemes estének indult, aztán kiderült: mégis elkezdődött valami. Huszonöt éve annak, hogy megalakult a DoktoRock Színtársulat. Bár a csapat, „a család” ösz- szetétele folyamatosan változott, átalakult, de mindig képes volt megújulni. A színház A gálaelőadás egyik pillanata és a zenés darabok iránti lelkesedés és szeretet az, ami ösz- szetartotta és összetartja őket. A legjobbat nyújtják Azért sikerülhet azóta is évről évre minden előadásukat emlékezetessé varázsolni, mert a közönség és a saját maguk örömére igyekeztek s igyekeznek a legjobbat nyújtani ott, ahol minden pillanat számít: a színpadon. Az István, a királlyal tartották meg első színpadi előadásukat 1993-ban, majd az azt követő években folyamatosak voltak a bemutatók. Olyan előadók léptek fel a kisvárdai társulattal mint Vikidál Gyula, Sasvári Sándor, Kalapács József, Csengeri Ottilia és Nagy Anikó. Miklós Tibor (1947-2013) író, műfordító, dalszövegíró, FOTÓ: A SZERZŐ rendező 1998-ban kapcsolódott be a színtársulat munkájába, s aztán 15 éves munkássága alatt tevékeny részesévé vált a kisvárdai sikereknek. Profik az amatőrökből Az akkori amatőrökből azóta jó páran profikká váltak. Az elmúlt huszonöt év alatt több mint húsz bemutatót állítottak színpadra, s mintegy 150 előadást tartottak a kisvárdai és környékbeli közönség nagy örömére és megelégedésére. Az elmúlt vasárnapi, „Játssz még!” elnevezésű emlékgálán az alapító tagok mellett felléptek mindazok, akik az elmúlt negyedszázad alatt szereplői, közreműködői voltak áz előadásoknak. Maradandó élményben részesültek a vendégek ezen az estén, s ezt vastapssal köszönték meg. VINCZE PÉTER Létrehoztak egy csodát Dr. Péter Csaba és Miklós Tibor odaföntről egészen biztosan ugyanazzal a hittel és lelkesedéssel segítik és támogatják a DoktoRock Színtársulat tagjait, mint életükben tették. A csapatban dolgozók megtalálták egymást azokkal az emberekkel, akikkel közösen létre tudták hozni a csodát. Arra is ügyeltek, hogy legyen utánpótlás. Támogatták, felkarolták, segítették a tehetségeket. Nem véletlen, hogy a már befutott színészek és a pályakezdők is úgy emlékeznek reájuk, mintha egy kicsit a gyermekeik lennének. Ők továbbvihetik mindazt, amit a két „apja” felépített. Műhelymunkák pedagógusoknak Fontos feladat az óvodások sokoldalú fejlesztése illusztráció: ékn Nyitottak az előadások, a bemutatók a szülők, a pedagógusok számára. NYÍREGYHÁZA. Szakmai heteket rendez tavasszal a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyíregyházi Tagintézménye. A programsorozat célja, hogy összegezze az éppen 40. évébe lépett intézmény fennállásának és szakmai fejlődésének eredményeit, valamint megossza a szakemberek tudását, gyakorlati tapasztalatait, az intézményi szakmai műhelymunka eredményeit az érdeklődőkkel. Nyitottak az előadások, a gyakorlati bemutatók, a fejlesztő és terápiás foglalkozások a szülők és pedagógusok számára, hogy bevonva őket a programokba részeseivé váljanak a gyermekek fejlesztésének. Március 21. és 23. között óvónőket, pedagógusokat, a társszakmák képviselőit várják a szervezők, hogy a szakmai konzultációk, műhelymunkák, előadások keretében hatékonyabb legyen az együttműködés. A „Gyermekszemmel” című, szakszolgálati tevékenységet bemutató és a „Tehetségszikrával születtünk” tehetséggondozással kapcsolatos rajzpályázat eredményét is a rendezvény keretében hirdetik ki - tájékoztatta lapunkat Veressné Kovács Éva tagintézmény-vezető, km A szakma! hét programjai március 21-étől 23-áig-Helyszín: Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár konferenciaterme. Március 21.: 10 óra: Megnyitó, a Nyíregyházi Pedagógiai Szakszolgálat múltja, jelene, jövője, 11: A pedagógiai szakszolgálatok országos jövőképe, 13: A szakszolgálatok érdekképviselete, 15: Rajzpályázat eredményhirdetése. Március 22.: 9: A logopédiai ellátás eljárásrendje. A hangtani tudatosság fejlesztési lehetőségei az óvodában, 10.15: Tehetséggondozás, avagy gond-e, ha tehet az ember?, 13: A számítógépes nemzedék - az iskolai agresszió kezelésének lehetőségei, 14.15: A rugalmas alkalmazkodási képesség egészségpszichológiai vonatkozásai, 15.30: A városi könyvtár tehetséggondozó, szabadidős programjai, 14: Kosárlabda a gyógytestnevelésben (Sipkay-középiskola), 15.30: Úszás (Arany-gimnázium). Március 23.: 8: Csoportos iskola-előkészítő foglalkozás, 9 óra: BTMN-SNI ellátás, 10 óra: Mozgásfejlesztő program az óvodában, 11 óra: A Magyar Mozgáskotta Módszerről, 13: Hátrányos helyzet és a magatartási problémák, 14.30: Túlterheltség, kiégési szindróma Fontos megelőzni a leselkedő veszélyt A fiatalok körében nagy sikert aratott a program fotó: a szerző Kerékpáros ügyességi versenyen is bizonyíthatták rátermettségüket az ifjak. NYÍREGYHÁZA, nagyszállás. Közlekedésbiztonsági napot rendezett a hosszú hétvégén Nagyszálláson a helyi polgárőr egyesület. Az egész napos rendezvényen szép számmal vett részt a településrész apraja-nagyja, hiszen a gyermekek mellett a szülők, a felnőttek is hasznos információkhoz jutottak. A programsorozat a közösségi házban kezdődött, ahol a zsúfolásig megtelt előadóteremben a közlekedési szabályokkal ismerkedtek a fiatalok játékos formában. Az elméletet gyakorlat követte, a Zöldkerék Alapítvány közreműködésével KRESZ-táblákRal kiépített pályán kerékpáros ügyességi versenyen bizonyíthatták rátermettségüket az ifjak. A résztvevők megismerkedtek az elsősegélynyújtás alapvető szabályaival is. Lazításképpen a közelgő hús- vétra tekintettel a kézműves foglalkozások mellett arcfestés tette színesebbé a napot.- A tavalyi évhez hasonlóan az idén is az vezérelt bennünket, hogy a tavasz megérkeztével a gyermekeink egyre többet tartózkodnak a szabadban kerékpárral vagy éppen gyalogosan. Ezért érezzük kötelességünknek, hogy felhívjuk a figyelmüket a rájuk leselkedő veszélyekre - mondta a rendezvény után Czuczku Norbert, a Nagyszállási Polgárőr Egyesület vezetője. FULLAJTÁR ANDRÁS